|
Discord szerver
Shadowhunters
|
Utolsó posztok Tagjaink tollaiból | |
User statisztika Belépett tagjaink | Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég Nincs A legtöbb felhasználó (138 fő) Kedd Okt. 15, 2024 8:05 pm-kor volt itt. |
| Lélekszámláló Elfogadott tagjaink
Csoportok :: | | | | |
Összesen :: | 21 | | 11 | 10 |
Angyalok :: | 2 | | 2 | 0 |
Klávé tagok :: | 1 | | 0 | 1 |
Árnyvadászok :: | 2 | | 2 | 0 |
Kör tagok :: | 0 | | 0 | 0 |
Tündérek :: | 1 | | 0 | 1 |
Mondének :: | 3 | | 0 | 3 |
Félvérek :: | 1 | | 0 | 1 |
Dámpírok :: | 0 | | 0 | 0 |
Vámpírok :: | 3 | | 1 | 2 |
Vérfarkasok :: | 6 | | 4 | 2 |
Boszimesterek :: | 2 | | 2 | 0 |
Bukott angyalok :: | 0 | | 0 | 0 |
Démonok :: | 0 | | 0 | 0 |
|
Legaktívabbak A hónap méhecskéi | |
|
|
26
Kor :
₪ new york
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje : | Re: Magnus Bane ↠ Szomb. Jan. 14, 2017 7:08 pm |
Elfogadva! Először is üdv nálunk! :3 Tudom, hogy nagyon régóta vágytál már arra, hogy mondjuk Magnus a tied legyen, sokszor is próbálkoztál már vele az oldalon, de most nincsen semmi ami megakadályozzon minket abban, hogy oda adjam neked ezt a karaktert. Már nem is követem, hogy nyár óta hány embernél volt ez a karakter, de remélem most már aktív gazdára talált, a Te személyedben. Már nagyon régóta szurkoltam neked, hogy elérkezzen ez a pillanat, szóval nem is volt kétséges, hogy rögtön lecsapok rád, hogy én szeretnélek elbírálni, ami a te esetedben most az elfogadást jelenti. Igen, el vagy fogadva! Nagyon tetszik az írásod, szinte átéreztem Magnus érzéseit, a félelmet, a kétségeket, mindent. Örülök, hogy én fogadhatlak el, irány foglalózni aztán dobd be magad.^^ |
| | |
| Magnus Bane ↠ Hétf. Jan. 09, 2017 8:27 pm |
400 körül ~ Boszorkány M.~ Harry Shum Jr. Időnként tűzzel álmodom, magasra nyaló, meleget ásító lángnyelvekkel, amelyek szinte szelíden simítanak végig a hitetlenkedés tekintetén; hallom a pórusok kisistergését, látom a pöndörödő szempillákat, érzem az égő hús szagát. Olyan valóságos, hogy előre nyújtom mindkét karomat, a szeretett arcot próbálnám letapogatni, nem bánt a hullámzó izzás, áthevülni sem vagyok képes, de mielőtt elérnék hozzá, tíz év féltő gondoskodásának hús-vér megtestesüléséhez, eszembe jut, hogy ez nem én vagyok, és ő sem mosolygott jóságos megértéssel haláltusája közben. Hamuvá lesz, nem kell újból végignézem, úgy is belém égett, sokkal szebb így, pernyére bomlott állapotban, felkapja a szél, magasra dobja, lökések viszik tőlem egyre messzebb. Csupán elmém egyik rejtett szegletéből bukkan fel néhány képkockányi valóság: először a sikítása halt el, a gégéje átforrósodott, megdagadt, hörögni kezdett. És néha, amikor különösen csillan meg a fény koktélos poharam oldalán, a lemetszett stráfban meglátom a jelenet inverzét, ott én égek, kéken-vibrálón, mint annak idején a mostohaapám, égek szelíden-megbocsátón, és Ő áll felettem borzolt tincseivel, rúnák barázdálta felsőtestével, az árnyvadászok különös, mélyreható, komoly pillantásával. És feloldozom a bűne alól. Alexander csak néz, kitartóan, megingathatatlan távolságtartással. Elemészt a vágy.
Időként kötéllel a nyakamon fordulok át álmaim puha anyagán, a pajta szűrt fényében egy kisgyereket látok, hozzám hasonlót, nem, én vagyok az, és figyelem magamat, amint komótosan, kissé bután lengek. És sírok odalent, fent, a kötél szorításában már nincs kín, nincs félelem, már nem aggódok, hogy a gyermekem mivé lesz, nem gyötör önutálat, minden könnyű, csendes. Feloldozom magam saját bűneim alól, és magára hagyom az egyetlen bizonyítékot. Az egyetlen következményt. Oldja meg ő, amit én nem tudok. Ráhagyom a törlesztést, megszabadítom magam. A gyerek kitartóan sírok. Sírok. És néha, amikor tekintetünk egymásba vág gyarló esendőséggel, amikor a pupillák szűk ösvényei egymásba futnak, látom saját érzéseimet testet ölteni, látom az elepedést, Alec vívódását, elkapná a pillantását, de képtelen, egymásba gyökerezünk, aztán mégis elszakítja magát, fájdalmas gyorsasággal. Szinte belefulladok. Kiprésel minden levegőt a tüdőmből.
Időnként álmaim puha talaján megtalálom Willt, amint egy asztalra dőlve, fogait összeszorítva préseli ki magából, mint egy terhes, fájdalmas titkot, mennyire szerelmes Tessába. Időnként Camille arca jelenik meg előttem, hazugságra nyitja száját, és már tudom, sosem szeretett engem. Időnként Imasu széles mosolyát látom, kócos hajfürtjeit, vágytól sötétlő tekintet, ahogyan felkönyököl a széttúrt ágyneműk fészkében. Időnként Axel egyetlen forró csókja ég tudatom hűvös égboltjára. Időnként felrémlik Etta szelídsége és odaadása, az a makacs ragaszkodás a halandósághoz. És néha, amikor Alexander mély, karcos hangját hallom, megrettenek. Belőle is ez lesz: személy, akivel időnként álmodom, személy, aki elárult vagy nem szeretett viszont. Aki megszökött, és magamra hagyott.
|
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |