Scarlett Sirett

India, egy évvel ezelőtt.
- Ne már, Sirett, pont most kell ezt csinálnod. - nyavalygott Christopher. Már rég ismertem őt és megtűrtem magam mellett a szellemet. Pakoltam össze a cuccomat az irodában. - Tudod, Maria nem fog több munkát szerezni neked.
Ebben a hónapban harmadjára mondok fel, és a rám akaszkodott szellem jobban aggódik értem, mint én magam miatt.
- Nem baj. - mondom hűvösen a léleknek.
- Mit fogsz, akkor csinálni? - kérdi értetlenül Chris
- Azt, amit eddig is csináltam. - válaszolok még mindig elutasítóan neki. A dobozzal a kezembe kifelé veszem az irányt. Ő, pedig ledöbbenve áll előttem.  Átsétálok rajta, mint bárki más, aki nem látja átsétál rajta, hisz csak egy itt ragadt lélek.
- De a jóslat, ami a könyvben van. - jön utánam és magyarázza azt, amit már annyiszor elregélt nekem.
- Ha nem haltál volna meg úgy 100 évvel születésem előtt, akkor megvédhetnél attól a híres jóslatodtól, de tudod engem nem érdekel. Az embereknek szükségük van rám, és nekem rád nincs semmi szükségem. Ne mond meg mit tegyek.- mondom ki a Chrisnek számára igenis sértő szavakat, hisz mélyen legbelül tudja igazat mondok. Az egykori boszorkánymester, ha nem hal meg megvédhetne kénye kedve szerint, de így szellem formában idegesítő kis zümmögő hangocska számomra, aki szereti felhozni az elveszett könyvének rám vonatkozó részeit.
Nem engedem, hogy megszólaljon újra, hisz már rajzolom is fel a rúnát ellene, ami távol tartja egy időre tőlem. Úgy is megtalál engem, mindig megtalált az elmúlt három évben. Talán megbékél a gondolattal, hogy én huszonnégy éve egyedül is boldogulok ebbe a igazságtalan és  zűrös világban. Gyerek koromtól fogva démonokat üldöztem. Egyesekkel ellentétben, nekem hamar elkezdődött a kiképzésem, és mindig jobb és jobb akartam lenni, akkor dicsértek meg a szüleim, akkor kaptam valami olyat, amit mások talán szülői szeretetnek hívtak tőlük. Akkor láttam valami hasznát az életemnek, ha az emberekért tehettem valamit és démonok ellen harcolhattam.
Én ismerem az igazságot, de ők az emberek vagy, ahogy a fajunk nevezi őket mondének (nem szeretem ezt a szót használni rájuk rossz és kifejezéstelen szó) nem tudják, mitől ilyen a világunk, amilyen. Az ártatlanok életét rosszá teszik az árnylények. Én harcolok értük, minden egyes nap, bár az elmúlt közel három évben menekültem magam elől. Tudom, be kell fejeznem ezt a menekülést, de nagyot hibáztam, akkor három éve.

Magamra rajzolok egy erős rúnát, a többiek csak kiáltanának fájdalmukban, hisz fájdalmas rúna kerül a bőrömre. Én nem tehetem, nem sírhatok, mert erősnek kell lennem. A legerősebbnek. A gyengéket megölik, de az erőseket nem. Az erős vissza tud vágni egy másik erősnek és túl élheti azt, amit mások nem. Ezt tanították a  szüleim.
Sosem kértem segítséget önellátó voltam. Szüleim gyakran tették azt gyerekként velem, hogy egyedül hagytak éjszakára és szeráf penge segítségével tudtam megvédeni magam a rám találó démonoktól. Ők tudták ki vagyok, én pedig csak sejtettem, hogy ki vagyok. Azt gondoltam álom az egész, de mindig valóság volt. Magamban hajtogattam és ismételgettem a szavakat, hogy erőt kapjak és bízzak önmagamban.
Scarlett Sirett vagyok, árnyvadász és nem akarok meghalni. Scarlett Sirett vagyok, árnyvadász és nem akarom, hogy mások miattam haljanak meg. Scarlett Sirett vagyok, és azt akarom, tűnj el a világomból te ocsmány démom.
Volt, mikor sírtam, félelmemben éjszakáról éjszakára, hisz nem voltak társaim, testvéreim, akik szüleim kiképzést átélték volna. A kemény edzések és kemény démon mérgeket éltem túl, napról, napra jobb lettem. Büszkévé tettem apámat. Most mit gondol rólam? Gyáva vagyok, hogy elmenekültem otthonról.
Most sem vagyok nyuszi, sosem voltam gyáva. Hiába talán egy kicsit berozsdásodtam, de ez nem lényeg újra vadászom. A klávé nem függesztet fel sosem, hallottam hogy ezt beszélik rólam. Időt kértem és az idő kérés alatt semmit sem haladtam ezzel az erőmmel kapcsolatban. Ilyen volt megismerkednem Lightwoodékkal, akik nyitottak felém, az első hasonló gyerekek voltak, akikkel találkoztam. Elegem volt, ahogy felém közeledtek, igazán Izzy vidáman és gyerekesen és Alec komolyan.
Talán szüleim, ajándéknak szánták a velük való első találkozás. Idegen volt számomra, hogy hasonló mégis különböző árnyvadász fiatalok vannak rajtam kívül. A lány vidámsága és szenvedélye engem feloldott, a fiú, pedig megtartotta komolyságomban. Nem kell anyám és apám mogorva stílusát követnem, de a neveltetés hatott, akkor is, ha nem akartam.
Nem tudok egy lényt se megnevezni, akit barátomnak nevezhetnék. Egy férfit vagy nőt, akit szerelmemnek mondanék. Ez mind az életem során bekövetkezett sors döntő cselekedetek miatt volt.
Az utcák nekem másabbak, mint az embereknek. Látom az árnyakat, akik eszik és falják az embereket.  Senki nem vesz észre, maximum egy-két látó a tömegben, de ők is csak egy pillanatra. Biztos csak káprázott a szemem, hogy egy szőke nőt láttam egy fénylő karddal.
Megközelítem a démont halkan észre se vesz, nem is szagol ki, mert mással van elfoglalva.
Most meg vagy és véged van. Mégis az utolsó pillanatban felfigyel és megfordul rögtön rám támad. Könnyen végzek vele, mert elkésett a penge a testébe hatol és elporlad.
Élvezem ezt bár könnyű falat volt számomra.
Tovább megyek a tömegben, hirtelen valaki a nevemet kiáltja
-Scarlett, Scarlett Sirett, várj. - Tessa kiáltozott, az én nagy hibám. Egykor egy látó ember volt és kíváncsi makacs nő, aki megakarta érteni a szörnyű dolgokat. Jó barátomnak mondhattam őt, de nem tudtam megvédeni a nélkül hogy rúnát kapott volna. Beleőrült a fájdalomba, és magamhoz láncoltam. Egyszer történt meg ez velem és három évvel ezelőtt mikor nagyon megszerettem az emberek társaságát.
- Hogy találtál rám? Mindegy. Meg van, amit kértem?- kérdeztem meg, mikor utolért engem a nő. Igenlően bólintott egyet.
- Megtaláltam. - mondta nekem. Örültem, hogy láttam, bár a hibámat láttam magamban. A túlzott szeretetet. Nem lehetek ennyire emberi. Az érzelmek gyengévé tesznek és nekem erősnek kell lennem. Tesst nem tudom elengedni, hiába nem  emlékszik az életére én emlékszem rá és fáj az amit vele tettem, mégsem tudok megszabadulni tőle megölni kegyetlenség lenne.
- Szeretnél valamit még Scarlett? - kérdezi meg tőlem a nő.
- Nem, ha kellesz majd hívlak telefonon. Menj vissza New Yorkba keress munkát és ne halj meg. - mondom a nőnek. Tess már el is siet követi a parancsomat. Figyelem míg el nem tűnik a szemem előtt majd folytatom a vadászatot.

Fáradtan érek a lakásomba, hisz megint szép mennyiségű démont küldtem vissza a helyére.
A kanapén ülve vár egy férfi rám. Meglepődve, elő rántom a szeráfpengét és rá szegezem.
-Ejnye, Scarsir, nem ismersz fel? - mondja felsőbb rendűen a férfi, a tekintettében a nyugalom lángja ég.  Nem teszem le a kardot.
- Nem, de tűnj el innen, mert megbánod - mondom idegesen a férfinek. Kinevet a férfi, ami bosszant is, már, hogy a fenyegetésem üres szavaknak gondolja
-Azzal nekem nem árthatsz, Scarsir.- szól hozzám a férfi. Mégis rá támadok a penge nem sebzi meg.
-Ki vagy te? - kérdezem értetlenül. Egészen közel vagyok hozzá. Karon ragad és magához húz. A penge a földön hever.
- Ég benned a tűz, és te félsz tőle. - mondja az arkangyal. Egyik kezével az arcom megsimogatja.
- Raguel. - mondom ki halkan a nevét az angyalnak. A szőke hajú férfi elmosolyodik, és helyeslően bólint egyet.
- Idrisben lenne a helyed. - Mondja halkan, az egyik kezemet megfogja nem engedi, hogy el menjek tőle. - Az erődet ott kellene megtanulni uralnod.
Maga után húz gyengéden és kanapén maga mellé ültet. Kényelmesen helyet foglalva folytatja is mondandóját én pedig türelmesen hallgatom. Bár sok kérdésem van amire keresem a választ e közben.  Miért van itt?
- Tudod, hogy nem a te hibád volt, Teresa elhagyottá válása? A legjobbak is hibáznak, Scarsir. Ismerlek téged, sok mindent elfojtasz magadban. Egy árnyvadásznak nem szabadna elrejtőznie, el kell fogadnod magad, olyannak amilyen vagyok.
Halkan fel sóhajtok és a fejemet a kanapé támlájának döntöm a plafont nézem.
- Ez nekem nem megy. - mondom ki hangosan és dühösen rá tekintek az angyalra. Nem ért meg hiába mondja, hogy ért engem.
Elővesz egy lapot és rajta egy rúnát láttok.
- Ez az elfogadás rúnája. Már rég elfeledték Haniel fivérem rúnáját a vadászok. Rajzold fel mindennap magadra. Nem sokan bírják ki a rúna hatalmas fájdalmát, de én ismerem Scarlett Sirettet, aki nem akart meghalni és végzet azzal, amitől félt. Tudod, majd mikor nem kell már a rúna neked. Kezembe nyomta a papírt. Felállt és az ajtóhoz ment. - Viszlát kis árnyvadászom! - köszönt el Raguel és távozott a szobából. Egyedül maradtam.
Elővettem iron és az első rúna volt, amit nem tudtam bőrömre égetni hosszú idők óta. Az elfogadás rúnája túl nagy falat volt  számomra.

ELMÚLT napokban
Magányos farkasként vadászok. Mégis most várnak rám, mert a Klávé nem tűri tovább távol létemet és ezt apámtól egy levélben kapom meg.

Leányom,
Oly sok éve vagy távol és sok minden megváltozott azóta, hogy elmentél.
Nem tudom, hogy eljutottak hozzád a hírek, de Valentine visszatért és a kelyhet akarja. Barátainak a Ligthwoodok bajban vannak. New Yorki Intézetben minden baráti és segítő kézre szükségük van így ránk is.
Bármi miatt is voltál velünk szembe ilyen távolságtartó most szükségét érzi a család, hogy Sirett neved még nagyobbá emeld. Mi Idrisből segítjük régi barátainkat. Ha megtennéd menj és segíts távol tartani az ellenséget New Yorkba. Ez a te érdeked is, lányom, ez nagyon fontos.
Hogy tudod a Lightwoodok kétségbe esését,  Alec Ligthwood a családja érdekében házasodni készül.
A klávé egyébként is hamarosan felkeresne téged, mert lejárt az akármilyen dolgod ott, ahol vagy.  Szóval ha előbb jelentkezel, mint ahogy a tanács gondolja New Yorkba  is lábat vethetsz a Klávé engedni fogja, ott maradásosat, ahogy Londonba Arthur Blackthornnál.
Hallottam hírét himalájai csatának, büszkék vagyunk rád.

Szolgáld a családod és tedd naggyá nevünket.
Joseph Aurelius Sirett

Szörnyen bosszantó volt, hisz több mindenre utalt benne apám. A sorok közt olvasni kell és tudtam, hogy mire akar apám Londonnal mondani. Láttam magam előtt újra a politikát, ami fojtogat minden nagyra törő árnyvadászt. A tetteim határozzák meg ki vagyok. Kötelességeim vannak, amit el kell végeznem és én választhatok még szerencsére merre menjek tovább, de csak addig amíg az elvárásoknak megfelelek. Magam ura lehetek, ha jól teszem a dolgom. Szabad lennék? Nem, sosem leszek az. Nő létemre mégis jobb vagyok, mint a  női vadászok, mert a jogaimért harcolok. Nem nyomhatnak el és apám ezt tudja, sosem nyomot el választhattam és néha jobb a nehezebb utat választanom, mint könnyebbet. Szeretem a kihívásokat.
New York a nehezebb, és ezt tudja apám is, hisz most minden szem odaszegeződik Clarissa Fairchild miatt. Sejtik, hogy következő utam nem Londonba szól, hanem az Zöld Alma belsejébe.

Haniel elfogadás rúnáját írom fel már megint, de égett a rúna. Félve gyújtom meg a gyertyákat a szobába. Félve használom mások előtt ezt az erőt és a rúna minden egyes alkalommal tudtomra adja. New Yorkba a mágiámra szükségük lesz és én nem merem használni úgy, ahogy kellene. Gyengesége fog másokat sírba vinni. ismétlem el Chris szellemem jóslatának egy sorát. Ez a legnagyobb gyengeségem, ha nem tudom használni, másokkal is végezhetek, akikkel nem akarok.

Hamarosan New Yorkba kell lennem, már összeszedtem mindent, ami oda kell.
Az itteni intézetbe utoljára teszek látogatást, hogy elköszönjek az ismeretlen vadászoktól és utoljára tegyek jelentést munkámról.
Holnaptól eggyel több vadász lesz kint New York utcáin.