Tánctér

- Azt hiszem mától inkább ilyet fogok inni. – mondom nevetve, miután letettem az immáron az üres poharamat a pultra. Fogalmam sincs, hogy mit tehetett bele a srác, de aztán biztos, hogy ütött rendesen. Pár perc múlva már el is kezdtem érezni azt a kellemes érzést amit egész este elakartam érni már azóta, hogy ide betettem a lábamat. Whiskyből nem tudom, hogy mennyit kellett volna innom, hogy elérjem ezt a hatást, de az biztos, hogy ezzel jobban jártam.
Miközben nézem, hogy ő is lehúzza az ő adagját miután én már megittam a sajátomét, elkezdem élvezni a zenét. Hangosan dübörög és a ritmust erősen érzem a mellkasomban, de pont ez a jó az ilyen helyeken. Szórakozóhelyen ne is várjon mást az ember.
Örömmel nyugtázom azt amikor érzem az alkohol hatását, azt a bódító érzést. Erre vágytam már egész este. Eleve mivel eléggé feszült vagyok a mai telihold miatt, mert fogalmam sincs, hogy mi fog történni és talán ez az a dolog ami a leginkább idegesít. Átfogok egyáltalán változni? Ha igen, ha átváltozok akkor az hogyan fog történni? Sokáig fog tartani, vagy egyből átváltozom? Nah meg az egyik legfontosabb, hogy vajon fájni fog? Elfognak törni a csontjaim, érezni fogom ahogyan eltörik? Áhh, annyi kérdés kavarog a fejemben és fogalmam sincs, hogy még is ki lenne az a személy aki segíteni tudna rajtam. Egyedül vagyok… Az egyetlen ismerősömet aki vérfarkas, azt ellöktem magamból. Bár szerintem érthető, hogy miért nem akarok többé Zach társaságában lenni.
- Aha, mehetünk. – mondom, majd visszasétálok a táncparkettre a többi vonagló ember közé és ismét elkezdek táncolni. Az éppen elhangzó dalnak nagyon jó a ritmusa, olyan tipikusan jó a szerelmespároknak, de hála az alkoholnak én a pasim nélkül is tudom élvezni, egyedül is tudok táncolni. Ismét elkezdem mozgatni a csípőmet, de ezennel már látszik rajtam, hogy sikerült ellazulnom, hogy tényleg élvezem a dalt, bár az izmaim kissé meg vannak feszülve amit lehetségesen betudhatok a teliholdnak, de ezzel próbálok nem annyira foglalkozni.
Nevetek amikor azt mondja, hogy szóljak, ha rosszul vagyok. Hm, van olyan érzésem, hogy ez a csaj nagyon tapasztalt lehet, úgy minden téren.

Elkezdtem nagyon jól érezni magamat, végre nem is éreztem azt, hogy annyira görcsös lennék, amikor hirtelen fájdalmat érzek meg, de szerencsére a hangot sikerül elfojtanom ami a torkomon jött volna ki. Beharapom az alsó ajkamat majd távolabb sétálok Alice-tól. Fogalmam sincs, hogy most csináljak, biztos, hogy a vérfarkas énem szórakozik velem..
- Azt hiszem jobb, ha most lépek… Jó volt megismerkedni, Alice. – itt egy mosolyt erőltetek magamra, majd kimegyek a klubból és neki dőlök a falnak. Felpillantok az égboltra. Gyönyörű csillagos és jól látható rajta a telihold, aminek a látványa csak még jobban elkezdett aggasztani engem. Mit fogok most kezdeni magammal?

Amikor a fülembe suttog, akkor egy szempillantás alatt visszatérek a valóságba és rájövök, hogy jó lenne, ha a gondolataimat sikerülne a háttérbe szorítanom és észrevennem, hogy nem vagyok egyedül, hanem van társaságom is aki mellett simán ellazulhatnék, de egyszerűen az izmaim görcsösek és feszültek, és az istenért sem engednének fel egy kicsit, mintha direkt csinálnák ezt velem, pedig nem szándékosan vagyok ám én ilyen görcsös. Alapjáraton szeretek bulizni meg ismerkedni, de most… Szinte nem is ismerek magamra, részben szerintem Zachnek van nagyon nagy köze hozzá.
- Nehezen tudok lerészegedni, jól bírom a piát, szóval... – vonok vállat amikor Alice elkezd húzni vissza a bárpult felé. Ennyi erővel akkor ott is maradhattunk volna, akkor nem kellene feleslegesen sétálgatni. Nem nagyon van kilométer hiányom, szóval.
A feszültségemet nem igazán akarom ezen a lányon levezetni, mert nem tehet szegény arról, hogy nekem ilyen rohadt szar a kedvem. Nem tett ő ellenem semmi rosszat én pedig még is ilyen… Nem is tudom milyen vagyok vele. Mintha szándékosan nem akarnék ismerkedni vele, pedig amúgy erről szó sincsen, mert alapjáraton szimpatikusnak tartom őt. Bár azt is meg kell hagyni, hogy túlzottan is nyomulós, de hát ez egy buli, szóval ilyenkor, meg pláne ilyen helyen elfogadott.
Kérdő tekintettel nézek a pultos srácra amikor rám pillant, miután Alice megmondta neki, hogy milyen piát kérünk, bár még életemben nem hallottam erről, azt sem tudom, hogy mi van benne és mennyire ütős, de úgy vagyok vele, hogy ma este jöhet bármi, csak legyen benne alkohol. Sok alkohol. Nagyon sok. Leakarok részegedni, és nem akarok másnap emlékezni erre az estére, de leginkább Zachet akarom elfelejteni.
Pár pillanatig nézem a piát a kezemben, majd kortyolok belőle egyet és szerintem a kelleténél kicsit többet is.
- Huh, ez ütős. – mondom miután köhögtem párat. Hát, mitagadás, nem erre számítottam, valami gyengébbre gondoltam ezért is ittam belőle viszonylag nagyobb kortyot.
Szinte ez el is vonja a figyelmemet és nem figyelek a szerelmi bánatomra ahogyan a teliholdra sem.
Végül fogom a poharat és egy szuszra lehúzom az egészet. Arcomra kiül egy fintor utána, amikor elég erősen elkezdi marni a torkomat, de valamilyen szinten jólesett.

Amikor mögém jön és a csípőjét arra a ritmusra kezdi el mozgatni ahogyan én mozgok, először nem is a közelség furcsasága tűnik fel nekem, hanem, hogy… Nem is tudom, valami hirtelen ismerőset érzek meg vele kapcsolatban. A fejem hirtelen kitisztul pár pillanatra és érzem, hogy ha a szemem nyitva lenne akkor elváltozna a színe, mint minden vérfarkasnak. Ki lehet ez a lány? Vagy a legfőbb kérdés: mi lehet ő?
Amikor meghallom a hangját elnevetem magamat. Nagyon jól tudom, hogy milyen vagyok, ismerem magamat és képes lettem volna akár a klub zárásáig is ott ülni és inni a whiskyt. Pénzem van, szóval nem az ára lett volna a gond, hanem sokkal inkább az, hogy eléggé valószínű, hogy attól az adagtól amit megittam volna az éjszaka folyamán akkor elég valószínű, hogy nem jutottam volna épségben haza. Kitudja, hogy hol kötöttem volna ki… Vagy éppenséggel kinél. Brr, belegondolni is rossz. Bár a furcsaság az az, hogy még ezek után is szívesen visszamennék inni. Mindenerőmmel azon vagyok, hogy túllépjek Zachen és egy életre el is felejtsem őt, de jelenleg erre nem vagyok képes józanul, most pedig még csak annyit ittam, hogy elkezdjek feloldódni, de nem érzem a bódító hatást amit elakartam érni, nem érzem a felejtés lágy szelét, még biztos lábakon állok.
Sodródnom kéne az árral és nem túl gondolni mindent, de ezen is látszik, hogy egyenlőre még túl józan vagyok. Próbálom a háttérbe szorítani azt a furcsa érzést ami akkor kerített hatalmába amikor Alice közelebb került hozzám. És nem azért, mert túl közel vagyunk egymáshoz, hanem azért, mert ez egy teljesen új érzés, hogy érzem, hogy van bennünk valami hasonlóság, de az istenért sem jövök rá, hogy ez még is mi lehet, ez pedig kikészít. Próbálok nem ezzel foglalkozni, de hát én mindig is ilyen voltam, rendszeresen túlgondolom a dolgokat és „imádok” túlaggódni mindent. Kéne beépíteni a fejemben valami gombot amivel ezeket a funkciókat kitudnám magamban kapcsolni. És plusz pont lenne, ha esetleg segítene elfelejtetni velem Zachet. Rágondolok és rögtön felmegy bennem a pumpa. Dühös vagyok rá. Megbíztam benne és még is képes volt ennyire összetörni engem, ráadásul miatta váltam farkassá. Belegondolni sem merek, hogy mi lesz teliholdkor. Azt sem tudom, hogy az mikor lesz.
- Ennyi whiskytől még nem lesz bajom. – mondom és próbálok egy mosolyt erőltetni az arcomra. Túlságosan is látszik rajtam, hogy ugyan testben itt vagyok, de fejben messze járok. Kb úgy Los Angeles környékén lehetek, vagy éppen ahol Zach van. Utálom őt, de lelkem mélyén meg hiányzik az a barom.
Már kezdem sajnálni a lányt, hogy pont engem nézett ki magának, hogy velem bulizzon, mert tényleg nem vagyok egy túl jó társaság, főleg most így, hogy kb a halálba kívánok mindenkit. Leginkább a pasikat.

- Ne. – reagálok amikor megfogja a kezemet és elkezd a táncparkett felé vonszolni. - Nem vagyok egy túl jó társaság. – mondom még és rápillantok, szememben pedig fellelhető a remény halvány sugara, hogy megfog szánni engem és nem akarja, hogy szerelmi bánattal még próbáljak is jó kedvet magamra erőltetni és elkezdjek táncolni. Eleve, túl sok az ember itt és nagyon irritálnak, pedig amúgy szeretek emberek közt lenni, de most valahogy… Valahogy minden és mindenki irritál, egyszerűen csak fognám szívem szerint a whiskys üveget és elvonulnék egy kevésbé zsúfolt helyre, de hát a pultos srác sajnálatos módon nem akarja oda adni az egészet, inkább perkálhatok neki minden egyes pohárért, amit ráadásul még félig sem tölt. Hát mi ez már?
Amikor látom, hogy a lány nem nagyon tágít a tervéből miszerint megpróbál táncra bírni, megiszom gyorsan a poharam maradék tartalmát is, majd az üres whiskys poharat ott hagyva a pulton megyek végül a lány után, hogy ne kelljen már húznia tovább, hanem megyek magamtól is. Nem vagyok én béna, csupán csak semmihez és senkihez nincsen túl sok kedvem, de szerintem megérthető. Az exem megharapott és teliholdkor elég rendesen szenvedni fogok, és ha ez nem lenne elég akkor szexvideót is csinált amit örömmel mutogatott a haverjainak. Szóval igen, szerintem jogosan vagyok elég rendesen a padlón. De még mindig túl józan vagyok, részeg akarok lenni, de nagyon, úgy istenesen.
Sodródnom kéne az árral, hiszen igazából ezért jöttem pont ebbe a városba, ezért jöttem egy számomra teljesen idegen helyre ahol senki sem ismer engem és én sem ismerem őket. Sodródj az árral… Légy spontán, és ne érdekeljen az, hogy mi lesz holnap, ne érdekeljen a következmény. Igen, így kéne viselkednem, legalább egy estére el kéne engednem magamat és kiszakadnom a megszokott szar mindennapokból.
Hagyom, hogy az alkohol átjárja a tudatomat és segítsen kicsit feloldódni, az pedig nagyban segít amikor meghallom az egyik kedvenc dalomat, aminek hallatára akaratlanul is egy halovány mosoly kúszik az arcomra.
- Astrid vagyok. – mutatkozok be végül én is a lánynak, majd a refrénnél lehunyom pár pillanatra a szememet és a ritmusra kezdek el táncolni, mozogni, csípőmet ringatom a ritmusra és egyszer csak azt veszem észre, hogy elkezdtem jól érezni magamat.

Untam már Los Angelesben lenni. Annyi szar dolog történt már velem ott, hogy úgy döntöttem elmegyek világot látni. Fiatal vagyok még és az élet kedvem jelenleg még a nullánál is kevesebb, szóval veszíteni ezzel nem veszíthetek semmit. Sőt, szerintem ezzel fogok a legjobban járni, mert muszáj valamit kezdenem magammal, nem ülhetek otthon ölbe tett kézzel és nem várhatom a csodát, hogy az életem egyszer csak sínre kerül. Ugyan már, ez a valóság és nem valami holmi tündérmese amiben mindig minden tökéletesen szokott alakulni.
Már nagyon fiatalon rá kellett jönnöm arra, hogy az élet közel sem habos torta. Vérfarkas vagyok és az első telihold szinte már vészesen közeledik és egyenlőre fogalmam sincs, hogy hogyan tovább, hogy mitévő legyek. Azt sem tudom, hogy hogyan zajlik le egy ilyen átváltozás, hogy mivel jár, mekkora fájdalommal. Tanácstalan vagyok, de nem kértem Zach segítségét. Nem kérek belőle semmit, minden kapcsolatot megszakítottam vele, nem akarom még csak látni sem. Ha már rá gondolok, már akkor is mérhetetlen düh kerít hatalmába. Hogy volt képes ilyet tenni velem? Amikor állítólag annyira szeretett… Még is képes volt videót készíteni és még meg is mutogatni a haverjainak. El sem hiszem, hogy képes voltam ennyire félreismerni őt. Egy teljesen más ember van már a fejemben, ha rá gondolok, és már nem az a személy akit megismertem. Már nem az az ember akibe anno szerelmes lettem.
Ez az első estém, én pedig úgy döntöttem, hogy itt az ideje annak, hogy leigyam magamat. Részeg akarok lenni, nagyon részeg. Nem akarok emlékezni, azt pedig még inkább elakarom felejteni, hogy Zach mekkora fájdalmat okozott nekem. Örökre elakarom őt veszíteni!
Már a második pohár whiskyt gurítom le éppen a torkomon amikor meglök valaki. Nem éppen bánok kedves fejet hozzá, szerintem az arcomra van írva, hogy nincs jó kedvem, hogy valaki csúnyán megbántott. Hát igen, a szerelmi csalódás pokoli egy érzés, és utálom, hogy ezt kell éreznem. Az összes férfi ilyen, már meg sem kéne lepődnöm rajta. Minek lettek egyáltalán ők kitalálva? Csak fájdalom okozásra képesek, semmi többre.
- Ma inkább inni jöttem. – majd intek egyet a pultosnak, hogy adhat még egy kört a már-már szokásos piából. A whisky jól esően marja a torkomat, de még nem érzem a bódító hatást amit az alkohol szokott kivetni az emberekre.

Nevetséges, ahogyan a vérző lány próbál megnyugtatni, hiszen én hozzá képest remekül vagyok, ő rajta tátong egy baromi nagy seb! Reszketek, de ver a víz, jéghideg verejték csurog végig a homlokomon. Nem tudom, mi történik. Álmodom, ez biztos, legalábbis hallucinálok.
Lassan fogynak a dolgok, amik ránk támadnak, legalábbis a két kapucnisra, engem csak elragadni akartak. Nem elég gyorsan, és az sem nyugtat meg, hogy a lány megsérült. Nem értem, miért védenek meg, csak azt tudom, legszívesebben elrohannék, a lábaim azonban nem engedelmeskednek, ha megmozdítanám őket, összeesnék, kiszállt belőlük minden erő. Nem is értem, hiszen ha adrenalinnal pumpálódik az ember szervezete tele, akkor a végtagoknak kellene a legtöbb vért kapnia, ám úgy tűnik, ez sem működik nálam. Miért is működnének a legfontosabb biológiai funkcióim, főleg mikor a legnagyobb szükségem lenne rá? Ez az én szerencsém. Vagy csak az agyam tudja, hogy ezek igazából nem történnek meg, csak a fejemben léteznek, így a testem nem reagál rájuk.
A csata végeztével egy falnak dőlve röhögök és sírok egyszerre, a zene még mindig dübörög, nem kéne már leállítani? Hiszen öldöklés történt a táncparkett közepén! Vagy lehetséges, csupán én képzeltem ezt. Olyan leszek, mint a drága jó elmebeteg bátyám. Hogyan is hihettem, hogy ez nem genetikus, és én megúsztam? Néha fel-felsínylett előttem ez a gondolat, de elhessegettem, én normális vagyok! Azt hittem, hogy normális vagyok pontosabban. Most már látom, tévedtem, be vagyok kattanva. Legalább konzisztens a látomásom, mert amikor a srác a vérző lányt ápolja, valami bottal rárajzol, a vérzés eláll. A lány még mindig rosszul fest, de legalább nem vérzik, milyen rendes fantáziám van! Valószínűleg túléli. Valami Intézetről beszél, nekem pedig egyből az jut az eszembe, hogy a legközelebbi elmegyógyintézetből jöttek értem. Szóval valaki értesítette őket, talán az a nő, aki elrángatott, hogy kettyós vagyok.
A fiú odalépdel hozzám, lehajol egészen az arcom magasságába. Gyanúsan kedves, megnyugtató hanggal beszél hozzám, mint egy ápoló egy kiszámíthatatlan őrülthez, minden passzol. Még jobban rákezdek a nevetésre és a sírásra, de bólintok, hogy megnyugtassam, hajlandó vagyok együttműködni.
- Persze, magukkal megyek. Esetleg, ha muszáj nyugtatót adniuk, csak nyugodtan. – nyújtom ki az egyik karom, hátha injekciót ad. Tisztában vagyok a procedúrákkal, avval, hogy milyen kegyetlen hely az elmegyógyintézet, de azt is tudom, jobb, ha együttműködöm és bevallom a problémáim.
Mikor a férfi elindul a kezében a lánnyal, követem őket. Átfut a fejemen, hogy elszaladok, mikor kiérünk a klubból, de nem teszem, nagyobb büntetést kapnék utána, hiszen utolérnének pillanatok alatt. Ha valóban is olyan ügyesek és edzettek, mint a hallucinációmban, esélyem se lenne.
- Merre is van ez az Intézet? – kérdem, igyekszem tisztának mutatkozni, összeszedettnek.

Code by Silver Lungs

Lehunyom a szemem, s lelki szemeim előtt látom, ahogy átszúrok az első démonon, amelyik közeledik. Hirtelen felpattannak szemeim, pusztán az ösztöneimre hagyatkozom, mikor ugyanazzal a mozdulattal döföm keresztül a démont, mint amit az imént láttam magam előtt. A lehető legkevesebbet mozgok, próbálom őket pusztán a kardommal visszatartani, hogy a lány a lehető legkevesebbet lássa az egészből. Az hiányzik a legkevésbé, hogy halálra rémüljön és megpróbáljon elfutni, bár valószínűbbnek tartom, hogy a sokktól, ami érheti, inkább megbénul, mintsem hogy elfusson. Kardommal előredöfök, mikor az egyik démon megpróbál rohamozni, mire az vörös szikrákat szórva foszlik semmivé. Egy pillanatra hátratekintek a lányra és látom a rémültséget az arcán.
~ Csodás, remélem nem próbál majd elfutni. – Mondom magamnak. Most az hiányzik a legkevésbé, hogy őt is meg kelljen keresni ha elfut, addig biztos, hogy semelyikőnk nem mehet el, amíg a démonok itt vannak. Nincs sok időm ezen gondolkozni, hiába vágom le a démonokat villámgyorsan, ha egy meghal, kettő másik jön helyette. Csak az zökkent ki egy pillanatra, amikor Cissy oldalába mar az egyik démon. A démonok úgy néz ki eltűntek, most legalábbis egy sem támad, így van időm arra, hogy helyet cseréljek vele. Ez nem tetszik neki, ennek hangot is ad, de jelenleg az foglalkoztat a legkevésbé, hogy mi tetszik neki.
- Persze, nekem meg három karom van. - Nevetek fel, de nem fordulok felé, a démonokra kell figyelnem, amik felém tartanak. Nem mintha veszélyesnek tartanám őket, már rengeteget "megöltem" közölük, vagy legalábbis visszaküldtem őket a saját dimenziójukba. Hallom, mikor Cissy megpróbálja megnyugtatni a lányt, de engem nem sikerül meggyőznie, hát még akkor őt, aki most lát először démonokat, s azt se tudja, hogy mik ezek valójában, emberek, vagy más lények? Lelki szemeim előtt látom, ahogy sebéből ömlik a vér, közben pedig próbálja a lányt nyugtatni. Fura egy csaj, az biztos, de pont ettől lesz számomra érdekes. A démonok hiába vannak sokan, nem esik nehezemre megölni őket, igaz, nem kis gyakorlatom van ebben. Pillanatok alatt Cissy mellett termek, majd a földre fektetem, s leguggolok mellé.
- Maradj nyugton! - Hangom egyáltalán nem parancsoló, inkább kérésnek hangzik mondatom, mint parancsnak. Sietve halászom elő zsebemből az irónt, s kezdem el felrajzolni az Iratzét, miután megállapítom, hogy sehol nincs megkezdve egy se. Kezem kissé reszket, mi tagadás, ideges vagyok, de ettől még sikerül felrajzolnom a rúnát, ami rögtön elkezd halványulni, ahogy működésbe lép, egy megkönnyebbülő sóhaj hagyja el számat ennek láttán.
- Legközelebb, küldetés előtt mindig kezdj meg egy Iratzét. - Húzom fel a pulcsimat, láthatóvá téve a befejezetlen rúnát, hangom kissé reszket és hallani lehet rajta, hogy ideges vagyok.
- Vissza kell mennünk az Intézetbe. - Mérem végig Cissyt. A ruhája tiszta vér, de a rúna szerencsére a vérzést már elállította, ahogy a démonméreggel is kezdett valamit, legalábbis nagyon remélem. Mikor a lány hisztérikusan felvihog ráterelődik a figyelmem, eddig teljesen megfeledkeztem róla. Kissé bizonytalanul állok fel, majd odamegyek mellé és lehajolok hozzá, kezemmel a térdemre támaszkodva.
- Nyugi, minden rendben lesz. - Mosolygok rá kedvesen, próbálva megnyugtatni. - Tudom, hogy nehéz feldolgozni azt, amit láttál, de... - Egy pillanatra elhallgatok, lévén nem tudom mit mondjak, át kell gondolnom, hogy mit árulhatok el neki.
- Ha velünk jössz, mindent elmondok. - Válaszolom végül, bár cseppet sem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet elvinni az Intézetbe, de még sem hagyhatjuk itt. Azok után, amit látott, úgy is jelenteni kell és ha az Intézetben van, legalább megkeresni sem kell.
- Gyere. - Intek fejemmel a kijárat felé, de csak reménykedni tudok benne, hogy velünk jön. Mielőtt elhagynám a clubbot visszatérek Cissyhez, felemelem és a karjaimban viszem vissza az Intézetbe.
- Most mondd, hogy nem élvezed. - Vigyorgok rá, miközben elhagyom a Pandemoniumot, őt tartva a kezemben és az Intézet felé veszem az irányt.

XXX   || zene || note   || ❥

Egyetlen dolog jár a fejemben, nem akarok anyáék sorsára jutni. Halálfélelem bénítja meg minden izmomat, nem merek mozdulni a védelmezőm mögül, bár nem értem mi történik, nem tudom ki ő, lehet semmivel sem jobb, hogy mögötte állok, hasonlóan rossz sorsra jutok majd. Nem akarok belegondolni, mi lesz most velem, egyre csak az pörög az agyamban, hogy nem sétálok ki innen élve.
Ettől rám jön a frász. Nem akarom anyuékat újra látni még egy ideig, ha meg kell emiatt halnom, ennyire azért nekem sem hiányoznak. A gyász lépéseinek nem tudom hányas számújánál tartok, ha ezt így ki merem jelenteni, de ösztönösen, a zsigereimből jön a késztetés a túlélésre, ezt semmi pszichológiai folyamat nem írhatja felül. Az ember biológiája így épül fel, a túlélés az első, minden más mellékes. Persze, ezt egy hétköznap délután nem így látja az ember, belefeledkezünk a kényelmes életünkbe, a biztonságosnak vélt napjainkba. Aztán egyik este egy nő megragadja a karod, majd két fiatal rátámad és megölik, te meg végigkísérheted, ahogyan a fél klub odatömörül, többen a fiatalok felé kapnak.
Minden olyan gyorsan történik körülöttem, a rossz fényviszonyok és a még mindig dübörgő zene sem segít abban, hogy feldolgozzam az eseményeket. Igaz, az előttem álló srác hátától alig látok valamit, de olyan mindegy, hiszen csak elmosódott foltokat veszek észre magam körül, semmi tisztát. A lány, aki a kapucnis fiúval volt, vadul kapálózik egy fényes tárggyal, egy halom embert lekaszabolva. Embert?... Nem is tudom, hiszen a testük egy vörös izzás kíséretében… eltűnik? Azt hiszem az adrenalin miatt képzelődöm. Kapkodom a levegőt, ám még mindig lefagyva állok a srác széles háta mögött, ki-kikukucskálva, egérutat keresve.
Megijedek, mikor a fiú a barátnője nevét kiáltja, összerezzenek és egy apró lépést hátrálok. Nem sejtek semmi jót, de pont nem látom, mi történt. Ugye nem esett baja? Egyből bűntudatom támad, hiszen ha nem jövök be a klubba, talán nem akarnak elrabolni az emberkereskedő nem is tudom, micsodák.
Nem soká arra utasítja a fiú a társát, hogy vigyázzon a lányra, az az rám, ő meg felajánlja, hogy elbánik „ezekkel.” A megnevezés nem nyugtatott meg, csak még inkább növelte az amúgy is a plafont verdeső félelmem. Még néhány éve játszottam olyan internetes játékkal, ahol Scooby Doo-t ijesztgették szellemnek álcázott valamik, és minden rémisztésnél egy piros sáv kúszott magasabbra a képernyő jobb oldalán, na pontosan így érzem magam, csakhogy az én mércém a Pandemonium tetejét meghazudtoló magaslatban végződik.
Mikor a srác elfordul, meglátom, hogy a lány oldalán egy hatalmas sérülés tátong. Könnyek szöknek a szemembe, a rettegés mellé a bűntudat is jó adag rossz érzéssel tölt el, de szólni még mindig nem vagyok képes, csak kigúvadó szemekkel figyelem a fényviszonyok miatt fekete színű vért. A lány kitartóan áll mellettem, a fiú meg csak gyilkol és gyilkol, túl sok minden, amit nem értek, nem tudok.
Mikor az utolsó „lény” is vörösen izzó háttérvilágítással felszívódik, a fiú már a sérült társával foglalkozik, én pedig lefagyva állok az emberek metsző tekintetének kereszttüzében. Legszívesebben elszaladnék, de ha nem is indulok meg olyan nagy lendülettel, azért egészen a legközelebbi falig hátrálok, onnan nézem végig, ahogyan a fiú valami varázsbottal a lányra rajzol. Ezek is olyan kattosak, mint a bátyám. Úristen, nem is, én kattantam be! Könnyes arccal elkezdek nevetni, az első hangok, amiket kiadok a sikolyaim után hisztérikus vihogásba fordulnak, fejemet fogva röhögök egy sötét klub falának dőlve, miután egy egész akciójelenetet hallucináltam.

Most már legszívesebben meghalnék.

Code by Silver Lungs

Mikor gúnyosan felnevet, egy pillanatra megvillan a szemem, s érdeklődve mérem végig. Miközben beszél, végig őt nézem, egy pillanatra sem nézek el. Az első mondatra akaratlanul is felnevetek, bár magam sem tudom miért, de viccesnek találom. Biztos, hogy nem az alkohol hatására van, egy pohártól biztos nem fog sokat változni a viselkedésem, akármilyen ital is legyen az, amit ittam. Végül lehervad arcomról a mosoly, ami azt illeti, az utolsó mondata kicsit fájt, talán azért, mert van benne igazság is, bár nem tudom, hogy rám, vagy a csajokra érti a szánalmast. Mikor befejezi a mondatot, látom, hogy elnéz valamerre, s én követem a tekintetét. Mikor kiszúrom a távozó pincérnőt ismét elmosolyodom, ám ez nem jókedvű mosoly, inkább arra hasonlít, mint amikor a ragadozó az áldozatát lesi, s jót szórakozik magában, mert már tudja, hogy övé a győzelem.
- Mi az, helyet cserélnél vele? – Hangomba kíváncsiság vegyül, s a mosolyom továbbra sem fagy le. Kezd kíváncsivá tenni a csaj, s ez feltüzel. Szememben tűz csillan, mosolyom pedig szépen lassan eltűnik arcomról. Hiába pihentetem rajta tekintetem, gondolataim teljesen máshol járnak, így mikor megszólal, úgy kapom fel a fejem, mintha eddig nem figyeltem volna rá.
- Oh, fogadjunk? Előbb, utóbb mindenki megtörik, csak idő kérdése. – Válaszolom neki, úgy, mint a fanatikusok szokták, ha imádságuk tárgyáról beszélnek. Ez minimum ijesztő, s amikor rájövök erre, kissé kínosan érzem magam. Ez az este már most nem úgy alakul, ahogy én szeretném, s kezdem kényelmetlenül érezni magam. Leginkább az zavar, hogy itt van Cissy, akiről eddig nem is hallottam, ráadásul nem hat rá a varázs, amivel a többi lányt oly könnyedén elbűvölöm, sőt, még be is szólogat. Mikor ezeket végiggondolom, már csupán egyetlen cél lebeg a szemem előtt: mindenáron ágyba kell vinnem őt is. Egyrészt, már kezdem unni a sok naiv csajt, túl könnyű őket levenni a lábukról, s aztán túl nehéz megszabadulni tőlük. Másrészt, szeretem a kihívásokat, s nem tűnik könnyű feladatnak elérni, hogy Cissy ágyba bújjon velem. Mikor tánc közben közel húzom magamhoz, látom, hogy habozik, s elégedettséggel tölt el, hogy sikerült egy pillanatra kizökkentenem, habár nem is tart sokáig. Mikor befejezi a mondatot, egy pillanatra elkomorul az arcom; egómra óriási csapást mért ez a mondat, viszont hamar sikerül visszanyernem magabiztos arckifejezésem.
- Mégis, ki lehet nálam jobb, ki lehetne itt helyettem? – Kérdezem tőle. Hangomból tisztán kihallatszik a kíváncsiság, érdekel, hogy ki más lehetne itt, ha nem én? Igazából el tudom képzelni, hogy az apjától kezdve, bárkinek jobban örülne, mint nekem, lehet, hogy valójában ő apuci kedvence, s nem egy bulis csaj, az viszont biztos, hogy érdekes, s behálózni is érdekes lesz, merthogy abban biztos vagyok, hogy ágyba viszem, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nemet mondjon nekem. Gondolatmenetemet az szakítja félbe, hogy kibújik a karjaim közül, s a démon után megy. Pár pillanattal később én is követem, bár kicsit kábán, még egy csaj sem hagyott csak úgy ott. Miután megállítom, s elmondom neki, hogy mit csináljon, bevetem magam a tömegbe, de még mielőtt messze kerülhetnék utánam szól, aminek cseppet sem örülök, nem véletlenül suttogtam az imént. Az kell most a legkevésbé, hogy egy démon meghalljon valamit és a buli idő előtt vegye kezdetét. Gyorsan előkapom az irónomat és menetközbe felidézem a Mendelin vonalait, majd úgy döntök, a Gyorsaság rúnát is mellé rajzolom. Egy pillanatra felszisszenek, mikor az irón a bőrömhöz ér, majd elkezdem felrajzolni a két rúnát. Szinte biztos vagyok benne, hogy most erre is szükség lesz, gyorsan kell majd cselekednem. Miután végzek a démonnal, próbálom megnyugtatni a lányt, s a testemmel takarom, így próbálva védeni. Sokan jönnek erre, a legtöbb démon, viszont valaki csak azért, mert kíváncsi arra, hogy mi történik, aminek örülök, ha körül állnak minket, akkor legalább egy kicsit hátráltatják a közeledő démonokat, időt adva ezzel arra, hogy elintézzük azokat, akik előbb értek ide. Az első pár démon meggyőz arról, hogy teljesen felesleges volt felrajzolni a Gyorsaság rúnát, nem jelentenek akkora kihívást mint hittem, s ez némiképp lelomboz. Hozzám viszont kevesebb démon jut el, a nagyja Cissyre jut, s úgy tűnik, felül fognak rajta kerekedni. Ezt támasztja alá a mondat is, mely elhagyja száját, de nem tudok vele semmit sem kezdeni jelenleg. A lányt nem hagyhatom csak úgy itt, nem tudná megvédeni magát. Sajnos nincs belőlem kettő se, mondjuk az már túl jó lenne a világnak... Néha aggódva felé pillantok, mikor van egy kis időm, s megállapítom, hogy a démonok kezdenek lassan felülkerekedni rajta, ami semmiképpen sem jó, mert akkor arra az oldalra is figyelnem kell, ráadásul valahogy őt is meg kell védenem ha földre kerül és hiába vagyok tökéletes, nem vagyok benne biztos, hogy ez menne. Ha a démonok nem térnének vissza a saját dimenziójukba, miután fizikailag meghalnak, egész biztos, hogy mindkettőnk előtt hullahegyek hevernének. A szemem sarkából látom, hogy ketten közelednek Cissy felé, s gyorsan levágok egy újabb démont, ami vörösen izzva tűnik el, majd felé fordulok, de csak az utolsó pillanatban és már csak annyit látok, hogy az egyik az oldalába mar, ő pedig felnyög.
- Cissy! - Kiáltok fel, s ösztönösen felé kapok, egy pillanatra megfeledkezve a felém közeledő démonokról. Csak akkor foglalkozok velük újra, amikor a  szemem sarkából megpillantok egyet, amelyik túl közel került, majd gyorsan átdöföm rajta a pengémet, hogy aztán ismét Cissy felé forduljak. Látszólag nem tervezi, hogy abbahagyja a harcot, s ez kissé aggaszt, nem hiszem, hogy sokáig fogja még bírni.
- Gyere hátra! - Szólok oda neki és ha nem teszi meg, akkor óvatosan eltolom, hogy átvegyem a helyét.
- Vigyázz a lányra, én foglalkozok ezekkel! - Mondom neki, majd a démonok felé fordulok, akik jóval többen vannak, mint a lány közelében. Arcomra gyilkos mosoly szökik, miután meggyőződök róla, hogy itt sokkal többet öldökölhetek, majd villámsebesen vetem magam a démonok közé, igyekezve Cissyék közelében maradni. Kardom villámsebesen szeli a levegőt, miközben úgy lépkedek a démonok között, mintha egy előre begyakorolt táncot járnék. A démonok hamar fogynak, de úgy tűnik a lelkesedésük nem csökken, továbbra is kitartóan támadnak, nem mintha sokat érnének el. Mikor Cissyre pillantok, úgy tűnik még bírja, ennek ellenére gyorsan levágom az utolsó démont is, majd besegítek neki, ha még maradt.
- Várj, segítek. - Mondom neki, miután az utolsó démon is eltűnik, majd óvatosan a földre fektetem, hogy felrajzolhassak neki egy Iratzé.. Veszek egy mély levegőt, majd hozzákezdek a rúna felrajzolásához, bár tisztában vagyok vele, hogy a sebet nem fogja begyógyítani, így hamar az Intézetbe kell majd vinni. A lámpák pont mögöttem vannak, így csak árnyék vetül Cissyre, semmi fény, ami megnehezíti a dolgom. A zsebemből közben előhalászom az irónom, majd óvatosan nekikezdek az Iratzéhoz, lassan rajzolva fel a vonalait. Időközben teljesen megfeledkezek a lányról, fontossabbnak tartom azt, hogy Cissy jól van-e.

XXX   || zene || note   || ❥

Miközben a nő erősen szorítja a karom, rengeteg minden átszalad az agyamon. Elsőként a szerveim épségéért kezdek aggódni, hiszen fiatal vagyok, egészséges a szervezetem, AB-s a vércsoportom, illetve a génjeim is jók. Erről az is beugrik, hogy lehet nem csak a szerveimet, de mindenestül szeretnének engem, annyi rémtörténetet hallani emberkereskedőkről. Amúgy sem maradt senkim, aki kerestessen. Majd a szüleim sorsára jutok, a bátyám is megkönnyebbülhet, hogy nem kell engem pesztrálnia. Vonzó sorsnak tűnik az eltűnés jelen pillanatban, de az utána történő elképzelhetetlen borzalmak kiakasztanak. Mire gondoltam, egyedül bejövök egy ilyen baljósnak tűnő szórakozóhelyre és majd nem történik semmi baj? Átkozom a percet, amikor belementem, hogy itt találkozzunk este a többiekkel, és azt a percet is, amikor visszafordultam és betettem a lábam az épületbe. Tizenhat éves vagyok, az Isten szerelmére, ezt most jól elszúrtam! Még nem akarok meghalni!
Megpróbálom kirántani a karom az idegen nő szorításából, de nem enged, szinte emberfeletti erővel tartja stabilan az én vékonyka végtagomat, esélyem sincs kiszabadulni. Minden porcikám menekülőre fogná legszívesebben, a kijárat felé húz a szívem, ám azonban még csak lestoppolni sem tudom magamat, a nő egyenletesen húz ki a tömegből, meg sem tudom zavarni őt. Most vagy én vagyok húsz kiló, vagy ez a nő erős abnormálisan… Legutoljára negyvenkilenc kilót mutatott a mérleg, mikor ráálltam, szóval semmi jó nem vár rám.
Kiáltani kezdek, de a hangom elveszik a zenében, nem jut messzire, a ritmus, ami az előbb jótékonyan végigfolyt engem, most fojtóan nehezedik rám. Hogyan élvezhettem ezt a dalt az imént, mikor most bántja a fülem, diszharmonikus hangjai magával ragadják az én sikoltásaimat? A körülöttem táncolók csak ráncolódó homlokkal néznek rám, más reakciót nem kapok. Azt is csak azért, mert vergődöm a nő mellett.
Szerencsémre, vagy ki tudja, megjelenik a semmiből a kapucnis fiú és leszúrja a nőt, csak így, egyszerűen. Egy velőtrázó sikoly hagyja el a torkom, de a hangos zene mellett alig hangzik többnek, mint egy izgatott kiscsaj visításának. A pánik jegesen száguldozik végig az ereimen, nem értem, mi történik, mi oka volt azonnal, a tánctér közepén megölni ezt a nőt, akkor is, ha emberkereskedő. Ilyen fiatalon kommandós lenne, vagy álruhás rendőr, vagy micsoda? Zavaromban el is felejtettem, hogy menekülni szerettem volna.
Egyre több rosszarcú ember közeledik felénk, és a srác közel hajolva hozzám igyekszik megnyugtatni, hogy megvéd. Halványan bólintok, másra nem vagyok képes. Megvéd, de mitől? Mitől kell félnem, a nézelődőktől, hiszen most ölt meg egy embert! Elém áll, így beszorítva engem egy kisebb, de valóban védettebb helyre, azonban nem vagyok benne biztos, hogy biztonságban is vagyok.

Code by Silver Lungs

Kérdésemre hamar választ kapok, de nem nagyon tetszik az, amit mond. Egyértelműen arra céloz, hogy szerinte drogozni szoktam, holott ebbe semmi igazság sincs. Egyszer próbáltam, aztán meztelenül ébredtem egy kocsi tetején, valami lepukkant környéken, és fogalmam sem volt róla, hogy hogyan kerültem oda, ez az élmény pedig elvette a kedvemet attól, hogy újra szívjak valamit. Így visszaemlékezve elég vicces volt, vagy tízen voltunk a környéken ugyan így, s mindenkit körülvettek a hajléktalanok, jókat nevetve. Ami azt illeti, lehet, hogy meg kellett volna kérdezni őket, hogy mi történt, hogy  mit keresek itt, de akkor jobban esett elküldeni őket a francba. A gondolat mosolyt csal arcomra, de gyorsan eltüntetem, mielőtt bárki megláthatná. Ez most pont nem az a hely, ahol ilyenekre kéne gondolnom, habár számomra nincs lehetetlen és a leglehetetlenebb helyzetekben is tudok gondolni mindenfélére. A pincércsaj mosolyogva tér vissza, kezében van az ital, s úgy tűnik valami papírt is hozzácsapott. Nem hiszem, hogy számla lenne, inkább a száma lehet, bár gőzöm sincs, hogy minek adná ide. Biztos, hogy nem fogom felhívni, de ő valószínűleg másban reménykedik. A fecnivel együtt veszem ki kezéből a poharat, s rávillantom mosolyom, de ő csak szégyenlősen elfordul és elsiet. Nem éppen erre számította, de nem foglalkoztat különösebben, inkább számhoz emelem a poharat, s egyetlen húzásra kiiszom a benne lévő italt, majd megnézem, hogy mi van a papírfecnin. Miközben megállapítom, hogy igazam volt és a csaj száma áll rajta Cissy megszólal, és hallhatóan jól szórakozik. Nem tudom, mire fel ez a nagy jókedv, viszont amit eddig megtudtam róla, az az, hogy nagyon gyorsan változik a hangulata, így különösebben nem lep meg a dolog. Az meglepőbb, hogy eddig nem ismertem, én se most jöttem az Intézetbe. Az ilyen csajokat általában az első héten megfektetem, de... Nem hiszem, hogy nála összejött volna. Hirtelen észbe kapok, hogy túl sokáig tartottam bent a levegőt és nem válaszoltam még neki. Ismét előveszem mosolyom, s meglengetem a csaj számát a szeme előtt.
- Tehetségem van hozzá. - Mondom, miközben reménykedek benne, hogy nem vette észre a pár másodperces késést.
- Kár, hogy te nem vagy az... - Teszem hozzá kicsivel később, válaszolva az utolsó mondatára. Nem várom meg, hogy mit válaszol, ismét ráfogok a csípőjére, s az imént felfedezett lány felé kezdem vezetni.
- Nah, valld be, hogy élvezed... - Mondom, s szememben tűz csillan. Szerencsére nem nehezíti meg a dolgomat azzal, hogy megpróbál kiszabadulni, így viszonylag még gyorsan is haladunk, már amennyire a tömeg engedi, viszont még mindig nem vagyunk elég közel a közbelépéshez, mikor valaki megragadja a karját, s elkezdi kifelé vezetni. Kissé furcsállom, hogy nem próbál meg rögtön ellenállni, biztos, azt hiszi, hogy az egyik barátja az, vagy valami. Cissy rögtön kibújik a karjaim közül, miközben elmondja, hogy szerinte megtaláltuk a démont, s ez egy kicsit csalódottsággal tölt el. Úgy őszintén szólva még elbírtam volna viselni pár percig azt, hogy szinte csak a ruha van köztünk, meg egy kicsit az egómnak is fájt, hogy olyan gyorsan szabadult ki, mintha rabságban lett volna. Nem indulok rögtön utána, előbb fel kell dolgoznom ezt, majd gyorsan utána indulok, mielőtt a tömeg elzárná az utamat. Nem telik sok időbe, hogy felzárkózzak mellé, s óvatosan elkezdem követni a lányt, meg a nőt, aki próbál kijjebb kerülni, s közben magával ragadni a lányt. Kezem a pulcsim ujjába csúztatom, s erősen megmarkolom a szeráf penge markolatát, mely mindvégig itt bújt meg. Mikor már úgy gondolom, eléggé kint vagyunk a tömegből, egyik kezem ráteszem Cissy vállára, s nem engedem, hogy tovább menjen.
- Én megkerülöm, te figyelj a többi démonra. - Súgom a fülébe, egészen közel hajolva hozzá. Utána rögtön megindulok, most már jóval gyorsabban, egyáltalán nem törődve azzal, hogy észrevesz-e a démon, vagy sem. Úgy nézem, nem nagyon foglalkozik azzal, ami körülötte folyik, ez pedig segít abban, hogy sikerüljön elé kerülnöm. Hirtelen rántom elő a pengét, s mielőtt a démon bármit reagálhatna lesújtok rá, ezzel elszabadítva a káoszt a klubban. Több lényt is látok közeledni, de nem mindegyik démon, némelyek csak nézni jönnek a lassan kialakuló harcot.
- Nyugi, megvédelek. - Mondom a kis csajnak, a lehető legmegnyugtatóbb hangomon, majd eléállok, mintha csak el akarnám takarni őt a démonok elől, hátha így nem veszik észre.

XXX   || zene || note   || ❥