Club mögötti terület

A megtorlás íze keserű mégis annyira édes, hogy ennek egyvelege az ami újra és újra bebizsergeti az érzékeinket, de ha vége, ha megtörtént a megtorlás nem marad semmi, az íznek az emlékére se emlékszünk és megszűnik minden körülöttünk, aminek éltünk véget ér hirtelen és nem marad utána csak az üresség, egy tátongó sötétség. Sose akartam mást mint megölni az apámat. Talán mikor még gyermek voltam, ábrándoztam valami szép jövőről, arról hogy talán az apám nem is oly kegyetlen, hogy az anyám megvéd, mindig mellettem lesz, hogy nem gyenge hanem igazából erős és türelmes. De ez mind akkor volt mikor naiv és gyenge gyermek voltam a tudásom még messze nem volt ennyire sok. Most már tudom a magam fajtának nem jut szebb jövő, nem marad más mint a bosszú melyet a démoni apám ültetett belém. Mindig is lesz bennem egy bizonyos sötétség melyet tőle kaptam és ez majd emészteni fog és nem hagyja, hogy valaha is megtorlások nélkül maradjak. A kérdés csupán az, mennyire lesz ez erős késztetés az apám meggyilkolása után is.
- A halál csak egy állomás, semmi több. Milyen érzés volt beteljesíteni? Mi maradt utána? - érdeklődve kérdezem.
Bár sejtem a válaszát azért nem szólok bele, had fogalmazza meg és gondolja át.
Nem tudom van-e értelme nekem valami állandó után kutatni, van egyáltalán állandó a világban? Nem hiszem, szerintem az állandóság képe csak egy remény vagy a haláltól félelem, hinni abban, hogy van végtelen sokkal könnyebbé teszi az utat a pokolig.
- Nem tudsz varázsolni? - nézek rá megdöbbenve.
Nem sok boszorkánymestert ismerek aki ne lenne tisztában az erejével, ki így, ki úgy de idővel kiismeri a magában rejlő hatalmat.

Iviry × Agrianoma

Trumpsta - @

Nem szeretek a múltban vájkálni. Nem változtathatok rajta, hisz már megtörtént. Nem érdemes még az időt sem fecsérelni rájuk. De ez a mai este eszembe juttat mindent. Az érzést mikor anyám még éppen dobogó szívét tartottam a kezemben. Az érzést mikor megöltem az a hármat. Az elsőket kikért bosszúért kiáltót a lelkem. Hogy mik jártak a fejemben mikor véresen mentem haza.
Igazság. Erkölcsösség. Jog. Mindenki ezt szajkózza. Pedig, ha tudnák, hogy ezek nem is léteznek. Nem is léteztek és nem is fognak, főleg nem nekünk boszorkányoknak. A történelemben is számtalanszor elégették, megcsonkították azokat akiket annak feltételeztek mit sem törődve, hogy ők is emberek ugyan úgy kéne bánni velük mint mással. Nem is csodálom, hogy nem találkoztam eddig hozzám hasomlóval. Bár én mit tudhatok? Egy nem régiben született boszi vagyok aki nem is ért a mágiához. Mit tudhatnék én, aki még annyit sem élt meg mint a nála idősebbek.
Szemébe nézek mikor felteszi kérdését. Oh. Lennew mit mesélnem.
- Igen. Bár egy emberen bosszút állni nem nehéz. De, ha nem értesz a mágiához akkor úgy kell csinálnod mint egy ember. Ami a mai világban igen nehéz. Mégis nem egy emberen álltam bosszút 14 éves fejjel. Ha nem lettem volna óvatos mára már nem élnék ebben biztos vagyok. - tekintetem lesiklik az asztalra. Elmondtam amit akartam, ha részletekre kíváncsi úgy is rákérdez. Az amit én 14 évig tűrtem nem nevezhető gyerekkornak. Őszintén semminek sem. Max csak egy fogoly életnek amit egy kínzó kamrában töltesz, de nem feledkezek meg arról sem ,hogy vannak olyanok akiknek rosszabb is volt mint nekem.

Bocsi a késésért  

A boszorkánymesterek hol társas, hol magányos lények. Persze elismerjük a körzeteink fő boszorkánymesterét vezetőnek és mint a nyáj a pásztor után, megyünk a nyomában, de ettől még jobban elvagyunk egymagunk. Én nem vágyom túlzottan a társaságot, semmilyet, nem csak a fajomét, úgy általánosságban az élők, kerüljenek.
Ezért is lep meg, hogy most érdeklődve várom mi sül ki a ma estéből. Jó ideje már annak, hogy lazítottam volna, hogy nem valamiféle terven dolgoztam volna, vagy információt, erőt gyűjtöttem volna. Az eddigi életemmásból sem állt, mint a bosszúból, és mostanában úgy érzem ez lehetetlenebb küldetés bárminél. Kezdek belefáradni, de mit tehetne az, akit a bosszú éltetett idáig?
- Igen, értem mit akarsz mondani. - sóhajtok.
Valóban, a bosszú édes, izgató és életet lehel a holtba is, de ha az beteljesül vagy érvényét veszti, akkor mi van utána? A semmi? A vég? Sosem éltem másnak, most pedig lassan talán ideje volna eképpen cselekednem.
- Beteljesítetted a bosszúd?
Érdekel a válasza, hogy miért? Mert ez ma egy ilyen este. Ma megpróbálok másképp viselkedni, nem folyton azon rágódni mit kezdjek magammal. Túlságosan is énközpontú lett az életem. Az apám...forrjon fel a Pokol kénköves mélységében, ma ez az én estém, nem rondíthat bele.

Iviry × Agrianoma

Trumpsta - @

Követem őt egészen a az asztalig, majd leülök vele szembe. Érdekes, hogy most először találkozom hozzám hasonlóval. Eddig valahogy mindig elkerültek. Jó az is rájátszót, hogy én magam sem mentem olyan helyre ahol találkozhattam volna velük. Kérdése mosolyt csal arcomra. Nem válaszolok egyből inkább várok még egy kicsit.
- Igen az. De ez a sorsa a bosszúra vágyóknak. Nem gondolnak bele, hogy mi lesz majd utána. Mi lesz, ha a sikerül a bosszújuk akkor mit fognak csinálni. Talán céltalanul élni az életet míg el nem jön az a bizonyos halál, úgy ahogy én is teszem? Híd el érdemes a bosszú mellé valami mást is kitűzni magad elé, hogy ne járj úgy ahogy én. - mondom k a véleményem egyenesen a szemébe egy kicsinyke kis mosollyal. Nem akarom kioktatni még, ha nem is hangzott úgy. Egyszerűen csak a véleményemet mondtam el. Az már más kérdés, hogy ő melyiknek érzékelte. Tekintetem a többire siklik nézve, hogy mit csinálnak. Szomorúan konstatálom, hogy az unalmas tánc illetve a cuki pultosok felszedése, szóval csak egy szokásos amit az emberek szoktak csinálni. Így inkább kicsit azon gondolkodom, hogy lehetne izgalmas az életem, hogy ne unatkozzak.

Bocsi a késésért  

Talán ez a club az egyetlen hely ahol az alvilágiak nyugodtan parádézhatnak, zsarolhatnak, fosztogathatnak, persze ezt mind Bane figyelme alatt. Itt nincs megkötés ki léphet be, ember, vámpír, boszorkánymester vagy árnyvadász, bár belőlük ritkaság erre felé egyet is látni, hiszen csak akkor jönnek ha balhét akarnak, de akkor sokan. Szótlansága magamra emlékeztet, míg volt mit tennem addig a beszélgetés, ismerkedés nem volt a tálcán, nem akartam mást, mint apám fejét egy karóba húzatva. Most, hogy jelenleg tétlenségben várok, várom, hogy az erőm teljesen visszanyerje eredeti minőségét, már igyekszem némileg a környezetemre is figyelni. Ha figyelek tanulok és tapasztalok, más módja nincs annak, hogy kiismerjem az ellenséget.
Mert akár tetszik, akár nem, a saját fajtádban sem bízhatsz meg, mindenki elárul mindenkit hogy mentse a saját bőrét vagy éppen haszna származhasson belőle. Egy pillantás sem kellene ahhoz, hogy ezt magam is megtegyem bárkivel, még szerencse, hogy nincs senkim, így ez nem fordulhat elő. Megtanultam, a ragaszkodás halált és fájdalmat szül.
Odabent megcsap az ismert alvilági élet zaja, néhány szarvakkal megáldott kék bőrű boszorkánymester lép el mellettem, ma nagy itt a nyüzsgés, túl nagy. Banet egy pillanatra sem lehet felfedezni, talán éppen nem ér rá foglalkozni az alvilág szennyével és inkább hetyeg az árnyvadász fiúcskával. Meg kell hagyni, változatos az ízlése. Megérzem mikor a lány utánam jön és egy mosoly kúszik a számra de nem fordulok hátra. Keresek egy nyugodtabb sarkot és helyet foglalok. Innen minden kijáratot jól látni és ha beütne a baj hamar eltudnék menekülni, bár igaz ami igaz a portál sem utolsó lehetőség.
-A magány szar dolog igaz? - kérdezem lazán, pedig kimondottan érdekel a véleménye, ma estére hagyom hogy egy pillanatra bármi más is érdekeljen a bosszún kívül.

Iviry × Agrianome

Trumpsta 311 @

Oh a drága magány oly sok ideje van velem, hogy már-már depressziósnak mondanak az emberek. Pedig nem vagyok depis csak túl sok ideje időz nálam a magány, hogy már el is felejtetem milyen, ha nem vagy egyedül. Nem csoda, hogy elutasító, bizalmatlan vagyok elvégre más nem jutott nekem. Sokszor tör elő bennem a felismerés, hogy hiányzik a kötödés. Hogy szeressek valakit, és kötődjek hozzá. De ez nem lehetséges. Vagy félnek tőlem, vagy átvernek, esetekben a puszta létezésemmel okozok neki fájdalmat. Utóbbira tökéletes példa volt öcsém. Szegény nem maradt belőle semmi így egy tisztességes sírt sem kaphatott. Lehet, hogy az anyánk mellé temettem volna, hisz gonoszsága ellenére is szerette. De ez az élet rendje. Születünk, aztán elmúlunk míg végül nem marad belőlünk semmi. Az életben nem érdemes szeretni, ám mégis oly természetes, hogy még én is vágyom rá, hogy valaki szeresen és én is szeressem.
Megjegyzése mosolyt csal az arcomra. Míg vérem fórt a dühtől mely anyám megölésével sem csillapodott mind az embereken töltöttem ki. Válasza nem lepett meg. Mindenkinek van valaki akivel nem szimpatizál neki az apja. Rávághatnám, hogy az apám otthagyott még születésem előtt, de nem az a célom ,hogy sajnáltassam magam. Azért jöttem ide, hogy jobban megfigyeljem az embereket. Így nem csak információkhoz, hanem netán némi szórakoztató dolgot is találok. De hiába. Az emberek törékenyek olyanok mint az üveg nem érdemes velük foglalkozni. Igaz is nem az emberek miatt csinálom, hanem, hogy megkülönböztessem a más fajúakat. Mindegyik elárulja magát. Valamelyik nagy dolgokban hibázik, valamelyik pedig kisebb alig észre vehető dolgokban.
Látom rajta, hogy nagyon nem szeretne egyedül lenni. Ám én továbbra is szótlan vagyok megjegyzései, mosolya ellenére is. Biccentése után visszamegy az épületbe. Utána nézek, majd le a hideg betonra és ott állok még egy kicsit azon gondolkodva, hogy van e kedvem utána menni, vagy nincs. Végül mégis ellépek a faltól és utána megyek enyhén magas sarkúm halk kopogásával.

Azt mondják, hogy a nők szeszélyesek, de ha ez még társul némi mágiával akkor atomkatasztrófa. Egyik pillanatban nem vágyom társaságra és egy kutyába is belerúgnék, ha közelítene, a másik pillanatban már örülnék, ha arra vetődne valaki és nem kellene egyedül iszogatnom. Míg a vámpírok elég összetartó fajta, klánokban élnek, együtt vadásznak, az árnyvadászok egy nagy családot alkotva próbálnak uralkodni, kisebb sikerrel, a vérfarkasok falkában élnek és a tündérek csoportosulva a királynő uralma alatt. Addig a boszorkánymesterek egyedül dolgoznak, nincs mellettük senki. Nem teremtődtünk kimondottan társas lényeknek. Ez felróható annak is, hogy félig démonok vagyunk és a pokol urai nem igazán a tea délutánok hívei.
-Én sem szívlelem őket, eljátszadozom velük, mert arra elég jók, de másra használhatatlanok. - rántok vállat és elmosolyodom. Volt egyszer mondén, aki igen vakmerő volt, nem félt tőlem, a hatalmam nem riasztotta el, mily kár érte, azóta már halott, de szép dolgokat festett.
Apám az oka annak, hogy nem tűröm meg magam körül a gyenge embereket. Ő megölte az anyámat, amikor az útját állta. Anyám védekezni sem volt képes, azonnal meghalt. Ez megtanított arra, hogy ne tartsak magam mellett embert, mert aki ártani akar nekem az az emberemen keresztül talál rajtam a leginkább fogást.
-Oh, régi sérelmek, nekem az apámmal akadnak gondjaim. - vigyorgok. - Ihatunk valami mást is alkohol mentesen, nekem nem gond. - mosolygok rá tovább.
Rég találkoztam olyan boszorkánymesterrel aki nem szentfazék módjára próbál viselkedni. Ragnor Fell, nyugosztalja az ég....Magnus Bane, nos, kissé mártírok, és az olyanokat nem igazán bírom. Ragnor is egy időben átakart nevelni, nem köszönte meg amit kapott érte. Én az vagyok aki, engem a bosszú vezérel, és ahol bosszú van ott nincs jó, csak emésztő sötétség.
-Kellemesebb odabent, mint idekint. - biccentek az ajtó felé és belépek rajta, remélve, hogy követ, ma nincs kedvem egyedül üldögélni.

Iviry × Agrianome

Trumpsta 290 @

Sok időt eltöltöttem már az embereknél konkrétan az egész életemet. És ezt az időt nagy részt, hogy az embereket figyeltem. Sosem értetem az embereket, még most sem. Ezt már olyan rég csinálom, hogy egy kis oda figyeléssel tudni lehet, hogy ki ember és ki nem. A legtöbb vámpírt a külseje alapján is fel lehet már ismerni. Csak oda kell figyelni a részletekre. De nem tagadom vannak olyanok is akik jól eltudják magukat rejteni. De némileg ez igaz az emberekre is. Álarcot viselnek, hogy eltakarják igazi énjüket, hogy betudjanak illeszkedni a társadalomba. Én ezt nem tetem részben ezért is váltam gyilkossá. Részben meg az önkontrollom miatt is. De a múlton nem szabad rágódni. Érdemesebb a jövő felé tekingetni, mint azon, hogy mi volt.
Válaszára csak megforgattam a szemem. Közeledésére viszont nem reagáltam semmit csak álltam kicsit oldalra döntött fejemmel. Szemeim kezét követték ahogy a hajamhoz nyúl. Tekintetem visszaszökik az ő szemeihez. Amint hátrébb megy kicsit szabadabbnak érzem magam. Sosem szerettem, ha valaki a közelemben van és ez most sincs más kép. Jobban végig mérem alakját az se baj, ha észreveszi. Legalább látja, hogy valamennyire foglalkozom vele.
- Hogy őszinte legyek nem szívlelem az embereket. De van, hogy néha kivételt teszek. - mondom neki egy halványka mosollyal ami kicsit erőltetettnek látszott. Bele gondolva csak 4 személy miatt gyűlöltem meg az embereket. Pontosabban csak 3, de az az 1 már mindegy. Mondjuk, ha anyám nem lett volna olyan amilyen talán nem váltam volna egy mellkas nyitogatóvá. Talán. Kérdése kicsit meglepett most vagy leakar itatni, vagy csak ennyire unatkozik. Nem válaszoltam rögtön hagytam fél perc szünetet addig is kitaláltam, hogy, hogy mondjak nemet.
- Nem iszok semmi olyat amiben alkohol van. Ezzel is kevésbé hasonlítok anyámra. - dőlök vissza a falhoz karba tett kézzel.

Üzenet

Nem vagyok eredendően gonosz, ahogy egyik boszorkánymester sem az, egyszerűen az életünk eseményei változtatnak meg minket és terelnek a két út közül valamelyikre. Engem apám gyűlölete és kapzsisága vezetett oda amilyen most is vagyok. Megölte az anyámat és utána hazudott nekem csak hogy megkaparintsa az erőmet melyhez hasonlót ezidáig még nem tapasztalt. A bosszú éltet, ez tartja bennem a lángot, persze néha magam is szeretek szórakozni, hol nőket, hol férfiakat cipelve az ágyamba melyek később semmire sem emlékeznek. De a testi vágyak végén újra érzem az ürességet melyet csak tomboló gyűlöletem képes megtölteni.
ez az iménti műsor egyik kisebb szórakoztatásom a magam javára, de tény, érdeklődésem fő tárgya az a boszorkánymester, aki minden szó és tett nélkül lép le a klubból.
-Mit szeretnék? Mondd meg te. Valóban nem szokásom mások után koslatni, inkább Ők jönnek utánam. - ruganyos léptekkel termek előtte, egy tincsét az ujjaim köré tekerem majd elengedem és hátrébb lépek. Ki akarná elriasztani a kis drágát. Fiatalabb nálam, az ereje sem éri el az én szintemet, de mégis, van benne valami amit érdekesnek találok.
-Hamar leléptél, pedig még csak most jön az est fénypontja.
Szeretek viszályt szítani, látni a sok gyűlölködő arcot, a megannyi fájdalmat. Talán semmivel sem vagyok különb az apámnál, de nem is érdekel. Ő hatalmas démon én pedig örömmel fogom a pokolnál is mélyebbre süllyeszteni a rothadt lelkét. Más célom nincs is ezen a világon pedig láttam már sok mindent, túl sok mindent is, de semmi nem tudta az érdeklődésem tovább fent tartani pár napnál. Talán a bennem gyökerező gyűlölet minden mást elvakít. Anyám halála mélyen eltört bennem valamit és az soha de soha nem épült újjá.
-Nincs kedved meginni valamit ismerkedésünk örömére? - invitálom vissza a clubba.
Ma nem kívánok egyedül lenni, máskor pedig gyűlölöm a társaságot, hangulatember vagyok. Ezt egy vállrándítással el is intézem.

Iviry × Agrianome

Trumpsta - @

Keresésmet, és gondolataimat egy hang zavarja meg. A hangfelé fordítom a fejem, és a sötétben megpillantom a vörössen ízzó szemeket. Majd mikor annak gazdái előjött az árnyékból előérzetem azt súgta, hogy kínézete ellenére jóval idősebb nálam. Végig mérem ruháit, majd ő magát. Bájos kis teremtmény, bár a szépség nem minden, ezt már sokszor megtanultam.
- Az ilyeneken csak röhögni szóktam. Ha még érzelmekre is képes lennék akkor még szánnám is őket. - mondom azon a kissé kiábrándult hangon. Elvégre nem egyszer ábrándultam már ki az emberekből. Még ha ez is az első alkalom, hogy magamhoz hasonló lényekkel találkozom nem szeretnék sokáig itt lenni számomra mára elég volt. Mondjuk kiváncsi vagyok mennyi bennünk a közös, de inkább majd máskor. Bár az is igaz, hogy nem tudom mit akarhat tőlem, vagy hogy meddig akar trécselni velem. Majd meglátjuk.
- És mond mit szeretnél tőlem? Nem tűnsz olyannak aki ok nélkül megy mások után. - most már testemmel is felé fordulok és az egyik kezem a csípőmön pihen. Arcom semmit mondó csak egy aprócska mosoly van rajta. Hangomból nyugodtság sugárzik. Nem mintha máshogy tudnék beszélni, de mégis csak jobb így főleg ha az illető is tud normálisan beszélni.

Üzenet

az erőm lassacskán visszaszivárog, érzem, hogy napról-napra egyre jobban eltelít és ezzel közelebb visz a célomhoz. Nem felejtek, apám megfog fizetni a tetteiért, ha ez lesz az utolsó is, amit földi életem során elkövetek. Azonban míg erőm nem tér vissza teljesen addig meg kell húznom magam és várni, türelmesen, hisz időm, mint a tenger. A város ahová most érkeztem messziről bűzlik a démonok édeskés, de fanyar szagától. Árnyvadászok, hát nem teszitek elég jól a dolgotokat? Úgy látszik a szerencse kereke most az alvilág oldalára billent.
Betérek a Pademonium klubba, ahol már egyszer sikerült az utóbbi napokban megfordulnom. Ez a hely is színét vesztette mióta nem Magnus Bane uralja a színpadot. A zene felváltva több stílusban is bántja a fülemet, a stroboszkóp elvakítja a látásom, így vörösen felizzik mindkét szemem és átadom magam az erőm egy picinyke részének, hogy továbbra is élesen lássam mi zajlik körülöttem. Sem az ittlevők, sem maga  a hely nem vonzza az érdeklődésem, de rendelek egy italt és elvegyülök a társaságban. Egy kellemes kis zugot keresek, helyet foglalok és onnan keresem meg a szórakozásom.
Pillantásom három mondénra esik, két fiú egy lány, adja is a helyzet mámorát és mosolyogva útjára bocsájtom a féltékenység keserű ízét. A két egymásra nevető arc eltorzul és üvöltözni kezd. Egymást lökdösik, a lány, láthatóan közönyös, vele nem teszek semmit. Megvárom míg távozik aztán elengedem a két bábomat és hagyom, hogy ráeszméljenek mit tettek. Édes mosoly kúszik az arcomra, amikor hebegve néznek egymásra és semmit sem értenek.
Pillantásom az éppen ki igyekvő boszorkánymesterre esik, felállok és úgy döntök utána megyek. Itt tovább már nem köt les semmi sem. Kint megcsap a hideg szél, metszőn váj bele alig fedett testembe. De nem bánom, a fájdalom érzete mutatja, még élek.
-Talán nem tetszett a műsor? - kérdezem incselkedő hangnemben és elé lépek az árnyékból.
Szemeim már messziről vöröslenek, mintha lángok táncolnának íriszem peremén. Lenyűgöző látvány.

Iviry × Agrianome

Trumpsta 327 @

A nyámnak hála megfogadtam, hogy nem iszom és nem is fogok olyan helyekre eljárni. Számomra mindegyik ugyan olyannak tűnik. Sokan mondják az ellenkezőjét. Bár mindig is kíváncsi voltam mit szeretnek ezekben a helyekben tartottam szavam. Egészen mostanáig. Úgy döntöttem engedek a kíváncsiságnak és elmentem egy szórakozóhelyre.
Amint beléptem körbe néztem. Szemügyre vettem a bulizókat, a pultosokat, az őröket, a részeg fiatalokat. Aztán maga az épületet néztem a díszítést, a fényeket. Nem formáltam véleményt. Egyszerűen csak nézelődtem, mint egy kiállításon. Végig mértem, hogy ki hogy öltözött egy ilyen helyre és a sajátomhoz mértem. Méregetem a fekete farmeremet, a kék trikómat, és a sötét farmer dzsekim. Aztán egy lány ruházatát vettem pillantást. Enyhén mondva, alig volt rajta ruha. Abba hagytam a nézelődést mi előtt kiábrándulok. Elvegyülök a tömegben és magamhoz veszek egy koktélt. Míg iszogatok kerülöm bárkivel is kontaktust. Csak szánni tudom azokat a részeg, kanos, fiatal fiúkat kik azt hiszik néhány lejárt dumával felkelthetik azoknak a lányoknak a figyelmét, akik leginkább csoportban szoktak lenni. Hiába ezek olyanok mint a vadak. Vigyáznak egymásra, de legbelül...barátnak állítják be magukat és mikor alkalom adódik rá hátba szúrnak és eldobnak mint egy darab szemetet. De rádöbbenek, hogyha nincs is sok belőlük azért még vannak jó emberek.
Gondolataimban elmerengve figyelem a tömeget. Ezt az állapotomat egy veszekedés szakítja meg. Oh az emberi természet egyik jelleme fogja tönkretenni a bulit, ami nem más mint...a féltékenység. Pillantásom a veszekedés forráspontjához szökik. Két fiú egy lány miatt veszekedik. Láthatóan a lányt ez nem zavarja és szemforgatással elmegy. Egyre hevesebben veszekednek, az őrök pedig próbálnak a tömegen átvergődni. Állapítom meg, hogy ebből bunyó lesz. És igazam is lett. Elkezdenek verekedni, a tömeg meg egy része még szurkol is. Most untam meg. Kell nekem egy kis friss levegő. Átvergődőm a tömegen és egy asztalra lerakom a poharam. Mikor kiértem az épület mögé mentem és a falnak támasztottam a hátam. Mély levegőt vettem miközben az eget néztem. Ösztönösen csillagképeket kerestem. Bár tudtam, hogy úgysem találok. Mégis lelkesen fürkésztem a csillagokat.

Üzenet

Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog fájni a visszaváltozás is. Jó persze azt sejtettem, hogy nem lesz túl kellemes, de azért nem ilyennek képzeltem az egészet. Mondjuk az ember sosem tudja igazán elképzelni azokat a történéseket amik a valóságban megfognak történni. Való igaz, hogy a fantázia csodákra képes és nagy is az ember fantáziaereje, így hát nekem is, de teljesen tanácstalan voltam és nem tudtam, hogy mi fog történni, így igazából elképzelni sem tudtam, hogy mi fog történni, csak reménykedtem abban, hogy valahogy túlfogom vészelni. Most pedig, hogy végre vége van annak a mérhetetlen fájdalomnak amit az átváltozás alatt éreztem, kicsit fellélegezhetek. Van egy hónapom felkészülni a következőre.
- A következő is ennyire fog fájni? – pillantok végül a lányra, miután felöltöztem, és összegumizom lófarokba a hajamat, és a fülem mögé simítok egy rakoncátlan hajtincset aminek sikerült kiszöknie a copfból. Nem nagyon van most energiám, de kedvem sem, hogy nagyon macerás hajat csináljak magamnak, így hát maradok a gyorsan megoldhatónál. A lófaroknál.
Kétkedő tekintettel veszem el tőle a meleg poharat amiben a forrócsoki van. Amikor mondja, hogy van benne egy kis plusz is, hirtelen az éjszakai csók villan be a lelkiszemeim előtt.
- Mindig is a lányokhoz vonzódtál? – csúszik ki hirtelen a kérdés a számon, de amint kimondom már meg is bánom. - Bocsi, nem akartam tapintatlan lenni. – fogalmam sincs, hogy a lány mire hogyan reagál, végtére is alig ismerem őt, így hát inkább csöndben maradok és belekortyolok a forrócsokiba ami nagyon jól esik. Szinte valósággal érzem ahogyan átjárja a testemet a melegség, és a hideg után ez nagyon jól esik. Bár megelégednék egy jó meleg fürdővel is, de mire hazajutok… Vonatjegy, aztán még repülőjegyet is kell vennem, áh, macerás lesz a hazajutás. És hosszú is.
Gondolkodás közben oda sétálok és leülök mellé a raklapokra, ahol tegnap is ültünk, még azelőtt, hogy átváltoztam volna.
- Valahogy jobban örülnék, ha csak emberi formám lenne... – mondom a poharamat nézve és a körmömmel kezdem el birizgálni a szélét. Egyenlőre még nem igazán sikerült elfogadnom a dolgokat.
Kérdésére felemelem a fejemet, majd pár pillanatra ránézek, majd magam elé meredek.
- Los Angelesben lakok, csak felejteni jöttem ide. Szóval gondolom kiveszek majd egy motel szobát, letusolok aztán veszek repülőjegyet. Nem tudom, nem terveztem el a folytatást. – fogalmam sincs, hogy mi lesz később, hogy hogyan tovább.

Elég furcsa tekintettel nézhetek rá amikor azt említi, hogy ő visszanézte, meg azt is, hogy nincs vele semmi gond, mert eleve nagyon sok ember felszokta venni az együttlétüket. Hát nem tudom, én amondó vagyok, hogy ez a dolog csak két emberre tartozik és minek felvenni? Ha jól mennek a dolgok akkor az adott személy úgy is emlékezni fog rá, akkor meg minek megörökíteni? Meg annyira abszurd még csak a gondolata is annak, hogy valaki visszanézi magát egy videón amin éppen szexel. Én tuti nem akarnám magamat szex közben látni, az egyszer biztos. Nem vagyok szégyenlős személyiség, meg semmi ilyesmi nincs a dologban, csak valahogy… áhh, nem tudom megfogalmazni a gondolataimat. A lényeg, hogy ez csak két emberre tartozik és ha már több ember látja akkor ott gondok vannak. Nekem legalábbis nincs szükségem se gruppenre, se gyertyatartókra.
Elgondolkodok amikor arról kezd el mesélni, hogy ő például visszament és megverte az illetőt. Hm, pár pillanatig elidőzök ezen a gondolaton, hogy vajon milyen érzés lenne levezetnem a feszültséget Zachen. Biztos megkönnyebbülnék, ebben nem is kételkedek, de nem hiszem, hogy ennél többet megtudnék oldani vele. Sőt, lehet csak még több vitát szítanék vele.
Nem emlékszek az azutáni időszakra, miután átváltoztam. Nem emlékszem arra, hogy hova mehettem, egyáltalán vajon a klubnál maradhattam-e, bár ennek elég csekély az esélye, szóval el is vetem a gondolatát annak, hogy nem mentem el innen.
Ahogy elkezdem kinyitni a szememet és mozdulnék meg, elkezdenek fájni a csontjaim ami miatt egy halk és fájdalmas nyögés hagyja el a számat. Áúcs, hát nem erre számítottam. Ennél azért kellemesebb érzésre, de legalább túl vagyok rajta, igaza van. Van egy hónapom kiheverni ezt az egészet.
- Azt nem mondtad, hogy még az átváltozás után is fájni fog kb mindenem. – nyögöm ki neki a nyűgös választ. Fejem is fáj attól a bitang erős koktéltól amit adott, hát akkor még arról ne is beszéljünk, hogy ez volt az első átváltozásom.
- Remélem akkor kiélvezted a látványt... – mondom kissé flegmán, bár ezt inkább az éjszakának tudható be és nem azért, mert esetleg vele lenne a gondom.
Felállok, majd magamra kapom a ruhákat amiket hozott és meglepően sokkal jobb, hogy a bőrömet végre nem éri az a hideg. Meg kell hagyni, azért rendesen átfagytam.

Sosem csókolóztam még lánnyal, de nem olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondoltam volna azt. Nem is tudom, szívesen kipróbálnék valami újat, valami érdekeset. Hajt a kíváncsiság, hogy nah vajon milyen lehet. Milyen lehet lánnyal együtt lenni? Sosem gondolkodtam azon, hogy kipróbáljam a saját nememmel, és ne csak a fiúkban gondolkodjak, ha éppen egy szerelmi kapcsolatról volna szó. Vajon tudnék lányba szerelmes lenni? Ezek is olyan dolgok amik nagyon érdekelnek, de nem találok rájuk választ, pedig szeretnék. Azt hiszem ennél kéne élnem azzal az elvvel, hogy sodródjak az árral, ne agyaljak túl sokat, csak hagyjam, hogy megtörténjenek velem a dolgok.
- Én inkább nem akarom látni magamat. Ezek személyes dolgok, olyanok amik csak két emberre tartoznak. Nem pedig az egész világra, vagy a haverjaira. – nem tudom leplezni azt, hogy mennyire feldúlt vagyok már ettől az egésztől. Bármennyire is próbálom elfelejteni vagy túllépni ezen az ügyön, nem tudok. Sőt, kezdem azt hinni, hogy minél jobban akarom ezt elfelejteni, annál jobban fogok rá emlékezni. Kell valami ami segít ezt felejtetni, valami ami eltereli a gondolataimat. Vagy éppenséggel valaki aki színt visz az életembe. Ami valljuk be, eléggé mocsok mostanában. Főleg most, így az első ilyen fajta teliholdam alkalmakor.
- Nem akarom ezt. – nyögöm ki halkan amikor szorosabban magához ölel, én pedig kicsit jobban megremegek amikor egy fájdalom hullám ment végig a gerincem mentén. Szó szerint éreztem ahogyan a fájdalom magába öleli az összes csigolyámat. Csigolyáról-csigolyára haladt felfelé, egészen a tarkómig. A szőr is feláll rajta és tiszta libabőr leszek tőle. Félek, nagyon félek. Eleve sosem szerettem igazán a fájdalmat, hiába van az oldalamon egy tetoválás, de az még sem ugyanaz, mint átváltozni egy vadállattá. Fogalmam sincs, hogy mi lesz azalatt az időszak alatt amíg át vagyok változva. És ha bántani fogok valakit? Vagy éppen Lice-ban fogok kárt tenni? Kezdem őt megkedvelni, nem akarom bántani őt.

Az elmúlt pár óra teljesen kiesett. Az átváltozás előtti pillanatokra még emlékszem. A fájdalomtól verítékes voltam már, reszkettem és az izmaim teljesen megfeszültek a rettentő fájdalomtól amit éreztem. Aztán amikor átalakultam akkor mintha egy képszakadás történt volna.
Amikor elkezdek magamhoz térni, még sötétség vesz körül, innen tudom, hogy még nincsen teljesen nappal. Minden egyes csontom és izmom sajog a fájdalomtól.

Két év… Jézusom, az nem kevés idő. Két éve tűri a farkas létet… Én belegondolni sem tudok abba, hogy mi lesz velem két év múltán. Igazából nem is merek, de leginkább nem akarok belegondolni. Egyenlőre a mai éjszakán szeretnék túl lenni.
Figyelmesen hallgatom a szavait, amikor arról mesél, hogy hogyan változott át két évvel ezelőtt, és két hétbe sem telt nála amikor eljött az első telihold és át kellett változnia.
Miért történnek velem ilyen dolgok? Sosem tettem senki ellen rosszat, mindig jó tanuló voltam, nem tettem keresztbe senkinek, még is az élettől vagy sorstól, nevezze mindenki annak ami éppen neki tetszik, sorra kapom a pofonokat, mintha valamiért megakarna leckéztetni, de miért? Nem én vagyok az a személy aki összetörte a másik ember szívét. Engem bántottak meg, én lettem megalázva. Mert az bezzeg menő, ha egy srác szerepel egy szexvideón. Nah mindegy, ezen csak felhúzom magamat, és amúgy is ideges vagyok.
- Sajnálom... – így hirtelenjében csak ennyit tudok végül kinyögni. Neki sem lehetett könnyű, gondolom, az átváltozás. Szerintem ez senkinek sem könnyű. Olyan dolog amivel csak nagyon nehezen lehet megbirkózni. Én legalábbis elég nehezen tudom elviselni és elfogadni a tényt, hogy nemsokára pokoli fájdalmakon kell majd keresztülmennem.
Érdeklődő tekintettel nézem amikor a zsebében kezd el keresgélni valamit, majd felvont szemöldökkel nézem ahogyan bevesz valami színes pirulát. Ez most komoly? Pont most támadt kedve drogozni? Mondjuk jobb, mint piába belekeverni.
Valami belső hang miatt nem húzódok el amikor közeledik felém, hanem hagyom, hogy megcsókoljon, bár tekintetemen látszik, hogy meglepett ez a húzása, de a tablettát lenyelem ami átkerült az én számba. Úgy is az volt a terv, hogy le akarok részegedni, most legalább van a szervezetemben valami igazi tudatmódosító. Ez talán segíteni fog úgy...mindenen.
Akkor jól sejtettem, hogy a lányokat kedveli.
- Mindig ilyen vagy? – leginkább most a csókra gondolok. - Vagy beütött a pia? – erőltetetten elnevetem magamat. Fogalmam sincs, hogy melyik nemhez húz jobban a szívem, csak azt, hogy akkorát csalódtam Zachben, hogy egy időre elakarom felejteni a pasikat.
Habár nevetek, de tekintetemben látszik a félelem és az, hogy ez mind-mind csupán csak erőltetett reakciók.
- Az exem úgy is felvett egy szexvideót, szóval lassan a meztelenséggel már nem lesz gondom. – vonok hanyagul vállat, és szinte fel sem fogom, hogy pont most árultam el, hogy mi is igazából a bajom. Hogy miért akarom leinni magamat a sárga földig.
Habár azt mondta, hogy menjek középre, én még sem állok fel. Sokkal inkább csak próbálom megnyugtatni magamat. Nem akarok átváltozni...

Az este folyamán sikerült valamennyire kiismernem a lányt, ahogyan azt is, hogy vajon melyik nemhez vonzódhat igazán. Itt van a fejemben a gondolat, hogy lehet meg kéne nekem is próbálni azt, hogy ne srácokkal kavarjak… Eddig csak fájdalmat okoztak, és az amit Zach művelt… Az egy intim pillanat volt, egy nagyon jó éjszaka, és képes volt az egészet felvenni, hogy aztán a haverjai közt végig mutogassa. Hogyan volt egyáltalán képes ilyesmire? Mai napig nem bírom ép ésszel felfogni, hogy az a srác akit évekkel ezelőtt megismertem az képes volt ezt megtenni velem. Olyan hihetetlen az egész, olyan… Olyan abszurd és lehetetlen. Nem így ismertem őt meg, sosem feltételeztem volna róla azt, hogy képes ilyet művelni. Nem csak velem, hanem úgy bárkivel, de hát tudjuk, ha valaki egyszer megcsinálja akkor többször is megteszi, miért lenne ez másként pont az ő esetében? Ugyan olyan pasi, mint az összes többi. Az alsó szervével gondolkodik és nem az agyával. Az diktál neki ő pedig követi, ahogy a pincsikutyák az embert. Kissé hülye hasonlat, tudom, de ez az igazság.
Jobbnak látom távozni amikor megérzem a fájdalmat, viszont nem gondoltam volna, hogy egyáltalán érdeklem őt annyira, hogy kövessen.
Felkapom a fejemet amikor meghallom a hangját. Felé fordulok, de bal kezemmel továbbra is támaszkodok a falnak. Szükségem van valami biztos pontra.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz. – mondom mit sem sejtető hanggal amikor kiejti a száján, hogy igéző a hold. Rájött volna? Hogyan? Hogy találta ki ilyen hamar, hogy mi volt? Elszóltam magamat, vagy tettem volna esetleg valami olyasmit amivel sikerült lebuktatnom magamat? Nem emlékszem semmi ilyesmire.
Végül amikor mondja, hogy menjünk hátra a klub mögé ahol kevesebb az ember, inkább abba hagyom azt, hogy játszom a hülyét, és egy bólintás kíséretében követem a lányt, majd leülök és idegességemben végig simítok kezemmel a felhúzott lábammal. Próbálok nyugodt maradni, de félek és egyre feszültebb is vagyok.
Tekintetemmel akaratlanul is felpillantok a holdra, miközben hallgatom a szavait.
- Hogyan fog történni? – szólalok meg végül és a hangom kissé megremeg a félelemtől.
Pokoli… Vagyis pokolian fog fájni. Fantasztikus.