Magnum x Alec

Az élet döntések ezreit kínálja fel lehetséges opcióként nekünk, de igazából csak alig néhánnyal élünk, és még az a pár apró választás sem biztosít a tökéletes sorsunk felől. Ahogy telik az idő hibákat hibákra halmozunk, és előbb-utóbb ezen baklövések közepette elveszünk. Nem marad meg bennünk egykori fényünk, és nem ösztönöz már minket semmi sem arra, hogy helyesen döntsünk. Tehát voltaképpen egy bizonyos ponton túl, nos már nincs is igazából jövőnk. Ezzel szemben persze én tervezek, hiszen mi mást is tehetnék a szabadidőmben, ha éppenséggel nem ezt? Természetesen, nos nem mondom azt, hogy nem élvezem Magnus társaságát, mert akkor hazudnék, de keveslem. Túlságosan is rövidnek tartom az emberi életet, mely számomra megadatott, és amikor erre gondolok a röpke kedvem lehanyatlik. Hiába vagyok itt mellette fiatalon, és hiába érzem az ajkait az ajkaimon, ha nem tudok betelni vele, ha.. ha nem tudom elfogadni azt, hogy ennél több nincsen. Csak a most, és csak a ma, hiszen ki tudja, hogy holnap vehettek-e még levegőt, s hogy nem-e ragad el engem hirtelen, nos az egyik féle halál opciójának a ténye. Talán másnap ekkor éppen a démonmérge öl meg, talán két perccel később pedig már holtan esek össze. Utálom az olyan pontokat, amik nem biztosak az életemben, és míg kezdetben féltem Magnus felé nyitni, nos mostan attól félek, hogy elvesztem őt. Talán, ahogy öregszem beleszeret egy fiatalabb személybe, és mi szakítunk. De az sem kizárt eset, hogy idő előtt meghalok, és volt egyszer egy pillanat, amely már meg nem adódhat. S hogy miért ezeken gondolkozom? Félek.. Nagyon is rettegek attól, hogy mi lesz, hogy a jövő mit tartogat, hogy... hogy ez az egész helyzet hová sodor kettőnket, de leginkább őt. Számára van élet, hisz' halhatatlan. Találhat új szerelmeket, vagy összejöhet újra Camille-el. Már megint az a mocskos kis ribanc.. Mindig utat talál a gondolataimba, és természetesen számunkra sem hagy nyugtot. Az a csók.. az a majdnem szakítás. Az kétségesség, amelyet annyiszor elsuttogott azaz álnok kis nő a fülembe. Elmondta, hogy nem örök életű, ami köztünk van, és hogy csak kósza futókaland leszek Magnus-nak, hisz' előtte annyi év van, ami előttem sohasem lehet.. s mily' igaz! Nagyon is igaz!
- Jó reggelt neked is. - Suttogom mosolyogva a szavait követően, miközben a szemeibe nézek egészen mélyen. Finoman húzom végig a jobb kezem ujjait az oldalán, ahogy óvatosan magamhoz ölelem. Féltem. Talán őrültség, de annak ellenére is óvni szeretném őt, hogy a halhatatlanok táborát erősíti. - Én is szeretlek téged, Magnum.. - Mondom mosolyogva, ám végül elnevettem magamat a kis becenév miatt, amit ráaggattam. Szegényem, ha tényleg jégkrém lenne, akkor szerintem már menekülne előlem. - S még, ha tudnád, hogy mennyire.. - Vonom magamhoz egészen közel, ahogy végig simítok az egyik kezemmel a hátán, míg a másikkal átölelem. Arcomat óvatosan a nyakába temetem, miközben csókolgatni kezdem a vékony bőrfelületét. Annyira, de annyira szeretem őt.
- Hm.. - Dünnyögök egy sort, ahogy egészen elhúzódom tőle, majdan pedig a mellettünk lévő kis szekrényre tekintek. - ..már kezdtem elfelejteni. - Vallom be mosolyogva, ahogy megfogom a tányért, és a villát. - Sajtos omlett, kérlek. - Mondom őt figyelve, ahogy végül etetni kezdem, mintha éppen csak egy kisbaba lenne. Vicces ez a gondolatmenet, de szeretek vele kiélvezni minden egyes pillanatot. Imádom a játékainkat, a közös élményeket, és azt, ahogy mosolyog. Olyan imádni való Magnus Bane, és még, akkor is, ha éppen a kis fenyegető macskás szemeivel méreget valakit. - Nem tudom, hogy hogyan is csinálod.. - Kezdek bele félszegen, ahogy végül átadom neki az ételt, hogy folytassa magától. - ..de egyszerűen lenyűgöző vagy! - Mondom ki az ágy szélére ülve, ahogy a kezembe veszem az egyik pohár colát. Na én sem az egészséges étkezésről leszek híres, nos annyi szent!

Az évek múlása megváltoztatja az embert, és elhoz olyan dolgokat is, amikről nem is gondolnánk, hogy megtörténhetnek. Jelenleg például Hawaii-on tartózkodom Magnus Bane-nel, úgymond a jegyesemmel, ugyanis megkértem a kezét. Egy ideig tervezgettem, aztán pedig egyszer csak megléptem, míg mostan az esküvőnkre készülünk ketten. Ahogy ezt néha kimondom, avagy elgondolom, nos igazából el sem hiszem, mert.. mert azt hiszem, hogy álmodok, avagy pedig képzelődöm. Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja nekem, hogy közte, és köztem lehet valami, nos kinevettem. Bár az első pillanatól megfogott a jelenléte, de mégis akadtak folyton folyvást akadályok, és kételyek közöttünk. Többek közt Magnus volt nője, akitől néha képes lettem volna a falra mászni - szó szerint. De most azt hiszem nyugalom van, és békesség. Minden probléma tőlünk távol, és bár azt hinném, hogy az éjszaka teremtményei majdan itt nem zavarnak meg minket, de mégis hoztam a drága íjkészletem. Magnus tudtán kívül természetesen, ugyanis ő kikapcsolódásra vágyott, míg én magam szeretem az életem. Árnyvadász vagyok, és imádok harcolni. Ezenfelül pedig számoltam a veszélyekkel. Nem, mintha nem tudna varázsolni a jegyesem, de mégiscsak nem árt a felkészültség sem, nem de bár? Ha pedig 'Magnum' - elneveztem így - látná, hogy én magam harci eszközökkel is készültem kirepítene az ablakon. Vicces gondolat, de mégis igaz. Néha New Yorkban sajnáltam ott hagyni, és napokig eltűnni tőle, viszont az, ami vagyok, és az, aki vagyok, nos megköveteli ezt. Számtalanszor bocsánatot kértem, de sohasem tudtam kitörölni teljesen Magnusból azt, hogy egy ideig nem voltam mellette. Nyilván voltak összezördüléseink, és vannak is, de hát ilyen egy kapcsolat.. és üdv. a valóságban!
Kora reggel van, Magnus még aludt, amikor is bejöttem a fürdőbe lezuhanyozni. Most pedig fogalmam sincsen arról, hogy felébredt-e már, de mindenesetre jó pár percen keresztül, nos kiélvezem a meleg víz csodákra tevő hatását. Miután sikeresen végeztem, nos elzárom a vizet, és kimászom a zuhanyrózsa alól. Mondhatni már sajnálom, hogy ott hagytam, de nem tehettek semmit ez ellen. Egyszer minden véget ér, ahogy az is, miszerint elkezdek enni valamit, és ahogy az élet is elfog majdan múlni. Mint tudjuk, semmi sem tart örökké, kivétel Magnust, aki eleve halhatatlan, és bár próbálom kiélvezni a kettőnk közt zajló eseménydús dolgokat, de képtelen vagyok megbirkózni azzal a gondolattal, hogy, míg ő egy szemernyit sem változik, én addig mellette megöregszem lassacskán. S már megint túl aggódok mindent, nem igaz? Megrázom a fejemet, ahogy megtörölközve, végül a derekam köré csavarom az anyagot. Nem készültem be ruhával, pedig általában szoktam magammal behozni. Na mindegy.
Halkan lépek ki a szobába, ügyelve arra, hogy ne ébresszem őt fel, ugyanis nem lenne szerencsés megzavarnom az álmát. Kiérve pedig, finoman bezárom magam mögött a fürdőszoba ajtaját, és néhány lépést teszek az ágy irányába. Szerencsémre szólva, nos még mindig az igazak álmát aludja. Óvatos mozdulattal leülök mellé, és a tekintettemmel pedig azt figyelem, ahogyan alszik. Elmosolyodom akaratlanul is, ahogy finoman végig simítok a haján, s majdan az arcán. Egy váratlan gondolattól fogva pedig egy 'jó reggelt' csókkal ébresztem, mármint, ha hajlandó is felkelni, mivel az sem kizárt tény, hogy annyira álmos, hogy inkább aludna még egy kicsit. Bár készítettem neki reggelit is, ami azt illeti. Majd mindjárt kiderül, hogy hogyan is reagál. Főleg, hogy nincs is ruha rajtam, és még egy csókkal is zaklatom a szerencsétlent, nos így reggel hétkor.