Tánctér

Sosem jártam még igazi klubban. A régi sulibulik nem számítanak, a házibulik meg teljesen más kategóriába esnek, szóval elmondhatom magamról, hogy a klub-szüzességemet is sikerült elveszítenem. Érdekes élmény, az biztos. Az alkohol szag nem idegen számomra, a volt legjobb barátnőm fiúja rendezett néhány alkalommal házibuli, ahol szüleinek ajándékba kapott borkészletéből, és hatalmas hordókból ittuk a söröket. Nem sikerült még sosem lerészegednem, nem ízlett az alkohol annyira, hogy nagyobb mennyiséggel igyak belőle, csupán pirosló orcákat tudtam varázsolni magamra. Az illat azonban mélyen bevésődött elmémben, ahogyan a közel két méteres, két ajtósszekrényre hasonlító fiúk vad futkorászása, üvöltözése, hányásának szaga is.  Nem feltétlenül kellemes emlék.
Igazán a sulibulik sem arról szóltak, hogy engedd el magad, táncolj, ne foglalkozz semmivel, hanem a dominanciáról, a klikkek közti rivalizálásról. Ki milyen öltözékben érkezett, ki mivel jött, ki kivel jött, ki kivel táncol, ki meri megbolondítani az italokat, amely persze sosem jött össze eddig. Senkinek nem volt kedve önfeledten táncolni a bugyuta, tanárbiztos One Direction és miegymás pop slágerekre a büdös, izzadtságtól bűzlő tornateremben.
Most végre azt érzem egy hosszú idő óta, hogy élek. Idiótán hangozhat, tudom, de ahogyan a fények cikáznak a testeken, ahogyan a zene körülölel, mint egy selyem takaró, ringat, mint egy gondoskodó anya, nem félek semmitől. Itt mindenki a szórakozásért jött, ők is belemerülnek a táncba, az ismerkedésbe, és végre nem a gyerekes osztálytársaim vesznek körül, hanem idegenek, érett felnőttek. Páran elég érdekes alakok, van itt mindenféle arc. Egészen a harmincas éveit taposható férfiak, bár a korukat nehezen állapítom meg távolról, hiszen arcát megannyi piercing díszíti. Vannak itt erősen kifestett, magas, vékony lányok, akik csapatostul rontanak a hasonló paraméterekkel rendelkező fiúfalkáknak, hogy együtt dörgölőzzenek a tánctér közepén. Még ez sem zavar engem, amíg valaki nem akar hozzám simulni, addig maradok és élvezem a zenét, talán be is dobok valami italt.
A fiú és a lány, akiket az előbb kiszúrtam, most már táncolnak. Jól sejtettem, talán éppen egy randin vannak, bár én nem ezt a helyszínt választanám egy romantikus estéhez, de én ugyebár még csak tizenhat éves vagyok, mit tudhatok én a felnőttek dolgáról? Felnőttek… Nem sokkal idősebbek nálam. Igaz, ők biztosan nem kamuszemélyivel osontak be.
Azon tűnődöm tánc közben, vajon két lábbal rúgnának-e ki, ha rendelnék egy alkoholos italt. Lehet, hogy a kidobót nem érdekelte, hogy nem tűnök huszonegy évesnek, de a pultnál csak feltűnést kelt a tizenkét éves arcom. Tisztában vagyok, hogy babapofim van, és ennek meg van a maga szépsége, meg az átka is. Mondjuk, ez. Végül leteszek erről a gondolatról, a táncoló tömeg belsejébe hullámzom, egyre közelebb a tömeghez. Sötét ruhába öltözött emberek sokaságában vagyok, férfiak, nők, fiatalabbak, idősebbek is vannak itt. Még több ember árad be az épületbe, olyan, mintha középen egy hatalmas feketelyuk szívná be az embereket. Ez egy elég divatos szórakozóhely lehet.
Valaki megragadja a karomat, nem olyan erősen, de erélyesen. Először nem is esik le, hogy egyedül vagyok, nem kéne senkinek sem fogdosnia, így a tömeg sűrűjéből kifelé vezet a kéz tánc közben pár pillanatig. Sodródom az árral, megyek kijjebb, a figurával egy ritmusra táncolok. Nem kell sok idő, mire észbe kapok, hogy hoppá! Én nem ismerem ezt a személyt. Megpróbálok lestoppolni, nem mozdulni, de a táncoló emberekből álló, állandóan hullámzó masszában nehéz egy stabil pontot találni. Ráemelem a tekintetem az idegenre, aki fogja a karomat. Egy nálam tíz centivel magasabb, olyan 170 centiméteres nő lehet, fekete, hosszú haja eltakarja az arca egy részét, pusztán erősen sminkelt bal szemét látom, meg a barnára mázolt ajkait. Ördögien rám mosolyog, biztat, hogy folytassuk a közös vonaglást. Fekete magassarkújának koppanását a fülsiketítő zene mellett is hallom, vagy inkább érzem, de fekete nadrágjával és pólójával nem lóg ki annyira a hely közönségéből. Egyedül az elvetemült arca az, ami okot ad némi félelemre.

Code by Silver Lungs

Miközben nézelődök egy pillanatra Cissyre ugrik a tekintetem, s úgy látom, mintha halványan mosolyogna, bár a gyér világítás nem elég hozzá, hogy olyan biztos legyek ebben, ráadásul nem is tudok vele nagyon mit kezdeni. Az már az elején feltűnt, hogy nem tettem rá valami jó benyomást, pedig ez a rámenős stílus a legtöbb csajnál bejön, de nála úgy tűnik nem, úgyhogy ha mosolyog is, akkor biztos nem miattam, úgy pedig, hogy szinte semmit sem tudok róla, nem tudom hová tenni, így nem éri meg különösebben foglalkoznom vele, úgysem fogok rájönni, hogy miért van. Továbbra is magabiztosan mosolygok, s arcomról akkor sem fagy le a mosoly, mikor egy gúnyos megjegyzést tesz, s leemeli kezemet a válláról.
- Ch, hidd el, sokan cserélnének veled. – Válaszolom neki, sértődöttséget színlelve. Ahogy lassan beljebb érünk, megcsap az alkohol és az izzadság keverékének bűze, ami a legtöbb clubban megtalálható. Ha először lennék itt biztos, hogy nem lenne kellemes, de így, hogy egész gyakran járok ide, már annyira nem zavar.
- Szia, édes! Hoznál egy italt? Valami erőset ! – Szólok oda az egyik pincérszerűségnek, vagy tudom is én, hogy mik vannak itt, mire az szégyenlősen elmosolyodik és elsiet. Nem foglalkozok vele többet, hátammal az egyik oszlopot támasztom, így szemlélve a táncoló tömeget. Csak fél füllel figyelek Cissyre amikor beszél, de így is feltűnik hangjában az önfeledtség, ami meglep. Eddig nem úgy tűnt, hogy nagyon örül annak, hogy itt van, most pedig olyan, mintha csak arra vágyott volna, hogy ide jöjjön.
- Szívtál valamit? – Teszem fel a kérdést, mintha csak próbálnék tréfálkozni, ám hangomból kicseng az értetlenség, amit egy mosollyal próbálok leplezni. Így végig gondolva fura lehet az összkép; mosolyom mellé értetlenség társul, ami nem éppen egy megszokott kombináció, nálam meg végképp nem. Miután végig gondolom, hogy mit mondott be kell látnom, hogy igaza van.
- Akkor táncoljunk. – Hangomba ismét visszatér a magabiztosság, az értetlenség teljesen eltűnik belőle. Ismét megvillantom mosolyom, majd hirtelen kiegyenesedek, aztán egészen közel lépek hozzá, s ráfogok a csípőjére, majd elkezdek táncolni, vagy legalábbis valami olyasmit csinálni. Nem telik el sok idő és látom közeledni a csajt, akitől italt kértem. Mikor hozzám ér kiveszem kezéből a poharat és fenékig kiiszom a tartalmát, meg se nézve, hogy mi az, ki tudja mit keverhettek bele, bár bízom benne, hogy a csaj nem akar velem kibaszni.
- Kösz, bébi. – Azzal visszanyomom a kezébe a poharat, s rá is rávillantom mosolyom, mire ő csak sarkon fordul és elmegy. Visszafordulok Cissy felé, de nem nézek rá, hanem a mögötte táncolókat figyelem. Miközben próbálok olyat találni, aki csak egy kicsit is gyanúsan viselkedik, szemet szúr egy fiatalabb lány, aki valahogy nem illik a tömegbe. Nem esik le rögtön, de így is csak pár másodpercbe telik, mire rájövök, hogy ez az a csaj, aki nekem jött a bejáratnál. Ott nem nagyon néztem meg magamnak, így csak most veszem észre, hogy elég fiatal még, ráadásul úgy tűnik, hogy mondén. Lassan kezd megfogalmazódni fejemben egy terv, méghozzá a lányra alapozva. Mi lehetne jobb célpont egy démonnak egy fiatal mondén lánynál? Szinte biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb a démonnak is szemet fog szúrni, sőt, már lehet, hogy a közelében van valahol, ezért elkezdem a körülötte táncolókat fürkészni, miközben Cissyt próbálom egy kicsit közelebb vezetni, hogyha közbe kell lépni, ne kelljen átvágni annyi mindenkin. Kezem továbbra is csípőjén pihentetem, feltéve, hogy nem próbálta lerázni magáról kezeimet ismét. Miközben próbálok szépen lassan közelebb jutni, a tömeget fürkészem a lány körül, nehogy a démon hamarabb csapjon le, minthogy elég közel kerüljek. Az biztos, hogy ha valami rosszul sül el, akkor jó sok álmatlan éjszakám lesz.

XXX   || zene || note   || ❥

Egy klub előtt toporgok, ahová a barátaim irányítottak el. Nem sokan ismerik New Yorkot, ahogyan én sem, így reménykedem benne, hogy jó helyre jöttem. Muszáj volt valahova eljönnöm, az életem a feje tetejére állt, egyedül a zene és atánc maradt ugyanaz. Furcsa alakok jönnek-mennek a hely előtt, de szerencsére nem tűnök ki annyira, egy fekete ruhában és egy fekete bőrkabátban vagyok, na meg persze a zsebemben lapul a hamis személyim. Enélkül be se tudnék jutni, szerencsére, az előbb említett két New yorki barátnőm ezt is elintézte nekem. Kicsit ódzkodtam tőle az elején, de ragaszkodtak hozzá, hogy eljöjjek velük. Szerintük rám fér, és az igazság az, hogy valóban jót fog tenni nekem, hogy tombolhatok egy kicsit. Túl régóta vagyok elszigetelve mindenkitől, magamba zárkóztam, és nem szabadna, tanulva a bátyám hibájából. Nem akarok olyanná válni, amilyen ő.
A többiek késnek. Idegesebben nézelődök a klub környékén, várom, hogy feltűnjenek a távolban. De senki ismerős nem érkezik.
Helyette a telefonom rezeg, és a barátnőm neve virít a képernyő közepén. Hálásan felveszem, a fülemhez emelem a készüléket. Minden jól alakulna, ha nem éppen azokat a szavakat hallanám a vonal másik végéről, amiktől picit tartottam; mégsem jönnek el. Engem kirángattak az új otthonomból, a gyászomból, csakhogy aztán itt hagyjanak a klub előtt. Fújtatok egy sort nekik, dühösen elküldöm őket egy melegebb éghajlatra, végül kinyomom a hívást. Nem szeretem, ha faképnél hagynak, én általában mindig megtartom a szavam, és ezt elvárom másoktól is. Nem értem, miért nem lehetett előbb értesíteni engem, gondolhattak volna rám is. Már megvettem ezt a kamuszemélyit, felöltöztem, kicsinosítottam magam. Mindhiába.
Hacsak… Á, nem érdekes, hülyén festenék egyedül a táncparkett közepén. Be sem engednének, ki hinné el, hogy már nagykorú vagyok? Olyan az arcom, mint egy tizenkét évesnek. Az egész egy hülye ötlet volt. Eleve halott ötlet. Marhaság.
Megfordulok, hogy hazainduljak, a magassarkú csizmám kopog a talajon, ahogyan erőteljesen sietek el. Hazamegyek, az lesz a legjobb. Ám minél távolabb kerülök a helytől, ami a Pandemónium nevet viseli, annál inkább kívánkozok be. Jó lenne elfeledni a gondjaimat, legalább egy kis időre. Á, kit érdekel, mit gondolnak majd mások?
Csinálok egy hátraarcot, és magabiztosan odasétálok a bejárathoz, előveszem a személyim és a kidobónak adom. Mosolygok egy sort, igyekszem nem idegesnek tűnni, bár minden okom meg van rá, de a hatalmas férfi meg sem nézi rendesen a kártyát, azonnal nyújtja vissza nekem, és int, hogy mehetek befelé. Nem habozok, már bent is vagyok, érzem a mellkasomban a zene lüktetését, kezd minden kiszállni a fejemből, csak a dal ritmusát érzem és értem jelenleg. Annyira megbabonázott a hely, hogy neki is megyek egy kapucnis fiúnak, de még elnézést kérni sem tudok tőle. A táncparkett tele van csupa különös alakkal, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna, az egész varázslatos, szinte nem e világi. Jó érzés elszakadni a valóságtól. A táncparkett közepére sietek, és minden előzmény nélkül felveszem a dal lüktetését, táncolni kezdek. Régen imádtam táncolni, és elmondhatatlanul jó volt megint zenére mozogni. Könnyebb lesz az ember lelke valahogyan, ha táncol.
A szemem sarkából kiszúrtam a fiút, akinek nekimentem az imént, halványan rámosolyogok, teljesen véletlenül, csak ösztönös reakció. Nem akarok tőle semmit, hiszen egy lánnyal van, aki ott áll mellette. Gyorsan hátat is fordítok, de biztos vagyok benne, hogy a fiú észrevett, nagyon kínosan érzem magam miatta. Mintha nem szabadott volna kiszúrnom őket, talán nem akarnak feltűnést kelteni. Ezek persze csupán az én tévképzeteim, azt se tudom, miket beszélek magamban. Nem is szabadna másra koncentrálnom, csak a ritmusra, amelyre ringatom a testem.

Code by Silver Lungs

A kinti hideg után jó érzés belépni a jóval melegebb Pandemonium clubba. Egyáltalán nem öltöztem melegen, csak kedvenc fekete pulcsim véd valamelyest a hidegtől, kezeim is ennek a zsebeiben nyugtatom, nehogy elzsibbadjanak, füleimet pulcsim kapucnijával védem. Nem mintha ne tudnám elviselni a hideget, de idebent azért mégiscsak jobb.
- Tudom, hogy csak arra vágytál, hogy velem dolgozhass... - Mondom egy csábos mosoly kíséretében Cissynek, majd lassan átkarolom. Valahogy nem hiszem, hogy túl sokáig tűrné ezt, így ha nem rázza le magáról rögtön a kezemet, akkor magam veszem el, s dugom vissza zsebembe. Egóm továbbra is határtalan, az után a kis sérelem után is, amit azon a bizonyos estén sikerült elszenvednie, így nem jelent nagy gondot ilyen magabiztosnak lennem. Mielőtt ismét sikerülne elmerengenem azon, hogy miért is hibáztathatom magam az akkor történtek miatt, valaki figyelmetlenül nekem jön. Szavakra nem méltatom, csupán megvető pillantásom nyeri meg.
- Ideje lenne szétnézni. - Fordulok vissza Cissy felé. Arcom visszanyeri magabiztosságát, a megvetés eltűnik róla. Nem várom meg a válaszát rögtön elindulok befelé, miközben hátrahajtom kapucnimat, s jó erősen megfogom kezét, hogy ne tudja kiszabadítani és a táncparkett felé vezetem.
- Ott tudunk a legkönnyebben elvegyülni. - Magyarázom neki, hátha ezek után felhagy azzal, hogy megpróbáljon kiszabadulni, ha egyáltalán próbálkozik. Lassan megyek csak, hogy út közben szét tudjak nézni, figyelve a gyanús alakokat, bár biztos vagyok benne, hogy rengeteg démon van itt, így nem hiszem, hogy pont így fogom megtalálni azt, amelyiket mi keresünk. A táncparkettet elérve elengedem Cissy kezét, de véletlenül sem kezdek el táncolni, inkább nekidőlök az egyik közeli oszlopnak és ráemelem tekintetem.
- Na, hogy kezdjük? - Úgy érzem, ez nem az a hely, ahol csak úgy előkaphatom a szenzoromat démonokat keresve, kicsit több figyelmet vonnék magamra, mintha az utcán csinálnám ugyanezt, viszont úgy, hogy most itt várok és a tömeget fürkészem soha nem fogom elkapni a démont. Ez még akkor sem működne, ha legalább tudnám hogy néz ki, túl sokan vannak itt ahhoz, hogy egy bizonyos arcot ki tudjak szúrni, így jobb lenne tudni, hogy ő mivel próbálkozna.

XXX   || zene || note   || ❥

You can do better than that