Magnus Bane

× A történetem egészen a 17. századik vezethető vissza. Costa Rica államban születtem kínai családban, így míg normális esetben a kínai lenne az anyanyelvem, a spanyol az. Ugyanakkor kínaiul is jól tudok. Már nagykorú voltam, mikor átköltöztünk az Egyesült Államokba. Olyan 18-19 éves lehettem talán. Akkoriban alakult New Yorkban egy Brooklyn nevű város, ahol végül letelepedtünk. Bár a korommal kapcsolatban tinédzser korom óta hazudozom. De míg mások fiatalítják magukat, én ennek az ellenkezőjét teszem, hogy magasabb rangú boszorkánymesternek lássanak. De kanyarodjunk visszább. A költözésünk után nem sokkal, talán egy évvel később kezdték észre venni édesapám, hogy nem változik az arcom és a testem sem. Nem öregszem, a pattanásoknak sincs nyoma sem, de a biztos ponthoz több év kellett, hogy rájöjjünk, nem öregszem.

× Édesanyám feltehetően ember volt, mondén, vagy talán árnyvadász, aki kikezdett édesapámmal, aki valójában egy démon. A zöldessárga macska szemeimet tőle kaptam. Ahogy teltek, múltak az évek egyre több nyelvet sikerült elsajátítanom, ráadásul hihetetlen gyorsan. Megtanultam a mondén nyelvet és az alvilágiak nyelvén is már folyékonyan beszéltem. Bár édesapám mellett még mindig kitűntem, mert valahogy jobban ütöttem édesanyámra, mint Asmodeus-ra, az apámra. De persze ez csak szerinte volt így, én nem tudtam magam édesanyámhoz hasonlítani, mivel sosem ismertem. Pontosabban láttam születésemkor, de egyáltalán nem emlékszem. Még egy fotónk sem volt róla, hogy lássam milyen. De gondolom a hasonlóság nem a vonásaimra volt értve, hanem, hogy a macskaszemeimen kívül semmi démoni nem volt rajtam. Asmodeus-nak szarvai is voltak, míg nekem nem. De persze ez csak a látszat volt, mert aminek érdemleges célja is volt az a varázserőm és a tudat, hogy a boszorkány fény nekem is világít, míg csupán az árnyvadászok tapasztalhatják meg a fényét.

× Édesapámmal sosem jöttünk ki igazán így nem is sokáig voltunk egy helyen. Kb az első 100 évem után lelépett, azóta nem is hallottam felőle. De valahogy akkor kezdődött el igazán az életem. Elkezdtem megimádni a divatot és szinte mindig valami drága és ízléses ruházatban tűntem ki a tömegből. Talán ekkor volt először, hogy megfordult a fejemben, hogy talán nem is vagyok annyira hetero mint gondoltam. De akkor ezt még el is ítélték és talán még bűntették is volna ha kiderül. Elkezdtem tenni ellene. Csajoztam éjjeleken és nappalokon is át, ekkor kezdtem megszeretni a bulikat is, hiszen folyton folyvást bulikban lógtam. Ekkor elkezdtem magam is bulikat szervezni. De különlegesebbeket, mint amilyenekbe jártam. A partyjaimra meghívtam alvilágiaiakat és mondénokat egyaránt. Ekkor már nem kellett csajoznom, hiszen körém gyűltek a nők. De még is üresnek éreztem a lelkemet, így sokáig, körülbelül egy évszázadig csak rendeztem a bulikat de én magam nem vettem részt bennük. Elvonultam és úgymond 'karanténből’ figyeltem a népet ahogy jól érzik magukat. Teljesen bezártam a szívemet mint nők, mint férfiak felé nézve. De legalább nem hazudtam a szívemnek.

× Míg a szerelemben úgy döntöttem visszavonulok, addig abban pont befutottam, amiben igazán jó voltam, a varázslásban. Én lettem ugyanis Brooklyn fő boszorkánymestere. Sokakat elvállaltam, hogy a varázserőmmel segítek. De csak pár visszatérő vendégem volt. Egy személy meg is maradt az emlékezetemben, hiszen egészen kis kora óta hozzám hozta az anyja, hogy zárjam el az emlékeit az árnyvilágról. És most. Most már felnőtt és visszajött hozzám, hogy visszaadjam az emlékeit. Bevallom először nem kívántam segíteni neki. De valahogy meggondoltam magamat. De nem volt veszélytelen a dolog. Hiszen Clary emlékei egy démonnál voltak. Ha valamit rosszul csinálunk, talán valakit meg is ölhet a démon. De Clary vállalta a barátaival ezt az áldozatot. Ekkor láttam meg Őt. Alexander Lightwood-ot. Bár akkor még nem tudtam a nevét, mást sem nagyon tudtam róla. De ott kiderült, hogy a szíve már másé. Persze Clary nem kapta vissza az emlékeit, de ahogy ő nem adta fel, úgy én sem hagytam annyiban, hogy Alec szíve másé. Mert hát ha szeretnék valakit megkapni, azért küzdök. Tehát megtudtam a nevét is. Már akkor tudtam, hogy kell nekem.

× Sok titkomat megosztottam Alec-el, többek között azt is, hogy majdnem egy teljes évszázadig elzártam az érzéseimet mind nők, mind férfiak elől. Bevallottam neki, hogy ő valamit megmozgatott a szívemben. De sajnos mire kimondta volna, hogy hasonlóan érez, addigra az ő sorsa is el volt döntve. Eljegyzett egy csinos lányt, én pedig egyedül maradtam nyál csorgatva. De nem! Nem adtam fel, továbbra is küzdeni fogok bármit hozzon a sors. Alec megszerzése már a mindennapjaim részévé vált.