Magnus Bane

Születésem 1607-re tehető, Jakartában, Indonéziában. Egy hűvös éjszakán láttam meg a napvilágot boldog babaként, de már akkor sem stimmelt valami velem kapcsolatban. Egy farmon nevelkedtem anyámmal és mostohaapámmal. Másfél, két éves korom körül pedig elkezdtek megjelenni rajtam a boszorkánymesterek jele. Emiatt pedig a valódi apám kiléte is feltárult a szüleim előtt. Eltűnt a köldököm és egy nap a semmiből, a szemem megváltozott, borostyán lett. Anyám nagyon megrémült és a rémülete engem is aggasztott. Akkor még fogalmam sem volt mi vár rám. Ugyanis három éves koromban elkövettem az első csínyemet, felégettem egy szalmabálnát. Ezt követően nem sokkal holtan találtam anyámra, egy késsel a hasában. Nyíltan annak a jele volt, hogy bánta, hogy világra hozott. De minderre rátett az is, hogy mostohaapám ezt belém is sulykolta. Ordítozott velem az nap. Azt vágta a fejemhez, hogy én öltem meg anyát, hogy miattam lett öngyilkos. Mert képtelen volt azzal a tudattal létezni, hogy egy förtelmes szörnyeteget hozott világra. Förtelemnek nevezett és ez fájt a legjobban. Bár sosem szerettem az öreget, elviseltem és elfogadtam apámnak. Azonban akkor feldúlt voltam, szomorú és harag dúlt bennem. Minden erőmet összeszedtem és rátámadtam. Felégettem Őt. Erre mostanáig nem tudok visszaemlékezni sírás nélkül. Mert igaza volt, egy förtelem vagyok. Egy aljas szörnyeteg.
A történtek után néhány pap talált rám az üres házban, felkaroltak és magukkal vittek a Néma Testvérekhez. Így kerültem Indonéziából Spanyolországba, ahol aztán Madridba szállítottak, akár egy csomagot. Nevemet is ekkor választhattam ki és kisebb segítséggel adtam magamnak a Magnus Bane nevet. Ekkor tájt ismerkedtem meg Asmodeus-al is, aki akkor is szokásához híven élvezte az életet és különböző nőkkel feküdt ágyba. Viszont előnyömre vált a hatalma és a befolyása amit a későbbiek során is felhasználtam.
Időközben megismerkedtem Catarina Loss-al is, akit boszorkányság vádjával készültek elégetni máglyán. Megesett rajta a szívem és felébredt bennem az összetartási ösztön, így megmentettem a máglya általi haláltól. Emiatt jó barátok lettünk és nagyon sokáig szoros barátságban éltünk. Mikor pedig külön váltak útjaink, kihasználtam az erőmet. Eddigre már erős és érett boszorkánymesterré lettem és pénzért mások szolgálatába álltam. Természetesen már ekkor elkezdtem hazudozni a koromról, bár Catarina jól tudta mennyi idős vagyok, de a pénz miatt jól jött, hogy olyanokkal etettem embereket, hogy olyan idős vagyok, hogy ismerem Julius Caesar-t is. Ezek a pletykák s ezek vittek előrébb, hiszen egyre több lett azok száma kiknek a szolgáltatásaimra volt szükségük és a bevétel is bővült.
Spanyolországban megszereztem életem első szerelmét, és egyben életem első mondén kapcsolatát is. Etta-t úgy megszerettem, hogy haláláig kísértem, bár tudtam a gyász nem lesz könnyű. Halálát követően még harminc éven át is gyászoltam és képtelen voltam kiverni a fejemből. A gyász legyőzése érdekében eltereltem a gondolataimat különböző kalandokkal és nyaralással, illetve bulikkal is. Peruba is eljutottam Catarina-val, azonban útközben potyautasunk lett Ragnor Fell személyében. De végül nem rontott el semmit és a nyaralás jól sikeredett így még kétszer visszatértünk Peruba.

A Peruban töltött első nyaralásom alatt új élményekkel gazdagodhattam és viccesebbnél viccesebb kalandokkal nézhettem szembe. Ilyen volt az az alkalom is, mikor Catarina a lakosztályunkban maradt, mi ketten pedig Ragnor-ral gyalogtúrára indultunk az ottani erdőben. Mint azt tudniillik a jó barátom zöld külseje nem összetévesztendő az erdő zöldjével, de mégis. Az erdőben különféle állatok és bogarak mászkáltak, amiktől kirázott a hideg, na de a majom akivel találkoztunk az megadta a végső döfést számomra.
Eléggé megtetszett a külleme ami miatt leálltam, hogy megsimogassam. Ragnor már javával előre járt, mikor kaptam egy jó nagyot a fejemre. Konkrétan kiütött a kis maki, ami hatására én szaladni indultam. De útközben beleszaladtam egy pókhálóba és mivel nem láttam semmit, teljes erővel taroltam be Ragnor-t. Aki persze fel volt háborodva, hogy miért nem nézek a szemem elé, mire csak annyi volt a válasz, hogy eltűnt az erdő zöldje közt. Persze bedurcáskodott és estig hozzám sem szólt.

Évszázadokkal később egy boszorkánymester haverom hasonlóan járt, mint én a Peruban töltött idők előtt, így jó tanácsként saját hibáimon tanulva árultam el neki, hogy az első szerelem elvesztése a legnehezebb. Ebből kifolyólag pedig Catarina-val és Ragnor-ral egyezséget kötöttünk, hogy nem randizunk 18 év alatti személlyel. Amit egész jól sikerült is betartani mindegyikünknek.
1857-ben megismerkedtem Camille Belcourt-al, egy vámpír hölggyel. Bele is szerettem hamar, de az útjaink külön váltak és csupán 1878-ban láttam ismét, mikor még mindig őrülten szerelmes voltam belé. Nem sokáig voltunk együtt, mikor végleg szétmentünk és eltávolodtunk egymástól. Ekkor néhány árnyvadásszal is barátságot kötöttem. Talán a szomorúság és a csalódottság miatt, talán mert sosem rossz ha az alvilágiak békében élnek az árnyvadászokkal.
1885-ben ismét ellátogatunk Peruba Catarina-val és Ragnor-ral, ahol megismerkedünk egy zenész társasággal. Egyikőjük, Imasu Morales iránt gyengéd érzelmeket kezdtem el táplálni, de tanulva a múltamból, bezárkóztam és nem engedtem a kísértésnek, így hamar kudarcba torkollott ez a kapcsolat is.
Végül az 1900-as évek elején elváltak útjaink Catarina-val és Ragnor-ral akik még egy darabig együtt maradtak, én pedig New Yorkba költöztem. A szolgáltatásaim művelését itt folytattam, aminek köszönhetően egy alkalommal felkeresett egy ijedt hölgy is. Állítása szerint a fia eltűnt és rossz bandába keveredett. Ígéretet tettem, miszerint megtalálom és élve visszaviszem neki - ami mint később kiderült, hiba volt -. A keresése során a nyomok a vámpírokhoz vezettek, ahol megtaláltam a „bűntársait” holtan, vérük lecsapolva. A DuMort Hotel legfelső emeletén bukkantam Raphael-re, akit egyből kérdőre vontam, hogy hol találom a fiút (Raphael-t), mire kiderült Ő maga az a fiú. De már nincs életben, ugyanis vámpírrá változtatták. Voltaképpen a társait is Ő ölte meg. A vérszomjas vámpírt magammal vittem a házamba és megtanítottam kezelni a vér iránti vágyát és megmutattam neki a helyes utat. De az összképbe belerondított Ragnor, aki kiruccanás szerűen úgy vélte, meglátogat. Mikor meglátott minket azt hitte járunk és bosszús lett az egyezség megtörése miatt. Azonban miután felháborítónak találtam a feltételezését és ezt Raphael is igazolta leállt a témáról és jó barátságot kötött Raphael-el akivel élvezetesen beszéltek ki engem úgy, hogy jelen voltam. Miután Ragnor távozott, Raphael továbbra is tartotta vele a kapcsolatot és még egy darabig velem maradt. Sok unszolásra végre eljött velem a családjához, de az eseményeket csak a távolból figyelte. Előadtam az anyjának, hogy a fia meghalt és ezt követően pedig Raphael a DuMort Hotelba költözött át tőlem, hogy a társaival éljen.
A kedélyek lecsillapodását követően Ragnor után engem is felkeresett Jocelyn Fray akinek ekkorra nagy híre ment, miszerint Valentine felesége. Mondhatom nem nagyon örültem neki, de hosszas magyarázkodását követően, miután megtudtam, csak exfeleség és jelenleg Valentine elől bujkál, hajlandó voltam neki segíteni. Clary-t óhajtotta távol tartani az árnyvilágtól, bár nem nagyon helyeseltem a dolgot, hiszen ezzel csak becsapta Őt. De a kérésére minden második év elején elvettem az emlékeit az árnyvilágról. Mihelyt letelt az idő, Jocelyn már ott állt az ajtómba újabb szívességért.
Mikor Clary pedig felcseperedett, láttam az egyik bulimon a Pandemonium-ban, ami újabb rémületet adott számomra. Pontosan azért, mert tudtam, Jocelyn-nak már el kellett volna hoznia hozzám. De nem tette.. És ahogy akkor éreztem, nem sokkal utána megjelent az ajtóm előtt is, akárcsak az anyja. Az emlékeit követelte, de természetesen ez nem volt olyan egyszerű. Miután megidéztem az emlékdémont, a kört megszakította Alexander Lightwood, aminek köszönhetően Clary emlékei örökre elvesztek. Ekkor ismerkedtem meg ugye az ifjú árnyvadásszal. Később okot kerestem rá, hogy újra láthassam és eljöjjön hozzám és ha minimálisan manipuláltam is, azt is az Ő érdekében tettem.
Végül eljött az én időm is, hiszen Ragnor halála után tanácsot adott Alec-el kapcsolatban, amit meg is fogadtam, bár hezitáltam. Elmentem Alexander és Lydia esküvőjére, ahol a kocka megfordult és Alec-től megkaptam az első csókomat.
Ezek után a kapcsolatunk bimbózni kezdett, de Valentine keresztbe tett. Jace elment, Alec pedig meg akarta találni, aminek az lett a vége, hogy kómába esett valahol Jace és a parabatai kötelékük között. Engem bíztak meg, hogy segítsek, de nem volt elég a mágiám sem. Mindenki szerencséjére Jace időben visszajutott és megmentette Alec-et.
Természetesen a kapcsolatunkban voltak hullámvölgyek, ráadásul nem is kis számmal, de sikerült megnyílnunk egymásnak annyira, amennyire kellett. Most pedig az első együtt töltött éjszakánkat követően egy ágyban kezdtünk el aludni. Már amikor Alec megengedhette magának, hogy ne az Intézetben töltse az éjszakát. Viszont attól tartok a jövő még rejteget számunkra rengeteg titkot, amik gondolatától is kiráz a hideg.