Jace && Clary

Jace kezdi komolyan a frászt hozni rám. Ahogy rám néz és ahogyan beszél, lehet érezni, hogy nem mindennapi dolgot készül elmondani, de vajon miért félek ennyire nagyon az ismeretlentől?
Tágra nyílt szemmel figyelem a férfit ahogy tetoválásokról meg rúnákról meg miegyébről kezd el beszélni. Ismerősek számomra, hiszen az utóbbi időben rengeteg ilyen mintát rajzoltam le, de ne higgye már azt hogy elhiszek minden ilyen mesét.
- Oké, te most azt várod el tőlem, hogy ezt a sok hülyeséget amit összehordasz higgyem is el? Valószínűleg túl sokat ittál és valami menő vadásznak hiszed magad. – mondom miközben erőltetetten elnevetem magam. Úgy látszik Simone-nak lesz mit mesélnem. Hosszú ideje nem találkoztam ilyen hülye emberekkel, de ez a szőke hajú férfi viszi most a pálmát. Igazából azt sem tudom, hogy a nevemet honnan tudja, kezd egyre ijesztőbb lenni ez a szituáció.
- Árnyvadász. Mondén. Sőt kitalálom, léteznek vámpírok tündérek, de még zombik is, igaz? – mondom nevetve és közben körbe nézek, mert vissza kellene mennem a kiállításra végül is az én munkám van kiállítva, de olyan gyerekes dolgokkal tartanak fel, mint valami tündérmesébe illő mende-monda.
- Figyelj, helyes vagy, aranyos hogy próbálsz közelebb férkőzni hozzám, de máskor szerintem válassz más csajozós dumát, mert ez nem igazán vált be. Én abban hiszek amit látok, és egyenlőre csak egy szentimentális férfit látok aki feltart. Vissza kell mennem a kiállításomra. – nem is tudom mit képzeltem amikor odasétáltam hozzá. Anyu mindig óva intett az idegenektől, hiszen nem ismerhetjük a szándékaikat, nem tudhatjuk mit akarnak. Veszélyesek is lehetnek, ahogyan például az előttem álló férfi is lehet veszélyes.
- Nem tudom minek kellene derengenie. Azt tudom, hogy ide állítottál elém egy teljesen hihetetlen és logikátlan történettel aminél gondolom azt várod el, hogy higgyek neked. De nem tudok. Sajnálom. – nem értem miért néz úgy rám, mintha ismernem kéne őt. Mintha látna bennem valamit amit én magam nem látok magamban.

Jacey
●

Clary && Jace

386 szösszenet ↠ ezt hallgatva és ezt mondva ↠ Jujj de izgiii  

Egyszeriben rúgom fel a Simon-nak tett összes ígéretemet azzal, hogy megcsókolom Clary-t. Voltaképpen miért hallgatok egy vámpírra? Meg tudom védeni Clary-t, ő hozzám tartozik, mindig is hozzám tartozott. Nem véletlen vagyok egy vérbeli Herondale, én vagyok Jace Herondale, Imogen unokája. Elég erős, tapasztalt és edzett vagyok ahhoz, hogy megvédjem Clary-t, ha ne adj isten belekeveredne túlságosan az árnyvilágba. Nincs mitől félnie se neki, se Simon-nak. Igazság szerint nem is értem Simon-t, hiszen neki Clary volt mindig is a legjobb barátja. El nem tudom képzelni, hogy neki nem hiányzik ez. – Tudom, hogy bízhatok benned, de meg kell ígérned, hogy amit most mondok, arról senkinek nem fogsz beszélni. – Meglep, hogy a csókra nem reagál pofonnal, ugyanakkor meg is nyugtat. Talán mégsem vettek el tőle mindent az angyalok, talán van esély rá, hogy megbocsássanak neki és ismét csatlakozhasson közénk.
Be terelem Clary-t a sarokba és elé állok úgy, hogy takarjam az esetlegesen erre járok elől. – Ezek voltaképpen nem tetoválások. Ezek rúnák. – Minden kezdődik elölről, mindent fel kell vezessek, mindent meg kell emésztetnem Clary-vel. De csöppet sem bánom, ha cserébe együtt lehetünk. Hiszen egyszer már végig csináltam. Ráadásul akkor nem is ismertem, nem tudtam, bízhatok-e benne. De most már tudom, hogy igen.- Ő sosem árulna el engem legalábbis az a Clary, akit ismerek, sosem árulna el. – Árnyvadász vagyok, aki a mondéneket védi a gonosztól. Te is árnyvadász voltál Clary, míg Raziel angyal el nem vette a rúnáidat. Muszáj emlékezned. – Szinte könyörgök neki, hogy emlékezzen, hogy ne hagyjon kettőnket a feledés homályába veszni. Hogy visszatérjen az a Clary akit annyira szeretek. Az erős, magabiztos, belevaló Fraichild. Aki kész még az apjával és a saját, démoni testvérével is szembe szállni, hogy megmentse azokat, akiket szeret.
Megfogom Clary kezeit és mélyen a szemeibe nézek, ahogy az imént is, mielőtt megcsókoltam volna. – Kérlek mondd, hogy dereng valami. – Muszáj derengenie, hiszen a nevemre is emlékezett. Tudta, hogy Jace vagyok. Tudnia kell ezeket is, csak el vannak ásva mélyre benne, de felszínre kell tudnia hozni ezeket az emlékeket is. Muszáj éreznie. Előveszem az irónomat és deaktiválom vele a mendelin rúnámat, ami azért felel, hogy a mondének ne láthassanak és beleolvadjak az árnyvilágba. Ezt azért teszem meg egyrészt, hogy láthassa, ahogy használok egy rúnát és az fénylik, másrészt, ha véletlen társaságunk akad, senki ne nézze kettyósnak, hogy magában beszélget.

Világ életemben imádtam a művészetet. Valószínűleg anyámtól örököltem a kézügyességemet és végre sikerült elérnem minden célomat amit az életben akartam. Bejutottam a művészeti akadémiára és el sem hiszem mai napig sem, hogy mennyi sikert sikerült eddig is már elérnem. Nagyszerű kiállításokon vehettem részt és nemrégiben elkezdtődtek az én kiállításaim is, ami hatalmas megtiszteltetés a számomra, hogy kiállítják a múzeumban az én műveimet is.
Mostanában gyakran megpillantok egy srácot a kiállításaimon, szinte az összesen ott van, de nem a műveimet hanem valamiért engem figyel folyamatosan, és fogalmam sincs miért csinálja. Kezd kicsit ijesztő lenni. Amióta először megpillantottam furcsa jeleket kezdek el rajzolgatni és folyton egy portrét rajzolok: a férfit aki mindig engem néz. Vajon ez mit jelenthet? Nem ismerem őt, de az agyam még is azt súgja, hogy tudom ki ő és bízhatok benne. Végül úgy döntök, hogy oda sétálok hozzá és kiderítem végre, hogy miért van mindig itt és mit akar tőlem.
Amikor oda sétálok hozzá és megszólítom, valamiért rögtön tudom a nevét. A lelkem súgja, hogy Jace-nek hívjam és tényleg bevált mivel a férfi rám pillant, egyenesen a szemeimbe néz és azt sugallja, hogy jól hallgattam a megérzéseimre.
- Nem tudom… Mindig itt vagy a kiállításaimon és olyan ismerős vagy. Folyamatosan téged rajzollak le és tudni szeretném, hogy miért van ez. Ki vagy? Ismerjük egymást? – megannyi kérdés kavarog a fejemben és próbálok rájönni, hogy mi zajlik le pontosan körülöttem és bennem. Érzem, hogy valami hatalmas titokba sikerült belemásznom és lehet, hogy túlságosan mély ez a víz.
Nem tudok tovább gondolkodni, mert a férfi hirtelen megcsókol. Magam sem tudom miért, de nem húzódok el és nem illetem őt pofonnal, pedig normál esetben így kéne viselkednem. Nem tudok megszólalni, csak követem őt az akadémia folyosójára. Ki ez a férfi, mit akar tőlem? Miért csinálja ezt velem, de leginkább miért álmodok folyton vele?

Jacey
●

Clary && Jace

362 szösszenet ↠ ezt hallgatva és ezt mondva ↠ Fogadd szeretettel

Egyszeriben lefagyok és úgy érzem, gyökereket vetettek a lábaim a kemény aszfaltba. Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy a rúna ellenére Clary meglátott? Elméletileg minden képességét és rúnáját elvesztette, a látó rúnáját is. Elgyengültem volna, mikor megláttam? Talán ez lehet a baj. Talán egy pillanatra nem használt a rúna, így szúrhatott ki. Én idióta meg még bámultam is, mint valami cirkuszi majmot. De én mindig is elgyengültem, ha Clary a közelemben volt és mióta nincs velem ez csak felerősödött. Iszonyatosan hiányzik, jobban van rá szükségem, mint azt elsőre gondoltam. Szinte fáj a hiánya. De ezt Simon-nak is mondtam. De szerinte nem tenne jót Clary-nek, ha emlékezne, ha tudna az árnyvilágról, mert nem tudna kimaradni belőle, rúnák hiányában pedig könnyen életét veszítené, mint Valentine lánya. Még mindig vannak alvilágiak, akik vérbosszút akarnak tenni Valentine ellen és ezt szívesen töltenék le Clary-n. Ahogy kimondja a nevemet az szinte zene füleimnek. Pont úgy mondja, ahogy legelőször. Igazság szerint ez az egész szituáció olyan, mint a legelső találkozásunk a Pandemonium előtt. – Őh, igen, Jace. – Válaszolok kissé szétszórtan, de aztán eszembe jutott mit beszéltünk Simon-nal. Neki is jobb ha nem emlékszik, nem véletlen határozott így Raziel. – De ismerjük egymást? – Egy félmosolyt dobok felé, de ez a mosoly hamar elillan ajkaimról. Nem vagyok boldog és ezt nem tudom takargatni. Eszméletlen milyen eredményeket ért el az akadémián és kár volna ebbe belerondítanom azért, mert túl önző vagyok ahhoz, hogy elengedjem. De azt hiszem ez most a mi pillanatunk, amit szeretnék, ha örökké tartana. Azonban elég hűvös van, így elindulok vissza a kiállításra. – Talán jobb volna ha visszamennénk. – Javaslom s ellenkezést nem tűrve megragadom Clary karját és magammal húzom, egyenesen be az épületbe. De végül nem a kiállító terembe, hanem a folyosó végére invitálom, hogy kettesben lehessünk. Mély levegőt veszek és egyenesen a szemeibe nézek. Nem tükröz vissza az ég világon semmit, nem is olyanok, mint voltak. Egyszerűen eltűnt belőlük a varázs. Ha nem lennék Jace, biztos bömbölnék, mint egy kisgyerek. De ehelyett egy lopott csókkal illetem ajkait, amit a lehető legjobban próbálok kiélvezni, mert benne van a pakliban, hogy a következő érzés, amit érezni fogok, az Clary keze az arcomon, amint telibe felpofoz az iméntiért.