Folyosók

Kell két másodperc míg felfogom mit mond és gúnyos kacajban török ki. A falak visszaverik a nevetésem amiben semmi öröm nincs, inkább undor.
- Jövendőbelim? Látsz te itt valakit aki az lehetne? - nézek körbe. - A magamfajta nem szaporodik árnyvadászokkal, még elterjedne a "bacilusom". - nevetek keserűen.
Árnyvadász és tündér egybegyúrva? Mint egy rossz mese klisé, nekem meg se kellett volna születnem, de a természet egy igazi köcsög, kibabrál néhányunkkal, hogy aztán, mint bazári majmok kiállítsanak minket. Engem egy cseppet sem zavar a "fajtám" már ha ez a szó létezik ránk, még csak nevünk sincs, korcsok, vagy semmik vagyunk.
Az, hogy legyen valakim elérhetetlen és nem is vágyom rá, nem fogom örökíteni e "nemes" árnyvadász vér egy részét sem a tündér részét, jobb ez így nekem is, másnak is.
- Nem szeretem a mellé beszélést, a lényeg az egyetlen értelem egy beszélgetésben, most is 90%-a a beszélgetésünknek a nagy semmi és felesleges idő. - közlöm vele bájosan és elfordítom róla a fejem. Alec a nyakamba varr egy buzgó árnyvadászt és ezzel nehezíti a dolgaimat.
Még hogy az a gyerek mindenki pártját fogja, tudtam én hogy a nagy mártír szerep csak mese, az, hogy a vezetősé székén ülhet sem az Ő érdeme és amint kivillantja a fehér és megnyerő fogsorát már látszik is, hogy milyen fából faragták.
Igazából nem akartam itt lenni az akadémián, de többnyire egyikre se vágyom, nem érzem otthon magam sem itt, sem a tündérek birodalmában, bár lássuk be, oda már vissza nem térhetek. Anyám nővére világosan a tudtomra adta, ha visszatérek a halál vár rám a másik oldalon. Csodás kilátások nem? Se ehhez a fajhoz se ahhoz nem tartozom, részben ez részben az vagyok, vagyis semmi se igazán.
- A babáim kissé más kaliberűek, nagy a mellük és roppantul készségesek, és élnek. - mosolyodom el egy pillanatra majd ismét komoran nézek Kullancsra. Alec egyszer még visszakapja ezt a szívességét.
- Tuskó, seggfej, faszfej, bunkó, korcs, van még mit a tejbe aprítani, ne aprózd el, és igen, igazad van. Hogy mi bajom ezzel? Az, hogy nem tudok és nem akarok csapatban dolgozni, kicsit más a munkamorálom egyes árnyvadászoknál. - vonom fel a szemöldököm. Az kissé hagyján, hogy más, de konkrétan nem félek a halálba vezetni a csapatot, aki gyáva az nem árnyvadász, rendre mind azok, nem mernek kockáztatni. Hogy Alecnek mi célból kellett a nyakamba vakarnia a lányt, nem tudom, de ha azt hitte ez majd féken tart, akkor még nagyon kezdő.

Jobb szeretem a dolgaimat egymagam intézni és Alec ezt éppen annyira jól tudja, mégis, mégis odapiszkál, hogy csak azért is keresztbe tegyen nekem. A reménye, hogy ezzel kissé visszább veszek a mutatványaimból, felesleges időpazarlás. Fél tündér vagyok, nem ismerek megálljt, nem mellesleg ott munkál bennem az árnyvadász is, ez a kettős nem hagy nyugodni, soha nem is fog.
Egy bólintással nyugtázom a nevét, az életben nem hallottam még róla. Na nem a Herondale névről, az azért elég közismert, fel is fújják istenesen. A Herondale család úgy tesz, mintha ők szarták volna a spanyol viaszt, ami végül is nem is akkora nagy tévedés, ha igazak a meséink.
- Nincs konkrét bajom a hellyel, hidd el, mindenhol ilyen jó a modorom. - villantok egy vigyort felé. - Árnyvadásznak lenni meg az, aminek hangzik, nem vagy más, mint egy ördögi kör része. - vonok vállat.
Nincs bajom azzal, hogy nephilim vér folyik az ereimben, ahogyan a tündér vénámmal is megbékéltem már. Az, hogy nem találom a helyem a világban, nos, ez egyedül a magam baja. Nem foglalkozom a véleményekkel, az előítéletekkel, semmivel sem többek nálam, sőt.
-Én már semmin sem lepődök meg.
Történnek furcsa, váratlan dolgok, de erre ha nem vagy felkészülve, akkor nincs is értelme itt lenned. Igaz Alec döntése hirtelen volt, és nem örülök neki, de lepett meg, tudtam, hogy valamit forgat a fejében.
- Jóképű? Elismerem. - ragadom ki a lényeget. De muszáj elvigyorodnom a harcias modorán. Kétség kívül egy Herondale a lány. Ilyen vehemenciára és makacsságra csak ők képesek.
Elröhögöm magam az utolsó mondatán és megcsóválom a fejem.
- Rosszabb vagy egy kullancsnál, mondták már?
A vámpírok nem akkora piócák, mint ez a szőke teremtés. Ha nem tudom lerázni, mert úgy fest ez nem fog megtörténni, még akkor is félre tudom állítani, ha azt jónak látom.
- A mai program? Teadélutánt terveztem a babáimmal, egyedül. - közlöm és elindulok ott hagyva a folyosón. Bár vajon miért sejtem azt, hogy három másodperc és a nyomomban lesz? 3..2...1.

Mióta az eszemet tudom nem voltam több egy kívülállónál, egy selejtnél, ennyire is tartott a saját fajtám, árnyvadásznak lenni nem azt jelenti, hogy te vagy a világ megmentője hanem hogy mennyire vagy egy elit család sarja, mennyire tiszta a véred és mennyire vagy erkölcsös a Klávé szemében. Nos én egyik sem voltam, sem erkölcsös hisz apám egy tündérrel hált minek eredménye én lettem, igaz elit családba születtem de apám ezt  bemocskolta tehát már nem számít és ér semmit a Blackthorn név, nem nyílik meg tőle minden zárt ajtó. a Vérem meg hát, angyal és tündér, szép kis koktél nem?
Megtanultam, hogyha bármi nyűg a nyakamba van varrva az nem véletlen, ezért is tekintek le a kis szőkeségre és próbálok elég nagy közönnyel viseltetni iránta. Lássa csak nyugodtan púp egy ilyen torzszülött hátán.
-Mi is a neved kislány? - kérdezem meg belevágva a szavába, igazán tapintatos vagyok.
Alexander mondott valamit, de nem nagyon figyeltem. Bírom a srácot, mióta Ő a főnök nos azért változtak a dolgok, sokan már nem fordulnak felém úgy mintha két fejem nőtt volna, új generáció és új dolgok, de persze nem vagyok bolond, akiben alvilági vér van, az örökre meg van bélyegezve mindegy kinek mi a meglátása.
-Nem régóta. - válaszolok kurtán.- Úgy szólítasz ahogy akarsz. - vonok vállat nem túl barátságosan. Kimondottan pokrócként keltem ma fel és ez egész napra ilyen is marad. Szeretnék harcolni de jelenleg kényszer pihenőn vagyok, mert a legutóbbi akció során majdnem megölettem a társaimat is. Alexander lehet nem mondja a képembe de kezd elege lenni belőlem, megtudom érteni.
-Érdekes, benned látja a féket ami majd visszább fog? Vicces fiú ez a Lightwood. - nevetek fel harsányan és megállok a folyosón, hogy szembeforduljak a lánnyal. Nem tervezek sem kedves lenni hozzá sem jó fej, nekem nincs rá szükségem és igazából neki se rám.
-Tudjuk mindketten, hogy nem fogunk együtt dolgozni, menj nyugodtan és panaszolj be a főnöknél, kérj új társat és tudjuk le a dolgot gyorsan. - vonok vállat és részemről a dolgot le is zártam.

Lily & Jeremiah

Minden nap egy új tapasztalat, bármit is hozzon, állok elébe!

Új kezdet, új csapat és új barátok. A szívem mélyén mindig úgy gondoltam, hogy ha én egyszer újra fogom kezdeni, akkor az csak azért lehet, mert családot alapítok. Ennek ellenére mégis én akartam ide költözni és kvázi mindent újra kezdeni. Érdekes az élet ha az ember lányának bizonyítási vágya van.
Otthon a kisebb ügyeket mindig egyedül intéztem, a nagyobb volumenűekben pedig kérhettem, hogy kivel is akarok együtt dolgozni. Ott tudtam kiben bízhatok meg, kire bízhatom rá az életemet, de az itteni árnyvadászok közül nehezen tudnék választani. Mondhatni vakon tapogatózom a sötétben ahogy végignéztem rajtuk a bemutatásomkor. Akadt köztük egy pár ígéretes is, viszont eddig a híres négyesen kívül nem igazán merném rábízni magam senkire. Ezért is örültem annak amikor alec kitalálta, hogy beoszt valaki mellé, aztán majd meglátjuk.
Halványlila fogalmam nem volt arról ki is lehet az a Jeremiah Blackthorn. A vezetéknevéből  ítélve Ő is tagja a régi, hosszú multú vadász családoknak. Aztán jött a felismerés, hogy ki is Ő valójában.
Alapvetően nincs azzal gondom ha valaki más mint az elvárás, főleg akkor ha erről még csak nem is tehet. De egy tündér és egy árnyvadász poronty igazán veszélyhajhász és kicsit tanán őrült is tud lenni. Ezért a megszokottnál is óvatosabbnak kell lennem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne bíznék meg benne, de akkor is.
- Na és mond csak Jer. Ugye hívhatlak Jer-nek? - pislogtam rá tágra nyílt szemekkel, majd meg sem várva a válaszát folytattam.
- Szóval, mióta vagy az intézetben? Biztos furi lehetett megszokni az itt létet. Én csak egy másik intézetből jöttem, mégis ég és föld a kettő. - csacsogtam lelkesen, miközben az intézet magas, ódon falai közt sétálok mellette a kijárat felé.