Régi Jade Wolf Étkezde

Alice&River

Amit mond kissé elszomorít. Sokaknak van borzalmas gyermekkora, és én a szerencsések közé tartozom. Az apámat nem sokat láttam, de anyám és a nagyszüleim mindent megpróbáltak nekem és a kistestvéreimnek megadni. Az unokatestvéreinkkel is tartottuk a kapcsolatot, egy hatalmas nagy család részese vagyok, és sosem éreztem úgy, hogy lehetett volna jobb is. Történtek velem rossz dolgok is, például ahogyan farkassá váltam, de a családom mindig ott volt, hogy elkapjanak, mint a kötéltáncosok alatt a háló. El sem tudom képzelni, milyen lehet teljesen egyedül lenni, és tudni, hogy nem mehetsz vissza az otthon biztonságába. Nagyon megható, hogy azt szeretné Alice, hogy ez ne történhessen meg mással, és ha ezt nem tudja megakadályozni, legalább enyhíteni és segíteni ezeket a gyerekeket. - Ó, ez nagyon szép motiváció. - válaszolom. Én is kinézek a hóesésre, ahogyan pár pillanattal ezelőtt Alice tette. A pelyhek, mint apró kristályok, szállingóznak a levegőben, csillognak, ahogyan a napfény rájuk süt, és a fény lepattan róluk. Ilyen hóesésben estem szerelembe Osirisszel. Sóhajtok egy hatalmasat.
Sejtelmesen mosolygok Alice-re mikor azt mondja, falkatag a kiszemeltje, ám mikor a végére ér, kissé elkomorulok. - Sajnálom. - bököm ki végül, mert nem tudom mit mondjak. A saját átalakulásom jut eszembe, ami tragikus és nehéz volt ugyan, de nem kötött érzelmileg semmi ahhoz a farkashoz, így nem az esett a nehezemre, hogy őt felejtsem el. - Az exek mindig nehézséget okoznak, ha képben vannak. - mondom esetlenül. A régi gimnáziumi fiúmra gondolok, aki együtt járt a legtöbb órájára az exével, és köztem és közte ingázott állandóan. Persze ez semmi, ahhoz képest ami Alice-szel van - gondolom legalábbis. Ő sem egy gimis csitri, és gondolom sok mindent megélt. - Remélem összejön a sráccal. - Igazán őszintén kívánom neki ezt. Amit a családról mondtam... Nos, a falkára is igaz. Ugyan messze vagyok a vér szerinti családomtól, de ők itt vannak velem, és helyettesítik őket. Ugyanolyan segítőkészséggel fordulnak felém, hallgatnak meg, segítenek ki, hogy igazán a szívemhez nőttek. Nem akarom, hogy bántódásuk essék.
Ugyan tippem sincs, kiről beszélhet Alice, eléggé nagy a falka, azonban nem lenne helyénvaló, ha rosszul alakulna a dolog kettejük közt. Nem akarok belenyúlni, de nehezen fognám vissza magam, ha látnám, mennyire szenvednek. A latinák között ez a kavarás mindennapos...

Alice&River

Felajánlása melegséggel tölti el a szívem. A falkától csak jót kapok, tőle is, és ezt sosem tapasztalhattam meg sehol máshol, még a régi egyetemen se. Senki sem segített ott sem semmiben, pedig Los Angelesben is el kellett volna egy kis segítség az egyetemen. Bár nem akarok panaszkodni, azért nem minden rózsás, lássuk be. Már olyan szívesen beiratkoznék. Olyan macerás az egész ügyintézés, meg amúgy is, hiányzik a tanulás része, jó volna már újra az irodalom mélységeibe vetnem magam. Talán nem leszek a kampusz legszorgosabb leánya, nem fogok klubokba járni, a bulikat is kihagyom, de Hemingwayről szívesen írnék tíz oldalas esszéket. Legalább valami elvonná a figyelmemet a problémáimról. Igen, ez kellene nekem, egy kis elterelés, és nem rágódnék annyit a megoldhatatlan akadályokon, amik az utamat állják. - Nagyon hálás volnék. - válaszolom egy hatalmas vigyor kíséretében. Lekötelezne egy életre.
A pedagógia szak érdekesen hangzik. Nem tudnám őt tanárnak vagy pedagógusnak elképzelni, de aztán ki tudja, lehet nagyon szenvedélyes az iránt, amit tanul. - Hogyhogy pedagógiát tanulsz? - kérdezem. Őszintén érdekel mi az álma, mi a célja ezzel, honnan jött ez az egész.
- Ó. - válaszolom sejtelmesen. Mint én? Mégis mit gondol, miféle hajóban evezem én? Remélem nem tudja a teljes igazságot. Jó, sejti, hogy én és Osiris nem csak puszipajtások vagyunk, de Kieranról nem tudhat semmit! Az végképp tönkretenne mindent. Nagyon-nagyon remélem, hogy arra akar célozni, hogy falka-tag a szíve választotta, akárcsak nekem Osi. - Megértem, ha nem akarsz róla beszélni, de szívesen meghallgatlak. - mondom végül egyhangúan, de melegen mosolygok mellé, megnyugtatva őt, hogy bennem bízhat. Talán segíthetünk egymáson. Néha az is sokat ér, ha csak van, aki meghallgatja a bajaid, és biztosít, hogy nem vagy egyedül.

Alice&River

Sokat vacilláltam melyik egyetemre jelentkezzem majd át. Egy csomó opció közül választhattam, és hosszas agyalás után döntöttem a New York University mellett. Azt mondják ez egy remek intézmény, főleg az angol szakjai, így odaadtam be a kérelmemet végül, és úgy tűnik, át is vesznek valamikor... Csak lehet, hogy nem időben.
Régen imádtam volna az egész felhajtást, a beiratkozást, az izgalmat, az új embereket, a görög betűs házakat... Los Angelesben még felvételiztem is a thétás lányok közé, és ha nem húzza az a mocsok keresztül a számításaimat, most már lassan végeznénk a többiekkel, és együtt készülnénk az utolsó vizsgáinkra a szövetségis csajokkal, valamelyikük kollégiumi szobájában koktélozgatnánk, miközben a tételeket mondjuk fel egymásnak. Idilli kép. Most már azonban másképp látom a világot. Nincs időm ilyenekre, dolgoznom kell, Osirisszal töltök időt, vagy valóban tanulok az asztalomnál estig. Felnőttem, idő előtt, és egyre inkább az anyám leszek. Bár ő sosem járt egyetemre, meg amúgy is, őt inkább média szakon tudnám elképzelni, de ezen kívül tök olyan vagyok, mint ő. Anyám húsz évesen már ilyen komoly és elkötelezett volt, mint most, és két évre rá meg is szült engem.
- A New York-i Egyetemre akarok majd járni. - válaszolom. - Állítólag jó az angol szaka, és a kabalaállata, a hiúz is az egyik kedvencem. - Legalább nem farkas, mondom magamban. Az elég morbid volna.
Eleinte az ő romantikus kapcsolatait csak elterelésnek szánom, de aztán ahogy válaszol, elkezdi furdalni az oldalamat a kíváncsiság. Valami olyasmi? Persze, mi jogon akarok én belemászni az ő életébe? Mondjuk falka-tagként kötelességem vigyázni a társaimra, mind a testi, mind a lelki épségükre. Talán ma nem kapok semmi feladatot, de valami jót teszek a falka érdekében.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdem, és óvatosan felé fordulok. Azt is elfogadom, ha nem, végtérre is most beszélünk lényegében először, és azonnal egymás életéről kezdünk kibeszélni kínos részleteket. De meghallgatom, ha el szeretné mondani a problémáit.

Alice&River

Ó, igen, az egyetem! Még mindig a papírmunkával küzdök, hogy a los angelesi egyetemen letett tantárgyaimat átvegyék ide, és nagyon úgy tűnik, csak jövő szeptemberben vághatok bele a tanulásba megint. Meg amúgy is a falka és az irodalom mennyire fér össze? Nagyon nem a véleményem szerint. Persze, a munkám is hasonló természetű - egész nap egy hatalmas, kupis könyvesboltban ücsörgök, és a betévedő vásárlóknak segítek valami remekművet választani. Néha egészen unalmasnak tartom, főleg mikor megcsappan a forgalom és órákig egyedül vagyok egy rosszul kivilágított helyiségben, de olykor ráébredek, hogy soha, semmiért nem cserélném el ezt a munkát. Még a falkáért se.
- Még nem kezdtem el az egyetemet, vagyis de, csak itt nem. Februárban vagy szeptemberben már átveszik a tantárgyaimat. - mondom lehangoltan. - Tudod, szeretem azt, amit tanulok, de néha nem látom értelmét az egésznek. Mindent tudok a regények felépítéséről, az irodalomtörténetről, a nagy írók életéről, de ez mit számít ahhoz képest, ami a való világban zajlik? - sóhajtok. - Persze, fontos a tanulás... - nem fejezem be a mondatot. Nem akarok elhamarkodottan beszélni és dönteni, pedig annyi minden robbanna ki belőlem ebben a pillanatban. Szitokszavak, miértek, és artikulálatlan üvöltések nagyrészt. Lassan két éve, hogy nem ültem iskolapadban, és nagyon vágyom vissza - a rengeteg buli, a késő esti tanulások, a sok-sok tudásra éhes ember, mind-mind nagyon hiányoznak, de akkoriban más voltam. Vadabb, vakmerőbb, meggondolatlanabb, és van, hogy ma is ezzel a Riverrel kell megküzdenem. Én viszont komolyan tenni akarok valamit a falkáért! És ebben még a falkavezér sem állíthat meg. Na, jó, ez túlzás.
A magánéletem tabu. Régebben ez sem volt így, de Osiris feltűnése óta minden, köztük én is nagyot változtam. Ha elszólnám magam ő az állását veszítené el, én pedig őt, így kénytelen vagyok tagadni. Büszke vagyok a barátomra, és ha tehetném, mindenhol azt hirdetném milyen szerencsés vagyok vele, de ez már más világ. Itt a titkok a legnagyobb értékek, és azok a dolgok, amelyek nyilvánosak, valószínűleg szemfényvesztések.
- Ha Osiris volna a barátom biztosan összeférne a dolog, mivel ő ha nem itt van, akkor a Praetor Lupusnál dolgozik, nekem pedig el kellene valamivel foglalnom magam, tanulással, munkával, a falkával. - mondom, és sóhajtok. Valóban kevés időt tudunk együt tölteni, ő rengeteget dolgozik, és én is a könyvtárban vagyok vagy a könyvesboltban, vagy a falkával. Alig látom és hiányzik, de nem panaszkodhatok - állandóan lohol haza, hogy együtt lehessünk. Néha van, hogy hetekig nem látom, és egyszer csak otthon vár, meglepve engem egy tál pop cornnal és valamelyik kedvenc filmemmel.
- De beszéljünk inkább a te szerelmi életedről, az enyém ugyanis egy unalmas, kietlen sivatag! - terelek gyorsan, és az sem érdekel, hogy illetlen ilyen kérdést egy szinte idegennek feltenni. Igazából itt a falkában egy nagy család vagyunk, és mindenki sokkal közvetlenebb egymáshoz, mint bárhol, ahol eddig éltem, és higgy nekem, latinák közt felnőni nem piskóta!

Alice&River

Mosolygok Alice-re, de ez az, amit el akarok kerülni. Nem akarom a konyhában végezni, tyúkanyót játszani, ehhez még fiatal vagyok. Nyughatatlan természetem van, képtelen volnék tésztát kevergetni, míg sérülten esnek be a többiek valami verekedés után. Ég bennem a harcos szellem - bele akarok folyni a politikába, a harcokba, a viszályokba. Mostanában nem kevés van ezekből, tudom, látom rajtuk. Állandóan fáradtak, nyúzottak, leharcoltak, nekem pedig egyszerűen rossz rájuk nézni, tudva, hogy nem segíthetek. A bűntudat a legrosszabb érzés a világon szerintem, és könnyen összeroppant engem.
Tudom, hogy nem vagyok képzett, nem olyan régóta vagyok csak farkas, és emberi formámban sem vagyok kifejezetten erős, de megyek velük őrködni mondjuk, vagy nem is tudom mit csinálnak néha. Még nyomozni, valaminek utána olvasni is jobb volna, mint a bendőjüket megtölteni. Arra amúgy is itt van Alice, biztos remekül főz, nekem annyira nem megy még a dolog, nem vagyok elég házias. Általában zacskós levest vagy pizzát vacsorázunk, és csak ritkán főzök valamit, ha kivételes alkalom van mondjuk. Azonban az olvasás, kutatás, verekedés sokkalta jobban megy. Régen verekedős lány voltam, tizennégy évesen is nekimentem annak a lánynak, aki megpróbálta lesmárolni az akkori barátom. Most miért ne menne? Persze, ez sokkal veszélyesebb, le kell jönnünk kicsit a radarról, mert minket is fenyegetnek, és ez a valóság, nem játék, de szívesen kockáztatnám a testi épségem a falkáért.
Mikor kiejti a száján Osi nevét, összeszűkül a látóterem, és veszek egy mély levegőt. Nem engedhetem, hogy Alice megtudja az igazságot. Osirisnak fontos az állása, és nem szeretném, ha miattam veszítené el; Megint az a fránya bűntudat. Nem bírnám ki, ha rajtam múlna milyen élete lehetne Osirisnak. Talán meg is utálna engem utána és elveszteném őt.
Alice elég magabiztosnak tűnik, ahogyan rám mosolyog, mintha egy közös titkunk lenne - mondjuk, nem áll messze ettől a dolog. Legalább megdicséri az ízlésemet, Osiris tényleg nagyon jól néz ki. Vajon van-e értelme letagadnom a dolgot? Lényegében tényleg férfiak vannak túlnyomó részben a falkában, és ők nem igazán veszik észre az ilyen jeleket, nem lehet belőle nagy baj, ha most nem tagadom le, nem? Azonban igazából ki sem ejthetem a számon a dolgot, hogy igen, igaz, mert utána nevetséges volna letagadni. Inkább tagadok végig, határozom el, és szólásra nyitom a számat. - Nem tudom miről beszélsz. Osiris volt mellém rendelve a Praetortól, csak nagyon jóban vagyunk. - felelem, és a hátsó ajtót bámulom, imádkozom, hogy nyíljon ki ebben a pillanatban.

Alice&River

Néha egészen elszégyellem magam, mert van, hogy hetekig ide sem tolom a képem. De nincs nagyon időm rá - vagyis lenne, csak azt másra fordítom inkább. Mondjuk bevállalok egy plusz műszakot a könyvesboltban ahol dolgozom, vagy az egyetemi felvételimet intézem, bármit, csak elkerüljem Kierant, a srácot, akivel összegabalyodtunk párszor... Szóval a srácot, akivel megcsaltam Osirist. Szégyellem magam, emiatt még inkább, de a saját hülyeségem miatt nem hanyagolhatom örökké a falkát! Tennem is kellene valamit, nem csak édelegnem közöttük. Többre vagyok képes, érzem magamban az erőt hozzá. A kérdés az, hogy ők érzik-e bennem? Bíznak-e bennem annyira, amennyire én bízok bennük?
- Komolyan? Bárcsak az enyémben is lehetne. - sóhajtok. Osiris soha nem engedné, hogy az amúgy is picike nappalinkat egy ilyen modellel tegyem tele, így is alig lehet elférni abban az irinyó-pirinyó szobában, mert telepakoltam könyvekkel. Itt senki nem tudja, hogy együtt élünk, azt hiszik ugyanazon épületben, de másik lakásban tanyázunk, és már ez is furcsa pillantásokat váltott ki a Praetornál. Ha ő nem dolgozna ott... Nem kérhetem, hogy lépjen ki, a munkájának él tulajdonképpen, de nem sokáig bírom már ezt. Meddig szeretné húzni a titkolózást? Mert nekem nem sokáig fog még ez menni. - Elég picike a lakás, és így is telezsúfoltám már könyvekkel. - magyarázom. Ha rajtam múlna, biztos találnék neki helyet valahol.
A lány leül velem szembe, a kávéjába kortyol. Annyira otthonosan mozog itt, pedig nem hiszem, hogy teljes értékű falkatag, legalábbis nem rémlik, hogy annyiszor itt lett volna. Lehet csak elkerültük egymást.
- Jó, de valami érdemi feladatot szeretnék kapni, nem a vacsorafőzést és a teakészítést választanám. - mondom kissé frusztráltan. - Segíteni akarok. Próbáltam emberként élni, nem megy, és most farkasként sem találom a helyem. - gondterhelten sóhajtok. Annyi minden van, amit nem érhetek el, nem kaphatok meg, de hogy semmi se sikerüljön, semmi se menjen úgy, ahogy én azt elterveztem, egyenesen nevetséges. Miért nem lehet egyszer nekem is jó napom? Mintha három éve büntetnének az Égiek. Alice történetét hallva azért behúzom fülem-farkam, hiszen biztosan neki sem volt könnyű, ő azonban képes volt beilleszkedni. Mielőtt gondolkodhatnék kiszalad a számon egy kérdés. - Szóval te ilyen magasan lévő falka-tag vagy? Mert elé ritkán látlak itt. - Nem akarok érzéketlen lenni, de nem tudom becsukni a szám időben, elég gyakorta. Nem kezdek el magyarázkodni, bocsánatot kérni, mert mélyen tudom, hogy ezt tudni szeretném. Annyit találgattam vele kapcsolatban, ideje választ kapnom a hülyeségeimre.
Célzására összeszorul a gyomrom. Kire célozhat? Osirisre vagy Kieranra? Égni kezd a fejem. - Kivel? - kérdem, és imádkozom, hogy egyik fiú neve se hangozzon el. Azt hittem a falkában tudják, hogy mi hárman milyen jóban vagyunk, milyen jó barátok vagyunk - a barátokon van a hangsúly. Nem szabadna lebuknunk, se Osirisszel, a Praetor miatt, se Kierannal, Osiris miatt. Még egy valami, aminek pontot kellene tennem a végére.

Alice&River

Mivel sosem voltam még falka-tag, nem igen értem ezt az egészet, ki miért felelős, vagy kinek mennyit kell "dolgoznia". Anno, mikor még csak ember voltam, akkor sem voltam egy csapatjátékos fajta. Nem sok mindenkivel jöttem ki, s amilyen extrovertált voltam a barátaim körében, olyan visszahúzódó új emberek között. A legjobb barátnőmön kívül nem sok mindenkivel voltam ennyire jóban. Eljártunk bulizni sokan, persze, de az más, ha valakivel táncolsz, iszol meg a mosdóban beszéled ki a többieket, mint hogy egy titkos szervezet szerűségben, felnőtt emberek közt vagy. A közös titok súlya egészen meglepően nem oszlik el rajtunk, hanem mindannyiunkat ugyanolyan erővel nyom a föld felé - legalábbis én így látom. Nekem nem lett könnyebb átélnem ezt tudván, rengeteg hasonló sorsú ember járja New York utcáit. Csak még inkább nehezebbé vált elviselni a helyzetet, hogy ez ilyen gyakori, de senki vagy semmi nem figyelmeztetett minket, ártatlanokat.
Egészen ideáig elvoltam azzal, hogy be-bejövök is néha, beszélgetek a többiekkel, és ha valami "farkasos" gondom akad, akkor ide szaladok segítségért. Azonban látva, hogy mostanában mindenki annyira feszült a kialakuló veszélyek miatt, bűntudatom támadt. Se a Praetor Lupusnál, se itt nem vagyok hasznos, és lusta semmittevőnek sem akarok tűnni, így lépnem kellett - hova mehetnék segíteni? A Praetornál nem néznék jó szemmel, hogy Osiris még mindig az én kezemet fogja, a falkánál pedig itt van a párkapcsolati problémám másik dilemmája, meg az a kis bibi, hogy alig ismerem őket. Annyi idei igyekeztem normális életet folytatni, hogy most az egész farkasosdi egyszerre szakad a nyakamba, és nehezen különböztetem meg a jót és rosszat. Mármint a saját tetteim közül.
- Ó. - mosolygok a lányra, aki felmutatja a tömött szatyrát. Nekem sosem jutott eszembe semmit idehozni, és kissé elszégyellem magam. Eszembe se jutott, hogy kissé könyvklubosra szokták venni a figurát, de feljegyeztem magam. Végül is ki ne örülne egy kis csemegének? Mindig jó ötlet másokat kajával lekenyerezni.
Leveszi a kabátját Alice, és látom, Darth Vaderes póló van rajta. Megmosolygom, hiszen én is nagyon szeretem a Star Wars filmeket. - Jó a pólód. - vigyorgok a lányra. Nem hittem, hogy benne és bennem valami közös is lehet - ő olyan vadnak és teljesen önállónak tűnik, olyasvalakinek, aki nem sci-fit nézve alszik el a kanapén, hanem valahol éppen egy asztal tetején táncol. Én és a hülye előítéleteim. Amúgy is alig töltök időt itt, és őt sem látom sokat, mi jogon ítélkezek előre?
Kérdésére egy kis hatásszünet után felelek. - Igen, a falkavezérhez jöttem. Haszontalannak érzem magam, hogy csak idejárok a többiekhez, de igazán nem nyújtok semmiféle segítséget. Bele akarok folyni a falka ügyeibe, nem akarok ingyenélő lenni. - sóhajtok. - Sokat segítettek nekem, ideje visszaadnom. - mondom, és a kezeimet fixírozom. - Nem kérek semmit, köszi. Mindjárt mennem kell dolgozni úgyis. - próbálok nem türelmetlennek hangozni.
- Megkérdezhetem, te hogy kerültél a falkába? - nézek fel, és remélem, nem taposok bele semmi kényes történetbe. Én sem szeretem elmesélni mi történt velem senkinek, főleg nem olyanoknak, akiket alig láttam pár alkalommal. Bár ő is hozzánk tartozik, nehezen nyíltam meg a többiek előtt is, ő sem kivétel.

Alice&River

Újra tél van. A csontig hatoló hideg észrevétlenül szivárog be az ajtó alatt, és a napfény sem csillog olyan fényesen, ahogyan azt az év más szakában teszi, egyedül az erőteljes ételillat árad a Jáda Farkasban töretlenül. Régebben nyári gyereknek képzeltem magam, aki azt élvezi, ha a napon süttetheti bőrét, a tengerben áztathatja lábát, és hűvös koktélokkal olthatja szomját, de úgy nőttem fel, hogy sosem láttam igazán havat. Los Angelesben nincs tél, és a családom maximum Mexikóba és Brazíliába ment rokonlátogatásra, ahol úgy szintén hasonló a klíma.
Az első igazi telemhez szép emlékek fűződnek, talán ezért is bámulom az ablakon keresztül a rendületlenül aláhulló fehér függönyt. Közeleg a három éves évfordulónk a szerelmemmel, aki történetesen a Praetor Lupus mellém kirendelt farkasa volt, és akivel nem vállalhatom fel a kapcsolatomat a publikum előtt. Ez sem segített sokat beilleszkednem az új életembe. Már közel két és fél éve sikerült falkát találni nekem, a szerelmem egyik legjobb barátjának a falkáját, azonban vannak olyan falka-tagok, akikkel alig beszéltem még.
Az első időkben a lakásomat is utáltam elhagyni, pedig mindig is egy extrovertált, bulizós, ismerkedős csaj voltam. Elmentem dolgozni, majd egyenesen haza, és a kanapén olvastam vagy tévéztem. Nem akartam kimozdulni, főleg egyedül nem, túl sok minden történt velem. Nem csupán azt kellett feldolgoznom, hogy farkas lettem, hanem azt is, hogy megerőszakoltak, és hónapokig mesterséges kómában töltöttem mindennapjaimat. Senkivel és semmivel nem voltam hajlandó beszélni, még azzal a sráccal sem, aki ajánlotta nekem a falkáját. Saját magammal akartam időt tölteni, helyrehozni azt, amit elrontottak bennem, és ezt csak törődéssel voltam képes megoldani. Önmagammal foglalkoztam tehát hosszú hónapokig. Mikor a mellém rendelt farkas, Osiris, végre rávett, hogy járjunk el néha szórakozni... Nos, összejöttünk, ezt pedig titkolni kellett a Praetornál. Így még inkább nehezemre esett elhagyni a lakás jótékony takarását, nyugalmát. Ott minden szép és biztonságos.
Végül is 2016. vége felé ismerkedtem meg úgy igazán a falkavezérrel, és Osiris legjobb barátjával, aki a falkát találta nekem. Hónapokig csak vele beszéltem, és a többiekkel köszönőviszonyt ápoltam csupán. Mostanában szerencsére fellazultam valamennyire közöttük, de a munkám és az egyetem nem engedi, hogy sok időt töltsek itt - pedig igazán sok minden folyik az Alvilágban.
Én igyekeztem ebből kimaradni, és a lehető legnormálisabb életet élni. Együtt élni a betegséggel, szokták mondani a genetikai betegséggel küzdők, és eleinte én is így éreztem magam, az ő motivációs beszédeiket néztem elalvás előtt youtube-on. Az egyik falka-tag azonban meggyőzött, hogy kötelességünk megvédeni azokat, akik ártatlanok, akiknek sejtésük sincs az egészről. Így hát itt vagyok, és várok a falkavezérre, hogy elbeszélgessünk arról, milyen feladatot tudna rám osztani. Csak nehogy a végén a tapasztalatlanságom miatt néhány műszakot kapjak az étteremben.
Nyílik az ajtó, vendégekre számítok, de ehelyett egy lány sétál be, akit párszor már láttam erre fele, ha jól sejtem ő is likantróp, talán Alice-nek hívják. - Szia! - mosolygok rá. - Kit keresel? - kérdem, és a szemem a hátsó ajtóra irányítom egy röpke pillanatra. Elég ciki lesz, ha tévedek, és ő pedig csak az ebédjéért jött, de hát ez van, én megpróbálok kedves lenni.