S továbbra is megmarad a maga nyugodtságában. Tetszik, hogy nem veszti el a fejét egy démon jelenléte miatt. Nem tudom, hogy a lovas lét mennyivel változtatna ezen a dolgon. Hisz mégiscsak magasabb szinten állok, mint az átlag. Minden téren magasabb szinten. Ám ezt neki nem feltétlen kell tudnia. Meg ahogy elnézem, nem érdekelné túlzottan ez a dolog sem. S mellé némileg csípősen is válaszol. Valóba hasonlít rám. Nem fél kimondani azt, amit gondol. - Nem félsz, hogy egy rosszat szólsz és többé nem hagyod el ezt a helyet? - kérdem tőle mindenféle érzelem nélkül. Szemeim fagyosak és hidegek és némileg lehűlt az erdő is körülöttünk. Játszok és szeretek játszani. Ám, hogy a lányommal is így teszek. Lehet, hogy nem feltétlen jó dolog, ám kíváncsi vagyok, hogy miképp reagál dolgokra és ehhez ilyen lépéseket kell tennem. - Hallottál ezt-azt? - kérdek vissza miközben egyre közelebb lépkedek hozzá, egészen addig, amikor már erősen a privát szférájába érek. Ha engedi, akkor kezemmel gyengéden végigsimítok az arcán és úgy mérem őt fel még inkább. Ám, ha nem, akkor csak szemmel nézem meg magamnak még jobban. - Hasonlítasz rá, nagyon is hasonlítasz... - ejtem ki halkan a szavakat, magamra utalva természetesen.
Megpillantom mosolyát és egyből tudom hogy mulat valamin. Ahogy démontól vártam. Közeledésére nem reagálok semmit, mozdulatlanul állók amúgyis a fa kényelmesen tart, meg ha ennyire érdeklem akkor nem fog bántani. Nem lep meg a válasza, sőt ezt is reméltem. A démononk nem olyanok akik elmondanának ilyen dolgot, vagy megbíznának egymásban, jobban belegondolva én sem bízom senkiben. - Nem, igazság szerint abban reménykedtem, hogy nem mondod el. - kacagása csak jobban igazolja gondolatomat, hogy szórakoztatja valami. Netán rajtam nevet? Nem nagyon izgat. Arcom sem mutat semmi érzelmet maximum gondolkodó arcot vágok. -Bizalommal teli? Kérlek én nem bizom senkiben. És nagyon is jól tudom halottam ezt és azt. - bele gondolva tényleg hallottam dolgokat, hogy milyenek a démonok, de ez nagyon nem érdekelt így nem is foglalkoztam vele. Remélem nem fogja sokáig húzni az időm a végén megunom és szó nélkül elmegyek.
Üzenet
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szomb. Ápr. 07, 2018 9:45 pm
Úgy reagált, ahogy szerettem volna. Nyugodt és meggondolt lett. Ám a szemei mégis elárulták őt, pedig próbálta azokat is uralni. De láttam bennük a fellángoló kíváncsiságot. S ez tetszik, így egy mosoly kezd el játszadozni ajkaimon, amiken egy sötét rúzs fénylik fel, ahogy a hold rávetül. Előrébb is lépek párat, hogy lássam miképp reagál a közeledésemre. - Abban reménykedsz, hogy egy démon meg fogja osztani veled a terveit? - kacagom el magam. Micsoda önbizalom! Micsoda lány! Már most imádóm őt, pedig csak most találkoztam vele. Természetesen ezen gondolatokból semmi nem látszik az arcomon. Az olyan, akár egy kőarc. Semmi érzelem, maximum némi vidámság, ám annak okát nehéz lenne kitalálni. - Ne légy ennyire tele bizalommal. A démonok sosem akarnak semmi jót. - mondom kemény és hideg hangon. Csak semmi érzelem.
Válasza egészen felvidított, már azért is mert lemagázott így sikerült egy kicsi mosolyt csalnia az arcomra. Mások mind keménynek akarnak látszani, hogy nem félnek tőlem és, hogy nem hódolnának be. Pedig igen is félnek. A másik kérdésem válaszára elgondolkodtam, hogy mennyi munkát tesz ezzel a nyakamba. De sebaj, majd megoldom. Mikor megmondta, hogy éppenséggel rám kíváncsi egyik szemöldökömet felvonva nézek rá. - Most megleptél. Nem gondoltam volna hogy pont én vagyok az akire kíváncsi vagy. - csak később jut el az agyamig, hogy megváltozott a hangja, hogy most már egyáltalán nem is fél. Eltűnik a mosoly az arcomról és újra komoly lettem. Most már tudom, hogy nem egy ember áll előttem. Félnem kéne? Ki tudja? De én már rég nem ismerem azt, hogy félelem így nem is érzem azt. Minden esetre újra megszólalok ugyan azzal a komoly hanggal. - Őszintén gratulálok. Te vagy eddig az első akinek sikerült átejtenie. De mond csak miért érdekellek ennyire. Démon. - utólag oda mondtam, hogy melyik fajba is tartozik ezzel szembesítem, hogy tudom, hogy mi. Bár tény kíváncsiságom megint előjött, hogy ugyan miért is keresett meg. Bár mi miatt is arcomon ezt a kíváncsiságot nem mutatom, a végén még azt fogja hinni elbízom magam. Pedig pont az a szokásom, hogy nem becsülök le másokat így nem tudnak meglepni.
Üzenet
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szomb. Ápr. 07, 2018 8:02 pm
Látom rajta, hogy kellően untatja ez az egész helyzet amiben van. Egy újabb idióta mondém akar számára hasznos dolgot megtudni tőle, vagy általa. Így hatalomhoz és előnyhöz jutni. Ezzel még inkább a kezére játszani. Végül rákérdez, hogy kire is gondolok éppen. Ha tudnád, hogy kire. - Egy olyan személyre, akiről... akiről nagyon sokat.. tu... tud. - magánzóm le végül. Mégiscsak úgy szólítaná meg valaki, aki teljesen be van tojva tőle. S igyekszem így is tenni, amennyire csak lehet. - Mi... Minden. - nyökögöm ki és már igen közel állok hozzá, hogy elröhögjem magam. Démon vagyok és szeretek másokkal játszani, ám ő nem átlagos. Számomra legalábbis biztosan nem az. S ami azt illeti, lassan már én is nagyon unni kezdem ezt a kis játékot. Így is megtudtam róla pár dolgot, ám nem bírom már tovább ezt a hülye szerepet. Biztos jó lenne még, játszani vele egy kicsikét, de majd máskor, talán. - S nem másról, mint rólad. - ejtem ki a szavakat teljes nyugodtsággal. Semmi nem látszik már belőlem abból a félelemből, amit eddig látott rajtam. Szemeim hidegek és érzelem mentesen néznek rá. - Tudni akarok rólad mindent, boszorkánymester. Az életed, a hobbid, a vágyaid. - az utolsó szót kicsit meg is nyomom és a szemeimben furcsa fény villan közben. Most már arra vagyok kíváncsi, hogy leesik-e neki, hogy éppen egy démonnal áll szemben.
Kicsit eljátszadozok a gondolattal mit is kérhet, ha nem a számomra megszokott dolgot kérne. Egy ideig jól elszórakozok ezzel a gondolattal míg meg nem kaptam a válaszom. Nem lep meg a kérése hiszen ezt a pályát is ilyen kérésekkel indítottam, információ kellett erről arról, amit meg is kaptak. Arcomból is sugárzik, hogy nem vagyok meglepve ám mi előtt megszólalnék mély levegőt veszek. - Nos ki vele, kiről van szó? - mondom a megszokott hangon szemeim ezúttal már ezúttal unalmat sugároznak, hogy már túl akarok lenni rajta, de más érzelmet nem mutat ki. Ezúttal ki lesz a szerencsétlen akiről infó kell? Új személy lesz, vagy egy olyas valaki akiről már gyűjtöttem titkokat? gondolataim egyre jobban ezen járnak, majd ismét nyílnak az ajkaim, hogy újabb kérdést tegyek fel. - És, pontosan milyen információ kell? - teszem fel hátha tudja mit akar tudni a személyről, bár elnézve ő magát azt mondom inkább bizonytalan. Úgyhogy megpróbálok erőt venni magamon és nem türelmetlennek lenni, nehogy mérges legyek és megijedjen tőlem majd elfusson.
Üzenet
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szomb. Ápr. 07, 2018 6:26 pm
Ismét kijavít azon a téren, amit éppen kérni akarok tőle. Látom szereti a pontos megfogalmazást. S ami azt illeti, meg is értem, hogy miért ezt választja. Némileg kevesebb macera és nagyobb félelem a mondémok szívében. Hisz nem tudhatják, hogy mikor kopogtat be hozzájuk váratlanul. Ezért is adom számára továbbra is a reszkető nyárfalevelet. Úgy vélem, hogy eddig egészen jól megy. Már csak olyat jó dolgot kell kitalálnom, mielőtt megunja, aminek hangot is had. Jelezvén, hogy neki is van dolga. Pedig az esti terveid még bőven változni fognak. - In... Információ kéne egy bizonyos személyről. - nyökögöm ki halkan, ám megfelelő hangerővel, hogy ő is hallja. Azt már nem tudhatja, hogy róla akarok információt, legalábbis még nem tudja.
Az feltűnt, hogy húzza az időt elvégre, egy ember aki fél inkább túl akar lenni az egészen és nem húzná az időt olyan válaszokkal ami nem viszi előrébb a dolgot. Főleg, hogy a legtöbbnek kevés az ideje ezért is mennek általában gyorsan az ilyen dolgok. - Ki minek nézi, én szívességként gondolok rá. Az már más kérdés, hogy te minek gondolod. - nem nézek rá míg ezeket mondom, nem egy személyt ijesztetem meg azzal, hogy folyamatosan őket néztem. Inkább balra nézek és valami életjel után nézelődőm él e ebben az erdőben valamilyen állat ami a nyomát itt hagyta. - Ki vele nekem is vannak dolgaim amiket nem kéne várakoztatnom. - igazat mondtam nem kéne szegény ágyikómat várakoztatni mert a végén kiközösíti a kis taknyos és, ha ő oda egyszer befekszik ki már nem veszed. Arról nem is beszélve, hogy emlékeztetőt kell adnom az "ügyfeleimnek", hogy még áll a szívesség. Tekintetem visszatér a lányhoz jelezvén, hogy várom a válaszát.
Üzenet
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Pént. Ápr. 06, 2018 7:56 pm
Miután kisorakozta magát a szerepjátékomon, komolyra váltott. Lazán nekidől egy fának és úgy mondja, hogy szívesség, nem szerződés. - Nekem azt mondták, hogy szerződést kell kötni. - nyökögöm ki halkan, remegő hangon. Mint aki mindjárt összetolja magát és szíve szerint elfutna innen. - Olyan dolgot.. A... Amit nem kaphatok meg másképp. - felelek neki, nem kicsit ködösítve. Kíváncsi vagyok, hogy meddig tudok elmenni ezzel a játékkal. Hogy meddig tudom húzni. Meg akarom tapasztalni ezt az oldalát is, ahogy idővel a többit is. Ám még korántsem akarom lelőni a poént, hogy démon vagyok és, hogy az én verem folyik az ereiben. Na akkor fog igazán meglepődni. Ám most még nem ott tartunk. Még húzom kicsit és meglátjuk, hogy mi fog történni.
B evallom szórakoztat ahogy fél, de nem fogok még egy ilyet elsütni szeretném rövidre zárni a dolgot. Nem csak neki lehet dolga, hanem nekem is kiszeretném magam pihenni és kiélvezni a szabadnapjaimat mielőtt visszamegyek dolgozni. Előveszem komolyabbik énemet és mosolyom kicsit lelankad míg neki dőlök a fára ami mögöttem volt. - Szerződés? Inkább szívesség, mint szerződés. - mondom komoly hangon míg karba teszem a kezem. - És mond...mit szeretne a kicsi szíved amiért hozzám fordulsz? - kérdezem, hogy egy kicsit előrébb haladjunk. Arcom is kezd egyre komolyabb lesz, ahogy tényleg egyre komolyabban veszem. Kíváncsiságomat próbálom leplezni, hogy olyan mint a többi vagy mást akar. Nehéz elhinni, hogy épp szívességeket teszek embereknek, hogy jobban jöjjek ki ha kell valami. Főleg, hogy inkább emberként szeretnék viselkedni, élni, de ez nem nagyon megy. Nem tudok ellent mondani az ösztöneimnek, hogy démon vér is csörgedezik az ereimben. Alig várom, hogy haza mehessek aludni a jó ágyikómba, bár igaz jó egy kicsit elszakadni a taknyostól.
Üzenet
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Csüt. Ápr. 05, 2018 9:05 pm
Kicsit más találkozás valószínűleg jobb lett volna. Ám nem vagyok olyan, aki egyik reggel a nappalidban issza a kádév és köszön, hogy Helló. Az apád vagyok, aki most éppen az anyád. Biztos vagyok benne, hogy kellően sokkoló lenne számára. Megnézném, hogy miképp reagálna erre, ám mégsem ezt a megoldást választottam. Helyette inkább azt, amiben most is vagyok. S azt kell mondjam, eddig nem ért túl nagy meglepetés. Teljesen nyugodt hangon, ami már majdnem unott, hogy igen, ő az. Aztán egy kis megfélemlítéssel próbálkozik. S ha már játszok, akkor játszunk. Így arcom elfehéredik a kijelentésére és remegni kezdek. Egész jól tudok utánozni egy félő embert, hisz nála sokkal többet láttam már. - D...De.. - nyelek egy nagyot, mintha gombóc lenne a torkomon - Ám k...szükségem v...van a szerződésre. - dadogom, mint aki teljesen be van tojva. Minden porcikám remeg, arcom fehér, szemeimben félelem ül. Hisz milyen démon lennék, ha nem menne a színészkedés mesteri szinten.
K icsit már hiányzott az alku kötés. Nem is tudom mikor volt, hogy utoljára alkut kötöttem. Mondjuk a módszereim még mindig megvannak nem feltétlenül kell engem megkeresni van, hogy én keresem meg őket, van hogy akaratuk nélkül. Főleg, hogy mindegyik vagy adócsaló, vagy szélhámos így könnyebb meggyőzni őket. A legtöbbjük mind ugyan azt akarja, vagy hatalmat, vagy olyan információkat amivel tönkre tehetik egymást. És én ezt meg is adom nekik. Persze, kérdezgetik, hogy mi az ára, de mindegyiknek ugyan azt mondom. "Maradjunk annyiban, hogy én megteszem ezt a szívességet neked, és majd te is teszel nekem egy szívességet...valamikor." És bele mennek nem hiába mondják, hogy az egyszerű emberek ostobák. Természetesen félnek, hogy mikor kopogtatók az ajtójukon, hogy kérem a részem. Elvégre nem tudják, hogy mit akarok. De a mai este kicsit más. Meg keresett egy lány, hogy akar tőlem valamit. Kicsit meglepett hiszen általában sikátorokban szoktam intézni az ügyeimet, de most az erdőben találkoztunk. Mivel az erdőhöz nem lakom messze elmentem. Beléptem az erdőbe és magamba szívtam annak jellegzetes illatát és a fákat képleltem milyen fajtájúak vannak itt. Nem mintha megtudnám különböztetni őket, de megpróbálkozom vele. Elérem az erdő közepét és megállók. Körbe nézek hátha itt van, de nincs szóval várok. Nem is kellet sokat várnom mert hamar megjött. Diszkréten végigmértem. A hangja félelmet sugárzót, bár az előérzetem azt súgta egy kicsit sántít a dolog. De most félre raktam az érzést. - Én bizony, személyesen. - mondom nyugodt hangon, egy halvány mosollyal az arcomon. Elvégre kicsit szórakoztatott az arc kifejezése. - Mond, miért hívtál ide? Nem félsz, hogy kitépem a torkod? - mondom ugyan azzal a hanggal. Nem kérdezem, honnan ismer elvégre az "ügyfeleim" szoktak újakat csábítani hozzám, remélve, hogy elfelejtem őket és az adósságukat. De én nem felejtek. Tartók egy bizonyos távolságot így nekem is kényelmesebb és neki sem kell annyira paráznia.
Üzenet
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Csüt. Ápr. 05, 2018 6:20 pm
Nem hittem volna, hogy valaha ilyen érzések fognak bennem megjelenni, mint amiknek a hatására éppen egy erdőben mászkálok New York határában. Meg úgy összességében érzések megléte is meglepő. Amióta csak létezem, érzéstelen arccal álltam hullákkal körbevéve, nyakig véresen. Habár egy érzés volt benne.. A gyilkolás élvezete. De démon vagyok és mellé egy lovas, így ez inkább alapdolog. S most, hogy az utóbbi hónapokat kereséssel töltöttem a földön, egyre több emberi viselkedés forma ragadt rám. Ezt még a nővérem is megjegyezte. Nem mintha különösebben érdekelne, ám valahogy mégis furcsa. Furcsa, hogy én, aki mindvégig elzárkózott más érzelmektől, most egy olyan személy felé haladok, akivel viszont ezt nem fogom tudni megtenni. Sok alakomnak hála, amit felvettem az földön, egyiknél jött egy mondém nő, aki elcsavarta akkor a fejem. Akkor férfi alakban voltam már egy ideje a földön. S nem kell mondanom, hogy hamar kapcsolat lett belőle, ami nem volt túl hosszú életű és azután visszatértem a pokolba. Ez 22 éve volt, körülbelül. Nem számoltam az éveket. S nagy meglepetésemre olyan információ ütötte meg a fülem, hogy az a nő terhes lett általam és meg is szülte a gyermekét. S ez volt az a pont, amikor ismét a földre jöttem. Az öreg feladatai, meg jók voltak oknak ehhez. Ám az információm semmit nem mondott el arról, hogy mégis merre találom őt. Még a kinézetéről sem tudtam semmi. Ennek megfelelően első utam a mondém nő felé vezetett. Na őt kifejezetten könnyű volt megtalálni és kiszedni belőle a kellő információt. Így már lett egy nevem és helyem. Iviry Wade. Érdekes a hangzása, de tetszik. Mondogattam és úgy ízlelgette a nyelvem. A lányom neve, akinek én vagyok az apja.. Mármint anyja.. Attól függ, hogy miképp nézzük. S habár démoknál nem ritka a gyermek mondémektől, én valahogy kerültem az ilyet. Sosem kerültem olyan kapcsolatba, amiből lett volna egy. Egészen addig a találkozásik. Ám az új információknak hála gyorsan megtaláltam őt. S kezdődhetett a nyomozásom könnyebbik része. Kicsit jobban körbejártam. Mind a halandó, mind az árnyvilágban. Kiderült, hogy jobban hasonlít rám, mint hittem volna. Ezt az általa eltemetett emberek számából gondolom. Illetve, hogy szeret szerződéseket kötni, tekintve, hogy boszorkánymester, a véremnek hála. Ezt, az utóbbit használtam ki ahhoz, hogy találkozzak vele, ennek az erdőnek a mélyén, egy tisztáson. Természetesen az éjszaka közepén. Felkerestem őt, mint egy mondém nő, aki szerződést akart kötni vele. Kacsa az egész, ám tökéletes arra, hogy találkozhassak vele. Időben lépek be a tisztás szélére. Ő már ott vár a közepén. Csinos lány, habár az öltözködése ezt nem feltétlen mutatta. Hosszú, sötét haj és kerek arc. A mondém anyjára hajaz ezen a téren. A belső, na az biztosan rám. - S...Sz.. Szia. Te vagy Iviry, a bo..bo...boszorkánymester, akinek írtam? - kérdem tőle miután kellően közel értem. Természetesen adva a félős nő szerepét, aki kellően el van keseredve és kissé fél a helyzettől. Ruhában is igyekeztem azért megfelelőt választani. Hosszú szárú csizma, farmer, póló és bőrkabát. S mellé kellően álcázva az erőmet is természetesen.
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szer. Dec. 27, 2017 4:51 pm
●●●● Raven & Seymour ●●●●
- Igen, sajnos nem volt ösztönzés. - nevettem én is. Fura volt újra látni őt nevetni. Éreztem, hogy az a nevetés őszinte volt és ez csak még jobban összekavart. Nem értettem, hogy hogyan tudott ezek után szóba állni velem. Én még mindig szerettem őt, azért akartam tartani vele a kapcsolatot, de ő nem tudom miért ment bele. Én voltam a világ leghülyébb dhámpírja. Sokáig programoztam az este és másnap nem bírtam felkelni. Állandóan a hülye programozás... de csak ahhoz értettem, abból akartam megélni. Muszáj volt gyakorolnom és fejlesztenem magam, ha valamire vinni akartam az életben. Viszont arra gondolhattam volna, hogy ne randi előtti éjszaka kapcsoljak éjszakai bagoly üzemmódba. Természetesen késtem vagy egy órát, de azért még reménykedtem. Körbenéztem, de sehol nem volt és eléggé kétségbe estem. Sose szerettem inni, de tényleg elfeledtetett velem minden bajt, szóval elmentem kocsmázni, aztán az alkoholtól vezérelve elnéztem egy buliba. Másnap egy ismeretlen helyen ébredtem, egy ismeretlen lány mellett. Gyorsan leléptem és rohantam is Ravenhez, hogy elmondjam neki, mert nem tudtam magamban tartani. Elég csúnyán megcsaltam, szóval szakítás lett a vége, de még is ismét egymással szembe álltunk és ugyan úgy edzettünk, mint rég...vagyis a végét leszámítva. - Haha...- megforgattam a szemeim, de még mindig vigyorogtam. A nagy gondolkodásomban elfelejtettem figyelni a jelekre és az első támadása eltalálta a mellkasom. Erősebben ütött, mint régen, ő biztosan edzett. Hátra is estem a földön. - Még bele kell rázódnom. - ugrottam fel a földről hirtelen és leporoltam a ruhám. Utána már én indítottam támadást.
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Kedd Dec. 26, 2017 3:26 pm
Seymour && Raven
Olyan furcsa újra itt lenni, azok után, hogy mennyi emlék köt ide, most már viszont az már csak a múlt része, ami nem válhat a jövőmmé. A jövőnkké, hiszen szakítottunk Sey-el. Vagyis, én szakítottam vele, mert megcsalt, bár ezt a mai napig nem értem, hogy miért, hiszen sosem adtam okot szerintem arra, hogy megcsaljon. Szerettem őt, sőt, szerelmes voltam belé. Ő volt az első igazi nagy szerelmem és mindent megtettem volna érte, még is hátba szúrt. Tőle vártam volna utoljára azt, hogy bármilyen módon is, de bántani fog. Seymour ugyan olyan dhámpír, mint én, pont ezért is örültem annyira annak, amikor a köztünk lévő barátság átkovácsolódott szerelemmé és összejöttünk, hiszen tudtunk segíteni egymásnak, még jobban tudtuk támogatni a másikat úgy, hogy ugyan abba a fajba tartoztunk mind a ketten. Minden olyan szép és idilli volt, aztán ugye fel kellett gyorsan ébrednem ás rájönnöm arra, hogy márpedig ez a csúnya valóság, és Sey elmondta, hogy lefeküdt egy másik csajjal. Hirtelen akkor abban a pillanatban azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Hitetlenkedtem. Nem akartam elhinni azt, hogy ez tényleg megtörténhet velem. Úgy voltam vele, hogy ez nem lehet valóságos, nem lehet igaz, ez biztos csak valami rossz vicc és hamarosan elmondja, hogy csak hülyéskedett és semmit sem gondolt komolyan, de nem így lett. Teltek, múltak a napok én pedig egyre jobban kezdtem el beletörődni abba ami történt, végül pedig megmondtam Sey-nek, hogy nekem ez így nem megy tovább. Igyekeztem elfelejteni azt amit tett, de nem ment, nem tudtam túllépni rajta. Most pedig itt vagyunk...ketten...a régi helyünkön… Nagyon furcsa, furcsa újra itt lenni. Vele. - Ch, nem vagyok melletted és már nem is edzesz. Szörnyű vagy. – mondom és akaratlanul is elnevetem magamat. Annyira abszurd, hogy megint itt vagyunk mind a ketten, és nem esek a fejének, sőt, még képes vagyok őszintén is mosolyogni, ami valljuk be, nagy szó, azok után amik történtek velem. Most pedig nem csak konkrétan a Seyyel való kapcsolatomra gondolok, hanem arra amit Asmodeus tett velem. A hasamban-oldalam mentén örökre ott fog virítani annak a démoni bukott angyalnak a neve, és a tudat, hogy egy hajszál választotta el attól, hogy megerőszakoljon… A hideg is kiráz és érzem, hogy most is tiszta libabőrös leszek mindenhol. - Régen is szerettelek leverni. – mondom játékos mosollyal, majd felveszem a pózt és mértem rá egy támadást, amit, ha nem véd ki akkor a földön köt ki, ha pedig sikerül kivédenie akkor elégedetten elmosolyodok. Mindig is szerettem harcolni vele, bár biztos vagyok benne, hogy ez a mostani nem olyan lesz, mint az eddigiek, mert hogy is fogalmazzak...régen, nos, néha a harc végén máshova lyukadtunk ki.
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szomb. Dec. 16, 2017 11:48 pm
●●●● Raven & Seymour ●●●●
Kicsit izgultam, mert még csak nemrég szakítottunk és azóta nem nagyon találkoztunk. Tudtam, hogy ő már talált is valakit az életébe, de én még nem tettem túl magam rajta, pedig én csaltam meg őt. Mindig késtem mindenhonnan, ez egy rossz szokásom volt. Futva érkeztem meg a megbeszélt helyre és lihegve szólaltam meg. - Akkor jó, nem akartalak nagyon megváratni. - mosolyogtam vissza rá. Féltem, hogy más lesz a hangulat, mint régen. Nem akartam, hogy rossz legyen a légkör, ugyan úgy akartam vele lenni, mint régen, még ha már nem is mondtuk egymásnak, hogy szeretlek, meg nem tapadtak össze ajkaink. Én még mindig nagyon szerelmes voltam belé, de tudtam, hogy nem szabad. Nem akartam ezt a tudtára adni. Próbáltam másra gondolni, hogy eltereljem a figyelmem. - Mostanában elég keveset edzettem, szóval lehet le fogsz tudni nyomni. - kicsit zavartan túrtam a hajamba és talán kicsit el is vörösödtem, mert tényleg legyengültem mióta nem edzettünk. Sokkal erősebb lettem volna, ha már sikerült volna kiváltanom a vámpírságom. A Dhampirok gyengébbek voltak, viszont erősebbé tudtak válni egy bizonyos folyamat segítségével. Nekem nem is volt rá lehetőségem, meg nem is volt rá szükségem. Nem igazán fenyegetett semmi, ha meg mégis akkor ott volt az apám, aki érdekes módon mindig ott termett, ha valami bajom volt. - Kezdesz? - néztem rá kérdőn, majd hátrébb léptem és felvettem a támadó állásom.
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szomb. Dec. 16, 2017 3:38 pm
Seymour && Raven
Komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy az eddigi életem során vajon mit véthettem, hogy egy olyan életet kaptam amit most kell élnem? Azzal nincsen bajom, hogy dhampír vagyok, azzal is megbirkóztam már, hogy a dhampírok vére különleges ezáltal pedig a természetfelettit sokkal jobban vonzza, mint például az angyal vér. Az Asmodeusos dolgon viszont egyszerűen nem tudok túllépni, bárhogyan is szeretnék. Akkor ott, valami olyan történt amin nem fogok túllépni, bármennyire is próbálkozok. A külvilág felé azt mutatom, hogy már minden rendben van velem, de valójában közel sincs semmi sem rendben, csak sodródok az árral és próbálok túlélni. Curtis előtt nem mutathatom azt, hogy mennyire gyenge vagyok. Elég az, hogy majdnem meghaltam, hagytam most neki a csábításnak és aktiváltam a vámpír énemet, hogy megkapjam azokat a képességeket amik a vámpíroknak vannak, de igazából csak szimplán egy átlagos ember szeretnék lenni akinek nincsenek ilyen gondjai. A vérszomjjal küzdök, múltkor pedig Londonban majdnem megöltem egy ártatlan mondént, csak azért, mert Curtis akkor magamra hagyott én pedig nem tudtam uralkodni magamon, fogalmam sem volt, hogy a vérszomjamat hogyan kéne visszafojtanom. Még az volt a szerencse, hogy nem voltam egyedül, hanem ott volt egy árnyvadász is. Ha ő nincs ott akkor szerintem egy pillanat alatt, hideg vérrel képes lettem volna megölni azt a lányt, még akkor is, ha kissé illuminált állapotban volt, de ez akkor nem érdekelt, csak a vérének az illatára tudtam koncentrálni. Szükségem van a régi életemre, ahol nem voltak ilyen gondjaim. A régi életemben csak pasi gondom volt. Először voltam igazán szerelmes, ugyanúgy dhampír, mint én, tiszta szívemből szerettem, egészen addig a pillanatig amíg be nem vallotta, hogy megcsalt. Persze, hogy nem maradtam vele, és egészen mostanáig nem is beszéltem vele, most viszont írtam neki, hogy találkozzunk a közös helyünkön, ahol régen is edzettünk. Nagyon hiányzik a régi életem, és ebbe Seymour is beletartozik. A mosolya, a pillantása ahogyan csak rám képes nézni, az illata, az érintése, a nevetése, egyszerűen minden. A kocka, aki titokban nem is olyan kocka, hiszen nekem szerencsém volt és ismerem azt az énjét amit sokan mások nem, és tudom, hogy sokkal több, mint valami programozó, kocka srác. - Szia. – fordulok felé, halványan mosolyogva amikor pár perc késéssel ide ér. Olyan furcsa újra látni őt, és egyenlőre fogalmam sincs, hogy hogyan fogunk egymáshoz viszonyulni. - Nem, csak pár percet. – mondom és erőltetetten felnevetek. - Nah, edzésben vagy, mint rég? Vagy le kell vernem téged? – kérdezem tőle mosolyogva.
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szomb. Dec. 16, 2017 12:08 pm
●●●● Raven & Seymour ●●●●
Mindenki szemében én voltam a tipikus kocka srác, aki állandóan otthon ül és nyomkodja a gépet. Ez félig-meddig igaz is volt, de próbáltam megcáfolni a sztereotípiákat. Voltak igazi barátaim és gyakran el is jártam otthonról, hogy velük találkozhassak és csináljunk valamit. Bár a suli és a diákmunka mellett nem sok időm volt, de megpróbáltam nem elhanyagolni őket. Átlagban a kockák mindig magasak, véknyak és szemüvegesek és valószínűleg én is így néztem volna ki, ha apám nem egy vámpírnak születik. Édesanyám egy gyönyörű ember nő, aki nevel engem és a nővérem. Az ő kettejük kapcsolatából születtem én egy dhampirnak. Ennek köszönhetem, hogy nem romlott el a szemem és, hogy egész jó alakkal rendelkeztem kevés edzéssel is. Bizony, edzettem is néha. Kicsiként nagyon keveset, néha elvitt apám, hogy legalább az alap dolgokat tudjam a képességemmel kapcsolatban, de ahogy idősödtem, úgy vágytam arra, hogy erősödjek is. Először a nővéremmel kezdtem, de ő előrébb járt már, mint én, amit még mindig nem értek, hogy hogyan. Ezért nekem elment a kedvem az egésztől és egy darabig nem fejlődtem, hanem megmaradtam a szintemen. Aztán lett egy csodálatos barátnőm, aki azonos fajba tartozott, mint én. Gyakran elmentünk, hogy fejlesszük magunkat és szerintem már sikerült leköröznöm a nővérem. Sokat javult mindenem. De hülye voltam és elszúrtam mindent. Elmentem inni, pedig tudtam, hogy nem bírom a piát és be is rúgtam. A vége az lett, hogy egy idegen lánnyal feküdtem le, pedig sose lettem volna képes ilyesmire. Elmondtam neki, mert nem bírtam volna titokban tartani. Szakítottunk és egy darabig nem is kerestük egymást, de már kibékültünk, viszont csak barátok maradtunk. Én még mindig érzek valamit iránta, de már tudom, hogy reménytelen. A közös edzések is megmaradtak, amit mindig kora reggel csináltunk, mert akkor kisebb volt az esélye, hogy észrevesznek minket. Hamar felkeltem és elég fáradt voltam, de muszáj volt. Kényelmes ruhát vettem fel, mert csak abban lehetett eredményes az edzés. Még régen, mikor együtt voltunk, találtunk az erdő mélyén egy kis tisztást. Nagyon szép hely és mindig oda menekültünk a világ elől, mert kevesen jártak arra. A kis reggeli programunk helyszínévé vált a szakítás után. Sose voltam pontos és miután megláttam, hogy hány óra, futólépéssel igyekezetem a helyszínre. - Sokat késtem? - lihegve álltam meg előtte. - Amúgy szia! - vigyorogtam rá, miután kicsit kifújtam magam.
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Csüt. Jún. 29, 2017 9:35 pm
Lassan de biztosan sikerült az inget lépésről lépésre lehámozni rólam. Egy ponton a csillagok jelennek meg, ahogy az éles kés érzése vállamba hatol. Nem tehet róla, ezt nem lehet fájdalommentesen csinálni. Igyekszem megnyugtatni, de úgy látom, nem sok sikerem lesz. – Le voltál foglalva te is, nem lehettél egyszerre két helyen, két vámpír ellen. – egy mosoly kíséretében igyekszem meggyőzni erről, habár nem hagyja nagyon magát. De én kitartó vagyok. – Egy vámpírnál szerintem nem lehet egy ember gyorsabb… - eszembe jut az a lendület, amivel a vámpír először a fának, majd a földhöz vágott. Mire felfogtam volna mi történik, addigra már a sarat igyekezett feltörölni velem… Bony szemében látom a határozottságot. Megérintem a karját a puha köntösön keresztül. – Ettől függetlenül, akkor is köszönöm, hogy megjelentél. – nézek éj-fekete boci-szemekkel rá, benne ordít a hála. Ennyivel megúsztam, egy sérüléssel, de élek és lélegzem továbbra is. Ezt viszont neki köszönhetem. A zuhany felfrissít, megtisztít, és már jobb kedvvel hagyom el a fürdőt, hogy a hálóban felöltözve lelkemet is felüdítsem a tea illatával. Szép illat-kavalkád tölti be a lakást, amely békességet és megnyugvást hoznak most szívemnek. Elhelyezkedek a kanapén mellette, és élvezem a teát. Meleg és finom. - Na olyat még nem ittam, de akkor beszerzek egyet! – mosolyodom el szélesen. Kérdésére elmerengek kicsit a szembe falon egy pontot kémlelve – Hát, nekem nagyon sokáig a barackos volt a kedvencem, de annyira, hogy szinte csak azt ittam. Most már kezdek újabb ízek felé pillantgatni. – fordítom fejem felé, enyhe mosollyal. – Inkább gyümölcsös vagyok én is, a zöld teát nem szeretem, feketét meg csak akkor iszok, ha nincs más teám vagy nincs itthon kávé. – nézek mosolyogva, közben kortyolgatva a teámat. Lassan a fele elfogy. -Lehet megkérlek. – a borogatást tudom most egyedül enyhítésnek elképzelni. Igyekszem a lehető legminimálisabbat mozdulni. – A hűtőben még találsz kis jeget, konyharuhát meg a pulton. – nézek rá, szemeimben ismét felcsillan a köszönet, közben leteszem a bögrémet a kisasztalkára. Közben megkérem, hogy maradjon. A legkevésbé sem szeretném fenntartani semmiben, ha épp lenne jobb dolga is, mint engem ápolgatni, de nem akarok most egyedül maradni. Hálásan elmosolyodom, amikor mondja, hogy marad. – Jobban tudok pihenni, ha tudom, hogy itt vagy. – suttogom halkan, fekete szemeimet rá emelve, félig elveszve az övéiben. Elhelyezkedem rendes ülésbe, hogy tudjon nekem segíteni. A kérdésemre, hogy a póló maradjon-e, jót felel, elgondolkodom. Emlékeztetett is egyben, hogy tényleg el kell menni az orvoshoz, nem úszhatom meg. Bár utálok orvoshoz járni, amikor lehet kerülöm őket... Na most akkor első találkozás ide vagy oda, de… - Leveszem. – bólintok, és „lekapom” magamról (már amennyire megy) a pólót. Ott ülök vele szemben, félmeztelenül. Nem vagyok a szégyenlős fajta, nincs sörhasam amelyet takargatni kell, de veszettül kigyúrt kockáim sem. Arra azért figyelek, hogy ne pocakosodjak el. Edzést ugyan nem viszem túlzásba, de nincs mit szégyellnem magamon. Nagy szemekkel nézek rá, és várom a fejleményeket. - Kötszer a hálóban, az ajtó melletti szekrény alsó fiókja. A varródoboz mellett találsz fáslit. – kicsit bizarr lehet a fásli mellett a varrókészlet, a kettőt együtt még sosem kellett használni. Megvárom, míg megkeresi, közben érdeklődöm kicsit hétköznapibb oldala felől is. – Oh értem. Gondolom, sok idődet elveszi a vadászat és a védelmezés. – illetve az ilyen balfékek, mint én megmentése feldühített vámpírok ellen… de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Amint visszatér, igyekszem úgy helyezkedni, hogy könnyebb dolga legyen velem. - Üzletember vagyok, jelenleg ingatlaneladással foglalkozom. – amint lehet, feljebb lépek, de hirtelen itt csak ez a munka jutott. Kezdésnek ez teljesen jó, később lehet gondolkodni majd más pozíciókban. De előbb szokjam meg új hazámat, új életemet. – Szóval ha kell lakás, keress. – kacsintok és kuncogok, persze csak viccelek, de ha esetleg tényleg kellene valami olcsón, tudja majd kihez fordulhat. - Felkészültem. – nézek ár határozottan, majd tekintetemmel követem kezeinek minden mozdulatát. Tudom, hogy ez sem lesz sétagalopp, azt még nem tudom, hogy az ing levételénél rosszabb vagy enyhébb lesz-e. Bonynak finom keze van, nézem, ahogy lassan de biztosan teszi amit kell. Bízom benne.
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szer. Jún. 28, 2017 12:07 pm
arthur&ebony
- save your life - is my job -
Közelebb húzódom hozzá, hogy segíthessem az ing levételében. Ujjaim, mintha reszketnének. Nem egy árnyvadászhoz méltó mozdulat. Tartok tőle, hogy nem sikerül anélkül lehámozni, hogy ne okoznék újabb fájdalmat, és tessék. A rettegésem beteljesedik és sikerül úgy nyúznom, hogy felszisszenjen. Erre persze én rémülten elkapom a kezeim. Képtelen vagyok bocsánatkérő arcon túl bárhogyan reagálni a hirtelen történtekre. Mégis sikerül valahogy kinyökögnöm, hogy mennyire sajnálom azt, ami történt vele. És nem mellesleg megpróbálom két szép szó közé belepasszírozni, hogy magam hibáztatom. A válaszát meghallva enyhén megforgatom a szemeim, majd fújok egy nagyot. - Francokat nem...- nézek rá úgy, mint akit nem fog meggyőzni, akkor sem, ha a csillagokat is lehozza a sötétlő égboltról. - De igen, az enyém...- megdermedve nézek fel rá, arcomon ott a rosszallás jele - Hogy lenne a te hibád? Nekem kellett volna a hősnek lennem, erre fel mindenki megsérült körülöttem. Te, a farkasfiú...- csóválom a fejem közben elveszve tekintetemmel egy ponton közöttünk - Nem voltam elég gyors, ennek köszönheted.- az utolsó két szónál végig pillantok magamon, hogy egyértelműsítsem a kék köntös alatt megbúvó a ludas. Kár másra mutogatni. Vállalom teljes vállszélességemmel, hogy én hibáztam. Nem fogom hagyni, hogy azt gondolja a bátorsága vonta magával a sérülését. Mosollyal arcomon figyelem, hogyan halad a fürdő irányába, szemeimben ott ragyog a bocsánatkérésem. Valószínűleg ezt az érzést nem is fogja lemosni egyhamar onnan. Beletelik egy kis időbe, mire felbukkan. A tea már várja, tartok tőle kihűl, de bízok benne az utó-melegítés elegendő ahhoz, hogy kitartson. Megjegyzését hallva szemöldökeimmel párhuzamban emelkedik ajkaim görbéjének íve. Finoman megcsóválom fejem, majd lesütöm szemeit és felsóhajtok. A következő megszólalásáig belezuhan tekintetem a bögrémbe. Több, mint a felét megittam, amíg ő zuhanyzott, így nekem már nem sok marad benne. Ajkaim elnyílnak és elgondolkozó ábrázatom mellett, puhán még csücsörítek is. - Uhhh, nem olyan régen felfedeztem a joghurtos-meggyest. Azt hiszem szerelem volt első látásra! Véletlenül került hozzám és valaki másnak a teája volt, gondolom sorszerű volt a találkozásom vele! Azt meg kell kóstolnod!... Tehát úgy tűnik gyümölcsös lánnyal van dolgod...- szélesedik ki mosolyom, alighanem fültől fülig, majd elnyújtózom, hogy lerakjam a bögrét - És neked? Melyik tea a kedvenc?- fejem megbillen oldalra, úgy fürkészem arcjátékát. Kíváncsian. Türelemmel, mégis leplezetlen kíváncsisággal. - Hozhatok, ha szeretnéd!- megfeszülő izmokkal húzódom a kanapé szélére, hogy amint azt feleli, kívánja a borogatást, máris elődrukkolhassak neki. Ha szüksége van rá, bármit megteszek, csak ne fájjon neki. Lesütöm pillantásom, majd oldalra elhúzott ajkakkal ingatom fejem, mielőtt megszólalnék. A feleletét hallva azonban ledermedek kissé. Ajkaim elnyílnak, hogy válaszoljak, de folytatja. Kínosnak? Hirtelen nem értem, miért mondja, csak ahogy alkarom a köntös selymes széléhez simul. Leejtem pillantásom, majd hirtelen fel rá és csóválni kezdem a fejem, nemlegesen. - Ó, nem...- mosolyom szelídül - Nem akarlak magadra hagyni, így, de közben pedig úgy gondolom le kellene pihenned.- arcom bocsánatkérő, közben magabiztos. Legalábbis annak érzem. Kérdésemre felül, elhelyezkedik. A szemeimmel máris azt keresem, hogy hol lelem az elsősegély felszerelését, vagy bármit, amivel felköthetem. A pólóról tett kérdésére szomorkás mosoly terül szét arcomon. - A saját kényelmedet helyezd előbbre. Megoldom, ha pólóban vagy.., de a felkötést reggelig, amíg orvos nem lát el.., biztosan nem fogjuk levenni. Így dönts.- szerényebb pillantást vetek rá, majd felegyenesedem és ha más nem, a levetett övemért indulok - Van kötszered valahol?...- kérdezem szorgosan igazgatva közben combom tájékán az anyagot, véletlenül se mutassak magamból olyat, ami illetlen volna. A feleletétől függően megyek az övemért, vagy a kötszerért. Időközben kérdése vonja magára figyelmem. Elmosolyodok a gondolatán, hogy én és valami más tevékenység... Kidugom fejem a fürdőből, ha az övemért megyek. Ha másik helységbe kell lépnem, onnan pillantok rá, mindössze felső törzsem egy részét mutatva. - Sajnos, nem igazán van más.- húzom fel kissé orrom, majd egy letűnt mosollyal végül megszerzem, ami kell és azzal együtt térek vissza a kanapéhoz, mellé. - Te mivel foglalkozol?- érdeklődöm, miközben elég közel húzódok hozzá, hogy karját a megfelelő szögbe állítsam, és megkezdjem a stabil kötözését. - Fájhat...- suttogom, mielőtt jobban belelendülnék.
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Szer. Jún. 21, 2017 9:34 pm
Elmosolyodom, aztán folytatom utamat mellette. Még sosem kellett elgondolkodnom, hogy milyen becenév illene rám. Senki nem becézett, és meg is szoktam ezt, így most igazán az lenne a fura, ha valaki máshogy szólítana. Lehet elsőre nem is hallgatnék rá. Az otthon melege átölel minket, érzem ahogy Bony is megnyugszik, legalábbis amennyire le tud nyugodni. Gondolom azért zavarban van rendesen, mégis csak egy idegen lakásán van. Kissé én is zavarban vagyok, hiszen mégis csak egy idegen lányt hívtam meg. Remélem nem vette tolakodónak vagy rámenősnek, bár szerintem akkor nemet mondott volna. Ő is csak társaságra vágyhatott ma este, egy ilyen hideg akció után. Bent gyorsan megmutatom, hogy mit hol talál, köntös, törülköző stb. Megvárom, míg végez, addig még kifújom magam. Meglep látványa, ahogy kilép a fürdőből. A nagy köntösöm rajta egész jól áll. Így bájosabbnak tűnik, mint a sáros ázott ruhájában. Kizökkent az elmélázásomból, de egyet kell vele értsek, rám is rám fér a felfrissülés, és hogy a sarat lemossam magamról. Az inget kell előbb lehámozni, onnantól már minden rendben lesz...majdnem, csak sajnos ez sem megy olyan könnyen... Most realizálódik bennem, hogy mennyire volt "okos" ötlet nekimenni egy vámpírnak. Így jártam, ezért már csak magamat okolhatom. De titkon meg örülök, hogy ennyivel megúsztam, lehetett volna rosszabb is... Az ing leszedése nem egy leányálom. Bony igyekszik finom lenni, egy ponton sajnos mégis valahogy sikerül úgy mozdulnom, hogy belém hasít a fájdalom, aminek hangot is adok. Elkapja a kezét ijedten szegény. - Nem te voltál... - fújok egyet, és hagyom, hadd folytassa. - Ne sajnáld, nem a te hibád. - próbálok bátorítóan elmosolyodni. - Én mentem neki a vámpírnak, de nem voltam elég óvatos... az én hibám. - takarom le kezemmel a vállamat. Látom, hogy nagyon bántja a dolog, igyekszem valamelyest enyhíteni ezen. Nem ő tehet róla. Egy vámpír erős, erre most rájöttem, egy ember nem elég egyre. De ha nem jelent volna meg, most már valószínűleg halott is lennék, nem csak sérült. Örülök hogy ennyivel túléltük az estét. - Óvatos leszek. - mosolygok rá, majd elcaplatok a fürdőbe én is. A zuhany alatt állva hagyom magamon végig csorogni minden egyes cseppet. Csak állok lehunyt szemmel és élvezem a meleg zuhatagot. eltart egy darabig, mire megmosakszok, gyorsan hajat is mosok és megtörülközök. Átbaktatok a hálóba, felöltözöm amennyire tudok, és hagyom magamban eluralkodni azt a jóleső érzést, mikor a száraz ruha puhán átölel. Kimegyek és becsatlakozok a teázásba. - Szerintem jó lesz. - mosolyodom el megjegyzésén. - Csak gyakorolni kell, és menni fog. NEked a múgymi a kedvenc teád? Gyümölcsös vagy fekete tea? - igyekszek önbizalmat önteni kicsit belé és valami kellemesebb témát találni. - Sokat nem tudsz segíteni... egy borogatás lenne most jó. - leülök a kanapéra én is, kicsit lejjebb csúszva, elkényelmesedve. Kicsit lehunyom szemem és engedem, hogy ellazuljak rám fér. Bony hangjára nyitom csak ki szemem, majd felé fordítom fejem. - Ha lehet kérnem, ne menj még... - nézek rá kérlelő tekintettel. Szeretek általában egyedül lenni, de nem most... ez nem az az éjszaka. - Ha nem érzed kínosnak, akkor kérlek maradj még. - úgy érzem, most szükségem van rá. Bátorságot ad, hogy nem vagyok egyedül, hogy most szólhatok valakihez. Kérdésére bólintok, és felülök rendes ülésbe. - Igen, kérlek. - viszont így akkor a pólót rendesen fel kellene venni, mert most csak félig bújtam bele. Vagy..? - Levegyem hozzá a pólóm? Vagy megtudod így csinálni? - nézek rá kérdőn nagy ártatlan szemekkel. Amit válaszol, úgy helyezkedem. Közben valami témát keresek, amivel kicsit jobban megismerhetjük egymást. - Amúgy civilben... van valami foglalkozásod? Vagy kitölti a napjaidat az árnyvadász élet?
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Kedd Jún. 20, 2017 9:40 pm
arthur&ebony
- save your life - is my job -
Egy nyugodt hümmögés és finom vállrántás a válaszom a kérdésére. Arcomról leolvashatja, hogy nem vagyok érdektelen vele kapcsolatban, csak egyszerűen több idő kitalálni egy ilyen ismeretlen számára, hogy milyen jellemmel bír és ezáltal milyen becenévvel lehetne felvértezhető. Elrakom későbbre a választ. Jól fog jönni, ha kifogyunk a témából. Már pedig mellettem ez igencsak hamar be fog következni. A lakásban hamar megkapom az elsőbbséget a fürdőre vonatkozóan és bizony ki is használom. Levetem átázott ruháim és a forró víz alá állok. A gőz felmelegít, libabőrösre pettyezi szöveteim. Szemeim lehunyva élvezem, ahogy fejtetőmön cirógatnak a cseppek. Hamar végzek, mert tudom, hogy nem otthon vagyok és ráadásul ő még sebesült is, jobban kell neki a felfrissülés a meleg, mint nekem. Amint végzek belebújok a látszólag nagynak tűnő kék köntösbe. Halkan kuncogva fészkelődöm benne a másodperc erejére, miközben a tükörrel nézek farkasszemet. Hajam leengedem - ha találok fésűt, azzal igazítok rajta, ha nem, akkor ujjaimmal igazítom át. Tisztán, üdén lépek ki a gőzfelhővel együtt, majd kissé pironkodva figyelem meg magamnak. Zavarba vagyok tőle, hogy tulajdonképpen a felhőszerű anyagon kívül nincs már, ami beborítaná alakom. Másrészről lubickolok az örömben, hogy egyáltalán élvezhetem. Sokkal kényelmesebb öltözet, akkor is, ha szégyellnem kellene magam, amiért ilyen könnyedén beadtam a derekam, hogy egy idegennel töltsek még egy órát, vagy többet - és hogy levetkőztem a lakásán. A tapasztalatlanságomból következik, hogy nem vagyok egy gyakorlott vendég... - de azért azt gondolom, hogy ez nem illő. Amint a segítségem kéri, odasietek hozzá, hogy lehámozhassuk együtt róla az ingét. Ujjaim finoman szaladnak bele az anyagba. Pillantásom ugrál a ruhán és az arcán. Bocsánatkérően grimaszolok. Lassú, vontatott mozdulattal próbálom segíteni, ám egy ponton felnyög. Kezeim elkapom, megijedek, hogy én okozom a fájdalmát. Ajkaim össze kell préselnem, rugóznom párat, hogy ismét elég bátor legyek ahhoz, hogy megpróbáljam menteni a menthetőt. - Annyira sajnálom...- nem kerüli el a figyelmem, hogy hirtelen takargatni kezdi a területet előlem. Az Angyalra, hát látom én, mennyire fáj akkor is, ha ezer pléddel zárja el előlem. Fejem puhán megcsóválom, leejtem pillantásom közénk. Valahová a szőnyegre. Szégyenlem magam. Ha erősebb és gyorsabb vagyok, nem sérül meg... Ez van, ha Draket küldik! Köszönetére csak bólintok finom mosollyal arcomon. Nem érzem úgy, hogy megérdemlem, miután hozzájárultam. - Ne siess. Inkább csak legyél óvatos...- nyújtom át az inget, félénk mosollyal. Egészen addig nézek utána, amíg el nem tűnik alakja a fürdőben. Csak azután fordulok a konyha felé és kezdek bele a forró ital készítésébe. Tartok tőle, hogy kihűl, mire végez, ezért egyszer rámelegítek. Elálldogálok a pult mellett, majd az ablakhoz sétálok. Kinézek, ott támasztom magam féloldalasan egy darabig, majd amikor már úgy hallom, nem csobog a víz tovább, előkészítem az italokat is. Elrendezgetem, így nem veszem észre, mikor indul meg a hálóba, csak akkor kapom fel fejem, amikor már megérkezik. Apróra kucorodva ücsörgök, gondosan ügyelve rá, hogy semmim se látszódjon ki a puha anyag alól. Onnan mosolygok rá és kínálom meg a teával. - Bízzunk benne, hogy az íze is jó. Általában keserű teát sikerül kotyvasztanom. Nem lennék valami tehetséges boszorkány...- ingázik a fejem, félmosollyal arcomon, majd ez a görbe vonal lehervad, mikor beharapva ajkaim megpróbálok úgy tenni, mintha meg sem szólaltam volna. Leejtem pillantásom a bögrére ujjaim között és azzal foglalkozom felesleges fecsegés helyett. Muszáj megérdeklődnöm, hogy hogyan érzi magát. A válasza azonban elkeserít, nedvesítenem kell torkomon és elpillantanom róla. Egy pontra, valahol pont közöttünk. - Tudok valahogy segíteni? Tenni valamit érte?- nézek fel rá, figyelve, hogyan ízesíti a teát, majd mosollyal nyugtázom, hogy most sem sikerült eltalálnom - de hát ez velem jár. Enyhén megdöntve fejem, finoman mocorgok, amikor mellém ül a kanapéra. Elég teret hagyok neki és magunk közé is. Felhúzom térdeim, igazítva köntösömön, majd úgy nézek rá, a háttámla felőli karom arra támasztva, fejem tartom meg. -Örülök.- bólintok a megjegyzésére, majd figyelem, ahogy lehunyja szemeit. Ettől összébb húzom magam és elnyújtózva lerakom a bögrémet is. Úgy gondolom lassan illő lenne hagynom pihenni, azonban a megfelelő szavak nélkül kár lenne témát nyitni. - Hacsak nincs több kérdésed, talán jobb lenne, ha elmennék.- nézek rá kérdőn, közben átölelve magam karjaimmal. Jól tudom, hogy nem fog kitessékelni és nem is ez szerepelt a terveink között, de idegen vagyok. Mégsem élvezhetem és használhatom ki ennyire a vendégszeretetét. - Fel kellene kötnünk a karod. Akarod, hogy megcsináljam?- oldalra billen fejem, úgy nézek rá. Suta mosollyal, barátságosan.
who we are | A pink köntöst képzeljük kéknek... C: | ♥
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Vas. Jún. 18, 2017 9:19 pm
A város fényei lassan lenyugtatják a kedélyeinket. Már olyan földön járunk, amelyet ismerünk, és amelyről tudjuk, hogy biztonságot ad. Most már csak haza kell jutni, a meleg lakásba. És nem egyedül teszem, ami nagy örömet okoz nekem. Örülök, hogy lesz társa mára, még ha csak beszélgetésen kívül mást nem is csinálunk. Ami még jobb, hogy nem csendben sétálunk egymás mellett, mint két lelketlen zombi… pedig érzésre nagyon nem lehetünk ettől messze. Kicsit jobban megismerjük egymást, nem csak szakmai, hanem kicsit magánéleti oldalról is. Becézésére kicsit elgondolkodom, de végül a fejemet ingatom. – Nem, Arti nem annyira tetszik… Szerintem maradhat Arthur, azt már megszoktam. – mint a kiskutya, erre a névre hallgatok. Viszont az, hogy jellemre vonatkozzon becenév… ezen elgondolkodom. – Nos, úgy sem kaptam még semmilyen becenevet jellemem szerint… – mélázok el fél pillanatra. – Mi is illene rám? Nem tudom igazán. – egyáltalán nem tudom most sehogyan sem elképzelni, hogy valaki becézzen. Már megszoktam, hogy a nevemen szólít mindenki. Fura lenne szerintem, ha most valaki máshogy szólítana. Ahogy lassan bejutunk a kapunk, majd a házba úgy nyugszom meg. Az adrenalin, ami eddig minden nyűgömet és fájdalmamat elfedte, most elmúlt, emiatt kezdek kimerülni, és vállam is kiakaszt. Ez van, aki nem vigyáz magára az így járt… Nem egy nagy lakásban lakom, abszolút nem útvesztő. Szinte minden a nagy nappaliból nyílik. Könnyen megtalál az ember mindent benne. Bonynak is megmutatom, merre találja a fürdőt. Rá is fér egy kis zuhany, és én sem panaszkodhatok, jelenleg inkább hasonlítok egy nagy beszélő sárkupacra, mint emberre. Amíg zuhanyozik, addig igyekszem még maradék erőmet összeszedni. Nem állok messze tőle, hogy elvágódjak a padlón, de az senkinek nem válna előnyére... Közben eltöprengek, hogy a cuccaimnak a mosás már felesleges lesz. Véresek és szakadtak is. Emiatt inkább kihajítom őket. Ahogy Bony megjelenik köntösben, már nem az a nyakig sáros-véres harcos Xéna áll előttem, hanem egy fiatal lányka bájos ártatlansággal. Fél pillanatig még magamba szívom a látványát. Hangja zökkent ki. Most én megyek majd, de előbb az ingtől kell megszabadulni. Megkérem, hogy segítsen, egyedül ez furcsa mutatvány lenne. A zuhanyzás is izgalmas lesz, de majd megoldom. Az ing levétele azonban nem bizonyul egyszerű feladatnak. Egy pontig igyekszem hang nélkül tűrni, bár gyanítom arcomon azért kiül, hogy most már kegyetlenül fáj minden mozdulat. Próbálok én is segíteni, hogy könnyebben lejöjjön az ing, de egy mozdulatnál bele nyilal a fájdalom és erre már felnyögök. Lassan de biztosan lekerülaz ing, és fellélegzek. Most sikerül először egy pillantást vetnem vállamra. Nagy lilás-kékes duzzanat fogad ami nem jelent jót, de rosszat sem. Nem tört el, ez biztos. Viszont nem szép látvány, gyorsan el is takarom kezemmel. Hálásan nézek Bonyra. – Köszönöm. –átveszem az inget tőle. – Sietek a zuhannyal. – gyorsan el is tűnök a fürdőben, megpróbálom leimádkozni a nadrágomat és alsót. Sikereim után beállok a zuhany alá és magamra folyatom a meleg vizet. Jól esik. Nagyon is. Ki is libabőrösödöm, ahogy átfagyott bőrömön a meleg víz végig csordul. Nyakamon, hajamon, hátamon beterít a meleg zuhatag. Bár igyekszem gyorsra fogni a zuhanyt, fél kézzel lassan haladok a mosakodással és így sikerül majd fél órát bent áznom. A törülközés is eltart majd 10 percig, majd úgy-ahogy sikerül derekamra tekernem a törülközőt, így caplatok át a hálóba. Még jó, hogy messzire nem kell menni, közvetlenül itt van a fürdővel szemben, csak egy kis folyosó választja el. Gyorsan magamra kapok egy alsót, egy melegítőnadrágot és egy pólót, amelynek csak az egyik karjába bújok bele, a másik ujja élettelenül lóg. Most nem küzdök meg azzal, hogy rendesem felvegyem. Kimegyek a konyhába én is, miután végeztem. – Jó illatok keringenek. – mosolyodom el. Lelkemet felvidítja a meleg tea illata. – Nagyon fáj, mintha kések állnának benne. – sóhajtok. Belekortyolok a teába, még teszek bele egy kiskanálnyi cukrot, és a bögrét kezembe fogva leülök mellé a kanapéra. – Finom a tea. Jólesik. – lejjebb csúszom, hátra hajtom fejemet, és lehunyt szemmel sóhajtok egy nagyot. Itthon vagyunk. Szárazon, melegben. Biztonságban.
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Vas. Jún. 18, 2017 2:24 pm
arthur&ebony
- save your life - is my job -
Az este érdekes változókat hoz magával. Éppen azon kapom magam, hogy mellette-mögötte baktatok hazafelé. Nem az Intézetbe! Hanem őhozzá. Igaz, alig ismerem egy órája én mégis rábólintottam. Miért? Mert jobb Vele, mint egyedül. És egyébként is vigyázni szeretnék rá, amíg haza nem jut. A karját is el kell látni. Így keverem a kellemeset a hasznossal. Jólesően hat rám a gondolat, hogy nem kell egyedül lennem. Bezárkóznom a szobám négy fala közé és azon töprengnem, hogy máshol is lehetnék. Most, máshol leszek. A becézésbe beleegyezem. Mosollyal arcomon pillantok hol előre, hol oldalra. Lépteim lusták, lomhák. Fáradt vagyok. Nem is titkolom. A beszélgetés azonban erőt ad, hogy fellélegezzek és próbáljak koncentrálni, nem pedig eldőlni oldalra, mint egy zsák. Elneveti magát, mikor kihasználom a szavait. Én is kuncogok, halkan, szelíden. Fejem csóválom, majd kérdezek. A válaszára ráemelem tekintetem és kérdővé változik arcjátékom. - Arti?! Az aranyos... - pironkodva, ajkaim morzsolgatva keresem a reakcióját arcán, majd karjaim összefonom hasfalam előtt, mintha fáznék, úgy lépkedek mellette tovább. Hallva a kijelentését, eszembe jut, hogy engem sem igazán becéz senki. (Anthonyt leszámítva, de a Bonbon még mindig nem vállalható!) - Kaphatsz a jellemedtől függő becenevet is. Nem mindenkit hívnak a neve szerint...- finoman felhúzom a vállam két lépés közben, majd megértő mosollyal nézek rá. Nem mutatja jelét, legalábbis nem feltűnően, de biztos vagyok benne, hogy a karja borzasztóan fáj. Emiatt bűntudatom van. Rosszul érzem magam. És zavar. Ha másért nem is, ezért nem hagyhatom magára. Legalább amíg olyan állapotba nem kerül, hogy orvos nézzen rá. A mondéneknél éjjel-nappali a kiszolgálás ezen a téren. Talán még rátudom venni, hogy menjünk el, ha felmelegedtünk kicsit. A lakásban mindent úgy csinálok, ahogy mondja. Tisztelettudóan. Nem koszolok össze semmit, erre különösen figyelek. Máskülönben szép lakása van, de csak alig futtatom körbe szemeim, máris belefutok az első kérdésbe, amit muszáj vagyok feltenni. A válaszát hallva széles mosollyal nézek rá, végül bólintok. - Rendben... Sietek!- közlöm, majd neki lendülök a fürdőszobának. Behúzom magam mögött az ajtót és igyekszem elkészülni. Lemosni magamról a vért, a piszkot. Az elmúlt események történéseit. Amint végzek a tükörrel szemben ácsorgok pár pillanatig. Kissé kellemetlen így - ennyire könnyedén lennem egy idegen előtt, de nem hinném, hogy bármit tervezne, jó embernek tűnik. Bízom benne. Kilépve, sután andalgok előtte. Zavarban érzem magam, de próbálok uralkodni ezen. Mosolyom hagyom szétterülni arcomon, fejem oldalra billen. Úgy tűnik az éles váltás meglepi, mert hangomra hirtelen reagál. Bólintok lelkesen, majd lesütöm szemeim. A kérésére megközelítem. Bocsánatkérően és aggodalmasan nézek fel rá, mielőtt nyúlkálni kezdenék. Elbabrálok, ahogy finoman előbb a sérült karjáról szedem le, csak utána az épről. Felszisszenek helyette is, amikor úgy érzem árthatok. Amint a kezembe kerül a darab, azzal együtt kihátrálok a közeléből. - Rendben. - kiszélesedik mosolyom, majd a konyha felé kapom tekintetem. Onnan vissza rá, mosolyát látva én is így teszek. Csak azután fordulok el, hogy magamra hagy. A ruhát lerakom valahová, ahol alkalmasnak gondolom, majd követve az útmutatást a pulthoz lépek és mantrázom magamban, amit Arthur mondott. Mindent, szépen sorjában! - Kis dobozok, a fiókban... - kutatom. Eggyel nyúlok mellé. A második fogásommal eltalálom. A következő pillanatban már a bögrékért nyújtózom, majd a kikészített ízesítést is közelebb vonom magamhoz, hogy kéznél legyenek. Felrakom a vizet, majd amíg várakozom annak felmelegedésére, a dobozba turkálok a gyümölcsösebb filterekért. Megtalálva őket, kihalászom mindet. Kanalakért kutatok. Majd amint felforr eléggé a víz, bele ejtem a filtereket. Had ázzanak szét, ízesítsenek. Amíg erre várok, a pultnak támaszkodva gondolkozom. A puha köntösben ölelem át magam. Jól esik a finom anyag. Kitöltöm a teáinkat, majd elegyensúlyozom velük az asztalig. Ott letéve, az egyik kanapéra húzódom és ott várom Arthur felbukkanását. Magamhoz veszem az italt, és azzal a kezemben ücsörgök, felhúzott lábakkal. Nézelődve, nyugtatva magam, hogy már nincs veszélyben. Amint felbukkan a férfi, felkapom fejem és kérdő pillantással nézek utána. -Hogy van a karod?- nézek rá kérdőn, aggódva érte. Szerény mosollyal intek jobbommal az asztalon gőzölgő itala felé. - Ha több cukorral kéred, hozok bele még.- fél oldalra billen fejem, majd hajam úgy igazítom, hogy jobb oldalamon, szabadon hagyja nyakam. Eljátszok a kanállal. Türelemmel várva őt, hogy csatlakozzon hozzám.
who we are | A pink köntöst képzeljük kéknek... C: | ♥
Vendég
Vendég
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Pént. Jún. 16, 2017 8:38 pm
Örülök, hogy nem sikerült még egy kérdésemmel sem kiakasztanom. Pedig nem egyet tettem fel, és ha tudná, még mennyi rejtőzik még bennem!! Hajaj! De rendes, és magyarázatot ad nekem. Ezt értékelem, így nem érzem magam egyedül, és ő sem csak egy valaki aki az utat mutatja némán és mogorván. Egy társ most, aki segít. Akinek ráadásul világító köve is van! Praktikus. Vállát fogva megyek mögötte, amerre vezet. Ő tudja, merre megy, én pedig bízok benne, és ha nem is némán, de követem. Pillanatra megdermedek, ahogy mondja, felejtsek el mindent, de aztán mosolyától felderülök és halkan nevetek. – Igyekszem. – kacsintok széles mosollyal, amit a kő fényében láthat. – Ne aggódj, amit most hallottam az bennem marad. – nem adom ezt át tovább senkinek, egyrészt mert szerintem akik a városban laknak nagyjából mind tisztában vannak valamennyire a természetfeletti világgal (azt hiszem), másrészt ezek az infók engem érdekeltek most, én akartam őket megszerezni. Harmadrészt meg most, jelen lelki állapotommal szerintem értelmesen vissza sem tudnám adni mindazt amit hallottam. – De őszinte leszek, elfelejteni nem fogom egyhamar ezt az estét… – ezt nem is lehet. Ami ma este történt velem, az minden csak nem egy átlagos szombat este. hirtelen kiráz a hideg is ahogy visszagondolok a... mindenre. Hamarosan kiérünk az erdőből és elérjük a beton-dzsungelt. Sosem örültem még ennyire betonnak! Mint egy hajótörött mikor szigetet lát, bár attól messze vagyok, hogy megcsókoljam. De biztonságosabb érzést ad. Innen már tudom, hogy nem sok választ el az otthontól. Mindkettőnkre ráfér egy nyugodt zug, ahol levakarhatjuk a véres sarat magunkról. végig fut egy enyhe meleg borzongás a meleg tea és egy jó zuhany gondolatára. És nem szeretném az estét egyedül, gondolataimba mélyedve tölteni. Így hát teszek egy merész lépést, és meghívom őt. És elfogadja, amely kifejezetten emeli a jókedvemet. Hazavezetem, jön is szépen, nem marad le. Félig eszembe jut, hogy taxi is lehetett volna, de nem érte volna meg. Sokba került volna azt az öt percet kifizetni, amíg hazavitt volna. Plusz a várakozás. Plusz a taxis arca, amikor meglátott volna minket, ahogy két sáros-véres csatakos ember beül a kárpitra… Feláras lett volna a díj az tuti. Így jobb, gyalog ugyan, de hazaérünk hamar és várni sem kell. Közben nem bírok magammal és csak hagyom hangomat hallatni. - Rendben. – mosolyodok el a becézésre. Ha lehet, akkor miért ne? Az emberben kellemesebb hangulatot teremt, ha nem karót nyelve állunk egymáshoz, hanem barátibban. A nevemre elnevetem magam, rá emelem tekintetem. Kérdésére csak vállat vonok. – Arthur névnek nincs beceneve, nem lehet normálisan becézni. – sajnos ez van, nem minden névnek van értelmes beceneve. Az enyém pont ilyen. – Sosem becézett senki, mindenki Arthur-nak hív. Csak bólintok a borogatásra. Ahogy lassan múlik az adrenalin, amely felgyűlt az este alatt, úgy kezdem érezni, hogy kimerült vagyok és a vállam is egyre jobban fáj. Apró mozdulatokat sem tudja értékelni, kezemmel fogom, hogy enyhítsek rajta. Jót fog tenni neki a borogatás. Hamar elérjük a kaput, majd onnan pár lépés az ajtó. Benyitok és hamarosan a csend és meleg fogad. Az ablakon halkan hallani az esőcseppek kopogását, de ez gyengébb és nyugtatóbb, mint odakintről hallani. A lámpa meleg fénye csak még jobban megsimogatja lelkemet. Most már biztonságban vagyunk, száraz és meleg helyen. Lekapom a cipőm gyorsan, addig nem megyek beljebb. Bonynak gyorsan megmutatom, mit merre talál. Kérdésére azonban felkapom a fejem, és végig nézek magamon. – Lehet kérek segítséget, de előbb menj csak nyugodtan. Addig úgysem megyek sehova. – bólintok mosolyogva. Amíg nem végez a zuhannyal, addig úgysem akarok itt állni egy szál semmiben… mert az én köntösöm is bent van. Addig míg zuhanyozik, megszabadulok vizes zoknimtól, kiteregetem valamennyire őket a radiátorra, majd vállamat tartva nekidőlök az ajtófélfának és fújok egyet. Lehunyt szemmel nyugtatom magam, hogy most már itthon vagyunk. Nincs senki aki árthat. Bony, gyorsan végez is a zuhannyal. Ahogy előbukkan, megakadnak rajtam szemeim egy fél pillanatra. Így a nem kicsit nagy köntösben, kiengedett hajjal sokkal barátságosabbnak és ártatlanabbnak néz ki. Egy kedves nő áll most már előttem és nem egy harcos amazon, akit kint láttam. Hangja zökkent ki elmélázásomból. – Öhm, örülök. – mosolyodom el, majd kijelentésére bólintok. – Megyek is, segíts kérlek levennem az inget. – kigombolom gyorsan, de ennél tovább sajnos nem jutok. – Rendben azt megköszönöm, ha csinálsz. A konyha arra van. – mutatok a másik kisebb zug felé. Nem nagy lakás, egy embernek, vagy épp talán kettőnek elég. – Teákat a mosogató melletti szekrény fiókjában találsz, kis dobozokban. Van fekete tea meg gyümölcsös. Bögréket fent a polcon találsz. Cukor, méz és citrom a pulton. – mosolygok rá hálás tekintettel. Örülök, hogy itt van velem. Nem érzem magam elhagyatottnak.
Kezdőlap
Re: Tisztás az erdő mélyén ↠ Vas. Ápr. 08, 2018 5:25 pm
|| 
■ ■
