Matthew the werewolf

1997-ben láttam meg a napvilágot Olaszországban. Anyám a Guardiani dell'Ombre nevű farkas falka vezetője volt abban az időben és mint első és egyetlen gyermeke, én vagyok a falka trónörököse. Ezt a falkát elismerés övezi, ugyanis híres a falka arról, hogy segíti a bajba jutott farkasokat, védelmezi őket akkor is, ha azok nem óhajtanak a falkához csatlakozni. Ez egy ősi szokás, amit még az első felmenőm vezetett be. Akkor még csak egy a maffiához hasonló közösség volt a miénk, nem voltak farkasok, legalábbis ha voltak is, az nem volt nyilvános. De idővel farkasok töltötték fel ezt a falkát. Ki harapott, ki pedig farkasnak született.
Mióta anyám a falkavezér, van mellette egy szövetséges boszorkánymester, aki Hecate gyermeke. Az évek alatt Róma főboszorkánymestere lett, így több feladatot kapott, kevesebb ideje maradt a szövetséges falkára, de mindig ott volt anyámnak, ha kellett.

14 éves lehettem, amikor egy falkabéli konfliktus miatt a falkánkat megtámadta a rivális Triste Rovina. Anyám egyik segédje betért a falkájuk területére, ugyanis beleszeretett egy lányba a Triste Rovina falkájából. Azonban ez a lány a falkavezér lánya és ezt a cselekedetet nyilvános háború kezdeménynek vélelmezte. Ezért megtámadott bennünket és a harc során a falkavezérünk, az édesanyám, életét vesztette. Hogy őt védjem én végeztem egy ellentétes farkassal, akiről csak később tudtam meg, hogy a falkavezér legfőbb tanácsosa volt. Az, hogy anyám a karjaim közt halt meg, szörnyű volt és egyszerűen feldolgozhatatlan. Az pedig korántsem segített benne, hogy a cselekedetemmel nyilvánosan is vérdíjt tűztek ki a fejemre. Apámmal és a szövetségesünkkel el kellett menekülnünk Olaszországból. Pontosabban a boszorkánymester inkognitóban maradt és így segített rajtunk. Először apámmal Angliába mentünk és a Londoni falka segítségét kértük. Azonban ránk találtak és, hogy ne keverjünk még több ártatlant bajba, ideje volt onnan is mennünk. Pontosabban nekem, mivel engem akartak. Így hátrahagyva az utolsó rokonomat is, Amerikába menekültem, New Yorkba, ahol aztán a falka nem akart befogadni, így magányos farkasként bujkáltam kezdetben egyedül. Később viszont a boszorkánymester segítségével.

A New York-i falka törzshelyére – habár nem fogadtak be – de sokat jártam. A régi Jade Wolf és egyben a mostani Taki's Diner nem csak megnyugtató környezete miatt vonzott és mert az ételek eszméletlenül finomak, hanem volt ott egy titokzatos nő is. Sosem mondott sokat magáról, akkor sem, mikor mindenki kiteregette a mélyebbnél mélyebb szennyesét. Ő sokszor csak ült és hallgatta a többieket. Én gyakorta vesztem el a tekintetében és próbáltam kitalálni a múltját – révén, hogy nem árulta el – de sosem jutottam szinte semmire. Ő egy olyan hölgy, akinek nem lehet csak úgy kitalálni a múltját. Titokzatos és elbűvölő. Hosszú hosszú hónapokig magam előtt is titkoltam, hogy éreznék iránta bármit is. Sőt, meggyőztem magamat afelől, hogy az egész csak azért van, mert nem mond el magáról semmit. De most, kezdek rá döbbenni, hogy ez ennél sokkal több. Tetszik és kész lennék közelebbről megismerni, ha hagyná. Nem azért, mert kíváncsi vagyok, hanem mert szeretném megismerni őt. Szeretném ha ezt ő is így érezné, de abban nem lehetek biztos. Amiben biztos lehetek, hogy az olasz farkas falkának szörnyű az időzítése. Végre mernék valaki felé nyitni és ismét rám találtak. Ismét menekülnöm kell. De nem akarok innen elmenekülni. Végül így egy raktárépületben húzom meg magamat, ahol szagomat a szövetségesem rejti el a farkasok elől. Erről csakis Ramona tud, mert csak benne bízok meg annyira, hogy tudhassa hol bujkálok és miért.