Hálószoba

to my love? maybe

Ha a nővére olyan, mint ő maga akkor nem lesz itt semmi gond, de van egy olyan megérzésem, hogy a testvére nem olyan, mint ő, hanem...rosszabb. Nem mellesleg nincs szükségem még egy vámpírra, akit nem ismerek. Mi van, ha nem tud uralkodni a vérem illatának hatására? Curtisről már tudom, hogy vissza tudja fogni magát, de mások… Nem tudom.
Amikor félvállról veszi ezt az egész Asmodeus-dolgot meg a halált akkor egyszerűen csak nem tetszően szemet forgatok. Nem vagyok olyan állapotban, hogy neki álljak emiatt veszekedni vele, meg amúgy is, amíg nem érkezik el ez a pillanat addig nem is akarok foglalkozni vele. Ha a rosszra gondolok akkor szokásom is bevonzani azt, szóval még csak gondolni sem merek és nem is akarok arra, hogy mi lesz, ha megint össze találkozunk azzal a bukott angyallal, aki nem mellesleg a pokol hercegeinek az egyike. Így, hogy már tudom, hogy hívják, már azt is tudom, hogy kivel állunk szemben. Szinte legyőzhetetlen.
Tényleg jobb, ha inkább elmegyek zuhanyozni, a víz talán segít csillapítani a gondolataimat. Nagyon zavar, hogy nem tudom, hogy most Curtis iránt mit érzek. Azt tudom, hogy valami kötelék alakult ki kettőnk közt amióta a véremet issza és ez teljesen logikus is, de létezik, hogy csak erről lenne szó? Létezik, hogy részemről is csak erről lenne szó? Arról, hogy ráfüggtem arra, hogy szívja a véremet és csak ezért nem akarom, hogy baja legyen, vagy esetleg a részemről már többről van itt szó? Fogalmam sincs, de nagyon reménykedem abban, hogy az elkövetkezendő pár napban amit vele fogok tölteni, akkor sikerül rájönnöm, hogy mit is érzek iránta pontosan.
Amikor felöltözöm a zuhanyzás előtt, megállok a fürdőben található tükör előtt és szemügyre veszem magamat. Már nem vagyok falfehér, a legtöbb sebem begyógyult, viszont a hasamon található név nem, azon látszik is, hogy az mégpedig nem fog eltűnni, örökké rajtam marad. Szuper…
- Ha már segítesz jó vámpírt faragni belőlem… – mondom huncutul mosolyogva, a mondat végét szintúgy a levegőben hagytam, viszont tetszik amikor elmosolyodik, amikor meglátott engem. Szeretem amikor így néz rám.
Szinte időm sincs felfogni amit mond, sőt, reagálni sem tudok a mondatára, mert már meg is csókol. Nem habozok, beletúrok a tarkójánál a hajába, közelebb húzom magamhoz és vágyakozóan csókolom vissza.
Két csók között elhúzódom kicsit, a hajamat eltűröm a nyakamtól, majd felnézek Curtis szemeibe. - Igyál belőlem. Jól vagyok. Igyál... – mi tagadás, szinte vágyom arra, hogy ismét igyon belőlem..

to my love? maybe

- Alig várom már akkor a megismerkedést vele... – mondom kissé gunyorosan és szemet forgatva, és reménykedek abban, hogy Curtis az utóbbi mondatomat nem igazán veszi sértésnek. Bár ha így beszél a saját testvéréről akkor nem hiszem, hogy sértésnek venné az iménti kis megjegyzésemet. Ha meg még is, akkor meg majd bocsánatot kérek.
Következő mondatára pár pillanatig nem tudok reagálni. Sikerült az agyamig eljutnia olyan dolgoknak amiket lehet, hogy még ő sem fogott fel igazán. Ha Asmodeusnak úgy támad kedve akkor megfogja ölni. Vagy őt, vagy engem, vagy éppenséggel mindkettőnket. Nem, nem tudom, hogy mit érzek Curtis iránt, a kapcsolatunk eléggé...bonyolult. Hiszen eddig abból állt, hogy engedtem, hogy bármikor ihasson belőlem amikor csak kedve szottyant hozzá. Valamiféle kötelék kezdett el kialakulni szerintem eközben kettőnk közt, és továbbra sem vagyok elzárkózva attól, hogy igyon belőlem, sőt, vágyom is rá, csak egyenlőre még nem vagyok olyan állapotban. Nincs annyi energiám és erőm, hogy elviseljem azt is még, hogy isznak belőlem. Nem a fájdalom, mert ha megharapják a nyakadat az nem fáj annyira, mint ahogyan azt elképzeli az ember, csak eleve Pandemoniumban elég sok vért veszítettem és nem tudom, hogy ez a két tasak vér segített-e már annyit, hogy ihasson belőlem. Konkrétan az élő vérbankja vagyok, de ez engem egy cseppet sem zavar. Élvezem.
Vissza kanyarodva a lényeghez és az első témához; megfogja ölni, ha Asmodeusnak úgy támad kedve, és nagyon nem akarom elveszíteni őt. A démon jóval erősebb mindkettőnknél. Sejtem, hogy Curtis nem mai vámpír, de egy bukott angyalnál nem lehet erősebb és ezt neki is be kell látnia. Nem tudna győzedelmeskedni Asmodeus felett.
- Nem akarom, hogy bármi bajod legyen... – suttogom, szinte már-már alig hallhatóan ejtem ki ezeket a szavakat, de teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy hallja, hiszen vámpír. Nem mellesleg szorosan előttem áll. Nah, nem mintha bánnám. Mindig is szerettem a közelségét.
- Tetszik, mi? Hmm... – mondom halványan mosolyogva és halkan elnevetem magamat. Az eset óta most először nevetem el magam és mosolygok őszintén. Nem semmi, erre is sor került. Meg is lepődök rendesen magamon.
Mosolyogva és szemet forgatva csukom be végül Curtis mögött a fürdőszoba ajtaját, majd levetkőzöm és elkezdem folyatni magamra a meleg vizet. Iszonyatosan jól esik, a testemet átjárja a meleg, érzem, hogy már nem fázok annyira, és a fürdő segít kicsit enyhíteni is az események miatt keletkezett fájdalmamat, legyen szó itt mint testi, mint lelki fájdalomról.
Amikor végeztem, felöltözöm majd kimegyek Curtishez, de az előbbi ruhámban.
- Ha már azt mondtad, hogy tetszik rajtam... – akkor hát maradok ebben.
A fürdő után kezdem úgy érezni, hogy az energiámat kezdem vissza kapni, ami jó hír.

to my love? maybe

Oh, szóval van egy nővére is. Tényleg, vajon hol lehet? Bár nem bánom, hogy csak ketten vagyunk. Így is annyi minden van most a fejemben, hogy nincs szükségem idegenekre, meg a sebem miatt való megvető tekintetekre. Az biztos, hogy soha többé nem veszek fel olyan pólót amiből kint lenne a derekam és látszódna a szörnyeteg neve. Elérte, hogy egész életemben szégyelljem a testemet, mert igen, ez a piszok nagy helyzet. Soha többé nem fogok tudni a tükörbe nézni és jó képet vágni az egészhez, soha többé nem fogok tudni mondjuk bikiniben menni a strandra, mert látszódni fog a bukott angyal neve. És tekintve, hogy félig vámpír vagyok, a soha eléggé hosszú időt foglal magába…
- Nem számít, hogy milyen, csak ne kelljen egyedül lennem… Fogalmam sincs, hogy Asmodeus hol fog legközelebb feltűnni és egyenlőre nagyon nem vagyok felkészülve arra, hogy egyedül találkozzak vele... – bár egy jó ideig emberek közelébe sem akarok menni. Ez az egész úgy megviselt, hogy ha Curtis nem tudna mindenről és nem mentett volna meg, de túléltem volna valahogy, valamilyen csoda módján, akkor biztos őt is eltaszítanám magamtól, mert nincsen kedvem más emberek társaságához. Viszont így, hogy tudja mi történt, nem kell magyarázkodnom neki, meg amúgy is, szinte szemmel láthatóan ki van ülve rám, hogy mit érzek belül, így pedig még inkább nem kell előtte magyarázkodnom. Tudja, hogy mit érzek. Sejti legalábbis, ha nem is tudja.
Szinte megrészegít a közelsége. Váratlanul is ér, még sem lépek hátrébb amikor a testünk egymáséhoz simul, nem tolom el magamtól, ami furcsa tekintve, hogy pár órával ezelőtt miken kellett keresztül mennem, de Curtis nem olyan, mint Asmodeus. Valamiért teljesen biztos vagyok benne, hogy ő nem bántana. Nem okozna nekem fájdalmat. Szándékosan legalábbis nem.
- Khm… A nővérednek nincs kevésbé kihívó ruhája? – a vérre és a vámpír létre ráérünk azután is vissza térni amikor letusoltam rendesen és kicsit magamhoz tértem is az események sorozata után, viszont ez a ruha… Ténylegesen kikészít, legalább egy dzseki lehetne hozzá vagy valami.
Nem tudom magam elképzelni tényleges vámpírként, főleg mivel annyira ragaszkodom az emberi élethez, mivel utálom a vér ízét, megvetettem eddig a többi vérszívót, hogyan tartozhatnék még is ezek után akkor közéjük?
Jól esik az a gyengéd puszi amit kapok tőle, valamennyire feltölt energiával.
- Van egy olyan érzésem, hogy hosszú napnak nézek elébe... – mondom halkan felsóhajtva, majd elindulok a fürdő irányába, hogy letusolhassak rendesen. Rám is fér a meleg víz, a jeges fürdő szépen átfagyasztott.

to my love? maybe

- Neki? Gyenge pontja? Haha, jó vicc, még is mi a fene lehetne neki gyenge pont? – annyira hihetetlen az előző mondat amit Curtis mondott, hogy sikerült meg is nevettetnie. Asmodeus nem éppen néz ki úgy, mint akinek bármilyen gyenge pontja lenne. Egy könyörtelen, kíméletlen gyilkos aki másban sem lát élvezetet mint mások gyilkolásában és megkínzásában.
Fogalmam sincs, hogy mikor tudom majd kiheverni a tegnap éjszakát, de az biztos, hogy egy jó ideig rémálmaim lesznek akármikor csak lehunyom a szememet.
- Curtis... – kezdem halkan amikor vissza tér a vérrel a kezében. - Egyenlőre nagyon nem szeretnék egyedül lenni… Maradhatnék itt? Vagy bárhol jó, csak ne kelljen egyedül lennem. – tudom, hogy muszáj lesz talpra állnom, a hangomban viszont érezhető most eléggé, hogy félek már csak Asmodeus gondolatától is. Félek attól, hogy vajon mi lesz akkor amikor lesz alkalma ismét megkínozni. Megkínozni, megerőszakolni és megölni. Mindezt így, szép sorjában, hogy nekem minél rosszabb legyen ő pedig minél inkább kitudja élvezni a szenvedéseim sorozatát a fájdalmammal vegyítve.
Leengedem a kezemet benne az üres vértasakkal, majd figyelek a szavaira, tekintetemből komorság tükröződik, egy kis félelemmel vegyítve, látszik, hogy össze vagyok törve. Össze vagyok törve mint testileg, mint lelkileg. Mindenhogyan darabokban vagyok.
- Mi lesz akkor, ha nem ez lesz? Ha nem tudom irányítani? Eddig bevált a módszer, heti egyszeri vérivás. Mi lesz, ha engedek ennek az énemnek és szörnyeteg leszek... – szigorúan heti egyszer ittam egy kevés vért, így életben tudtam maradni és sikerült is elnyomnom a vámpír énemet, nem tudta átvenni felettem az irányítást, így hát lényegében azt sem tudom, hogy milyen igazából vámpírnak lenni, mert sosem voltam az, úgy igazán. Most pedig hirtelen mindent felborítok amit eddig felépítettem. Mi lesz akkor, ha ez túl sok és gyors lesz és nem tudok úgy reagálni a dolgokra, mint ahogyan én azt szeretném.
Nem vallom be és jelét sem adom annak, hogy nagyon jól esik amikor a hátam mögé lép és átkarolja a derekamat. Ugyan érzem még a sebet, de a közelsége képes még ezt a fájdalmat is elfelejtetni. Mellette biztonságban érzem magamat, hiszen még is csak sikerült valahogyan elérnie azt, hogy az a bukott angyal elengedjen minket, ez pedig eléggé nagy szó.
- És ha félek ettől az utazástól? – kezdem halkan, majd az ajtó felé fordulok ahol hirtelen megjelenik. Mi van, ha elfogom szúrni ezt az egészet? Ettől félek a legjobban.

to my love? maybe

Szavai hallatán gyengéden rázom meg a fejemet, úgymond válaszolva arra, hogy semmiért sem akarok visszakerülni Asmodeus karmai közül. Azt hittem, hogy soha nem fogok onnan kiszabadulni, hogy ott fogok meghalni, még csak az kéne, hogy még egyszer oda kerüljek. Csak valósággal rettegek attól, hogy mi lesz akkor, ha netán ismét belebotlok abba a démonba...mert nem hiszem, hogy legközelebb hagyna minket/engem futni, nem szalasztana el még egy lehetőséget arra, hogy megöljön.
Amikor eszembe jut valami, felnézek Curtisre. - Miért engedett el minket végül? Mármint annyira bizonygatta, hogy téged is megöl és még is… megúsztuk élve. Úgy ahogy. – mióta ez eszembe jutott, azóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi vehette rá végül Asmodeust, hogy elengedjen minket. Történ valami miután elvesztettem az eszméletemet, vagy még is miért engedett el minket? Az is benne van a pakliban, hogy lehet nem lenne jó, ha tudnám egyes okok miértjét, viszont tudni akarom. Nem akarom, hogy az emlékeim közt homályos foltok legyenek. Tisztán szeretnék látni mindent.
- Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek gondolsz. Elvileg félig vámpír vagyok, de ettől még csak azt érzem belőle, hogy kell innom valamennyi vért, hogy életben maradjak. – felülök az ágyban, de ügyelek arra, hogy továbbra is be legyek takarózva, mert még mindig ugyan úgy fázok.
Lábaimat felhúzom és átkarolom őket, fejemet a térdeimen pihentetem és figyelmesen hallgatom végig Curtis szavait. Igaza van, tudom, hogy igaza van. Mindenben. Letörlök egy könnycseppet az arcomról, de továbbra is csak magam elé nézek, mert nem tudom mi lenne a helyes, nem tudom mi lenne a legmegfelelőbb amit mondani tudhatnék. Nem tudom, hogy készen állok-e arra, hogy engedjek a vámpír énemnek. Mi lesz, ha olyan leszek aki nem fog tudni uralkodni a vérszomján? Mi lesz ha bántani fogok másokat? Nem akarok gyilkos lenni!
Felállok az ágyból, bár amikor a takaró lekerül rólam akkor kicsit végig fut a hideg a hátamon. Elveszem Curtistől a tasakos vért amit behozott nekem a szobába. Nem bontom ki egyből, nem iszok belőle rögtön, csak nézem pár pillanatig. Itt az ideje engedni az igazi énemnek, az erősebb oldalamnak…
Nem hagyok több időt magamnak, hogy gondolkodjak, mert akkor csak eltántorítanám magam az elhatározásomtól. Tudom, hogy Curtis tud majd nekem segíteni, hiszen a vérszomján is tud uralkodni. Belőlem is szokott inni és le tud állni, pedig a vérem állítólag felettébb csábítja a vámpírokat, neki még is van annyi akaratereje, hogy ne csapoljon szárazra.

to my love? maybe

- Belegondolni abba, hogy mit tett volna, ha nem jössz… – szólalok meg halkan, de nem nézek fel rá, csak az ágyat nézem és a takarót, tekintetem pedig üveges. Semmi fajta érzelem nem lelhető fel benne, a mondatom végét is hagyom a levegőben lógni. Az érzéseim össze-vissza kavarognak bennem, a gondolataim nem hagynak nyugodni a fejemben és nem tudom még is melyik hangra kéne hallgatnom. Melyik belső hangom szerint kéne cselekednem. Nem tudom melyik lenne a helyes döntés, nem tudom mit kéne cselekednem. Mint testileg, mint lelkileg teljes mértékben ki vagyok készülve. A vámpír énem szinte könyörög, ordibálva könyörög még több vérért. Asmodeusnak hála annyi vért vesztettem és energiát is, hogy egy tasak vér kicsit sem volt elég. Érzem, hogy szükségem van még rá, de nem akarok még többet inni belőle. Utálom a vért, utálom a vámpír énemet. Egyszerűen gyűlölöm annak a tudatát, hogy nem lehetek teljes mértékben ember, hanem csak félig. Teljes boldog életet akarok élni. Emberként.
Veszek egy mélyebb levegőt és letörlöm az arcomról a könnyeket és próbálom megnyugtatni magamat. Így is eleget sírtam azok után, hogy egyáltalán nem is akartam Curtis előtt össze törni. Nem akartam előtte össze törni, még sem bírtam ki azt, hogy ne sírjam el magamat. Hiába is próbáltam tagadni, de tényleg össze törtem, és csak is ő az aki tudja, hogy miken mentem keresztül, tudja, hogy miket érzek. Nem akarok más előtt megnyílni, nem akarom elmondani másoknak, hogy mik történtek.
- Nem zavar, jó ez így. – suttogom a szavakat amikor bebújik mellém a takaró alá és közel húz magához.
Tudom, hogy igaza van abban amit mond, hogy egyszer s mindenkorra engednem kéne a vámpír énemnek, mert máshogyan nem tudok talpra állni, főleg azért, mert Asmodeus még mindig él, és nem hiszem, hogy jó szemmel nézné azt továbbra is, hogy elrontottuk a drágalátos kis játékát.
- És mondd csak Curtis, még is mit kéne csinálnom? Mert nekem jelenleg semmi ötletem sincsen. – nézek fel a szemeibe amikor mondom ezeket, és amikor gyengéden a fülembe suttogta és eszembe juttatta azt, hogy félig vámpír is vagyok, nem csak ember.

to my love? maybe

Annyira furcsa számomra az az érzés amit Mellette érzek. Nem tudom milyen szerelmesnek lenni, mert sosem voltam még az. Voltak kalandjaim, voltak olyan srácok akik bejöttek már nekem, de úgy igazán szerelmes még nem voltam. Nem azt mondom most sem, hogy azt érzem, hogy most szerelmes lennék, egyszerűen csak… Csak… Nem tudom megfogalmazni, hogy mit érzek akkor amikor a közelemben van. Képes rávenni olyan dolgokra amiket magamtól nem csinálnék meg, képes arra, hogy megkérdőjelezzek olyan dolgokat amikben eddig hittem. Képes kirángatni engem a komfortzónámból. Izgalmat visz az életembe. Izgalmat, hiszen már a legelső találkozásunk sem volt unalmas, de még csak hétköznapinak sem lehetne azt nevezni. Sosem hittem volna azt, hogy bárkinek meg fogom engedni azt, hogy igyon belőlem, Curtisnek még is többször is megengedtem már, és nem azért, hogy neki jó legyen, hanem azért is, mert nekem is jó. Tudom, ez így most betegesen hangzik, de nem az. Legalábbis én nem így érzem. Teljesen euforikus érzés fog el akkor amikor iszik belőlem. Sosem szokott annyi vért szívni belőlem, hogy aztán rosszul legyek, talán pont ezért is bízok benne ennyire.
Pár pillanatig nem mozdulok amikor közelebb húzódik hozzám és az arcunkat konkrétan csak pár centiméter választja el egymástól. Vágyom a csókjára, azóta amióta olyan hevesen megcsókolt ott a Pandemonium klub mosdójában, viszont azt is tudom, hogy most nincs erre szükségem. Vágyom rá, de nincs szükségem rá. Érthetetlen, mi? Számomra sok minden érthetetlen egyenlőre még ami jelenleg bennem zajlik.
Gyengéden bújok hozzá amikor magához von és átkarol. És itt eltörik bennem a mécses, nem tartom vissza a sírást. Kiborulok. Kiborulok attól, hogy annak a démonnak a neve benne van a bőrömben, kiakadok attól, hogy milyen sokáig kínzott, és… és attól is, hogy mi történt volna.
- Ha nem jössz, vagy akár csak pár perccel később jössz... – itt elcsuklik a hangom a könnyektől, mert bele sem akarok gondolni mi lett volna. Asmodeus nem csak megkínzott volna, de miután jól kiélte magát, meg is ölt volna. Nem tudom, hogy még megkínzott volna előtte vagy kitépte volna-e a szívemet, de nem is érdekel, az egész szituáció úgy borzalmas ahogy van.
Óvatosan bólintok a kérdésére, hiába vagyok vállig betakarva, még mindig fázok. Bőröm libabőrös attól is ahogyan belegondolok azokba a dolgokba amik történtek, a jeges fürdő után sem melegedtem még át, és a ruha amit kaptam az sem túl meleg.

to my love? maybe

Vállam fölött nézek vissza az ajtó felé Curtisre, majd pár pillanatra ismét a tükörbe tekintek vissza, a derekamnál egészen a hátam közepéig futó borzadályra. Óvatosan fogom meg jobb kezemmel az A betűt és simítok végig gyengéden rajta, de fel is szisszenek halkan amikor hozzáérek. Hiába van bennem vámpír gén, de nagyobb részt ember vagyok, ezért gyógyulok ilyen lassan, ezért nem tudtam kiszabadítani magamat Asmodeus fogságából. Ezért nem tudtam ébren maradni. Túl sok vért vesztettem ott az elhagyatott házban, és az sem elfelejthető tényező, hogy a démon jócskán megkínzott, mindenhogyan. Mint lelkileg és mint testileg is. Egyáltalán nem kímélt. Csoda, hogy egyáltalán tényleg megúsztuk élve. Nem tudom végül mi vette rá belsőleg a férfit, hogy elengedjen minket, de hálát adok annak a bizonyos valaminek.
Nem tudok Curtis szavaira válaszolni, egyszerűen semmi hang nem jön ki a torkomból, nem tudok megszólalni. Annyira a sokk hatása alatt vagyok még mindig, és ugyan ittam egy tasak vért, de még mindig elég gyengének érzem magamat, viszont eszem ágában sincs több vért inni. Egyszerűen undorodom az ízétől és csak és kizárólag akkor szoktam vért inni amikor nagyon muszáj. Heti egyszer, maximum. Ennyivel pont kiszoktam húzni kellemesen.
Meglepődök én is azon, hogy milyen jó érzéssel tölt el amikor a férfi megölel. Felé fordulok végül és úgy ölelem meg. Engedni akarok az érzéseimnek, elegem van abból, hogy próbálom erősnek mutatni magamat jelen esetben amikor nagyon is nem vagyok az. Nem vagyok erős. Össze törtem.
Fejemet vállára hajtom és érzem, hogy a szemeimből kicsordulnak a könnyek. Nem zokogok, még nem, de érzem, hogy a fal amit elkezdtem magam köré felépíteni, hogy ne tudjanak egyes emberek megbántani, az szép lassan kezd leomlani.
Amikor a karjaiba kap és az ágyhoz visz, majd leül az ágy másik szélére akkor egy ideig gondolkodok, hogy mit mondjak, nem tudom, hogy jelen pillanatban mi lenne a helyes.
- Te is tudod, hogy semmi sem lesz rendben... – szólalok meg végül halkan, még is a hosszú hallgatás után olyan idegennek érzem a hangomat.
- Ne… Ne legyél távol. – mondom halkan, kissé bátortalanul miközben rá emelem a tekintetemet.
Jóval idősebb lehet nálam, hiszen ő ténylegesen vámpír, tele veszéllyel, még is mellette biztonságban érzem magamat.

to my love? maybe

Bevallom, miután megittam a vért azután kicsit jobban érzem, viszont a vér nem tudja begyógyítani a lelki fájdalmakat és az emlékeket amiken az elmúlt 1 napban kellett keresztül mennem. Az egész nap maga volt a pokol és tényleg azt hittem, hogy megfogok halni. Nem akarok, nem akartam meghalni, élni akartam. Fiatal vagyok még, nagyon fiatal és annyi mindent nem csináltam még az életben. Nem voltam még igazán szerelmes senkibe sem, nem csókolóztam esőben, nem maradtam fent hosszú éjszakákat csak azért, hogy beszélgethessek azzal a sráccal akit szeretek. Kiakarom élvezni az életet, akarok egyszer felelőtlenül cselekedni úgy, hogy tudom, hogy másnap senki sem fog kérdőre vonni.
Meglep Curtis viselkedése, a stílusa. Nem hiszem, hogy mondtam volna bármi olyat vagy tettem volna bármit is amivel kiérdemeltem volna azt, hogy ilyen stílusban beszéljen velem. Igen, az elmúlt pár óra mindkettőnknek nehéz volt, hiszen neki szembe kellett szállnia Asmodeussal, aki egy bukott angyal és a pokol hercegeinek az egyike, nekem pedig életben kellett maradnom. Bár az is igaz, hogy a vége felé már feladtam, már nem tudtam irányítani a körülöttem történő eseményeket, és engedtem a fáradságnak. Feladtam és hagytam, hogy a fáradság átvegye a testem felett az irányítást. Szemeim lecsukódtak és minden elhalkult aztán pedig megszűnt körülöttem.
Várok pár pillanatot miután kimegy a szobából. Próbálom össze szedni magamat. Mikor kibújok a takarók alól, hirtelen ér a hűvös ami a bőrömet simogatja. Oda sétálok a ruhákhoz, majd felöltözöm és nem törődve Curtis utasításával, hogy nagyon ajánlja, hogy ne sétálgassak, oda megyek a szekrénynél található egész alakos tükörhöz. Agyban már tudom, hogy mire készülök, viszont nem merem megcsinálni. Jó pár pillanatig csak állok ott és nézem magamat. Szinte nem is ismerek magamra. Könnyes szemek, falfehér ábrázat…
Veszek egy mély levegőt, majd felhúzom a mellkasomig a pólót és az Asmodeus nevet vizslatom. A bőröm körülötte még mindig túlzottan piros, viszont már nem vérzik. Elkezdett gyógyulni, viszont jól látható és számomra érezhető is az, hogy ez bizony nem fog elmúlni.
Hátrafordulok amikor ismét meghallom a srác hangját. Halovány mosolyt erőltetek magamra.
- Csomó vért vesztettem, megkínoztak, egész életemben egy bukott angyal neve lesz benne a bőrömben és egy hajszálon múlt, hogy ne erőszakoljanak meg. Szóval, szerinted hogyan lennék? – mondom erőltetetten mosolyogva, hangomban viszont jól hallható, hogy nem sok kell, hogy össze törjek. Tehetetlenül túrok bele a hajamba és próbálom elfojtani a sírógörcsöt ami igyekszik feltörni belőlem. Nem, nem törhetek össze Curtis előtt.

to my love? maybe

Amikor megpróbálok megmozdulni, éles fájdalom hasít minden porcikámba. Viszont a legnagyobb fájdalmat ott érzem ahol Asmodeus valósággal belevéste a nevét a bőrömbe. Szúró, égető érzés ahogyan a hideg víz hűti a testemen lévő sebeimet.
A lelki szemeim előtt még mindig élesen látom a jeleneteket, képeket abban az elhagyatott házban. Tisztán emlékszem, hogy melyik pillanatban milyen érzések kavarogtak bennem. Emlékszem arra, hogy milyen bátran mentem oda az erdőben hozzájuk és löktem el a bukott angyalt az ártatlan embertől, és hogy megitattam a véremmel, hogy a sebei hamar meggyóguljanak és ne haljon meg, de hát mindannyian tudjuk, hogy mi lett a sztori vége. Szerencsétlen lány holtan végezte. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a lányhoz hasonlóan én is meghaljak, persze csak miután a drágaság megerőszakolt. Nem értem, hogyan tudja bárki is mások szenvedésében az örömet látni? Nincs annyi ép eszem, hogy az ilyen fajta emberek gondolkodás módját sikerüljön felfognom. Amikor elkezdett minden elhomályosodni és már a hangokat sem tudtam tisztán kivenni, akkor elkezdtem megijedni, hogy ténylegesen itt a vég, hogy annyi vért vesztettem, hogy megfogok halni. Viszont nem tudtam ezen olyan sokat gondolkodni, hiszen a másik pillanatban már eszméletlen voltam és a körülöttem lévő világ megszűnt létezni.

Curtis hangja eljut az agyamig, viszont a tudatomig nem igazán. Nem válaszolok rá, nem válaszolok a kérdésére, csak a vizet vizslatom és igyekszem meggyőzni az agyamat, hogy megtudjak szólalni, de egyszerűen nem megy.
Átkarolom Curtis nyakát amíg kivisz a hálószobába. Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, viszont a lelkem mélyén tudom, hogy már biztonságban vagyok. Curtis mellett biztonságban érzem magamat.
Lábaimat felhúzom, a takaró két szélét megfogom és úgy húzom magam köré. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fázok. Valósággal átfagytam, de tudom, hogy szükség volt arra a jéghideg vízre.
- Jól vagyok... – szólalok meg végül. A hosszú hallgatás után nagyon idegennek érzem a hangomat, és a mondatom bizonytalanul is cseng. Még én magam sem hiszem el azt amit mondok, főleg mivel a szemem csillog a könnyektől, csak próbálom vissza tartani. Nem törhetek össze.
Kérdésére szimplán bólintok, majd elveszem a vértasakot és elkezdem inni, de hamar elhúzom a számat. Sosem szerettem a vér ízét, még akkor sem, ha legalább hetente egyszer innom kell vért, de undorodom tőle.
Mikor megittam végül, akkor körbe nézek. Látom, hogy nem messze tőlem ki van készítve egy short meg egy topp.

to my love? maybe

Minden  olyan gyorsan történt, főleg azt nézve, hogy amikor reggel elindultam csak úgy céltalanul, akkor semmilyen emberhez nem volt hangulatom. Egyedül akartam lenni, kiszakadva kicsit a civilizációból. Nem tudtam, hogy hova fogok menni és végül hol fogok kikötni, csak vezettem és Pandemoniumban kötöttem ki. Mármint nem az éjszakai szórakozóhelyen, hanem a démonok lakta városban. Ott, ahol életveszélyes számomra az ott tartózkodás, hiszen a különleges vérem csak úgy vonzza a természetfeletti lényeket. Félig ember vagyok-félig pedig vámpír és a vérem is ilyen, épp ezért olyan különleges és ezért van más lényekre ilyen hatással. Nem hiszem, hogy olyan sokan le tudnának állni pár csepp után. Bár az is igaz, hogy van egy olyan ismerősöm akinek sikerült.
Ismerős… Hát, egyenlőre még csak párszor találkoztunk. Curtisnek hívják és vámpír. A sors iróniája, hogy a Pandemoniumban találkoztunk. Ki akartam kapcsolni kicsit az agyamat így úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy kis bulizásnak, de rájöttem, hogy én nem vagyok az a fajta aki képes vadidegenekkel táncolni, meg amúgy is, taszított a hely már akkor amikor beléptem. Még sem mentem haza, hanem oda mentem a bárpulthoz és kértem egy italt. Nah, ott találkoztunk mi Curtissel. A vicces, hogy eleinte bunkó voltam vele, beszólogattam neki, ott is hagytam őt, viszont követett engem. Hah, egy férfi akit nem lehet lerázni, lejárt lemez már, nem? Hát, az viszont szerintem nem, ami utána történt. Vagy lehet az is, fogalmam sincs, de nem is igazán érdekel. Nah szóval, ott...hát hogy is mondjam… Kicsit egymásnak estünk, de talán ami a legmeglepőbb volt még számomra az az, hogy jól esett amikor a véremet szívta. Szó szerint. Amikor máskor találkoztunk, akkor sem mondtam nemet neki arra, hogy igyon belőlem. Nem tudom mi lelt engem, hogy hagytam/hagyom, hogy igyon belőlem egy vámpír, de úgy látszik ez a srác teljesen megbabonázott engem.
Aztán kikötöttem az erdőben, ott ahol a legkevésbé szerettem volna lenni, de hát az utam ide vezetett most engem. Láttam, hogy egy démon éppen egy ártatlant tervez megölni, én hülye pedig oda mentem azt a szerencsétlen idegent megmenteni. Nem tudom mit gondoltam, hogy én egyedül, magam is félig emberként sikerül legyőznöm egy nálam vélhetően jóval erősebb természetfeletti lényt? Oh, én hülye.
A vége az is lett, hogy én lettem az akit megakarnak ölni. A démon, mint később kiderült Asmodeus a neve, eléggé kifárasztott, minden energiámat sikeresen elhasználtam. Menekültem előle, harcoltam vele, és végül kifárasztva és kikötözve végeztem egy régi, omladozó ház emeletén. Mindenem csupa vér annak köszönhetően amikor az éles vascsővel belevéste a bőrömbe a nevét olyan szinten, hogy szerintem az örökre ott fog maradni. Ha pedig Curtis nem jelenik meg, akkor halott is lennék egy megerőszakolás után. Fogalmam sincs hogyan talált meg engem, de nagyon örülök annak, hogy végül megtalált és megmentett.
Vagyis nem tudom, hogy mi történt, mert egy idő után csak azt éreztem, hogy egyre gyengébb és fáradtabb vagyok, és szép lassan minden elsötétült. Már nem hallottam és láttam semmit. Képszakadás.
Most pedig… Szép lassan valami hideget kezdek el érezni a bőrömön. Élesen hasít belém a fájdalom amikor megpróbálok megmozdulni, így a számat egy halk és fájdalmas nyögés hagyja el, majd szép lassan megpróbálom kinyitni a szememet.
Víz. Véres víz, amit először pillantok meg.