Hálószoba

- Tudod, a szex is tud egy idő után unalmas lenni. – mondom elgondolkodó fejjel, de tényleg elgondolkodom. Ma nem is vágytam arra, hogy együtt legyek ilyen értelemben bárkivel is. Jó volt kicsit a magány, jó volt kicsit egyedül lenni, mert élveztem. 504 éve mindig van mellettem valaki, és Asmodeus után szükségem van egy kis időre, hogy rendet tegyek a fejemben. Ki kell kapcsolni az agyamat egy napra és mással foglalkozni. Nem kattogni minden hülyeségen.
- Hé,hé! – szólok az öcsémre erőteljes hangnemmel. - Ne beszélj így a nővéreddel! – mondom komolyan, de magamban eközben jót szórakozok a helyzeten. Mármint a helyzetünkön. Sosem mondtam még ki ezt a mondatot, bár ez annak tudható be, hogy apa sosem szerette véleményem szerint Curtist, és amikor megtehette akkor el is küldte a családtól. Onnantól kezdve nem tudtam a saját testvéremről semmit sem, pedig szükségem lett volna rá.
Válaszát nem várva meg, megyek ki a konyhába a hűtőhöz, ahol jó pár vértasak pihen és vár arra, hogy megigyák. Kikapok találomra egyet az egyik polcról majd azzal a kezemben sétálok vissza az eszméletlen lányhoz és a tékozló testvéremhez. A tasakot leteszem az ágy melletti szekrényre, mert amíg nem tér magához addig nem nagyon tudunk ezzel mit kezdeni, a torkán nem tudjuk lenyomni, mert a végén még megfulladna.
Látom ahogy az öcsém aggódik a számomra ismeretlen lányért és ez megérinti a lelkemet, nah meg a kőszívemet. Elegem van abból, hogy mostanában egyre inkább úgy viselkedek, mint régebben, ember koromban. Nem vall rám, hogy segítsek másokon, sőt, általában miattam szoktak mások életveszélyes állapotba kerülni. Én segítsek valakinek, hogy életben maradjon… Istenem, ezt is megéltük.
- Amikor gyerekként nagyon lázas voltam, anya jégfürdőt adott. Piszok rossz érzés volt, fájdalmas volt a jéghideg víz, de a lázam is lejjebb ment. Nos, a lány esetében nem hiszem, hogy érezni fog bármit is, ha nem tér magához, de a lázát lejjebb vihetjük így. – mondom halkan, Curtis mögött állva és onnan figyelve őket.
Halványan elmosolyodom amikor esetlenül neki áll a sebet kötözni, de először szerintem a lázzal kéne kezdenünk valamit.
- Asmodeust bízd rám... – szólalok meg halkan.

Curtis & Katherine

Talán a drágalátos öcsikém az utolsó személy akire számítottam, hogy meg fog jelenni a lakásomon ma, vagy egyáltalán bármikor. Amikor legutóbb találkoztunk, akkor eléggé a tudtomra adta, hogy nem akar tőlem semmit. Ami vicces, mert ahogy észrevettem, a legutóbbi időszakban elég kevés ember akar tőlem bármit is. Asmodeus konkrétan kidobta a szűrömet, a saját tulajdon öcsém pedig melegebb éghajlatra küldött. Nem is csoda, hogy felvont szemöldökkel nézek rá egy jó darabig, és csak akkor kelek fel és szentelem neki ténylegesen a figyelmemet amikor észreveszem, hogy egy eszméletlen lányt tart a karjaiban.
Figyelem ahogy az ágy szabad részére óvatosan helyezi le a lány testét, közben pedig pár pillanatra Curtis arcára pillantok. Megváltozik amikor a lányra figyel. Habár szerintem én vagyok az utolsó személy aki ismeri ezt a srácot, hiszen az életem nagy részét nélküle kellett leélnem, még fiatal koromban apánk elküldte őt, és hosszú idő után a Pandemoniumban láttam őt újra. Még is, érzem a zsigereimben, a testvéri kötődésünk által, hogy a lány mellett megváltozik.
- Hát nem látod? Egyedül vagyok és unatkozok, muszáj valami ami leköti a figyelmemet. – mondom huncut mosolyra húzva az ajkaimat amikor felpillantok az öcsémre, miután megjegyzi, hogy vágyom a pletykákra. Még szép, érdekel a lány sztorija és az, hogy még is hogyan sikerült elnyernie öcsikém szívét, amit még előttem sem nyit meg.
- Úgy nézek ki, mint aki gyógyszereket tart itthon? – kérdezem tőle és gunyorosan elnevetem magamat. - Amúgy is, ide vér kellene, nem holmi fájdalomcsillapító. A lány félig vámpír, gondolom vért is iszik. – unottan rántom meg a vállamat, mert annyira azért még sem érdekel ez az egész, akkora felhajtást nem ér az ügy. Csak egy sérült lány, nah és? Nem fogom haptákba vágni magamat miatta.
Arcom egyből megváltozik amikor meghallom a bűvös nevet. Asmodeus… Gonosz és kegyetlen, de csak nem tenne ilyet… A bujaság démonáról van szó, édesem. ~ mondja egy gonoszka kis hang a fejemben, és halkan felsóhajtok amikor erre fájdalmasan rá döbbenek. De, Asmodeus tenne ilyet. Ismerhetném már ennyire, hiszen elég sok időt töltöttem el vele, de azok után, hogy megmentett attól a démontól… Annyira nehéz ezt elhinni. Bár utána ribancnak is nevezett, szóval már nem is tudom, hogy ismerem-e egyáltalán én Asmodeust.
- Ezt most úgy mondod, mintha az egészről én tehetnék. – igyekszem minden érzelmet kiiktatni a hangomból, de az arcomon látszik, hogy nem tetszik, hogy Asmodeus került témába. Fel is állok az ágyról amikor a megerőszakolást említi az öcsém és a szekrényemhez sétálok, mert a lány mostani ruhája szerintem nem lesz neki későbbre jó. Szakadt és véres mindenhol. Viszont van egy probléma, ha egy is a méretünk, nem hiszem, hogy a ruhák terén való ízlésem tetszene neki.
Egy rövidebb keresgélés után találok egy fekete csőfarmert és egy bordós-feketés toppot ami nem olyan kihívó, oda viszem az ágyhoz és leteszem melléjük. Viszont az meglep ami fogad. Meglep ami a lány testén van.
- Életemben nem találkoztam még dhámpírral. – kezdem halkan. Részben azért, mert le vagyok taglózva, részben azért, mert a vére iránti vágy miatt erősen kell türtőztetnem magamat. - De szerintem a sebek nem fognak olyan gyorsan és egyszerűen rendbe jönni. – mondom majd kimegyek a hálószobából és a fürdőbe megyek, majd egy elsősegély dobozzal jövök vissza. Fogalmam sincs miért tartok ilyet a lakásban, de úgy látszik most jól jön.

Curtis & Katherine

Amióta Asmodeus végérvényesen befejezte a velem való kapcsolatot, elhordott mindennek, konkrétan ribancnak titulált; azóta nem is igazán kerestem a társaságát. Nem vágyom arra, hogy az önelégült fejét bámuljam. Olyan történt amit nem hittem volna: sikerült megutálnom őt. Nahjó, ha megutálni nem is utáltam meg őt, de nagyon haragszom rá. Ő volt az egyetlen olyan személy az életemben akit végre sikerült közel engednem magamhoz, aki előtt lehúztam a vastag falakat amelyeket az elmúlt évszázadok alatt építettem fel magam köré. Megbíztam benne, ő pedig eljátszotta a bizalmamat. Végérvényesen. Még mindig szeretem ezt én is nagyon jól tudom, de jól esik most kivételesen kicsit a magány. Jól esik, hogy senki nem keres és egész nap egyedül lehetek a házamban. Nem érzem most azt, hogy különös képen társaságra szorulok, mert így legalább van időm átgondolni mindent az életemben. Átgondolni azt, hogy kik azok a személyek akikről azt akarom, hogy az életem részesei legyenek, illetve kik azok akikre a továbbiakban nincsen szükségem. Fájó szívvel ugyan, de Asmodeus az utóbbi kategóriába sorolható…
- Mi a f... – értetlen tekintettel kelek fel az ágyból. Oh, drága perverz fantáziájú barátiam, nehogy elkezdjetek itt kombinálni mindenfélét, egyedül vagyok, kivételesen nincs velem senki, mert mint mondtam egy rövid időre ugyan, de magányra vágyom. Amit eddig sikerült nagyon jól kiélveznem amíg a drága öcsikém meg nem zavart.
Nem kelek fel az ágyból, nincs kedvem hozzá, a lakást úgy is ismeri, ha pedig nem akkor hamar kitudja ismerni magát benne.
Viszont amikor a szobámba bejön és a karjaiban egy szőke lányt cipel, feltámaszkodok alkarra és úgy figyelem őket, miközben egy rakoncátlan hajtincset tekergetem az ujjaim körül. Hm, érdekes látvány. Az öcsikém meg egy eszméletlen vagy csak egy nagyon legyengült lány. Vajon mi történhetett, hogy így ki lett ütve?
Amikor közelebb lép az ágy felé és leteszi a lányt, egyből megérzem, hogy ő más. A vére… Túlontúl csábít. Veszek egy mély levegőt és leküzdöm a vérszomjamat majd a drágalátos öcsikém felé tekintek.
- Neked is szia, öcsikém. Mesélj csak, mi történt? – kérdezem gunyorosan, továbbra is felvont szemöldökkel.

Curtis & Katherine