Már egy ideje mellette állok mikor felém fordul. Hozzám szokatlanul meglepődök az angyal láttán, majd mikor beszédbe elegyedünk rendesen érzem, hogy elfog a nevető roham. De szerencsére vissza tudom tartani. - Ami azt illeti..23 vagyok, így voltaképpen nem vagyok idősebb, de rendben. Ez esetben szia?! - Mondom kicsit bizonytalanul. Nem sűrűn találkozok Mennybéli teremtményekkel, s hát az, hogy 25 éves, nem biztos, hogy a valóságos életkorát mutatja. Emiatt is éreztem jobbnak, ha odalökök finoman egy üdv szavacskát. Hiszen most ha fogom magam...pasi létemre s egy vadidegen hölgynek sziával köszönök, lássuk be, nem túlságosan illendő. Én pedig a tisztelet megadásáról vagyok híres, nem az ellenkezőjéről. Bár azok után, hogy még a kézfogásomat is elutasítja már kicsit érdeklődve tekintek már rá. Bár végül is meg tudom érteni. Ő angyal, s az sem kizárt, hogy nem is szabadna itt lennie. Így hát csak követem. Mikor elkábítja a vámpírt lenyűgözöttnek érzem magam pár pillanatig, aztán bele gondolok, hogy mindkettőnk vérében angyalvér csörgedezik. Tulajdonképpen tuti, hogy már kiszagoltak minket, ezért nem is baj, hogy hoztam a szeráfpengéimet. - Ami azt illeti, szerintem már biztos, hogy tudják, hogy itt vagyunk. A vérünk el is árul bennünket. - Mondom végül.. Ahhoz képest eléggé nyugodtan. Nem izgulok. Bízom a saját erőmben és az Övében is. - Jut eszembe, hogy hívnak? Tudom, nem igazán ismerkedés célja a mai, de mégis jobb ha tudom a nevedet. - Kérdezek végül rá arra, ami már a kezdetektől fogva foglalkoztat. Közben ahogy körül nézek csak azon járnak a gondolataim, hogy miként jutunk el a barátjáig. Mert elvileg nem is tudjuk hol van a DuMort hotelen belül. Itt pedig 1000nyi vámpírnak ránk fáj a foga. Persze Clary elvileg kettőjükkel is jóban van, de az számomra nem nyújt biztonságot.
Szörnyű dolgot tettem. Pedig Isten legyen rá a tanúm, én csak segíteni akartam azon az ájult lányon. Ha akkor nem lépek közbe, mostanra egy út szélén lenne, meztelenül, halottan, és még ki tudja, mit csináltak volna vele azok a férgek. Nem kellett gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy belelássak a fejükbe, és csak úgy merő hobbiból, senki nem itat le valakit, ugye? Azt hittem, jó dolgot teszek, mikor az első taxiba ültetem, és a DuMort motelbe vitetem, hisz az volt a legközelebb. De nem, nem hogy megmentettem az életét, egyenesen vámpíreledelt csináltam belőle, és hát… Nem, nincs semmi és hát. Ki kell hoznom onnan minél előbb, mielőtt még az Arkok, vagy magam az Isten szagot fog. Egy ilyen méretes hibát tuti, nem néznek el nekem, még akkor sem, ha valójában jó szándék vezérelt. Persze annyira ostoba nem vagyok, hogy elhiggyem, egyedül is képes vagyok rá. Sose találkoztam vámpírral, ha így lett volna, tuti nem oda vitettem volna közéjük, de persze erről is csak utólag sikerült tudomást szereznem. Én ostoba. Mindegy, nincs időm magam ostorozni, mikor a lány élete forog kockán, én nem bírnék együtt élni a tudattal, hogy valaki pont miattam halt meg, vagy még rosszabb. Nekem nincs jogom más élete felett rendelkezni, ahhoz meg főleg nincs, hogy örök kárhozatra ítéljem őt, hisz azzal, hogy hagyom, vámpír legyen, elveszem tőle a lehetőséget, hogy átlépjem az én otthonom kapuját. Őszintén megdöbbentett, hogy az árnyvadász hajlandó nekem segíteni, az viszont még annál is jobban, hogy nem röhögött képen, mikor közöltem vele, angyal vagyok. Pedig ők a leghitetlenebb bagázs, holott Razielnek köszönhetik azt, amijük van, és igen, felettébb hálátlannak tartom őket, de ezt most képes vagyok félretenni. Napkelte van, és én már nem vagyok hajlandó sétálni. A városban még egy kósza lélek nincs, legalább is olyan nem, akihez avatatlan szempár tartozik, így nem rejtem véka alá természetfeletti mivoltom. Kisvártatva, az első napsugarakkal együtt tűnök fel az égen, szárnyaimmal úgy festhetek, mint valami nagyobb méretű gólya, de mit sem törődök ezzel. Egyenesen a fiú mellett érek földet, gondosan ügyelve a távolságra, nem akarom meglendíteni őt a tollazatommal, amiket előbb jól kinyújtóztatok, csak aztán tüntetek el a szeme elő. Oké, oké, kicsit fel is akartam ám vágni, vagy legalább is bizonyítékkal alátámasztani azt, amit mondtam, nehogy hülyének nézzen, vagy azt higgye, hazudok.
- Üdv? – vonom fel a szemöldököm, kétkedő mosollyal az arcomon, majd lassan rázom a fejem, s hagyom, hogy a mosolyomból, egy méretes vigyor kerekedjen. - Oké, tisztázzuk, huszonöt vagyok, lehet, még idősebb is vagy nálam, maradjunk a tegeződésnél, jó? – még kicsit zavarba is jövök, ez látszik abból, hogy egyik lábamról a másikra billegek, s sűrűn pislantok a Motel felé. - Nagyon hálás vagyok, amiért segítesz nekem, de bocsájts meg, hogy nem fogok veled kezet, csak azok ott az oldaladon, nos… nem szeretnék közelebbi viszonyba kerülni velük – még az ajkam is rágcsálni kezdem, hisz burkoltan ugyan, de épp most fedtem fel egy módszert, amivel megsebezhet minket. És hiába tudom, nem ez a célja, jobb az óvatosság alapon, meg is indulok a bejárat felé. Illedelmesen kopogok kettőt, majd mikor nyílik az ajtó, megkönnyebbülve konstatálom, egy fiatal vámpír áll velem szembe. Nem teketóriázok sokat, a szemébe nézve árasztom el őt különböző érzelmekkel, amiknek a vége egy méretes eufória, minek köszönhetően, a padlóra esik, bódult vigyorral az arcán. - Egy vámpír, aki alszik… hmmm… - oldalra döntött fejjel nézem még pár pillanatig, aztán egy szikrázó mosoly kíséretében fordulok újdonsült társam felé. - Mit gondolsz, mennyi időbe telik, mire kiszagolják, hogy itt vagyunk?
Találkozni egy angyallal, megmenteni egy mondént, aki már nem is mondén, hanem vámpír talán. Hát ezek a mai cselekményeim. De ha ezt a Klávé tudná.. hát azt hiszem kapnék. De sosem értettem ezt az egész hőt, hót a Klávéval kapcsolatban. Hiszen parancsokat osztanak, mi, árnyvadászok pedig aszerint kell, hogy éljünk. Kik is ők, hogy emberek sorsáról döntsenek? Ha ők azt mondják, Ő egy senki, nem mentheted meg, akkor boldogan kell hagynunk meghalni. De még is miért? A klávé-ért, akik nagyobb hibákat és terheket hordoznak mint mi. Éppen ezért utálok az intézetben lenni. Szabály, szabály hátán. A mosdóba se mehetek ki szabályok nélkül. Egyszerűen szomorú..nem is, ez már egyenest szánalmas. Jobb volt nekem míg a saját utamat jártam. Igazából akkor sem mentettem meg senkit. Minden érzés kiesett belőlem mikor elvesztettem a szüleimet. Talán még a lelkem egy része is vele veszett. Csupán a gyilkolás vágy hajtott. Talán Izzy-nek köszönhetem, hogy ismételten vannak érzéseim és valami nemesebb célért küzdök. De a Klávé nélkül. Továbbra is áthágok jó pár szabályt. Éppen csak azokat nem szegem meg ami miatt kitoloncolhatnának és elvehetnék a rúnáimat. Ezt azért nem kívánom magamnak sem, nem lehet valami jó érzés. De most itt az idő, ismét megszegek egy szabályt, és ismét a Klávé beavatása nélkül hagyom el az intézetet. Így talán nem annyira börtönszerű. Ahogy kilépek az ajtón megérzem a hűs levegőt. Nagyon jó érzés, bár sokszor kijárok mégis mindig olyan mintha 10 év után először tenném ki a lábamat. Most meg hát, a táj is gyönyörű. Nem tudom, hogy a Napfelkeltéhez tegyem, vagy ahhoz, hogy most egy angyallal fogok találkozni. Nem is értem igazán az okát, mert csak kicsit avatott be. De talán jobb is ez így. Még bent jól felfegyverkeztem, hogy ne lásson senki. Nálam van egy rövidebb és egy hosszabb szeráf penge is. Biztos ami biztos nem megyek fegyver nélkül. De ilyenkor már nem annyira zavarnak a vámpírok sem. Bár ha jobban belegondolok, most lehet egy vámpírok által készített csapdába sétálok bele. Én sem látok előrébb mint az orrom. De valahogy most érzem, hogy ez szükséges és nem lesz baj. De ha még fegyvert sem vinnék akkor aztán hallgathatnám a Klávét évekig. Sőt, addig míg fel nem akasztom magam tőlük. Hát végül is ezzel nem foglalkozom most, mert felfegyverkezve indultam utamnak mikor még mindenki aludt. Azóta már félúton járok. Annyira belemerültem a gondolatmenetembe, hogy észre sem vettem. Megállok egy pillanatra és rátekintek az öltözetemre. Kicsit azt hiszem túlzásba viszem. Le se tudnám jelenleg tagadni, hogy árnyvadász vagyok. Talpig feketében, bőr felszerelésben, ujjatlan bőr kesztyűben. Az oldalamon pedig ott pihen mindkét szeráfpengém. A Nap egyre magasabban, már az utcák is tisztán kivehetők. Nyugodt utcák. Még a város is alszik. De kénytelen voltam ilyen korán jönni, ha nem akarok balhét. Végül odaérek az úti célomhoz. Szintén kihalt rész, nem is tudom miért itt kell találkoznom egy angyallal, pont a DuMort motel előtt. Rendben van az, hogy igazából segíteni jöttem, de ez mégis a DuMort motel. Én meg talpig árnyvadász felszerelésben. Esélytelen, hogy beengedjenek ép kezekkel és fejjel. De ekkor meglátom az angyalt aki idehívott. Közelebb sétálok hozzá majd elé lépek. - Üdv - Nyújtom a kezemet udvariasan. Bár azt magam sem tudom, hogy ebből kéz rázás lesz, avagy régi módin kezet csókolok neki.
Kezdőlap
Re: Bejárat ↠ Pént. Dec. 16, 2016 9:47 pm
Már egy ideje mellette állok mikor felém fordul. Hozzám szokatlanul meglepődök az angyal láttán, majd mikor beszédbe elegyedünk rendesen érzem, hogy elfog a nevető roham. De szerencsére vissza tudom tartani. 
◆ 
◆ 
