Udvar és bejárat

Belemarkolok a hajamba és ujjaimmal hátrafésülöm a kósza tincseket, majd egy sokat mondó sóhaj hagyja el ajkaimat, amint Katherine nekem szegezi kérdéseit. – Mi van veled? Asmodeus kidobott? – Teljesen ki van önmagából fordulva, tehát egyértelmű, hogy valami nagy dolog történhetett. Mert ámbár sosem volt egy szabálykövető egyén, de mindig odafigyelt, hogy ne főben járó bűnt kövessen el és eltüntesse a nyomokat maga után. De most felelőtlen és hanyag. Én csak segíteni próbálok, így szíven út, mikor oly' egyszerűséggel nyomja meg mondandója végét. Rám nincs szüksége, habár erre rájöhettem volna jóvolta korábban is, amikor Asmodeus-ért elhagyott. Bár voltaképpen rászolgáltam, sőt, mondhatni tettem érte, hogy ez így legyen. Azzal, hogy bántottam, egyértelműen elijesztettem magam mellől. De nem tudtam fékezni magamat, ez vagyok én, ez az igazi valóm. – Asmodeus tényleg összetörte a szívedet, nem igaz? – Szinte beledöföm kérdésemet a mellkasába, révén, hogy szinte biztos vagyok a válaszban. Persze, hogy elhagyta, mert a mocskos démonok már csak ilyenek. Játszanak az érzéseiddel, aztán kidobnak, mint egy darab koszos rongyot. Asmodeus sem különb semmivel. Hiszen ő még a saját fiát is képes volt elhagyni és kihasználni is. Förtelem. – Tudom, hogy nincs jogom kioktatni, de fontos vagy nekem Katherine, tudod nagyon jól, hogy amit művelsz, a Klávé keményen bünteti! – Tekintetem bosszúsból átvált aggódóvá, ugyanis valóban aggaszt, amit láttam és amit látok jelenleg is. Kath nem önmaga és ami jobban megrémiszt, hogy kizökkenteni sem lehet ebből az állapotból. Szeretném elhinni, hogy ha Asmodeus visszafogadja, minden megváltozik, de tudom, hogy ez nem így lesz. Majd megint visszaédesgeti, aztán ismét összetöri a szívét. Ez egy örök körforgás.
Meg kell támaszkodjak egy vaskos tartógerendában, mert a vérszomj olyan mértékeket öltött rám, aminek ellenállva szinte kín. Érzem, amint elönti az agyamat és nem tudok többé uralkodni magamon. De Kath ezt nem láthatja, még egyszer nem. Habár több száz éves vagyok, engem senki nem tanított meg kezelni ezt. Nem úgy, mint Raphael-t, aki visszakapta még a halandóságát is. Valahogy én nem is akarnám, jó ez nekem így. Szeretek hallatatlan lenni, szeretek uralkodni mások felett az igézetemmel. Talán Katherine-t is meg kéne igézzem, ha már máshogy nem lehet jóra sarkallni. De vele valahogy sosem tudnám ezt megtenni. Így is gyűlöl, na de akkor...

A történtek után nem is tudom, legyen-e képem, hogy Katherine elé álljak, de egyszerűen hiányoznak az együtt töltök pillanatai. Idióta vagyok, tudom jól. Szembe megyek egy pokol herceggel, egy csajért, akivel mi is jó? A szex? A kínzás? Vagy mindkettő? Mindenesetre többért is hagytak már el férfiak nőket, én meg úgy futok Kath után, mint egy kiskutya. Hűségesen és törhetetlenül. Pedig őszinte leszek, semmi kedvem Asmodeus-al szembe szállni, hogy véletlenül elveszítsem a végtagjaimat, vagy a nyelvem, vagy úgy az életemet. Igaz, voltaképpen több száz éve halott vagyok. Akárcsak Kath. Ő is vámpír, mint én, mégis valamivel megfogta Asmodeus-t, sőt mi több, még neki volt választási lehetősége. Azt hiszem nem hazudok, ha azt mondom, sosem választ jól. Legalábbis az én szemszögemből. Asmodeus voltaképp pont fordítva gondolhatja. De kit érdekel, ez a semmirekellő démon? Engem csak Katherine érdekel és az, ami elindult köztünk. Mert tényleg soha életemben nem éreztem olyat, mint ő mellette. Látnom kell, egyszerűen zsigerből érzem.
Mindeközben halkan koppannak bakancsaim New York kemény aszfaltozott járdáin. Katherine Wright lakásához igyekszem annyira. Tudnom kell, hogy jól van, hogy nem törte össze az a szemét állat. Beérve a kapun, az udvaron vércseppekre leszek figyelmes. Ohh, még a sakál is kiszagolná kétezer méter messziről is. Alvadt vér, már nem friss. – Itt táplálkozott volna? – Jegyzem meg szinte magamban, mégis betűket formálnak ajkaim. Beljebb lépek és a verandán megpillantom Kath-et, körülötte minimum 3 holttesttel. Uram atyám, mit tett, ha ezt a Klávé megtudja, örökre bebörtönözik.
Sóhajtok egyet és leguggolok Katherine magasságába. – Mégis mit művelsz? Elment a józan eszed?! Katherine!!! – Üvöltök rá, hogy teljes bizonyossággal meggyőződjek róla, hogy eljutnak szavaim a füleiig. Egyszerűen tényleg nem fér a fejembe, hogy lehetett ennyire felelőtlen. Asmodeus ennyire megbabonázta volna, hogy érte még kész az alaptörvényt is megszegni? Kész feladni az életét, egy ilyen mocskos démonért?
Felegyenesedek és sóhajtok egyet. – El kell őket tüntetnünk. - Kifújom a levegőt. – Most azonnal! - Felrángatom Katherine-t a földről és cselekvésre intem. Egyszerűen émelyítő a tömör vérszag, ami beteríti az egész verandát. Még én is elgyengülök, de erőt kell magamon vetnem. Kivillannak agyaraim, ahogy orr magasságba kerülnek Kath vérben ázott ajkai. – Erről nem beszélhetsz senkinek! Értetted?! – Elég paprikás kedvembe kerülök, ugyanis nehezen fékezem magam a vér szaga miatt. De muszáj egyikünknek ébernek maradni. Kath nem az, szóval nekem annak kell lennem.