Aaron Blake

Hallom csendes szuszogását mellettem. Már nem érzem a karomat, mert rajta fekszik. Normál esetben most jönne el a pillanat, amikor a lehető legóvatosabban kicsúsztatom a feje alól a kezemet - és nem azért akarnám, hogy tovább aludjon, mert annyira odafigyelek a pihentető alvás fontosságára, egyszerűen csak tudom, hogy ha felébrednek a nők, mielőtt kisurranok, állandó jelleggel marasztalni szoktak...én meg nem AZ a srác vagyok -, ám ezúttal nem léphetek le. Hogy miért? Mert voltam akkora idióta, hogy felhoztam a lakásomra. Sosem hozok fel senkit, épp amiatt, mert az ilyen helyzeteket nem tudom elkerülni. Bár még mindig van időm elköltözni. Mindegy. Megvárom, hogy felkeljen, addig a szememmel megkeresem a lakásban szétszórt ruháit, hogy annyival kevesebb melóm legyen, és minél előbb kirakhassam innen. Egy mély levegővételt követően olyan hangosan fújom ki, hogy bárki felébredne rá...ezt a csajt kivéve. Még párszor megismétlem ezt a folyamatot, de semmi. Komolyan, ha most ezt bárki látná vagy csak hallaná, azt hinné, agonizálok. És valamilyen szinten igaza lenne. Na jó, elég volt. Egy másodperc töredéke alatt akkorát rántok a kezemen, hogy hirtelen elgondolkodom, nem törtem-e el szerencsétlen lánynak a nyakát. Ahogy hirtelen kinyitja a szemeit, megnyugszom, és egy apró mosoly kíséretében kipattanok az ágyból, hogy véletlenül se legyen ideje rám mászni.
- Nekem rohannom kell. Ez pedig azt jelenti, hogy neked is. Melltartó az éjjeli szekrényen, nadrág az alsóneműddel együtt a kanapén, blúz a radiátoron, a pulcsid pedig az ajtóban. Ha éhes vagy, a sarkon van egy bisztró. - Viszont, hogy ne érezzem magam totál bunkónak, könnyítek a lelkemen annyival, hogy a kezébe nyomok egy fél bögre kávét. A szememmel követem, ahogy felszedegeti a ruhadarabjait, addig én aprókat kortyolok a saját kávémból. Látszólag nincs túl jó kedve. Még egy szúrós pillantást vet felém, végül olyan robajjal csapja be a bejárati ajtót, hogy valószínűleg az emeleten lévő többi lakás lakóinak már nincs szükségük ébresztőórára.
Mint aki jól végezte dolgát, vetődöm vissza az ágyra. Hát, ezzel is megvagyok. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy emlékszem a nevére. Meghan...vagy Mary? Valami M betűs, ez biztos. Oké, ennyi elég is volt. A lényeg, hogy jól éreztem magam vele. Már úgyis több mint egy hónapja nem voltam nővel. Épp itt volt az ideje. Régen minimum heti szinten felszedtem valakit, de...nem is tudom. Lehet, kezdek megkomolyodni? Isten őrizz! Mindenesetre elég furcsa, ahogy annak a lánynak az arca időről időre bekúszik a fejembe. Evelyn. Tessék, az ő nevén nem kell gondolkodnom. Viszont nem értem, miért jut annyiszor az eszembe. Ő annyira...idegesítő. Már azóta, hogy megismertem. Fel tudtam volna robbanni, amikor beszólt nekem, aztán meg ott hagyott. És mégis...másnap felkerestem őt és elnézést kértem. Mintha nem is én lettem volna. Beütött az előző napi pia. Más magyarázat nincs. Szerintem még tovább is tudtam volna lépni, de azóta is rendszeresen összefutok vele. Pedig baromi jól meglennék a csaj nélkül. A gondolataim is nagyra értékelnék, ha nem körülötte forognának. Lassan el kell indulnom, mert ma meg kell tartanom két órát. Talán ma is találkozom vele. Csak tudnám, hogy ez a képzet miért dob fel ennyire.