Cosimo Wester
Shadowhunters
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
Hello my
Little Guest
Becses nevem
Jelszavam
Jegyezz meg: 
Mi is volt a jelszóm?
Discord szerver
Shadowhunters



Utolsó posztok
Tagjaink tollaiból
Michael
Kedd Aug. 29, 2023 9:21 pm

Zoey Briggs
Csüt. Aug. 24, 2023 8:39 am

Hazel Sage Stargrace
Szer. Aug. 23, 2023 5:23 pm

Silvius S. Hildenborough
Szer. Aug. 23, 2023 5:19 pm

August A. Littlebury
Szer. Aug. 23, 2023 5:14 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:09 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:06 pm

Oliver Burton
Szer. Aug. 23, 2023 4:27 pm

User statisztika
Belépett tagjaink
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (138 fő) Kedd Okt. 15, 2024 8:05 pm-kor volt itt.
Lélekszámláló
Elfogadott tagjaink
Csoportok ::
Összesen ::
211110
Angyalok ::
220
Klávé tagok ::
101
Árnyvadászok ::
220
Kör tagok ::
000
Tündérek ::
101
Mondének ::
303
Félvérek ::
101
Dámpírok ::
000
Vámpírok ::
312
Vérfarkasok ::
642
Boszimesterek ::
220
Bukott angyalok ::
000
Démonok ::
000



Legaktívabbak
A hónap méhecskéi

Megosztás
 

Cosimo Wester


Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Cosimo Wester Empty
TémanyitásRe: Cosimo Wester ↠ Szer. Júl. 19, 2017 9:38 pm

Gratulálunk, elfogadva
Először is engedd meg, hogy üdvözöljelek az oldalon, remélem jól fogod magadat érezni a köreinkben.^.^
Az első szembetűnő dolog aminek nagyon örültem az az volt, hogy a hosszabb fajta reagkódot választottad. Ugyan ebben több a dolog amit ki kell dolgozni, de ezáltal jobban megismerhetjük az adott karaktert. aww
A történet nagyon jó amit kitaláltatok tetszik, minden apróbb hiba orvosolva lett amit észrevettem, így hát szerintem nem is tartalak tovább itt, hiszen vártál rám így is eleget. Very Happy
Mivel tudom, hogy Siena már tűkön ülve vár téged, ezért nyomás a játéktér, ha jól tudom már foglalóztál is, szóval reagoláson túl már nincs is más dolgod. *.* Jah de, érdezd jól magad nálunk. :33







Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Cosimo Wester Empty
TémanyitásCosimo Wester ↠ Szer. Júl. 19, 2017 7:09 pm


Cosimo Wester
Álmodd meg a jövőt


faj: Boszorkánymester

kor: 617

születési idő/hely: 1400. November 4., Róma
becenév: Tollmester/Ozymandias

Play by: Blake Ritson

foglalkozás: Független mágus, bűnöző




Család

Mindig is egy magányos farkas voltam - sohasem szerettem igazán a családomat, bár nem is természetes családom volt. Az anyám egy ember volt - bár inkább lehetett volna állatnak mondani -
beteges, okkult szokásokat követett, ami miatt üldözte őt az Egyház, míg össze nem futott az apámmal. Az apám egy igazán erős démon volt, aki beépítette magát az Egyház emberei közé, és mikor anyámat végül elfogták - azokban az időkben még gyakoriak voltak a boszorkányégetések - apám magához vette. Valószínűleg megtetszett neki benne az az őrület, ami vonzotta őt saját világához.
Egy teljesen átlagos gyermekként nőttem fel, csupán abban különböztem másoktól, hogy különös érdeklődésem volt a matematika, írások, könyvek, és művészetek iránt. Szerencsémre gyerekkorom nagy részét Firenzében töltöttem, ahol a nagykönyvtárak, és az olasz kultúra teljesen beleégtek az elmémbe. Apámnak hála rengeteg lehetőségem volt a tovább tanulásra, de cinikusságom általában távol tartott az egyházi egyetemektől, így sok mindent "pogányoktól" és a saját apámtól tanultam. Talán meglepődhettek, de az apám igenis többet tanított nekem,
mint az anyám valaha is tudott...
Míg élt, csak pokolfajzatnak nevezett, és felnőtt koromban tudtam meg, hogy többször is bele próbált fojtani a Tiber folyóba. Talán ezért is alakult ki egy félelmem a víztől -
és a vízzel kapcsolatos varázslatok iránti gyengeségem is.
Miatta van egy általános lenéző stílusom a legtöbb nővel szemben, és éppen ezért nem hiszek az "anya a legfontosabb családtag" elvben - végülis anyám sohasem volt.
Lehet, hogy nem hiszed el nekem, de értem mindig is a démonapám törődött. Természetesen nem a szíve mélyéről feltörő apai érzések miatt - nem is hiszem, hogy van szíve.
Azt akarta az apám, hogy ha egyszer majd levadásznák,
vagy megölik, és nem tudna hozzám visszatérni - esetleg a világ egy másik pontjára kerülne -, én fejezzem be az ő munkásságát; ez pedig az Egyház teljes belső káoszának kialakítása, és a háborúk kirobbantása, ami egy démon számára az 1400-as évek közepén egy szimpla délután volt.
Én azonban már nem hagyatkozhattam démoni képességekre, és jobb kezem is túlságosan feltűnő volt,
mivel hatalmas karmokban végződött. Ettől függetlenül jól teltek a fiatal éveim, habár nem hagyhattam el igazán apám oldalát.
Egészen addig, amíg a legmocskosabb ellenség támadott...
apám nem rejtőzhetett örökké az álruhája alatt, és végül fellelték. Többször is megölték már őt a szemeim előtt, de mindig is volt egy menekülési útvonala, vagy egy módja,
amellyel visszajöhetett... azon a véres éjszakán azonban nem acélpengék vágtak démoni húsába... Árnyvadászok támadtak ránk, és apámmal végleg végeztek.
Nem szeretem igazán a családiaskodást - egy vándorló típus vagyok, akit túlságosan leköt a gyermekek, vagy egy ház gondolata, bár nem is vetem meg. Egyszer csak le kellene valahol igazán telepednem... hiszen eddigi kapcsolataim sem tartottak tovább pár évnél. Habár ezt korom meg is akadályozza - más olyanokkal pedig nem is szeretnék találkozni, főleg nem azért, hogy udvaroljak.

Személyiség

Most komolyan? Ezt várjátok tőlem? Hjaj... nos megpróbálom. Egész életemet végigkövette az, hogy mindig is kiszámított, pontos, és racionális voltam. Bár életem egy-kétszáz éve azzal telt el, hogy fiatalos módon mindent ki akartam próbálni, és rengeteg ostobaságba vetettem egyenesen bele magamat, azóta igenis megkomolyodtam.
Minden nap 6 órát alszok. Minden nap felkelek, megmosakodok, reggelizek, olvasok, tanulok, új mágiaformákat próbálok kitalálni, létrehozni, és elveszek bármit, ami kell hozzájuk - leginkább úgy, hogy ellopom az összetevőket, vagy éppen az alanyokat. Lefekszek aludni, reggeli 4-kor, és kezdődik mindez elölről. Sohasem változtatok.
Mindent rendezetten, megszokás alapján teszek meg a kísérletezést leszámítva, amikor ellenben rengeteg új dolgot találok ki, és próbálkozom az írással. Egyesek kreatívnak is nevezhetnének engem, de én ezt csak úgy hívom, hogy: gondolkodás. Talán éppen ezért is van az, hogy nincsen sok barátom, bár a magamfajta boszorkánymesterek, akik alapvetően nem szeretik a túlságosan nagy figyelmet, ez egyáltalán nem probléma.
Na jó, őszintén szólva... egyáltalán nem szeretem az embereket. Nyilvánosság előtt nem sokat szoktam mozogni, már csak azért is, hogy nehogy egy Árnyvadász, vagy Démon célpontjába kerüljek, de általánosan nem szeretem a legtöbb modern embert. Követelőzők, sértőek, panaszkodnak, és nem képesek az érzelmeiket félre téve, logikusan gondolkozni. Természetesen nem mindenki született olyannak, mint én - már csak varázsolni sem tudnak a mondének, nemhogy olvasni... - de ha meg is tudják, hogy szemeikben egy "géniusz" vagyok, nem támogatással reagálnak, hanem irigykedéssel. Ez pedig... nagyon. Nagyon. Nagyon. Irritál.

Kinézet

Nos, általában elegáns ruhákat viselek - a mai világban sokszor össze is tévesztenek egy üzletemberrel, vagy egy politikussal. Szerelmeim az ingek, szövetmellények, szövetkabátok, és éppen ezért leginkább ezeket szoktam viselni. Ha nagyon átlagosra akarom venni a témát, akkor farmernadrág, és rövid-ujjú ing-kombinációkat viselek. Amikor mágusügyekben járok el, általában a hosszú, szövetes viharkabátok a rám jellemzőek.
Minden öltözékem mellé - kivéve éjszakára, vagy elzárt, biztonságos helyeken - viselek még egy hosszú, vastag kötést a jobb kezemen, és karomon. Ezt azért teszem, mert az egész felsőtestem jobb oldala, valamint a vállam, és karom teljesen durva, húsos, és izmos démoni részekből áll, amelyeket az apámtól örököltem. Természetesen esetleg egy varázslattal eltávolíthatnám ezeket... ám nem szeretném. Úgy érzem, hogy nem szabadna sohasem elfelejtenem, hogy honnan származok, hogy mi vagyok valójában... és hogy miért kell elrejtőznöm a mondének világától. Nem olyan vagyok, mint ők, és ez így jobb is nekik...

Életem lapjai

Újra és újra végiglapoztam egy rongyos könyv lapjait. Már pár száz éve nem olvashattam bele, bár nem tartottam ezt számon. Az első évszázad után minden nap összeolvadt, és minden évtized. A régi barátok pedig úgy porladtak el velük együtt. Már az meglepő volt, hogy éppen egy ilyen barát miatt kutattam fel ezt a könyvet is.
Nem volt semmi különös benne, csupán különös betűk, és rajzok összességei - a Chthonian nyelv szavai, s mondatai. Rengeteg ehhez hasonló könyvem volt, amelyeknek már a rejtegetése valamelyest a boszorkánymesterek többségében ellenszenvet váltott ki. Szerintük a tudás megosztása nagyon is fontos volt - persze, amíg nem adott nekik előnyt ez a tudás -, ám én mindenki elől rejtegettem. S mindenki tudta azt is, hogy nem hiába tartom a legsötétebb alagutak, és pincék mágikus zárakkal legőrzöttebb kamráiban ezeket a titkokat. 600 év tapasztalata, s mágiája szivárgott minden egyes Chthonian szóból, amelyet én csak átlagos hangnemben elmormogtam magamban, ahogyan lapozgattam a vaskos könyvet.
Többek között ez az irat egy "családi örökség" volt. Legalábbis az a tudás, amelyet tartalmazott apámtól szállt reám, hogy előnyt jelentsen számomra az elkövetkezendő akadályokban. Szavai démonokról meséltek történeteket, leírásokat, képei erősségeiket, és gyenge-pontjaikat illusztrálták. Természetesen, a könyv kicsit sem volt pontos, sem tökéletes: a démonfajok 99%-a hiányzott belőle. De azok fel voltak jegyezve, amelyekkel Ozymandias - az az Cosimo -, és az apja találkozott már. És ő pontosan egy ilyen démont keresett...
- Siena... - mormogtam magamban a lány nevét, s arca szinte megjelent szemeim előtt. Gyönyörű lány vált belőle, való igaz - bár ahogyan engedi, hogy bánjanak vele, valószínűleg nem volt semmiféle tartása. Ilyenkor merengett el azon, hogy vajon többet kellett volna-e foglalkoznia vele... bár ezt hamar elhessegeti. - Hm, na persze... akkor még rosszabb lett volna.
Szemeim aztán hirtelen megakadtak egy lapon, s testem minden izma megfeszült. Megtaláltalak... megtaláltalak te mocsadék...

Sohasem törődtem sokat az emberi életekért. Túlságosan törékenynek, és elszigeteltnek tűntek a számomra, és a megélhetésemen kívül semmit sem tudtak ajánlani nekem, amit magam nem tudtam volna megszerezni. Lakbér fizetésen, és bevásárláson kívül nem is léptem ki az emberi világba, hacsak nem egy kutatásom megkövetelte azt. Aztán megtörtént velem egy váratlan dolog... úgy éreztem, hogy elhalványodok. Minden nappal egyre öregebb, és öregebb lettem, ám úgy éreztem, hogy megéltem már mindent ebből a világból, és nem kellett már semmiért sem dolgoznom. Úgy éreztem, hogy untam az életet, az érzelmeket, a törődés szükségletét... elhalványodtam...
A boszorkánymesterek mind halhatatlanok, ám ha túl sokáig élnek, és kitapasztalnak mindent, lassacskán elhalványodnak, és bár nem halnak meg, minden emberi kiveszik elméjükből, míg meg nem őrülnek, vagy üres hüvelyekké válnak. És tudtam, már előre tudtam... pár évtizeddel ezelőtt ugyanez történt velem... amíg nem találkoztam velük.
Egy egyszerű mondén házastárs voltak. Egy férj, egy feleség, pár gyermek... de valahogy különösen kedvesek voltak velem. Mondhatnám azt is, hogy csak kihasználtam őket, hogy így próbáltam megállítani ezt az elkerülhetetlen pillanatot, hogy túléljek, és kutassak, kutassak tovább. Hiszen, kit érdekel pár mondén? Kinek kellenek ők?
...de hazudnék. Magam sem hiszem el, főleg annyi év után... talán gyengeség lenne? Akárhogy is... újra törődni kezdtem. Újra érdekelt engem a beszéd, a társalgás, az együttlét, az érzelmek, a levegő, az étel íze. Újra érdeklődni kezdtem az élet iránt, és ez mintha szó szerint valódi életet lehelt volna a külsőre 30, belsőre 617 éves testembe... Több évet töltöttem el a családdal, mint barát, és védelmező - bár a gyerekek még nagyon fiatalok voltak, és nem emlékeztek sem a nevemre, sem az arcomra, és én ezt így is láttam jónak. Egyedül Siena volt az, aki egyszer kezet fogott velem, és látott, de akkor még csak csecsemő volt. Megvédtem a családot a balsorstól: ha jött egy rossz hitel, egy adóbehajtás, nem volt pénz valamilyen holmira, amire szükségük voltam - Wester segített. A családommá váltak, pedig sohasem tudták meg még csak a keresztnevemet sem... és nem is haragudtak érte! Igazán szerettem őket.
Ostoba voltam! Egy rohadt idióta! A testemet élet töltötte el, de el is halványította a szememet, és elfelejtette velem, hogy valójában kicsoda is vagyok. Minimális korláttal használtam mágikus képességeimet, nem figyelve arra, hogy az emberi szemeken kívül milyen más lények tekintetében tűnhetnek fel az egyszerűen elrejtett varázslatok.

A telihold szélesen hasította fel az éjszakát. Azt az éjszakát, amikor fehér felszínét égbe csattanó vérfoltok áztatták át. Már túl későn érkeztem meg, túlságosan is későn... ellentétben velem, a család, amelynek közelében mágiát használtam - amely szinte izzott a térben a mágikus aurákkal, amik akkor keletkeztek, amikor az ezernyi kis varázsigét elkántáltam a közelükben -, bármiféle védelem nélkül egy olyan teremtmény figyelmét vonta magára, ami szó szerint nem e világi volt...
Magam sem tudtam meg sohasem, hogy pontosan milyen démon lehetett. Csak külsejét láttam, és a nyomokat, amelyeket maga mögött hagyott - és amiket nekem kellett feltakarítanom, mielőtt még a rendőrség azt hitte volna, hogy a szülők valamiféle sátánista, okkult őrültek voltak, és elzárták volna a gyerekeket egy intézménybe.

- Már megint... megint felbukkantál, nem igaz...? - mormogtam magamba. Amióta ez az eset lezajlott, megfigyelés alatt tartottam Sienát. Direkt nem avatkoztam bele az életébe, de megfigyelés alatt tartottam. Nem hagytam, hogy meglágyuljak, hogy meggyengüljek. Nem hagytam, hogy az érzelmeim befolyásolják a látásmódomat, és most igen is megtaláltam. Megtaláltam a démont... ugyanazt, aki akkor, annyi évvel ezelőtt végzett az egyetlen családdal, akit több száz éve szerettem. Meg fogom védelmezni Sienát... és apró darabokra tépem majd szét azt a démont! Cafatról cafatra haladva...
Nahát! Visszatért ez az érzés is... már régóta akartam ennyire megölni valakit.


Shadowhunters FRPG:



Vissza az elejére Go down
 
Cosimo Wester
   
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» A Mágus és a Tündérkisasszony - Hazel&Cosimo
» Egy Új Világ hajnala - Lívia&Cosimo

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: