Sara Belita Mendoza Cruz

Tudod milyen egy igazi spanyol család? Nem?! Akkor jól figyelj! Nincs egy perc nyugtod sem…folyamatosan a nyomodban vannak, a nyakadba lihegnek, megmondják, mit csinálhatsz és mit nem! Ott vannak minden másodpercben melletted, esküszöm, még a wc-re is követnek…Beszólnak, hergelnek, nálam legalábbis mindig próbálkoznak…oh, hogy hányszor forgattam már a szememet, de mind hiába. Nem érdekli őket! Miért is érdekelné? El vannak foglalva saját magukkal…A csajokkal,a hódításaikkal, az élet fantasztikus lehetőségeivel! Közben engem bereteszelnek a szobámba és vaslakattal zárják le a lábaim közét, hogy még véletlenül se történhessen semmi baleset. BALESET.
Igen…baleset alatt azt értem, hogy nem randizhatok, nem lehet barátom, mert még negyven évesen is, az egyetlen ártatlan, drága húguknak akarnak tudni. Istenem…hogy én mit vétettem? Ott az a rengeteg pasi az osztályban, a suliban és meg se merem közelíteni egyiket sem, mert…MERT VAN KETTŐ VÉRFARKAS BÁTYÁM. Azt hiszem, hamar el lenne rendezve a szájuk szegényeknek…így megőrizve a láthatatlan szeretőm testi épségét, inkább lassan a cölibátust választom a harcok helyett…tényleg…nincs lehetőség arra, mint a mondéneknél, hogy apácazárdába vonulhassak? Jesszus! Ezt nehogy elmondjátok nekik, mert a végén ott kötök ki…
Bár, amiről Mathias és Christopher nem tud, az nem is fájhat nekik. Ugyebár. Talán. Nem, mintha egyelőre lenne bármi, amit titkolhatnék, de hiszem, hogy egyszer eljön az én időm is! Reszkessetek tesók!
Nos, nem könnyű az ember élete 20 évesen. Miért is lenne? Egy hangos család és…én is vérfarkas vagyok. Milyen csodálatos összefüggések, még a fejem is belefájdul, migrénem lesz.
Én vagyok az örök lázadó, a tüzes kis vadmacska, akit nem hagynak szárnyalni. Meresztgetem feléjük a körmömet folyamatosan, de leperegnek róluk a próbálkozásaim. Pedig annyira szeretném már élni az életem! Én vagyok a kertitörpe, már ami a magasságomat illeti. Mindig ezzel hergelnek. Jó, oké…nem áldott meg az isten 175 centiméterrel, de helyette van egy nagy szám,csodaszép szemem, lehengerlő stílusom…folytassam?
Mathias szerint, egyike vagyok a földön azoknak a nőknek, akik egyszerre szépek és okosak. Azt hiszem, mindent összevetve, a hibáiktól eltekintve, imádom őket…ők a családom, senki más nem maradt már nekem. Ezért is ragaszkodom ennyire hozzájuk. El nem tudnám képzelni az életem nélkülük. A veszekedéseink, a hangoskodásunk, az egymás iránt érzett szeretetünk az, ami összekovácsol minket a Cruz családdá.
A legidősebb bátyánk és a szüleink már nincsenek mellettem. Ők az egyedüliek, akiktől tanulni tudok, akikre támaszkodni lehet, ebben a furcsa, groteszk világban. És talán…TALÁN egyszer, megértik, hogy nem csak a testvérük vagyok, hanem egy nő, egy farkas, egy a maga módján, borzasztóan elveszett lélek, aki keresné a helyét a világban. Nem csak a vagány külsővel, a túl rövid szoknyákkal, hanem a szívemmel. Keresem az utam, de még nem találtam meg. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem, ha el kell engedem a kezüket. Lesz egyáltalán ilyen? Vagy örökre a nyakamban lihegnek?
Jesszus…ez még tőlem is hajmeresztő ötlet. Tolom majd a keretet magam előtt, 80 évesen és Mathias és Christopher mögöttem csoszogva kiabál : RÁ NE MERJ NÉZNI ARRA A FÉRFIRA…