Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Yersinia
Yesterday at 12:22 am

bejegyezte  : Jennyfer Lucasso
Pént. Aug. 10, 2018 5:41 pm

bejegyezte  : Lily Herondale
Szer. Aug. 08, 2018 9:37 pm

bejegyezte  : Lily Herondale
Szer. Aug. 08, 2018 9:26 pm

bejegyezte  : Daimon
Szer. Aug. 08, 2018 12:30 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Kedd Aug. 07, 2018 4:55 pm

bejegyezte  : Sara Ravenscar
Vas. Aug. 05, 2018 10:08 pm

bejegyezte  : Gabriel Sinclair
Szomb. Aug. 04, 2018 11:00 pm


erre barangolok


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Elhagyatott raktárépület



honey, keep my secrets well
avatar
Dhampir

Avataralany :
❝candice 'king' accola
Tartózkodási hely :
❝new york
Csatlakozás ideje :
2016. Dec. 05.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Csüt. Nov. 30, 2017 5:51 pm
Sara && Raven
Haragszom Curtisre, igen, nagyon is. Nem tudom elhinni, hogy képes volt ezt tenni velem. Elérte a célját, elérte azt, hogy igyak egy nagyobb mennyiségű adag vért, hogy kiváltsam rendesen a vámpír énemet és ne csak ember legyek. Vámpír lettem, ő pedig megígérte nekem, hogy mellettem marad és segíteni fog, de most… Most sehol sincs. Nincs itt mellettem, nem támogat, nem segít át a nehéz időszakon, egyszerűen csak magamra hagyott. Úgy érzem magamat, mint valami használt rongy amit aztán egy idő után eldobtak. Jah, úgy érzem ez a legjobb hasonlat arra amit most érzek, és ami az életemet jellemzi jelenleg is.
Sosem volt túlerős akaraterőm, az megint más lapra tartozik, hogy viszont makacsnak rettentően az vagyok, de jelenleg ebben a helyzetben ami most kialakult ebben az elhagyatott épületben, nem sok hasznát veszem. Attól még, hogy makacs vagyok, a mondén nem marad életben. Nem mindenféleképpen. Oké, megtudnám makacsolni magamat, hogy márpedig én nem fogom őt bántani, de ha egy csöppnyi önuralma sincs az embernek akkor ez nem megy olyan egyszerűen.
Amikor arról volt szó, hogy hozzam elő rendesen a vámpír énemet, akkor a legnagyobb félelmem az volt, hogy mi lesz akkor, ha majd valamikor a közeljövőben nem fogom tudni irányítani a vérszomjamat és megfogok ölni valakit. Egyszerűen nem tudnék élni azzal a tudattal, hogy megöltem valakit, hogy egy ártatlan ember vére tapad a kezeimhez. Nem bírnék utána tükörbe nézni. Rettentően utálnám magamat érte.
Most pedig itt állok a sérült lány előtt, kezem csupa véres a vérétől, miután igyekeztem a lehető legjobban elkötni a vérzést. Amikor ezzel foglalkoztam akkor nem is nagyon éreztem a vérének mámorítóan ható illatát, csak miután a kötéssel végeztem, amikor ráfigyeltem, amikor már nem volt mivel lekötnöm a figyelmemet. Nos, akkor megcsapott a vér illata és a torkom ismét olyan volt, mintha csiszolópapírral súrolták volna. Szomjazom a vérre, de közben meg belső harcot vívok saját magammal, mert nem ihatok belőle, mert tudom, hogy nem lennék képes leállni és akkor megölném őt. Vagy éppenséggel az árnyvadász nyírna ki engem, mert róla sem feledkezhetek el, ugyanis nem vagyok egyedül. Mindenbizonnyal, ha nem lenne társaságom és egyedül lennénk itt a lánnyal, akkor a lány már halott lenne, mert nem tudnék uralkodni magamon és az érzéseimen. Az ösztönön amikor megérzem a vér édeskés illatát és szinte már rögtön magamhoz venném.
Hátrálok pár plusz lépést amikor az árnyvadász lány kettőnk közé lép, majd összeszedem az összes erőmet és egy szempillantás alatt eltűnök onnan.
Szinte fájdalmasan hat a friss levegő amiben már nem érzem a lány csalogató vérének illatát. Nagyon késő van, szerintem már az éjszaka közepe lehet már, nemsokára hajnalodik, jobb, ha elmegyek innen. London nem az a hely ahol tudnék élni, mert mindig csak ez a pillanat jutna eszembe, amikor majdnem megöltem valakit. Egy ártatlan.


■ ■ köszönöm a játékot <3  ■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
×Crystal Reed×
Kor :
20
Tartózkodási hely :
×The London Institute×
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Szer. Okt. 18, 2017 10:34 pm
Raven & Sara
Vakon tapogatózom a kéken fénylő szeráfpenge nélkül elsötétült iroda padlóján. Míg a bal tenyerem a félájult mondén mozdulatlan felkarját őrzi, a jobb a földre dobott fegyvert és a mini földrengés következtében padlóra hulló telefont keresi; mindhiába. Minden feleslegesen megtett mozdulattal értékes másodperceket veszítek, másodperceket, melyek könnyen a mellettem fekvő, részeg lány életébe kerülhetnek.
Tisztában vagyok vele, hogy döntenem kell, hogy most kell döntenem, hogy még akkor sem halogathatom az örökkévalóságig a választást, ha legszívesebben a legközelebbi asztal alá bújnék. Emlékszem, mennyire féltem az esetleges negatív következményektől az akadémián eltöltött első évemben, és hogy mennyire megrémített a tudat, hogy minden egyes baklövésemmel újabb és újabb csorbát ejtek majd a családunk megtépázott hírnevén. Az első kudarcba fulladt bevetési szimulációm után például órákig bolyongtam a főváros peremén, mielőtt a bátyám rám talált és hazarángatott.
Veszek egy mély lélegzetet, majd az alsó ajkamba harapva feladom az értelmetlen keresgélést és a félájult mondén irányába fordulok. Az ujjaim finoman tapintják ki testének vonalát, de amikor már ép kész lennék a térdhajlata alá nyúlva a karjaimba venni, egy erőteljes hang jéggé dermeszti minden végtagom.
Ahogy a szőke dámpír leguggol a részeg lány másik oldalára, egy pillanatra úgy érzem, teljesen elvesztem az irányítást. Mérges vagyok, amiért velem ellentétben épp olyan jól tájékozódik a sötét falak között, mintha egy napsütötte mezőn futkorászna. Magamat pedig egyenesen a pokolba kívánom, amiért egy hét eltiltást követően sem vagyok képes megtanulni a leckét.
Sebtében az övemre erősített irónért nyúlok és az alkaromra rajzolok egy apró, de annál fontosabb rúnát. A fekete, kacskaringós vonalakat két határozott félkörív követi, melyek egymásba olvadva felizzanak egyébként fakó bőrömön. Ahogy az adamantin eltávolodik a csuklómtól, a látásom azonnal kiélesedik.
- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötl… - tiltakoznék, amikor két gyors pislogást követően realizálódik bennem, hogy a velem szemben térdelő Alvilági a mondén sérülése köré tekert anyagdarabbal bíbelődik. Az átázott cafat fölé egy újabb textília kerül, ami az előzőhöz hasonlóan, pillanatok alatt elszíneződik. A vörös cseppek eleinte alig gyűszűfej méretűek, végül mégis ökölnyire duzzadnak.
Behunyom a szemem, majd elszámolok ötig, tízig, tizenkettőig. Tizennyolcnál járok, amikor ismételten kinyitva őket a tartójába csúsztatom az irónom, valamint az időközben megtalált szeráfpengémet.
- Jól vagy? - kérdezem fennhangon, fel-alá sétálva az irodában, miközben a darabjaira tört telefonomat siratom. Megroncsolódott darabkái röhögve gúnyolódnak, ahogy a figyelmem az akkumulátorról a némán maga elé meredő dámpírra terelődik.
Enyhén oldalra döntött fejjel próbálom meg kielemezni a szemeim előtt kibontakozó látványt. Azt, ahogy a szöszi tenyerei bősz rázkódásba kezdenek, mintha épp úgy elveszítené az irányítást, mint én és ez egy nagyon-nagyon rossz jel. A vér intenzív látványától ugyanis pillanatokon belül előbújnak hegyes metszőfogai.
Úgy lépek közé és a védtelen lány közé, mintha nem lenne holnap. A sikeresen visszaszerzett fegyverem kéken fénylik, miután az ajkaim megformálják a megfelelő angyal nevét. Uriel.
- Lépj hátra! - utasítom türelmesen, de amikor egy cseppnyi hajlandóságot sem mutat az együttműködésre, kénytelen vagyok megemelni a hangom. - Az angyalra esküszöm, hogy nem akarlak bántani, de ha választanom kell közted és a mondén között… - a nyelvem összeakad, a torkom pedig kiszárad, ahogy egy kisebb hatásszünetet követően rátalálok a megfelelő szavakra. - Őt kell választanom.
A törvény szigorú, de a törvény az törvény. Ez így van évszázadok óta és így lesz az idők végezetéig. Árnyvadászként kötelességem megvédeni azokat a mondénokat, akikre fenyegetést jelent az Árnyvilág. Bármennyire is nehéz elismernem, igenis vannak olyan dolgok és szituációk, melyek felülírják az Egyezményt.
Döntések, amelyeket meg kell hoznunk. És következmények, melyekkel örök életünkön át együtt kell élnünk.

sok-sok szeretettel   Embarassed   







rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Dhampir

Avataralany :
❝candice 'king' accola
Tartózkodási hely :
❝new york
Csatlakozás ideje :
2016. Dec. 05.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Vas. Okt. 01, 2017 2:26 pm
Sara && Raven
Ha lenne bennem elég akaraterő akkor simán el is mehettem volna innen. Sőt, ez lett volna a legjobb döntés amit ebben a helyzetben meghozhattam volna. De csak feltételes módot használva, hiszen nem mentem el, nem hátráltam, hiába tudom az agyammal, hogy nem kellene itt lennem, de a természetfeletti oldalam túlontúl erősebb, mint a gyenge mondén felem.
Curtis azt mondta, hogy az egyik legjobb dolog az, ha az ember vámpír. Meglehet, hogy igaza van, de most valahogy ebben a szituációban, jelen pillanatban nem érzem annyira jónak azt, hogy engedtem a csábításnak és aktiváltam a vámpír énemet. Eddig is jól megvoltam nélküle, heti egy kis adag vér, hogy ne haljak meg és ennyi, nem kellett volna nekem több. Az erő, a gyorsaság és minden olyan dolog ami a vámpírizmussal jár. De neem, én voltam olyan hülye, hogy hittem neki. Ittam egy nagyobb adag vért és ez már vissza fordíthatatlan, hiszen nem tudom elnyomni ezt az oldalamat, mert egyre inkább csak sóvárog azért, hogy az előtérben, a fényben lehessen, de én nem akarom ebbe a bizonyos fénybe engedni. Visszaakarom zárni oda ahol eddig is jól megvolt. Megvoltunk.
Nem mozdulok meg amikor a vadász megpróbál kikerülni. Az összes idegszálam pattanásig van feszülve és attól félek, hogy ha akár csak egy lépést is megpróbálnék arrébb tenni akkor ezt a maradék önuralmamat is elveszíteném, az pedig mindhármunkra nézve nem lenne túl jó. Biztos vagyok benne, hogy kárt tennék a mondénben, a vadász pedig bennem, és kitudja, hogy hogyan vágnék vissza a vadásznak. Komolyan gondoltam, hogy nem akarok egyikőjüknek sem ártani, de fogytán az energiám. Eleve nem vagyok erős azóta, hogy Curtis magamra hagyott, hiszen elvonási tünetekkel küzdök, akkor még a vérrel is meg kéne barátkoznom. Szóval, nem túl jó párosítás. A legrosszabb időszakomat fogták ki ezek ketten.
Hallom, hogy a másik helyiségben elesnek, én pedig nem bírom tovább, egy szempillantás alatt ott termek előttük.
- Elfog vérezni, nem fogja megélni, míg a mentők kiérnek ide. – szólalok meg, miközben a hangom egyre feszültebb és a sebeit vizslatom.
Leguggolok a mondén lány mellé és csak is őt figyelem. Most vagy sikerül erőt vennem magamon és megmenteni őt, vagy megölöm. Ez a két végkifejlet van, nincsen arany középút, nincsen harmadik lehetőség, csak és kizárólag ez a kettő.
Végül veszek egy mély levegőt, majd tépek a pólójának az aljából egy darabot és igyekszem elkötni a nagyobb vérzést okozó sebét. Ha már nem fog vérezni akkor az én dolgom is sokkal, de sokkal könnyebb lesz.
A kezem csupa vér lesz a sebétől, a szememben látszik a vágy a vér iránt, de muszáj leküzdenem. Nem bánthatom. Egyiket sem. Erősnek kell lennem. Muszáj.


■ ■ csapassuk aww  ■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
×Crystal Reed×
Kor :
20
Tartózkodási hely :
×The London Institute×
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Pént. Szept. 01, 2017 5:51 pm
Raven & Sara
Az egyik pillanatban még üveges tekintettel figyelem, ahogy az állam ívén megpihenő, lusta cseppek a földre hullanak, apró tócsát kreálva a poros padlón. A következőben már a felkaromat szorongató, ijedt mondén fölé tornyosuló, szőke Alvilágit nézem. Szénfekete cipői bíborvörös lenyomatokat hagynak a megszürkült gerendákon, míg a teste remeg, akár a kocsonya, ahogy a torkán ragadt sikoly darabjaira zúzza a megfagyott pillanatot. Nem akar bántani minket, nem akar vérontást, jóllehet a szemei szüntelen a homlokomon keletkezett sebet mustrálják. A halántékomra száradt vért.
- Csak még egy pillanatig tarts ki - kérlelem suttogva, és mit sem törődve a dámpírral, vagy a részeg lány vérző lábával, egy határozott mozdulattal a karjaimba veszem a mondént.
Természetfelettien magas sikolya betölti a légteret, visszhangzik és ítéletet mond minden egyes megkérdőjelezhető döntésem felett. Az izmaim tiltakoznak a hirtelen túlsúly ellen, pedig a névtelen lány alig lehet több ötvenöt kilónál.
Kiképzés ide vagy oda, a megfelelő rúnák nélkül nem vagyok elég erős egy Alvilágival való összecsapáshoz. Hisz a szőke dámpírnak a vérében kering a mágia, míg az én készleteim minden egyes megtett lépéssel vészesen megcsappannak.
- Kapaszkodj belém! - utasítom, de mintha a falnak beszélnék, nem reagál. Önfeledt kapálózik, én pedig kis haján a földre ejtem, amikor megpróbálom kikerülni a tehetetlenségében mozdulatlanná dermedt Alvilágit.
Egy kisebb örökkévalóságnak érzem, mire kijutunk a helyiségből, át egy másik, hasonlóan lelakott szobába. Ez kisebb, olyan, mint egy iroda, amit már évtizedek óta senki sem használt, jóllehet a falai épek, így a tenyeremben szorongatott szeráfpenge nélkül valószínűleg az orromig sem látnék.
A fejemben vadul cikáznak a gondolatok. Minden megoldásra váró akadályt egy másik, még égetőbb probléma követ, mert bár egy részem megnyugszik, amikor a kezeim között szorongatott lány abbahagyja a mocorgást, azonban a tény, hogy a mondén az ájulás szélén egyensúlyozgat, felettébb aggasztó. Orvosi segítségre van szüksége. Méghozzá minél hamarabb.
A szemöldökeim egymásnak simulnak, amikor elhatározásra jutok, mert mélyen legbelül tudom, hogy ezzel megint kockáztatok, de nem tehetek róla. Az ösztöneim felülkerekednek az észérveken, és mire felfogom, mit csinálok, sötétségbe borul a szoba. A szeráfpengém a földre hullik, de nem kapok utána, helyette a nadrágom zsebébe süllyesztett telefonért nyúlok és tárcsázom a 999-et.
Egy másodpercbe sem telik, egy kedves, fiatalos hang azonnal nekem szegezi a kérdéseit.
- Ön a központi segélyszolgálatot hívta, mi a vészhelyzet?
Az apró eszközt a vállam és az arcom közé szorítom, amíg egy halk nyögéssel dobok egyet a részeg lányon, hogy még véletlenül se csússzon ki a kezeim közül.
- Egy fiatal lány súlyosan megsérült, vérzik. Azonnali orvosi segítségre van szüksége - hadarom, miután bediktálom az első nevet, ami az eszembe jut, valamint a pontos címet, amin megtalálhatják a félájult tinédzsert.
A raktár ismételten megremeg, mintha a másik szobában maradt dámpír újfent beleütött volna a falba. Elveszítem az egyensúlyom, a telefon pedig kiesik a kezemből. A tenyeremre esem, arccal előre, a homlokom a mondén kulcscsontjába csapódik. Forog a világ.
A szívem a torkomban dobog, a felkaromban, az ujjaimban. Az egész kezem pulzál, mintha egy hatalmas impulzussá változott volna mind a kettő. Semmit sem látok.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezem a lánytól, amint sikerül kitapogatnom, hol kezdődik a feje és merre vannak a lábai.
Még lélegzik, és csak ez a lényeg.

sok-sok szeretettel   Embarassed   




A hozzászólást Sara Ravenscar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 01, 2017 3:11 pm-kor.





rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Dhampir

Avataralany :
❝candice 'king' accola
Tartózkodási hely :
❝new york
Csatlakozás ideje :
2016. Dec. 05.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Vas. Aug. 13, 2017 10:18 pm
Sara && Raven
Veszek egy mély levegőt, hogy megpróbáljam megnyugtatni magamat, viszont a következő pillanatban rájövök, hogy ez nagyon rossz ötlet volt, ugyanis amikor beszívom a levegőt a tüdőmbe, akkor mást sem érzek csak a vér mennyei illatát, a tömérdeknyi csábítást.
Neki hajtom a fejemet a betonfalnak amiben pár perccel ezelőtt dühömben és tehetetlenségemben belevertem teli erőből. Érzem ahogy a testem sóvárog a vér után. A torkom kapar és a szemfogaim fájdalmasan bújnak elő és csak is arra várnak, hogy belemélyesszem valamelyikük nyakába.
Hihetetlen milyen érzés sóvárogni a vér iránt. Soha az életemben nem éreztem még ilyen érzést. Curtis nem mondta azt, hogy ilyen rossz lesz. Bár nem is csodálkozok, hiszen ő semmit sem mondott nekem, csak azt, hogy minden sokkal jobb lesz, ha engedek a vámpír énemnek. Erősebb leszek. Lehet, hogy fizikailag erősebb vagyok immáron, hogy engedtem dominálni a rosszabbik énemet, de nem tudom uralni és elviselni az ezzel járó dolgokat és nehézségeket. Gyenge vagyok és azt akarom, hogy ennek vége legyen. Nem akarok senkit sem bántani, de tudom, hogy ha az árnyvadász nem talál ki nagyon gyorsan valamit akkor nem fogom tudni vissza fogni magamat.
Szemeimet lehunyom és megpróbálok csak a lány hangjára figyelni, de nem használ. Az érzékeim felerősödtek, még nem vagyok régóta vámpír, nem tudok uralkodni magamon.
- Nem. Fog. Menni. – mondom ki lassan ezt a három szót, tagolva, érthetően, de továbbra sem mozdulok a fal mellől, a kezeimet viszont ökölbe szorítom.
Muszáj valahogy levezetnem a feszültséget, a vágyat. Az agyam folyamatosan kattog, megállás nélkül azon agyalok, hogy mihez tudnék kezdeni, de semmi nem jut eszembe. Felötlött a fejemben az is, hogy szimplán egyszerűen csak kisétálhatnék innen, de nem vagyok képes rá, a lábaim nem akarnak elindulni az ellenkező irányba.
Amikor a vért erősebben érzem meg, hirtelen előttük termek, pár centire megállva tőlük. Tekintetem akaratomon kívül is a lány vérző homlokára téved. Az ínyem szinte már fájdalmasan sajog a szemfogaimtól.
- A vér... – suttogom megbabonázva. - A vágy… Túl erős. – ejtem ki a szavakat halkan, és továbbra is csak a gyönyörű vöröses-rozsdás barnás foltot nézem, és a sebét ami a vérzést okozza.
Nem mozdulok felé, de hátrálni sem vagyok képes.


■ ■ csapassuk aww  ■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
×Crystal Reed×
Kor :
20
Tartózkodási hely :
×The London Institute×
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Szomb. Júl. 22, 2017 9:01 pm
Raven & Sara
Mérges vagyok a lábaimnál heverő, részeg mondénra, mert ostoba és minden egyes tettével felesleges feszültséget gerjeszt, ugyanakkor dühös vagyok magamra is, mert hagyom, hogy a helyzet görgette szikladarabok maguk alá temessenek. Hisz kettőnk közül mégiscsak nekem kellene okosabbnak, és nem utolsó sorban óvatosabbnak lennem! Én vagyok az, aki tudja, mennyire veszélyes a tőlem alig egy karnyújtásnyira álló Alvilági. Csupán bennem realizálódik, hogy pengeélen táncolunk.
- Most már tudom - válaszolom, és a hangom szándékosan halk, ahogy a vállam felett sebtében a dámpír csillogó szemeibe nézek. Feszült, túlságosan is feszült, ez pedig minden, csak nem kedvező a karomat szorongató emberre nézve. Talán tévedtem, amikor elhamarkodottan olyasmit feltételeztem, hogy túl sok alkoholt gurított le a torkán ahhoz, hogy felmérje a környezetét, és mégiscsak érzi, hogy ezúttal túl nagy szarba keveredett.
Az agyam magas fokon izzik, ahogy megpróbálok összerakni egy épkézláb tervet, jóllehet kicsit elbizonytalanodom, amikor eszembe jut, hogy semmiképp sem bánthatom a tőlünk pár lépést hátráló Alvilágit. Árnyvadászként a mondik  védelmezése épp olyan fontos feladatom, mint a városban kószáló démonok kinyuvasztása, ennél fogva legyen ez a vörös hajú diáklány bármennyire ostoba, nem hagyhatom elvérezni. Azonban attól tartok, amint megmozdítom, csak még intenzívebbé válik a vér illata, az pedig fékezhetetlenné változtatja a háttérben meghúzódó szőkét.
Valaki mindenképp meg fog sérülni, és a szökőkutas incidensre gondolva csak remélni tudom, hogy ezúttal nem a mondén húzza a rövidebbet.
- Sajnálom, hogy túl gyorsan ítélkeztem.
Veszek egy mély lélegzetet és rendszerezem a kicsapongó gondolataimat. Első lépésként mindenképp el kell távolítanom az Alvilágit az egyenletből. Azonban ahhoz, hogy ezt megtegyem, meg kell szüntetnem a vérzést, ami ideláncolja.
Megrekedve szakítok le egy darabot a mondén kardigánjából, hogy a puha szövetet ezt követően a lába köré tekerjem. Ha képes lennék legalább minimálisan csökkenteni a levegőben keringő, édeskés illatot, akkor máris könnyebb lenne a dolgom. Bezzeg, ha egy fárasztó edzést követően vetődtem volna errefelé, akkor nem lennének problémáink!
Ahogy mindketten a földre esünk, egy pillanatra ledermedek. A mondén sikolya visszhangzik a fejemben, majd háttérzajjá csendesül, ahogy lassított felvétel módjára a dámpír irányába fordulok.
- Nyugalom. Figyelj, koncentrálj a hangomra! - próbálkozom, miközben megfontoltan a hátam mögé tolom a vörös lányt. A tenyerem bordóra színezi a vére. - Koncentrálj a hangomra, amíg én kiviszem - mondom egy határozott biccentéssel. A jobb kezemet óvatosan az oldalamhoz engedve, az ujjaimat egy gyors mozdulattal a markolat köré fonom, majd Uriel nevét suttogva fényárba borítom a szobát. Fő az elővigyázatosság. - Látom, hogy nem akarod bántani, képes vagy visszafogni magad, csak koncentrálj a hangomra.
Lassan, de biztosan mozgunk. A mondén körmei apró, félhold alakú foltokat hagynak a bőrömön, kigúnyolva a rúnák égette hegeket. Ezúttal akkor sem esünk a földre, amikor a lábam beleakad egy váratlan betondarabba.
Az épület megremeg, amikor a szöszi beleüt az egyik támfalba. Apró törmelékek hullanak a fejünkre, csúnyán homlokon csapva egy vastagabb gerendával. A szemöldököm mentén végigcsorgó, langyos melegség olyan, mintha folyékony napsugárban fürdőznék, de ez éget, amikor rájövök, hogy minden csepp egy kisebb káosz előszele.
- Ezt nem hiszem el! - szitkozódom, ahogy a dzsekim ujjával megpróbálom eltüntetni a kövér cseppeket, jóllehet azok másodpercek alatt végigszáguldanak a halántékom mentén, hogy aztán egy lusta pillanatra még elidőzzenek az állam szélén, mielőtt végleg nekicsapódnának a poros padlónak.
Totális megsemmisülés.
Ó, hogy szakadna rám az ég!

sok-sok szeretettel   Embarassed   







rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Dhampir

Avataralany :
❝candice 'king' accola
Tartózkodási hely :
❝new york
Csatlakozás ideje :
2016. Dec. 05.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Csüt. Júl. 20, 2017 6:12 pm
Sara && Raven
Nem akarom bántani a lányt, eddig sem akartam, hiszen nem azért jöttem ide, hogy bárkinek is ártsak, hogy bárkinek is fájdalmat okozzak. Londonba menekültem a gondok elől, még is sikerült itt is gondot kreálnom magamnak. Mi van, ha én magam vagyok a gond? Minden gond forrásának a kiinduló pontja? Eddig bármit is csináltam csak a baj lett belőle, bárhova mentem csak a gond lett belőle. Ezek után már komolyan kezdek elgondolkodni azon, hogy bennem lehet a gond, hogy én velem lehet a baj. Én magam lennék a baj?
Bólintok a lány szavai hallatán és hátrálok pár lépést, ezzel is jelezvén számára azt, hogy igaz az amit mondok. Igaz az, hogy nem akarok senkinek ártani, bár az is igaz, hogy ehhez rettentő nagy koncentrációra van szükségem, ugyanis sosem találkoztam még árnyvadásszal azóta, hogy nagyobb mennyiségű vért ittam és ezzel is aktiválva a vámpír énemet. Az angyalvér az olyan… Csábító.
Olyan csábító és annyi erőre van szükségem arra, hogy ne induljak meg felé, főleg akkor amikor hátat fordít nekem. Tekintetem rögtön a nyakára siklik, szinte látom magam előtt az ütőerét, szinte érzem lecsorogni a torkomon az édeskés vérét.
Nahjó, ÁLLJ!! Ha így folytatom akkor tényleg olyan dolgot fogok tenni amit nagyon megfogok bánni. Nem inni jöttem ma ide, csak a fejemet kiszellőztetni. Muszáj másra koncentrálnom és másra figyelnem, viszont a sírdogáló lány sem könnyíti meg a helyzetemet. Oh, egyáltalán nem.
- Nem akarom bántani. – ismétlem meg újra amikor azt mondja, hogy hagyjam a lányt kisétálni. Arrébb sétálok, neki dőlök az egyik beton tömbnek, mert úgy érzem, hogy jobb, ha távolabb megyek tőlük. Kell a távolság. Nem a félelem miatt. Mármint nem amiatt a félelem miatt, hogy az árnyvadász árt nekem, hanem amiatt a félelem miatt, hogy én árthatok bármelyikőjüknek is.
Megszólal bennem az emberi oldalam és rögtön elindulok feléjük, hogy segítsek, de amikor megérzem a vér illatát, megtorpanok. Rengeteg vér, nagyon sok vér. Nem mozdulok és nem szólalok meg. Kezeimet ökölbe szorítom össze.
Még akkor is egy helyben állok amikor összezuhannak és a földre esnek, a vörös hajú lány karját pedig egy beton darab elég komoly mértékben sérti fel.
- Nem akarom bántani. Téged sem, de... – ismétlem újra, mintha csak magamat akarnám megnyugtatni. Dühömben belecsapok a mellettem lévő betonfalba ami erősen behorpad, kézfejem pedig véres lesz, de muszáj valahogy levezetnem a vágyat. A vágyat, hogy igyak belőlük. Hogy szárazra csapoljam mindkettőjüket.


■ ■ csapassuk aww  ■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
×Crystal Reed×
Kor :
20
Tartózkodási hely :
×The London Institute×
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Hétf. Júl. 17, 2017 10:43 pm
Raven & Sara
Eltűnődve mustrálom a dámpír tekintetét, miközben a hangjában csengő elfojtott rettegéstől meghasonlik a lelkem. Egy részem őszintén hinni akar neki, benne, és elfogadni, hogy az elém táruló látvány igenis megtévesztett, hogy valójában képtelen lenne bántani a falnál kuporgó mondént, azonban a másik felem - az erősebb felem - továbbra is hitetlenkedik. Hisz mégis miért sietne egy hozzá hasonló szörnyeteg egy bajba jutott ember segítségére?
Összeszűkített szemekkel szorongatom a pengét. Izzó fénye bevilágítja a helyiséget, árnyék szörnyeket teremtve a dohos falakon. A Klávé törvényei egyértelműen kimondják, hogy egyetlen nephil sem támadhat Alvilágiakra anélkül, hogy arra nyomos indoka lenne. Vajon mindaz, amit a saját két szememmel láttam, elegendő ahhoz, hogy a kialakuló helyzet fegyvereket követeljen? És mit is láttam pontosan? Egy zokogó ártatlant, vagy egy könnyeit hullató vétkest?
Többször is átgondolom a lehetőségeimet. Többször is végigpörgetem, minek is voltam a szemtanúja, amikor kiléptem a rejtekhelyként szolgáló támfal mögül. Többször is mély lélegzetet veszek, mielőtt egy milliméternyit lejjebb eresztem a fegyvert.
- Lépj hátrébb! - parancsolom. A hangom határozott és felsőbbrendű, ahogy azt a szüleimtől és más, idősebb Árnyvadászoktól tanultam. Félelmet nem ismerő, holott több olyan rúna is hiányzik a bőrömről, aminek nagy hasznát venném egy dámpír elleni küzdelemben. - Ha valóban igazat mondasz, és félreértem a helyzetet, akkor hagyd, hogy kisétáljon.
A kezemmel a mögöttem guggoló, vörös lányra mutatok, majd végleg az oldalam mellé eresztem a karom. Az ujjaim egészen elfehérednek, annyira erősen szorítom a szeráfpenge markolatát.
Lassú, körültekintő mozdulatokkal hajolok le a reszkető mondénhoz, gondosan ügyelve rá, hogy a testem elrejtse az Alvilági arcát. A legkevésbé sem hiányzik, hogy a szöszi önkénytelenül is előbukkanó szemfogai láttán elájuljon, vagy ami még rosszabb, a sikolyával felhívja ránk más emberek figyelmét. Hisz sosem tudni, mikor jönnek vissza a társai. A bejárat állapotából ítélve, legalább hárman lehettek, amikor átlépték az épület küszöbét.
Kelletlen grimaszra húzom a szám, amikor észreveszem a koptatott farmerjét vörösre színező sebhelyet. Első ránézésre ne tűnik többnek egy csúnya karcolásnál, de ahogy jobban megvizsgálom, feltűnik, hogy az anyag alsó része tocsog a vérben. Ez pedig nagyon, de nagyon nem jó hír!
- Fel tudsz áll? - kérdezem, de válaszolnia sem kell, a vonásaiba költöző agónia láttán tudom, hogy nagy valószínűséggel cipelnem kell majd, ha ki akarom juttatni.
Olyan gyorsan mozgok, ahogy csak tőlem telik. A fegyvertartómba süllyesztem a szeráfpengém, majd a mondén válla alá nyúlva segítek neki lábra állni. A hirtelen mozdulat hatására felszisszen a fájdalomtól, és hiába tartom, ahogy a jobb kezével a hajamba kap, mindkettőnket a földre ránt.
Az alkarja kegyetlenül nekicsapódik egy kiálló betondarabnak, amitől hangosan felvisít. A lehelete csípős az alkoholtól, és fintorogva tudatosul bennem, hogy a térdét kettészelő vágást is több mint valószínű, hogy saját magának köszönheti.
Megkönnyebbülök, amiért nem szúrtam át egy ártatlan Alvilági szívét egyetlen ostoba mondén miatt.
De a következő másodpercben, amikor a dámpír morgása közvetlenül a háta mögül érkezik, minden hálaérzet elpárolog. Ösztönösen, lassan és kimérten fordulok az irányába.
A tekintete ködös, az agyarain pedig megcsillan a Hold gyér fénye, igazi ragadozóvá változtatva egyébként emberi vonásait. Nem kell agytrösztnek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, az iskoláslány vére mennyire csábító lehet a számára most, hogy édeskés illata belengi az egész légteret. Nem kellett volna megmozdítanom.
- Francos franc! 

sok-sok szeretettel   Embarassed   







rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Dhampir

Avataralany :
❝candice 'king' accola
Tartózkodási hely :
❝new york
Csatlakozás ideje :
2016. Dec. 05.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület ₰ Szomb. Júl. 15, 2017 1:21 pm
Sara && Raven
Amióta Curtis rávett arra, hogy engedjek a vámpír énemnek azóta mondhatni eléggé megváltoztam. Nem érem be a heti egy véradaggal, már nem elég számomra az egy tasaknyi vér egy komplett egész hétre. Átvették a démonaim felettem az irányítást és valósággal rettegek ettől. Rettegek a vámpírizmustól, és bánom már, hogy hallgattam rá és több vért ittam a kelleténél, ezzel is engedve a vámpír énemnek, hogy az legyen a dominánsabb, hogy megkapjak minden olyan képességet ami azzal jár, ha valaki vámpír.
Ami a vérszomjnál is rosszabb az jinfentől való elvonási tünetek. Egy hete nem láttam Curtist, egy hete immáron, hogy nem ivott belőlem és nem jutott méreg a szervezetembe.
Az elmúlt egy hétben tényleg kezdem úgy érezni magam, mint valami holmi rossz drogok aki éppen elvonón van. Bár ha úgy nézzük, rászoktam a méregre szóval tekinthetjük drognak is, viszont ez az elvonós dolog nem igazán jön be, főleg mivel egy hete olyan, mintha Curtist elnyerte volna a föld. Sehol nem találom. Még a nővérénél is voltam, de hát azzal sem jártam túl nagy sikerrel, és minél több nap telik így el, nélküle, a harapása nélkül, annál inkább kezdek kiborulni és kétségbeesni. Napról-napra rosszabb állapotban vagyok és fogalmam sincs, hogy még is mit kéne csinálnom, hogy jobban legyek.
Muszáj voltam este kimozdulni kicsit, mert kezdtem úgy érezni magamat Curtis házában, mintha a falak zsugorodnának össze én meg nem tudnék mit csinálni és benn ragadnék. Ki kell mozdulnom, muszáj egy kis friss levegőt szívnom, kiszellőztetnem a fejemet. Még akkor is, ha félek attól, hogy bántani fogok valakit. Nem tanultam meg milyen uralkodni magamon, de remélem ilyen későn már senkivel nem fogom összekeveredni.
Éppen emiatt London külvárosa felé veszem az irányt, hiszen ott kisebb az esélye annak, hogy bármilynemű emberbe botlok bele.
Nem volt messze, nincs is közel, pont tökéletes távolságra van attól a várostól ami elől menekülök.
A kocsit ott hagyom valahol, majd elindulok valamerre.
Fogalmam sincs, hogy hova megyek, csak megyek arra ahova a lábam visz, és végül egy raktár szerűségnél lyukadok ki. Elhagyatott lehet, kívül-belül csupa graffiti minden.
Épp mennék tovább amikor halk neszt hallok meg én pedig akaratlanul is a hang forrását kezdem el megkeresni. Megpillantok egy lányt, egy vörös hajú lányt. Elindulok felé, hogy megnézzem mi a baja, hogy egyedül van itt, de amint közelebb érek hozzá, megcsap vérének édeskés illata. Legnagyobb szerencsénkre megjelenik egy lány aki közénk áll, de ettől még ugyan úgy csábít a vér, és immáron az árnyvadász vére is. Angyal vér…
- Hékás, nyugi, nem akarom bántani. – mondom végül a vadászra pillantva. Ugyan a szám és az agyam ezt gondolja, még is a zsigereimben érzem, hogy mennyire megakarom harapni.


■ ■ csapassuk aww  ■ ■credit







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Árnyvadász

Avataralany :
×Crystal Reed×
Kor :
20
Tartózkodási hely :
×The London Institute×
Csatlakozás ideje :
2017. Jul. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Elhagyatott raktárépület ₰ Csüt. Júl. 13, 2017 1:29 am
Raven & Sara
Kevés Árnyvadász hisz a második esély jogában, és hogy őszinte legyek, már nem is emlékszem, mikor találkoztam utoljára olyan katonával, aki nem csupán szavakban, de tettekben is képes volt megmutatni, mi az a könyörületesség. A szüleimen kívül, természetesen. Ha már egy Ravenscar sem hinne abban, hogy a hibáinkat, legyenek azok bármennyire is borzalmasak, ki lehet köszörülni, akkor fogalmam sincs, mibe kapaszkodnék. A vezeklés reménye az elmúlt másfél évszázadban olyan mélyen beleivódott a családfánk gyökereibe, mintha a DNS-ünk részét képezné.
Egy szó, mint száz, még mindig alig hiszem el, hogy az Intézet igazgatója egy hét lelkiismeretes fegyver tisztogatás után bármiféle megjegyzés - vagy rám sózott partner - nélkül kienged London utcáira, pedig itt vagyok. A kedvenc bőrdzsekim és az övemre erősített dobócsillagok tökéletes kombinációt alkotva egyszerre védelmeznek a hidegtől és a külvárosban lézengő démonoktól, míg a csuklómra rajzolt rúna elrejt a nem kívánt bámészkodók elől. Minden tökéletes.
Ezúttal jobban figyelek, egyenletesebben lélegzem és gyorsabban reagálok. Az sem zavar, hogy az esetek többségében teljesen feleslegesen fordulok a gyanús hangok irányába. Egy kiváló harcos sosem veszi készpénznek, hogy a közeli sikátorban a századik alkalommal is patkányra vadászó macskákat talál majd egy tudatlan mondén húsát tépő vérfarkas helyett. Sosem lehet tudni, mikor változnak az egymással ordibáló szerelmesek vér után sóvárgó vámpírokká, vagy mikor fordul a részeg randalírozás démonidézésbe.
Még a legjelentéktelenebb izmaim is megfeszülnek, amikor meghallom a lány sikolyát. A Hyde parkban elkövetett valamennyi baklövésem lejátszódik előttem, a földhöz láncol és mozdulatlanná dermeszt, mint amikor egy reklám annyira megfog, hogy képtelen vagy elkapcsolni a csatornát. Hiába tudod, hogy váltanod kellene, mozogni, sietni, megvárod a záró jelenetet. A démont és a fiút, aki a szökőkúthoz simulva, idegesen keresi a kiutat.
A mondén ismételten felsikolt.
Mozogj már!
Veszek egy mély lélegzetet majd még egyet és még egyet, csupán a biztonság kedvéért. Nem hagyhatom, hogy egyetlen hiba meghatározza az életem és egyébként is, Árnyvadász vagyok, egy harcos, erre születtem. Az Árnyvilág nem tűnik el pusztán azért, mert azt kívánom, bárcsak ne lennének szörnyek az ágyam alatt.
Úgy futok, mint akit démon hordák kergetnek és még akkor sem lassítok le, amikor elérek egy elsőnek igencsak elhagyatottnak tűnő raktárépületig. A bedeszkázott bejárat egyik oldala teljesen fel van szakítva, és a fára firkált, kivehetetlen minták láttán akár egy laikus számára is egyértelművé válna: pár részeg fiatal ismételten egy horror film vakmerő szereplőjének képzelte magát. Szemforgatva lépem át az egyik megrongált fadarabot.
Bent óriási a sötétség. Csupán egy-egy apró repedés engedi át a Hold fényét, így gondolkodás nélkül az alkaromra rajzolok egy éjjellátó rúnát, mielőtt folytatnám az utat, egyenesen az épület közepe felé.
A halk szipogás és a sebtében elmormolt imádság az első, ami felkelti a figyelmem. Mindkettő a tőlem jobbra található helyiségből érkezik.
- Uriel - suttogom, amitől a kezemben szorongatott hűvös penge azonnal felizzik. A fénye veszélyes árnyékot vet az arcomra, amikor kilesek a rejtekhelyként szolgáló támfal mögül.
Mindössze két személy tartózkodik a szobában. Egy könnyeit épphogy visszanyelő, vörös hajú lány és egy szőke Alvilági, aki lassú, megfontolt léptekkel közelíti meg a lábai előtt kuporgó mondént.
Beszívom az alsó ajkam és rászorítok a szeráfpenge markolatára.
- Állj meg ott, ahol vagy! - kiáltom, majd előlépve az árnyékból, egy kecses ugrással a dámpír és reszkető lány közé ékelem magam. A pengém hegyét a szöszi mellkasához érintve nézünk farkasszemet, miközben az üres kezemmel megérintem a mondén fejét és nyugtatóan a hátam mögé terelem.
Most már minden a legnagyobb rendben.  

sok-sok szeretettel   Embarassed   







rules exist for a reason - when you don't follow them
people get hurt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
honey, keep my secrets well


Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elhagyatott raktárépület


Vissza az elejére Go down

Elhagyatott raktárépület
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: