Valahol egy bár mögött

Arckifejezését fürkészve minden maradék hajlam is elszáll belőlem arra, hogy megpróbáljak segíteni. Talán nekem is jobb lenne ha odamennék, ahova eleinte is indultam; be a bárba. Hiszen odatartottam, inni és csajozni. Ami pedig azt illeti, jelenleg elnézve magamat nagyobb szükségem van egy kalandra, mint gondoltam. Clary-t elfelejteni nem gyerekjáték, pláne mert ha sikerülne is, mindennap látom és még küldetésre sem mehetek a jelenléte nélkül. Kissé zavaró tényező már számomra, ugyanis én valóban elszeretném felejteni, ahogy azt a tudatot is, ami akkor hasított belém, mikor Alec feleségül akart menni. Megcsókoltam a saját testvéremet. Jócskán átestem a ló túloldalára és ez számomra rendkívül kínos és aggasztó. Talán Clary-nek nem is jelent ennyit, de nekem sokat számít. Én sosem voltam AZ a Jace Wayland, aki játszadozik másokkal aztán meghunyászkodik. Ha játszottam is másokkal, sosem hunyászkodtam meg, büszkén felvállaltam a tetteimet. Igen, most belátva, egy hatalmas seggfej volt az a Jace. Viszont ez nem változott, én nem változtam, csak a helyzet változott. Többé nem vagyok kis kedvenc és legjobb árnyvadász sem. Egy söpredék vagyok, aki elárulta Klávét. Persze azt sosem tudakolta meg senki, hogy én mit miért tettem. Mert tulajdonképpen ez nem így történt, amiért valójában elmentem, az a barátaim megmentése volt. Nem bírtam volna ki, ha látom meghalni Alec-et, vagy Clary-t, vagy akár Izzy-t. Ahogy azt se, ha látnom kell, amint a parabatai-om összezuhan szerelme elvesztésekor. Ez mind-mind ott rebegett lelki szemeim előtt, mikor úgy döntöttem Valentine-al tartok. Meg kellett tennem, ennyire egyszerű.
Leengedem Cerviel haját és ellépek a nőtől tisztes távolságba. - Nos, ha nem, hát nem. - Megmakacsolva teszem karba kezeimet és egy hümmögéssel zárom mondandómat, tudatosítva azt. Igazából én hibáztam, nem vártam meg, hogy elfogadja a segítségemet, csak cselekedtem. Isten se tudja miért, de cselekedtem. Többet nem fordulhat elő, túl nagy baklövés volna. - Ha nem kell a továbbiakban a segítségem, annyiban bemegyek ha nem bánod. - Mutatok a bár bejárata felé, míg várom, megszólal-e, vagy elenged csak úgy.

Meglep, hogy legkevésbé sem érdekli mit és mikor írnak róla. A legtöbb ember aki az újságokban szerepel, megjátssza magát annak érdekében, hogy ne kerüljön ki róluk ócska és undorító pletyka. De Cerviel totálisan tesz a lapokra. Nem csak meglep, de részben tiszteletre méltó is. Azonban emiatt nem lehet egyszerű az élete, fogalmazzunk finoman.
- Most megleptél, olyannak tűntél aki nagyon is foglalkozik azzal, mi kerül ki róla. - Ujjaimat államra helyezem gondolkodást titulálva. Valójában olyan üresek jelenleg a gondolataim, hogy az hihetetlen és fantasztikus egyszerre. Persze rengeteg mindenen kattogok, mint például Clary, Valentine vagy Alec, a múltam és a jelenem. De mind elúszik egymás mellett, vagy egymásban úsznak? Fogalmam sincs. - Talán segíthetnék.. - Hatás zsünetet tartva még közelebb lépek és megfogom a haját. - fogni a hajadat. - A haja könnyed, mégis sugárzó. Süt róla, hogy egészséges és ápolva van. Azoknak a lányoknak akikkel eljátszadoztam idáig, mindnek töredezett volt a haja, nehéz és durva tapintású. De Cervielnek inkább puha és könnyű, akár ahogy a felhőket képzelem.
Igazából amint Cerviel haját fogom eszembe jut még inkább Clary és rájövök mire fel ez a „kedvesség”. Elegem van a Klávéból és elegem van a Körből is. Unom, hogy megszabják hogyan viselkedjek és milyen legyek. Idáig csak beképzelt voltam, mert amögé menekültem a valóságból. Így éltem túl. De nem óhajtok többé menekülni. Szarok az ostoba törvényekre.

Felnevetek a feltételezésén. Olvasni? Mintha egy árnyvadásznak lenne ideje olvasni. Pontosabban semmire sincs, az hogy most itt vagyok, veszélyeztet mindent. Bár nem mintha ez érdekelne engem, annyi rossz dolgon mentem keresztül az utóbbi időben, hogy talán az lenne a legnagyobb áldás, ha megfosztanának a rúnáimtól. - Ó nagyon is tudom, de ha nem haragszol meg, nem nyújtok kezet. - Továbbra is tartom a magam szép távolságát, onnan kommunikálok vele. De nem tartok attól, hogy bárki meghallja a beszélgetésünket, ami pedig a fajtáját illeti, nem igazán érdekel. Most mondhatni szolgálaton kívül vagyok. - De aki megjelenik a lapokban, lehet jobb ha nem issza magát annyira a sárgaföldig, hogy kínos pillanatokban legyen része. - Persze ez csak az én véleményem, de erre biztosan már Ő maga is rájött. Nem becsülöm alá a bukott angyalokat, nem idióták. Egykor angyalok voltak, olyan lények, akiknek véréből az én ereimben több csordogál, mint gondolnám. Ez pedig csakúgy Valentine beteges küldetésének köszönhető, amiért már megjártam Csontvárost. Amiért jól elvertek a Kör tagjai szemrebbenés nélkül én pedig veszélybe sodortam Clary-t. Nos, ez nem fordulhat elő még egyszer. Ami megtörtént, megtörtént, nem csinálhatom vissza, viszont arra fogok törekedni, hogy még egyszer még csak hasonló se forduljon elő. - Ha már itt vagyok, segíthetek valamiben? - Célzok itt arra, hogy fogom a haját, vagy hozok egy pohár vizet, vagy bármi. Nem tudom, hogy a kis angyal bújt-e belém, vagy ténylegesen megszántam egy bukott angyalt, de valamiért késztetést érzek segíteni. Az is lehet Ő maga manipulál és érte ezt el. Mindenesetre közelebb lépek veszélyeztetve sötét farmeromat és bőrkabátomat. Természetesen arra fel vagyok készülve, hogy nem kíváncsi rám és megtámad, talán ez az oka annak, hogy magammal hoztam a szerencse pengémet. Mert ezt még soha életemben nem hagytam az intézetben. Mindig velem van, bárhova is megyek. Az egyetlen alkalom talán, mikor megismertem Clary-t és Dorothea kiszedette velem, mondván addig nem léphetek be a házába. A pengének remek története van egyébként. Maryse és Robert adta nekem érkezésemkor, hogy lepjem meg Alec-et. Ezt sosem mondtam neki sem, mert úgy gondoltam felesleges. Most pedig úgy érzem, ha elmondanám azzal elárulnám Őket és Alec sosem bocsájtana meg. De én nem bántam, a fogadtatás nem volt éppen jó Alec részéről, de én mindent megtettem,. Hogy ez megváltozzon, ahogy Maryse és Robert kérte. Talán hatalmas hazugság és becsaptam ezzel Alec-et, mert jóformán ennek köszönhető a parabatai kötelékünk is. De nem bántam meg.

Fel a kikapcsolódásra! Nem ma volt már, hogy kicsit is kikapcsolódtam, így természetes, hogy idejének látom a pihenésemet. Erre pedig a legjobb hely egy jó -féle bár, egy jóféle itallal. Alec – nem – legnagyobb örömére pedig, ezúttal nem vele indulok iszogatni, csak magamban hódítom meg az éjszakát. Tusolás után felkapok egy sötét pólót, csakúgy sötét nadrággal – mintha lenne világos göncöm alapon – és magamra dobom a bőrdzsekimet is. Mielőtt kilépek az intézetből, intek Alec-nek, hogy elmegyek, bár már korábban beszéltünk róla és nagy nehezen elengedett, most a szemei szikrákat szórnak rám. De ez engem már nem érdekel, ha éppen jönne egy nagyobb démon tán’ akkor sem maradnék. Egy darabon gyalogolok, sikátorról sikátorra, ugyanis az álcázó rúnámat nem használom és nem szeretek ilyen tájt tömegben sétálni. Jobb útnak találom a sötét sikátort, ahol maximum egy-egy vámpír állhat lesben. De nálam pedig ott van a szokásos kis pengém, ami megfelelő nadrággal – mint az összes árnyvadászé – könnyen eltüntethető szem elől. A lábszáram vonalán bujkál, arra várva, hogy szükség esetén használjam.
Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy engedni fogok ma este a csábításnak, ugyanis szeretnék teljesen elkötelezettség nélkül mulatni és kizártnak tartom, hogy egy bárban egyetlen jó csaj sem fordul meg. Maia-t tekintve a pult mögött is elnéznék egyet. Kitérek az egyik sikátorból és taxit fogok, ugyanis meguntam a gyaloglást. Beszállva jelzem neki merre menjen, majd mikor kiszállok megfizetem az utat. Már lépnék be a bárba, mikor igencsak érdekes és feltűnő hangokra leszek figyelmes – igen, a hányás hangjára. Egy jó öt perce már a bár mögött állok, mikor a nő felnéz rám és egyáltalán nem lepődök meg, mikor a nevemet is szájára veszi. Egy félmosoly keretében válaszra nyitom számat. - Egy jó nő és egy kevés ital társaságára vágytam, de most, hogy látlak, azt hiszem jobban fogok szórakozni. - Persze egyből leesik a tantusz, hogy egy bukott angyallal van dolgom, csak úgy sugárzik belőle az elesés szaga, itt pedig most kivételesen nem a hányásra gondolok. Hanem ténylegesen arra a kifejezett szagra, melyet mondén meg sem érez. De mit is tudhatnának Ők, szegények suták. - Mivel a nevemet tudod, nem mutatkozom be, viszont úgy lenne illendő, hogy én is tudom, hogy hívnak. - Mosolyom immáron egész arcomra kiül és cseppet sem takargatva, kaján vigyorba megy át kis idő múltán. Néhány lépést közelebb lépek, de tisztes távolságot tartok az esetleges hányás rohamtól és a dühtől is.