Magnus Bane

Magnus macskaszemeiben megfejthetetlen emóciók kavalkádja ragyog, ahogy Alecre bámul, zavartság, sóvárgás, és éhség furcsa egyvelege. A félelem nem rá vall, az biztosan nincs közöttük...


Suhanó nyílvessző. Feszes mozdulat. Tekintete kétségbeesésében keresi a védelmükre kelő alak körvonalait. A gerince mentén felszaladó bizsergető érzésből tudja, valami történik odabenn, ahogy megpillantja az árnyvadászt. Nyelnie kell. Meg kell küzdenie a liftező gyomrával. Magnus Bane, nyomában több, mint háromszáz évnyi faragatlan erkölcstelenséggel, és érzelemmel, most leblokkolva figyeli az íjászt.
- Ki vagy te? - meredt figyelemmel szívja magába a legapróbb részleteket, hogy aztán a tudatán átszűrve kiszelektálja a jelentéktelen információk híg masszáját, míg végül a tökéletes finomságú szitáján fennmarad a rejtvény megoldásához elvezető lényeg: Alexander Lightwood.

Óriási tudást - információkötegeket nyel el válogatás és tömörítés nélkül, mert épp ilyen élénken, részletesen akarja megőrizni a képét éltének minden egyes pillanatáról. A maga csúfos részleteivel, mint például Camille. Az érzelmek kétség kívül nem támogatják az agy optimális működését. Nevetséges pazarlás egyetlen pillanatra ekkora helyet áldozni az értékes, amúgy is túltelített szürkeállományában, mégis megteszi. Egy árnyvadász miatt.  Nevetséges.


Ujjai között üveg, benne a mámorító alkohol. Mindenhol irritáló, szemsértő csillám. Annyira megszokott a férfin, hogy elsőre fel sem tűnne. Kirívóan borzasztó a sajátos macska szemeivel, hosszú vékony bőrbe bújt ujjain megannyi gyűrű, csilivili cuccban ácsorog a teraszon. Sípol a tüdeje, mikor átbillen az őrület és a józanság vékony határán. Érzi a fájdalmas gyönyört, mely a gerincében összpontosul, és nem tud másra gondolni, csak arra, hogy felemésztik a titkok és a hazugságok, és bármennyire is szereti az árnyvadászt, a végén el fogja veszíteni...


Magnus mindig is azon kevesek közé igyekezett tartozni, akik kihozzák éltük'ből a legtöbbet. Még akkor is, ha reményvesztett állapotba kerülnek. A halhatatlanság a legnagyobb szívás a világon – most az egyszer komolyan is gondolja -.
A pohár feneke finom koppanással éri el a korlát peremét. A férfi mindkét tenyere a hűvös fémen. Előre kell döntenie a fejét, ajkait összepasszírozza. Dühödten pillant az éjszakai fények közé.
Alexander halandó és élő, vibráló és gyönyörű. Az ő teljes ellentéte. A lét - nem lét membránján legalábbis olybá tűnik mindenképpen az. Magnus nem akarja azt érezni, a fájdalom fogja kínozni, s ha talál is valaki mást – hiszen eddig mindig rátalált a szerelem –, az már nem lesz ugyanolyan.
Ökölbe húzódnak ujjai, fújtat.  Az új szerette nem lesz Alec Lightwood... Ő pedig határozott bizonyossággal kész azt állítani, hogy nem kell semmi és senki más, csak Alec. Magnus érzelgős baromnak gondolja magát, de nem érdekli: szereti Őt, az életénél is jobban.
Camille, a nő, a kárhozat emlékei kísérthetik, amíg akarják, Camille maga is próbálkozhat, ráadásul véresen komolyan, ha úgy tetszik - addig, ameddig csak akar.., egyik sem fogja érdekelni. Neki Alec, a saját árnyvadásza számít. Csak ő. És most nem számít más...
Mély korty a friss levegő után, közben kiegyenesedett törzzsel leküzdi a torkában feldagadó gombócot. Képtelenség ennyire mélyen belelendülni valamibe, ami a jövőkérdése. Magnus Bane mégis megteszi. Hányszor megteszi. Fogcsikorgatva kap az ital után, hogy leöblíthesse aggodalmát, s végre napirendre térjen a dolgai fölött. Ami egy újabb üveg kárpótlást jelent...