Joshua Ravendark

Hideg fagyos az este, talpam alatt roppannak a megfagyott fűszálak, a leheletem párafelhőbe burkolja a sötétet. Mire meghoztam ezt a döntést rengeteg csillag hunyt ki az égen, a nap és a Hold milliószor cserélt helyet és mégis, még most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy amit teszek azzal nem gyalázom-e meg szüleim emlékét. De ők meghaltak, a húgom és Én életben vagyunk és amit tett a Klávé az megbocsáthatatlan, nem hagyhatom, hogy Ő is a szüleink sorsára jusson, nekem kell óvnom Őt, Én maradtam az egyetlen, akire számíthat.

Csak álltunk ott, kéz a kézben, Evelyn aggodalma rám is átragadt, éreztem, ahogy a keze remeg, megszorítottam, hogy tudja, itt vagyok vele és osztozom a félelmében. Anya mosolygott, apa pedig biztatóan vállon veregetett. Ott álltak az ajtóban, készen, hogy egy újabb küldetést tudjanak le, de ezúttal most Én is éreztem, valami változott.
Kiléptek az ajtón és az becsukódott utánuk. Olyan volt mintha ezzel örökre egy választóvonal került volna közénk.
-Josh, te is érzed ezt? Szerinted se fognak már visszajönni többet? - kérdezte Evy, de nem válaszoltam, azzal mintha kőbe véstem volna a gondolatainkat.

Emlékszem Evy arcára, gondterhelt volt, félelemmel és szomorúsággal telt, gyerekek voltunk mégis tisztában voltunk azzal talán soha nem látjuk viszont a szüleinket, ezzel a félelemmel születtünk, ezzel éltünk és végül szembesültünk. Megakartam akkor és ott nyugtatni, de a hazugság sosem ajándék és azzal csak hamis ábrándokba ringatunk, nem akartam hazudni hiszen épp annyira jól érezte Ő is, a búcsú végleges volt.
Sosem fogom a pillanatot elfelejteni, a csukódó ajtót, a lépteik utolsó neszét, a mosolyukat és az ígéretüket sem.
Apa, indulásuk előtti éjjel magához hívatott. Tudtam miről akar beszélni, a küldetésről és a következményekről és persze Evyről.

-Josh, gyere ide fiam. - invitált a kanapéra mosolyogva.
Csak én éreztem úgy, hogy szomorúság és félelem cikázik át apa arcán, azon az arcon mely mindig higgadt és eltökélt volt? Reméltem rosszul éreztem.
-Miről szerettél volna beszélni velem?
-Te is tudod.
Tudtam.
-Szeretném, ha felnőttként viselkednél és tudom ez nehéz lesz, hiszen még gyerek vagy, de édesanyáddal szeretnénk, ha úgy mehetnénk el holnap, hogy tudjuk mindig vigyázni fogsz a húgodra, hogy mindig összetartotok majd.
Bólintottam.
-Mindig mentek küldetésekre, ez miben lenne másabb? - értetlenkedtem.
-Semmiben kisfiam. Csak ígérd meg, amire kértelek, menni fog.
Ismét bólintottam.
-Hallani szeretném.
-Ígérem apa.
-Jó fiú vagy Joshua, most menj, feküdj le, reggel találkozunk. - összeborzolta a hajam és mosolygott miközben kiléptem a nappaliból.

A hold kereken, fényesen nézett le rám, ahogy átvágtam az erdőn. Valahol éreztem, hogy a hideg marja a bőröm a köpeny alatt, de nem foglalkoztam vele. Az emlékek megrohamoztak, talán azért, mert rég mélyen elvoltak zárva, vagy mert olyanra készültem, ami a legmélyéig kapcsolódik a szüleink elvesztéséhez.
Megálltam a megbeszélt helyen és vártam, a türelem a barátommá vált, a tervezés a testvéremmé.
Meghallottam a lépteket mögöttem, megfordultam és ott állt, élőben, magasabbnak képzeltem.

Sokkolt az, amit a Klávé tanácsa mondott, ott álltunk ketten, előttünk az Inkvizítor, a konzul, a tanácstagok. Véglegesítették, amire számítottunk, hogy a szüleink meghaltak, mégis, éreztem, hogy ez nincs rendjén, hogy a dolgok nem alakulhattak volna így.
Mély fájdalmat éreztem az elvesztésüktől, de komoly tekintettel néztem a konzulra, aki nyugodt maradt végig, mintha a szüleim elvesztése számára nem jelentett volna semmit, nem is jelentett.
- Itt maradhatunk Alicantéban, a nagybácsinknál, vagy egy intézetbe küldenek minket? - kérdeztem, azt hittem a hangom is megremeg, de nem, erős tudtam maradni a felszínen, mindent Evyért.
-Raymond Thunderstorm nem vállalta a gyámságot, ezért a New Yorki intézetbe kerültök - érkezett a kimért válasz, a végleges döntés.
Láttam, hogy a húgom zaklatott, én is az voltam, de már én feleltem a családunkért, azaz kettőnkért, érte.
Elvezettem a húgomat a tanácsteremből és csak később engedtem meg magamnak,a  szobámba bezárkózva, egymagam, hogy könnyeket ejtsek a szüleinkért. megfogadtam, hogy bármi legyen, az ígéretemet betartom, amit apának tettem. Vigyázni fogok a húgomra.

-A fiataloké a jövő, árnyvadász. - duruzsolta, de úgy szállt a gonoszság  belőle, mintha Ő maga volna mindennek a rossz oldala.
-A Klávé átlépett egy határt, olyat tett, ami önös érdekből fakadt, nem szolgálhatok olyan hitet, olyan vezetőket, akik már nem követik a szent törvényeket.
A kezem ökölbe szorult, dühöm melyet mindig féken tartottam, most úgy érezte szabad lehet, van valaki, aki megérte mit miért teszek, talán egyszer a szüleim is megbocsátanak érte.
-Csatlakozni akarsz tehát hozzám, azt akarod, hogy segítsek bosszút állni? Ez ennél több fiatal barátom, sokkal több.
-Kész vagyok bármire.
-Ezek nagy szavak ugye tisztában vagy vele? - kérdezte nyájasan és a mosolya többet mondott minden szónál. Tudtam, ha kimondom nincs visszaút.
-Igen, tudom mint mondtam és tartom magam hozzá.
-Akkor hát Joshua, üdv köztünk, még meglátom mire válsz hasznossá, vagy egyáltalán az én oldalamon állsz-e.