26
Kor :
₪ new york
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje : | Re: Eric Fox ↠ Kedd Dec. 06, 2016 10:14 am |
Elfogadva! Először is engedd meg, hogy bevalljak neked valamit... Bírlak te kis csendes gyilkosom, és természetesen te is jöhetsz a szülinapi bulimra. Látom hű maradtál magadhoz és tényleg egy viszonylag számomra hosszú lappal örvendeztettél meg, de mivel már lestoppoltalak ezért nem tudok vissza hátrálni és nem elolvasni téged. #nehogykomolyanvedd #úgyiselolvastalakvolna Vagy fél órát nyáladzottam a PB-d láttán és nagyon irigylem Zephyt, hogy egy ilyen dögös férfi van az életében. Miután végig olvastam a lapodat csak ennyi jutott eszembe: hűha! Sokféle érzést váltott ki belőlem, mulattam rajta, de közben meg is döbbentett kb a közepe felé. Mi a fene? Teljesen olyan, mint amikor a Csitt, Csitt-et olvastam, akkor is sokféle érzések kavarodtak bennem. Szóval nagyon tetszett a lapod, menj foglalózni és irány a játéktér, mert tudom, hogy már sokan várnak rád. |
|
| Eric Fox ↠ Hétf. Dec. 05, 2016 12:14 am |
23 ~ Árnyvadász ~ Alex Pettyfer
- Bocs, mit mondtál? - Kérdezek vissza a velem szemben ülő csajtól, közben folyamatosan a szemébe nézve. Ami azt illeti tökéletesen értettem, a hangzavar ellenére is, de jó játszadozni vele. - A csalá... - Jah, igen, a családom érdekel? Vágok a szavába immár sokadjára, ami láthatóan kezdi felbosszantani. - Szomorú az én történetem. – Kezdek mesélni. – Anyám már a születésemnél meghalt, de apám sem húzta sokkal tovább. Eleinte szomorú arcot vágok, hitelessé téve az iménti hazugságot, de a végén elhúzom a számat. - Valahogy nem sajnálom. Az öreg egy köcsög volt, nem is csodálom, hogy anyám a halált választotta. - Tudod, hogy hallak, ugye? - Szólal meg fülemben a kis izé. Ahhh, mindig elfelejtem hogy hívják. Kezemet szám elé teszem, mintha ásításom akarnám leplezni, így takarva szám mozgását. - Hasznosak ezek a mondi cuccok, nem gondolod, apám? Olyan halkan ejtem ki a szavakat, hogy senki ne hallja meg. Az ordító zene miatt amúgy sem lehet semmit sem meghallani amit nem ordítva mondanak, de nem árt az óvatosság. Ez a csaj ráadásul vérfarkas, méghozzá olyan, aki kedvtelésből öl, én meg itt koktélozgatok vele. Ch, csodás... - Figyu, mi lenne, ha ezt kint fojtatnánk? Igyekszem rövidre fogni ezt az egészet, kezdem magam kényelmetlenül érezni. Mélyen a szemébe nézek, ezzel érve el a végső hatást. Hirtelen felpattanok, kezemet nyújtva a lány felé, s miután ő is felállt kivezetem a clubból. A hátsó ajtón megyünk ki, ami egy sikátorba vezet. Itt nem állnak őrök, de hogy ne lehessen csak úgy belógni, ezt az ajtót csak belülről lehet kinyitni. Először én megyek ki, cseppet sem törődve az udvariassággal. Az egyik sötét sarokban látok megcsillanni valamit, mire veszek egy nagy levegőt, majd a falhoz nyomom a lányt. Erősen hozzányomom a téglákhoz, bár nem hiszem, hogy sokat tudnék tenni ellene, ha ki akarna szabadulni, ám legnagyobb meglepetésemre nem is próbál megszökni. A fémajtó eközben hangos puffanással vágódik vissza a helyére, apám pedig előlép az árnyékból, egyik kezében egy seráf pengével, a másikban meg egy boszorkányfénnyel. Ha készen állunk úgy szoktunk jelezni egymásnak, hogy egy pillanatra felmutatjuk a boszorkányfényt. Lépései hangtalanok, ha nem látnám, nem is tudnám, hogy itt van. - Fiam, - itt mély levegőt vesz - bemutatom anyádat. Egy pillanatra úgy érzem nem kapok levegőt. Szívem egyre sebesebben ver, lassan kezdem úgy érezni, hogy mindjárt kiszakad a helyéről. - Mivan?! Tör elő belőlem hirtelen. Amikor ismét a vérfarkasra nézek ugyanazt a döbbenetet fedezem fel a szemében, mint amit az enyémből is ki lehet olvasni. ~ Eddig anyámmal flörtöltem? Ez most valami vic... - Gondlatmenetemet anyám mondatai szakítják félbe. - Szánalmas vagy! A saját fiával elfogatni egy anyát? Mindig tudtam, hogy gyáva vagy, de ennyire? A nő hangjában semmi nyoma sincs az értetlenségnek, amit az előbb a szemében láttam. Úgy néz ki, csak én nem vagyok beavatva abba, ami most történik. A szorításom kezd enyhülni, ahogy lassan tudatosul bennem, hogy lehet, hogy apám igazat mondott. - De... Ő meghalt! Először alig találok szavakat, de aztán hirtelen megfordulok, s vádló tekintettel nézek apámra. - Szóval ezt mondta? – Kérdezi anyám, nem kis gúnnyal a hangjában. Szemében látom a megvetést, de mögötte mintha ijedtséget vélnék felfedezni. Talán attól félhet, hogy felhasznál engem ellene? Vagy van itt valami más is? Nem törhetem rajta túl sokáig a fejem, mert anyám hirtelen félrelök az útból, s apám felé lendül. Olyan hirtelen történik minden, hogy mire feleszmélek, azt látom, hogy a szüleim egy sikátorban tépik egymást. Mindkettőjük ruhája tiszta vér már, de nem nagyon tudom megállapítani, hogy ebből mennyi a sajátjuk. Nem tudom, hogy egyáltalán hogyan voltak képesek ilyen rövid idő alatt ennyi sebet ejteni egymáson, de úgy tűnik őket nem nagyon zavarják a sebek. Amint sikerül visszatérnem a pillanatnyi kábulatból, rögtön felpattanok, és megpróbálom őket szétválasztani, de nem érek el vele túl sokat. Anyám ismét félrelök, ezúttal olyan erővel, hogy nekivágódok a falnak, s rögtön utána heves szédülés fog el. Fogaimat összeszorítva küzdök azért, nehogy elessek, s eközben hajam a szemembe lóg, lehetetlenné téve, hogy követni tudjam a harcot. Nem telik sok időbe, mire elmúlik a szédülés, így gyorsan eltüntethetem a hajam a szemem elől. Először nem találom a harcolókat, csak pár másodperc múlva veszem észre, hogy már a földön vannak. Apám oldalán egy méretes lyuk tátong, anyámból pedig egy seráf penge áll ki. - Szóval, mindössze néhány perc alatt elvesztettem az anyámat, akit csak most ismertem meg és apám is elhagyott? – Teszem fel magamnak a kérdést. Valahogy nem érzek fájdalmat az elvesztésük miatt, csak ürességet. Apám miatt azért nem tudok fájdalmat érezni, mert tudta, hogy anyám él, és mégis nélküle kellett felnőnöm, anyám miatt pedig azért nem, mert nem is ismertem. Szemem sarkából látom, hogy valami megmozdul, mire oda kapom a fejem. Apám keze mozog, s összezárt markában szorongat valamit. Rögtön letérdelek mellé, mire beszélni kezd, de hangja nem több, mint suttogás. - Fogd, ez legyen a tied. – Amikor befejezi a mondatot, kinyitja markát, így téve láthatóvá az eddig benne rejtőző irónt. - Menj az Intézetbe. – Teszi még hozzá, majd végleg elhallgat. Finoman lecsukom apám szemét, majd kiveszem az irónt ernyedt kezéből, s lassan felállok. Mielőtt elindulnék az Intézet felé, egy pillanatra megállok, hogy egy utolsó pillantást vessek apámra. Eleinte csak szép lassan sétálgatok, miközben az jár a fejemben, hogy alig pár perce lettem árva. Csak most tudatosul bennem, hogy teljesen egyedül maradtam, és khm... Mit mondjak, nem kellemes érzés.
|
|