Re: Elhagyatott épület ↠ Vas. Nov. 27, 2016 10:03 pm
from Tatia
•• Drag me down ••
- Jól mondod, tudtam, hogy mi vagy, de még ezek ellenére is melleted voltam! - mondom habár feszülten, de immáron már nem felemelt hangnemben. Már nem érzek dühöt iránta, inkább csak a kétségbeesést és az elkeseredettséget, hogy a kapcsolatunk végül így alakult, hogy még most is képesek vagyunk ölni egymást, a másik fejének ugrani, amikor mindjárt elkezdődik az átváltozás. A zsigereimben érzem a változást, ahogyan szép lassan elkezdek átalakulni. - Tudtam, hogy ha átlépek egy harárt akkor olyan leszel, hogy nehéz uralkodnod magadon, de én hülye, valamilyen okból kifolyólag még így is kerestem a társaságodat! - kicsit szemrehányoan közlöm vele ezeket a szavakat úgy, hogy szinte át sem gondolom azokat a szavakat amiket kiejtek a számon, csak így utólag vissza gondolva eszmélek rá arra, hogy nem volt jó ötlet ilyen dolgokat a fejéhez vágni, főleg nem ebben az állapotban, hogy közeledik a telhold, szép lassacskán elkezdődik az átváltozás és mind a ketten feszültek vagyunk. Az én idegeim legalábbis pattanásig feszülnek és ez látszik is rajtam, tiszta görcs az egész testem, minden izmom meg van feszülve és amikor egy újabb fájdalom hullám megy végig a testemen csak össze szorítom a fogamat és tűröm a fájdalmat. Amikor viszont roppan egy csontom, hátrébb lépek pár lépést, neki támaszkodom a falnak és ülő helyzetben csúszok le a földre miközben egy halk nyögés hagyja el a számat. Egyik lábamat felhúzom, hajamba túrva támasztom meg a fejemet miközben egyre inkább érzem a hold hatását. - Nem akarom Aaron. Már most fáj. - mondom halkan miközben felnézek rá, és most először látszik a tekintetemben, hogy tényleg fáj, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, hogy tanácstalan vagyok, de legfőképpen az, hogy szükségem van rá. Szükségem van egy támaszra, aki végig csinálja ezt velem.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Elhagyatott épület ↠ Vas. Nov. 27, 2016 8:07 pm
Hogy is tudnék elmenni Tatia-n mikor minden pillanatban más jár a fejében és ehhez mérten minden pillanatban másra vágyik. Igazi nő, ennyit elmondhatok, az a tipikus nevetek, majd pillanatokon belül már hisztizek típus, ahogy már említettem, igazi nő. Nem is véletlen, hogy sokszor felhúz, hiszen nekem annál pasisabb a gondolkodásom és ez a kettő nos, üti egymást. De még ha nem is üti, rendkívül harcol egymással. Az imént még viszonylag nyugodt volt a légkör kettőnk között, eltekintve attól, hogy a Hold hatása mindkettőnkre kihat. De most már ez sokkal rosszabbra fordult, hangulat jeges és hasonlatos ahhoz a naphoz mikor is megharaptam. Én is ideges vagyok és ettől ő is ideges lesz, a végén pedig észre sem vesszük, hogy egymás torkának estünk szinte minden ok nélkül. - Na nehogy már mindenért én legyek a felelős, nagyon jól tudtad, hogy nehezen kontrollálom magamat, ahogy azt is, mi vagyok. - Hirtelen csúszik ki a számon mindez és még fel sem tudom fogni mit mondok. Ahogy azt végképpen nem, hogy miért? Miért frusztrál és miért emelem meg a hangomat és leszek ideges? A Telihold tenné? Vagy csak már ráuntam a folytonos civakodásunkra és végre szeretném ha odakerülne az az átkozott pont az i-re. Nem értem magamat, egyszerűen csak itt kéne hagynom, elmenni a szokásos kis helyemre, ahol békésen átváltozhatok és nem bánthatok senkit. Ehelyett itt állok egy elhagyatott épület bejáratánál, ott ahol ugyan senki nem járt rég, de bármikor feltűnhet akárki. Állok és azt sem tudom mit tegyek, vagy hogy engeszteljem ki Tati-t. Egyáltalán miért akarom kiengesztelni? Nem kell meglennie köztünk a falkabéli beosztásos maszlagnak, nem kell nekem egy olyan lány aki csak a hátam közepén a púp szerepét tudná betölteni. Mert ez az igazság, nem tudok vele mit kezdeni és nem is akarok, mert mindig csak civakodunk, csak a vita megy és én mindezt már unom. Cseppet sem hazudok ha azt mondom ez a gondolatmenet csak jobban felidegesített, mintha Tati-val beszélgettem volna. Ez talán azért van, mert mindenek ellenére fontos nekem. Hiszen ő mindenből csak egy havert látott ki akit lehet húzni -már ameddig-. Haverként tekintett rám, most pedig a legfőbb ellenségeként néz rám. Mindezt akartam volna? Nos, a legkevésbé sem, de megtörtént. Lehetett volna a kapcsolatunk egészen már, romantikus..de nem lett az. Sunnyogva pillantok Tatia felé mikor a nevemet mondja ki, visszamenjek, elmenjek? Mi legyen? Hirtelenjében minden addigi emlékem felszínre tör és nem hagy nyugodni. Mikor Nate megharapott én is féltem. Féltem attól amivé lettem, féltem attól amivé leszek Teliholdkor és féltem attól, hogy milyen lesz az átváltozás. Semmit nem tudtam a farkasokról, a vérfarkasokról meg pláne, annyit sem. Nem tudtam, hogy milyen mikor átalakulnak, nem tudtam hogy fáj-e és ha igen, mennyire. Nem mondanám, hogy meglepetésként ért a tudat, hogy igen is fáj, de mivel bele sem mertem gondolni sokkal rosszabbul éltem meg, mint azon társaim akik fel voltak készülve úgymond az átváltozásra. De ugyanakkor tudom, hogy nekem is szükségem volt egy támaszra és hiába nem akartam bevallani magamnak, ez a támasz Nate volt, mert ő harapott meg, ő változtatott át. És ez a személy most Tati-nak én vagyok. Most rajtam a sor, hogy vele legyek az átváltozásnál és életemben először visszafojtsam a bennem élő farkast. Józanul, ember formában kell neki segítenem, úgy, ahogy Nate segített nekem. Rögvest vissza is fordulok és erőt véve magamon sétálok Tatia elé, majd leguggolok. - Akkor ne tolj el magadtól, az nem segít a félelmeden. - Közlöm vele igen csak nyugodt hangnemben, míg mély levegőket veszek, hogy lelassítsam a szívverésemet, ezzel megakadályozva az átváltozásomat. - Ne küzdj ellene, mert akkor rosszabb és sokkal hosszabb időbe telik az átváltozás. - Még ha utál is, tudom annyira okos, hogy ezen tanácsaimat megfogadja, vagy legalább megpróbálja megfogadni, hiszen utálat ide vagy oda..tapasztaltabbnak számítok jelenleg.
Re: Elhagyatott épület ↠ Vas. Nov. 27, 2016 5:16 pm
from Tatia
•• Never be alone ••
Csodálkozva és felvont szemöldökkel reagálok arra ahogyan mondhatni kioszt engem. Meglepődök, hogy még neki áll feljebb, hogy azt hiszi, hogy neki van joga ahhoz, hogy dühös legyen rám. Jó persze, lehet neki sikerült már eljutnia arra a szinte ahol sikerül habár nagy erőfeszítések árán, de nem átváltozni, én viszont nem tartok ott. Most lesz az első átváltozásom és nagyon ideges vagyok miatta, miközben félek is. Tudom, hogy rettentően fájni fog. - Úgy beszélsz, mintha semmi okom nem volna arra, hogy dühös legyek rád. Ha tudtad és tudnád uralni az érzéseidet, és a dührohamaidat akkor most nem állnék az átváltozás küszöbén. Nem kéne félnem attól, hogy mennyire fog fájni átváltozni valami teljesen mássá. - mondom neki ugyan olyan ingerült hangnemben és érzésekkel, mint ahogyan ő beszél hozzám. Eleve ha így viselkedik velem akkor ne várja már el tőlem, hogy én másképpen viszonyuljak hozzá. Nem érdemli meg. Amióta ismerjük egymást azóta húztuk folyamatosan egymás agyát, és lehet igen, hogy múltkor kicsit túlléptem azt a bizonyos határt, de nem kellett volna így kiborulnia. Elkezdtünk verekedni és nem tudtam elég jól védekezni, sokkal erősebb nálam, hiszen pasi és még hozzá vérfarkas is, így hát érthető, hogy esélyem sem volt megvédeni magamat. Pár pillanatig figyelem a hátát amint elindul az épületből, majd körbe nézek és rájövök, hogy ezt tényleg nem fogom tudni egyedül végig csinálni. Épp szólalnék meg amikor éles fájdalom hasít belém. Pár pillanatig megfeszül minden izmom, halk nyögés hagyja el a számat és próbálok erőt venni magamon, hogy ismételten kitudjak egyenesedni és megszólalni. - Félek, Aaron! - kiáltom utána amikor sikerült össze kaparnom elegendő energiát ahhoz, hogy megszólaljak és a hátamat kiegyenesítsem. Továbbra is figyelem őt és csak reménykedni tudok benne, hogy vissza jön. Rá kellett döbbennem, hogy szükségem van a segítségére, vele kell végig mennem ezen.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Elhagyatott épület ↠ Vas. Nov. 27, 2016 2:52 pm
Na most aztán kezd felhúzni? Tönkre tettem az életét? Igen? Mert az én életem nincs elcseszve már sok éve? Nyávogtam én érte? Nem. Igen, az átváltozás piszkosul fájdalmas, és minden átváltozás alkalmával egyre rosszabb, mert ezt megszokni lehetetlen. Mégis ha annak idején Nate nincs velem az első átváltozásomnál az nagyobb gondot jelentett volna. Akkor miért is hajt el? Talán gyilkolni vágyik, vagy szeretne egyedül szenvedni, azt akarja magának bemagyarázni, hogy ez csak neki fáj és csak most? Megértem ha haragszik, de jelen esetben én vagyok az egyetlen aki segíteni tud neki, csak is rám számíthat most, mert én voltam az aki behozta ebbe a világba, én voltam az aki megharapta és most én lehetnék az aki segít neki megtanulni kontrollálni, és egy embert sem legyilkolni. - Na ide figyelj, én sem akartam ezt az életet, ahogy megharapni sem akartalak, de nem tudok mit tenni ellene, ami megtörtént, az megtörtént. És ha annyira ostoba vagy, hogy pont most tolsz el magadtól, akkor legyen, itt sem vagyok. - Mérges vagyok, igen, és a helyzeten nem segít a közelgő telihold, mely bármelyik pillanatban megjelenhet az égen. Mérges vagyok, mert eltol magától mikor segíteni szeretnék, persze nem kötelező velem átváltoznia, de aztán ne kopogjon az ajtón ha egy gyilkosságot kéne eltussolni. Azzal hátat is fordítok, egyszerűen képtelen vagyok vele szembe nézni, mert nyilván nem nekem lenne jogom mérgesnek lennem, de az vagyok és kész, felcseszi az agyamat mostanában a viselkedése, és ha legkevésbé sem szeretném magamat hibáztatni, nyugodt szívvel mondhatnám, hogy magának csinálta. Ismer, tudja milyen vagyok, ahogy azt is tudta MI vagyok. Mégis felhúzott és mikor megtette még akkor sem húzódott el, csak is most, mikor már késő, mikor már megtörtént amitől féltem. És ha most haragszik rám és lehet soha többet nem látom? Nem érdekel. Az egyetlen ami érdekel jelen pillanatban, hogy az ő gyilkossága és a halála is az én kezeimen szárad. Minden egyes mocskos vércsepp. Elindulok vele ellentétes irányba, de érzem ahogy kattog a fejemben az ér és érzem a telihold hatását is, ahogy egyre inkább emelkedik az égbolton és kezdi átvenni az uralmat emberi mivoltom felett. Ismét egy hónap telt el és még mindig utálom ezeket a napokat, mikor telihold van, mikor átváltozok. Nekem sem jobb, mint Tati-nak, csak a különbség, hogy míg ő sejti milyen lehet egy átváltozás, addig én már milliószor átéltem és TUDOM milyen.
Re: Elhagyatott épület ↠ Szomb. Nov. 26, 2016 9:25 am
from Tatia
•• Never be alone ••
Meglep, hogy egyáltalán Aaront itt látom, hiszen az elmúlt jó pár hétben különösen figyeltem arra, hogy eltudjam kerülni őt, mert nem vágytam a társaságára. Meglepő volna? Nem hiszem, hiszen tönkre tette az egész életemet. Egy olyan világba és életbe sodort bele amire én nem vágytam. Nem vágytam arra, hogy vérfarkas legyek, nem vágytam arra, hogy minden hónapban átéljem azt a pokoli fájdalmat ami az átváltozással jár, mert igen, szörnyű érzés érezni az átváltozást, ahogyan a csontjaid eltörnek és ahogyan az egész tested egy teljesen más lénnyé alakul át, egy farkassá. Már jó pár nappal a telihold előtt kezdtem egyre feszültebbé válni, egyre ingerültebb voltam mindenkivel, így hát jobbnak is láttam azt, hogy inkább kerültem mindenki társaságát és egyszerűen még a házból sem léptem ki, csak begubóztam a szobámba, bebújtam a meleg takaró alá és sorozatokat néztem, még a hívásokra sem válaszoltam, mert nem akartam senkivel sem össze veszni. Nehezen viselem a tudatát annak, hogy pár óra múlva átváltozom, a zsigereimben már érzem a változást és minden idegszálam pattanásig feszül, de kívül próbálom mutatni azt, hogy nyugodt vagyok. Legalábbis az voltam, míg meg nem hallottam Aaron hangját. - Ne próbáld jóvá tenni amit műveltél velem. - mondom szemrehányó stílusban a mondatára/felajánlására miszerint itt marad velem, hogy ne csináljak semmi őrültséget. Persze az is igaz, hogy jól esne, ha valaki lenne velem az első átváltozásomnál, hogy valaki tartsa bennem a lelket miközben én szenvedek, de nem hiszem azt, hogy erre a posztra Aaron lenne a legmegfelelőbb személy. - Az egész életemet tönkre tetted. Át kell változnom és rohadtul nem akarok. - a mondatom vége felé kezdek megtörni és a hangomban érezni lehet a mérhetetlen kétségbeesést.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Elhagyatott épület ↠ Pént. Nov. 25, 2016 10:01 pm
- Nos, ezt én is kérdezhetném..az első teliholdad, az első átváltozásodra kerül ma sor, mégis mit keresel a város közelében? - Egyre csak fokozódik bennem az idegesség és ezen nem javít a tudat, hogy Tati itt van, a városban ráadásul, persze én sem menekültem el a városból a legelején, de velem ott volt Nate, aki nem hagyta, hogy marhaságokat csináljak. Nem csak engem óvott, de másokat is tőlem. Sosem kezeltem jól a dühömet, még mikor ember vér csörgedezett ereimben, akkor is minden balhéban ott voltam, de nem is, mindet én kezdeményeztem! Három féle ember volt a gimiben. Voltak az okostojások vagy a stréberek, akik állandóan csak tanultak és a gépet bújták több és több információ érdekében, majd az alsóbb évesek fejét tömték azokkal. Voltak a kosarasok, akik az iskola menő gyerekei voltak - szerintem csak szimplán szánalmasok, akiknek feltűnési viszketegségük volt. És voltak azon ritka diákjai a giminek, ahova én is tartoztam. A problémások - ez a név örökre az életembe égette magát. Problémás voltam, igen, a hozzám hasonlóak csak diszlexiában vagy diszgráfiában, esetleg diszkalkuliában szenvedtek, de én voltam az aki mindenkibe belekötött, aki életében először neki ment egy „menő” srácnak és félholtra is verte azt. Csoda, hogy a négy évem alatt végül egyszer sem repültem, csak kisebb felfüggesztéseim voltak az elején - aztán megunták azt is. Aztán jött Nate, aki nem bírt magával és megharapott. Vérfarkas lettem és minden addigi tulajdonságom és dühöm felerősödött, így hát még annyira sem tudtam magam irányítani. Ezért is volt jó, hogy az első átváltozásomnál ott volt, és intézkedett, hogy minden rendben menjen és mindenki fejjel térjen haza másnap, ne pedig anélkül - vagy rosszabbik esetben haza se térjen - haha. Hogy miért haraptam meg Tati-t? Magam sem tudtom, egyszerűen csak úgy adódott, vagy nem is értem. Előtte egyszer sem haraptam meg senkit, se akarva, se akaratlanul, és most, hogy megtörtént bánom, szégyenlem magam azért amit tettem, pláne mert tudom nekem milyen volt. És most tudom Tati is ugyan ezeken megy keresztül még ha meg is próbálja titkolni. - Belépek az épületbe és közvetlen Tatia előtt állok meg rémisztően közel. - Talán itt maradhatnék, hogy ne csinálj semmi butaságot, amit később megbánhatsz. - Ezt neki kellett volna most nekem mondania, bármint oké, hogy ő a kezdőcske, meg minden egyéb, de én voltam az aki megharapta, majd meg is bánta. Szóval reálisabb lett volna, ha ezt ő mondja ki.
Re: Elhagyatott épület ↠ Pént. Szept. 09, 2016 9:48 pm
from Tatia
•• Outside ••
Ahogy egyre jobban közeledett a mai nap, úgy váltam én magam is egyre feszültebbé. A mai napon lesz meg az első átváltozásom és hazudnék, ha azt mondanám, hogy csöppet sem vagyok ideges miatta vagy nem félek attól, hogy hogyan fog történni, vajon mennyire fog fájni meg ilyenek. Még mindig próbálom megérteni azt, hogy Aaron még is miért tette ezt velem, hogy miért harapott meg. Oké, azt megtanultam már róla, hogy gyakran nem tud uralkodni a dühén meg ilyenek, de akkor is ezt nem feltételeztem volna... Kis koromban apa tanított mindig önvédelmi fogásokat, jártam is önvédelmi órákra ennek köszönhető volt az is, hogy egy ideig bírtam Aaronnel szemben, de még is ő győzött én pedig vérfarkasként végeztem. Vérfarkasként! Életemben nem hallottam róluk, úgy értem oké olvastam róluk a könyvekben meg láttam őket filmekben és sorozatokban, de soha sem gondoltam volna azt, hogy a valóságban is ténylegesen léteznek. Most pedig, hogy én magam is egy vagyok közülük... Nem tudom felfogni és elfogadni azt ami történt. Mikor besötétült az égbolt, magamra vettem egy fekete bőrdzsekit, szintúgy egy fekete csőfarmert, ujjatlan toppot és egy torna csukát, a hajam kiengedve van, így jól látszik benne az egyik színes hajtincsem. Betitulálható paranoiának is, de ahogy sétálok az utcán mindig magam mögé nézek, mert folyamatosan azt érzem, hogy követ engem valaki, de nem látok senkit, csak az enyhe ködöt ami leszállt így este 8 környékén. Egy elhagyatott épületnél kötöttem ki végül, itt talán nem tudok ártani senkinek. Bemegyek, majd leülök az egyik falnak dőlve, fejemet neki hajtom és lehunyom a szemeimet. Minden idegem szinte pattanásig feszül, ideges vagyok és félek, és fogalmam sincs, hogy mi fog történni, bár tudnám... Mikor egy kiáltást hallok meg, egy szempillantás alatt pattanok fel a földről és a hang irányába megyek, majd megtorpanok mikor Aaronnel találom szemben magamat. - Te meg mit keresel itt? - teszem fel a hülye kérdést, lényegében én sem tudom, hogy igazából én sem tudom, hogy mit keresek itt.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Elhagyatott épület ↠ Szer. Szept. 07, 2016 5:00 pm
Tatia & Aaron
Világ életemben távol állt tőlem, hogy bárkit is dédelgessek, nyíltan kifejezett, óvó szeretettel ölelgessek. Az én szeretetem nyers, mellőzi a legtöbb finomkodást, kifejezetten durva. A saját anyám nem tudott megálljt parancsolni nekem, még a család többi tagja se. Még Nath... na ő talán. Talán rá olykor hallgatok. Most meg egy vadidegen érzésre hallgattam. Miért? Halvány gőzöm sincs! Volt egy fajta fura érzésem, ami elég hatásosnak bizonyult. Talán nem véletlen, hogy mi találkoztunk. Pedig annak tűnt... Gyors léptek szelik át az utakat. A magas épületek között árnyként suhantam végig, igen csak gyors tempóban veselkedtem neki az útnak. Egy szempillantás alatt tapostam át több méteren és hagytam magam mögött több száz meg száz métert. Suhanó árnyként nem álltam meg, nem néztem hátra. Csak suhantam az éjszakában. Vicsor volt a pofámon, olykor morgás is feltört belőlem. A harag tombolt bennem. Robbanásig feszült bennem a mérhetetlen düh. És ez még Nathel való harcom sem hullott alább. Nem azért élsz, hogy túlélj. Azért élsz túl, mert sorsod döntő szereppel bírhat az emberiség történelmében. Kevesen vannak így, ám két járható útja van, se több, sem kevesebb. Nagyapám bölcs ember volt, néha olyan igaza volt, ezek a szavak pedig... dobpergésként hatolnak elmém zugaiba, hogy megnyugvást találjak bennük. De nem találok. Semmit! SEMMIT! Csak egy pillanat. Egyetlen hirtelen pillanat, amiben az adrenalin soha nem tapasztalt méreteket öltve zubog fel bennem az élni akarás ösztönével együtt. Nem félem, de nem is vágyom a halált, ám attól már nagyon messzire kerültem, hogy a saját igényeimhez lehessen igazítani ezt a helyzetet. Kíváncsi vagyok, tényleg érdekel a dolog, azonban az ösztöneim azt súgják, hogy könnyen bolondot csinálhatnak belőlem, amit viszont nem értékelnék túl pozitívan... Éppen ezért vagyok feszült. A félelem nem tarthat vissza attól, hogy elcsal a könnyebb út, a pusztítás kísértése, a harag lángjai. Már nem kísért régi árny, az újak pedig, amik majd talán utamat állják legyőzhetőek lesznek. Minden az, mert mindig akad erősebb, nagyobb. Sorra kerülöm ki az összes halandót, asztalt, konténereket. Nathe fölé akarok kerekedni, jobb, több akarok lenni nála, s ha ehhez az kell, hogy ne csak másokat tudjak titáni erővel megregulázni, hanem magamat, hát megteszem. Arrogáns vagyok. Büszke. Domináns. Senki közelébe nem vagyok hajlandó jelenleg menni, labilis állapotom nem kecsegtető. Hagyjanak, eresszenek, kegyelmezzenek az emlékek, a múlt! Mintha szurokból akarnám kitépni magam, tagjaim pedig ólomsúlyúak lennének. Próbálok felidézni egy pillanatot, egyetlen percet, amikor mind teljesek és boldogak lehettünk, amikor a mosoly szívből jött, nem pedig kínokat leplezett... Eleget vesztettem, eleget bűnhődtem, eleget vezekeltem. Nem szabhat meg nekem semmit, én se teszem ezt... Fülelek, de nem hallok semmit, csak az épületek "énekét". Sötét is van, már amennyire... Pusztán Paranoia lenne? Nem, bíznom kell a megérzéseimben, hiszen mindeddig azok tartottak életben. Hirtelen fordulok előre, alig pár centire farolok be az épület előtt, megérkeztem a keresett szag forrásához… Ráadásul a város fontosabb részeit is már elhagytam… Gáz. Az adrenalin szintem kicsapná a mérő csúcsát, ha lenne ilyen szerkezet rajtam. Az érzés felborzolja érzékeimet, és mégse ellenkezek. Nem tudok. Vagy már talán, nem is akarok. - Héé!! - kiáltom el magam mérgesen, hiszen minden illat és szag ide vezetett, itt van!
Vendég
Vendég
Re: Elhagyatott épület ↠ Pént. Júl. 29, 2016 12:11 pm
Abbadon tipikusan egy volt azok közül az emberek, vagy egészen pontosan bukott angyalok közül, akikre az átlag embereket jellemző időérzék nem volt rávarrható. Igaz, ha arra volt szükség, másodpercre pontosan tudott megjelenni helyeken, épp időben, se nem túl korán, se nem túl későn; ellenben nem volt jellemző rá, hogy különbséget tett volna éjjel és nappal között, mert neki teljesen mindegy volt, hogy a nap hét ágra tűző sugarai alatt jár, vagy a telihold sápadt, ezüstös fényében; ölni bárhol tudott, magával vinni az elkárhozott lelkeket a pokolba pedig mostanra csak formalitássá vált, amit ugyanúgy ki kellett töltenie, mintha csak a személyigazolvány igényléséhez szolgáló űrlapot töltötte volna ki a hivatalban. Ugyanolyan formalitás volt ez is, mint az, ahogy a kését élezte ki minden éjjel, mielőtt vadászatra indult volna; rengeteg naiv halandó várt még rá, a halál angyalára, aki azzal kecsegtethette őket, hogy megmutat nekik egy olyan új világot, amit korábban még nem ismertek; a többség ezt felkérésnek fogta fel egy keringőre, aminek végén a bukott angyal ágyában landolt volna, és csak kevesen láttak át azon az álcán, amit maga köré vont, és ami mögé igazi szándékait rejtette: hogy New York koszos utcáinak kövét halandók vérében áztassa, olyan játszi könnyedséggel, mintha csak egy elhasznált játékot dobott volna ki a szemétbe. Ezen az éjszakán is ez volt a célja: vért ontani. Áttörni a gyenge csontokat, markolatig mélyeszteni a kést a puha szövetekbe, majd nézni, ahogy az áldozata lassan elvérzik, könyörgő pillantásával imádkozva hozzá, hogy könyörüljön rajta; és ő élvezkedve szívhatta be olyankor félelmük édes illatát, hogy utána ezáltal új energiát nyerve sétálhasson tovább az éjszakába, mintha mi sem történt volna. Igaz, ezen az éjjelen tervei valamivel másabbak voltak, mint általában: a szokásos, drága bárba beülős kezdet helyett egy jobb napokat is látott, alagsori késdobálós kocsmából indult el a külvárosban, hogy vadásszon; a harmadik pohár whisky után igaz, már teljesen mindegy volt neki, hogy egy drága bárban tölti-e az idejét, vagy elszegényedőfélben lévő alkoholistákkal; ennek ellenére megkönnyebbült, mikor végre kiléphetett az utcára, acélbetétes bakancsba bújtatott lábait újra a járdán tudva a lokál koszos, repedezett csempepadlója helyett. Mégis csak hangulatosabb volt kint lenni, mint odabent, még akkor is, ha a bukott angyal igazából nem sokat adott a környezetének esztétikai értékeire; elvégre is, senki se akarna belefulladni az olcsó alkohol párlataiba, nem igaz? Igaz, nem jutott túl messze a bártól; alig ötven métert haladt, mielőtt megállt volna, hogy rágyújtson - rossz, szinte már megalázóan emberi szokása volt, hogy sárkány módjára füstölte egyik cigarettát a másik után, akár másfél dobozzal is egy nap -, levéve kapucniját, amit egész eddig a szemeibe húzott; a jobb napokat is látott, kopott vihargyújtó lángja visszacsillant éjfekete íriszein, ahogy a cigarettája végét beletartotta, majd mélyet szívott bele, szinte már kéjes sóhajjal üdvözölve az ismerős érzést, ahogy a füst végigmart a légcsövén. Hiányolta az érzést az elmúlt időben; még annak ellenére is, hogy csak másfél órát töltött a kocsmában, ezt az időt már határozottan túl soknak találta; igaz, a sors nem engedte meg neki, hogy ezt a cigarettáját teljesen elszívja, mert még a felénél se tartott, mikor valaki megzavarta. Aprócska, őzikeszemű lányka kapaszkodott a karjába, és annyira rémülten nézett rá, hogy a férfi először nem is tudta, mihez kezdjen vele; talán ha mondén lett volna a rá akaszkodó, akkor ő maga vetett volna véget a szenvedésének, de érezte rajta, hogy a lány a fajtársa, vagy legalábbis egykori fajtársa, tehát lényegében a testvére, és talán ez volt az egyetlen dolog, ami visszatartotta attól, hogy apró, madárcsontú testébe mártsa a kését. Viszont volt még valami, ami vele jött, a félelmének, bah, rettegésének édes, mámorító illatán kívül: egy démon jelenlétének árnya, akit egyből meg is látott, amint csak arra fordult, amerre a lányka mutatott. Alacsonyabb rendű démon lehetett, gyenge és ostoba, ha a belvárostól idáig hajszolta az áldozatát; Abbadon biztos volt benne, hogy könnyedén leterítené, talán ezért is vette rá magát, hogy végül ajkait halvány, biztató mosolyra vonva forduljon a lány felé, csibészesen rákacsintva, ahogy lefejtette ujjait a karjáról. - Ne aggódj miatta, elintézem... Csak várj meg itt, maradj a lámpa fénykörében, mindjárt visszajövök. - És bár fájt érte a szíve, elpöccintette a cigarettát az egyik kidőlőfélben lévő építkezési kerítés mögé; más esetben talán késlóbálva közelített volna a démon felé, de most csak lassú, kimért léptekkel indult meg az irányában, állatias mosollyal az arcán és ropogtatva az ujjait, mintha csak arra készült volna, hogy egy szimpla pofonnal le tudja majd teríteni a lány támadóját. De hát... Pont így volt, akkor ezt miért tagadta volna?
TAG: Angyalka :3. NOTES: lesz ez még jobb is, csak várd ki.
Re: Elhagyatott épület ↠ Csüt. Júl. 28, 2016 10:31 pm
Dina & Abbadon
Ez is csak egy átlag estének indult. Most meg lélekszakadva rohanhatok valami elől, ami vagy szétszaggat, vagy megesz. Fogalmam sincs, de egyik sem valami bizalomgerjesztő végkimenet. Az utca persze hemzseg, úgyhogy még félreeső helyeket is kell keresnem nagy menekülésem közepette, mégse lenne túl bölcs dolog magamra vonni a figyelmet. És még csak szárnyra se kaphatok, mert sehogy sem tudnám kimagyarázni, pedig az egész hajcihő könnyebb lenne úgy, vagy ha megszabadulnék a tűsarkútól, az meg egyáltalán nem megy, hozzám nőt. Na, meg még most is azt az elvet vallom, hogy egy nő mindig legyen nő, még akkor is, ha épp az életét próbálja menteni, nem sok sikerrel. Tanulva az aprócska bakiimból, már magammal hordom a szeráf pengém, még akkor is, ha igazából semmit nem tudok vele kezdeni. Azért egy minimális biztonságérzetet ad, legalább nem hiszem magam annyira védtelennek, még ha az agyam tudja is, hogy marhára az vagyok. Én nem tudom, hogy sikerült rálelnem a démonra, vagy a démonnak rám, de elég kitartó rajongónak bizonyul, mert a külvárosba is utánam jön, belőlem meg már lassan a lélek is kifut… megint. Igen, igen ócska poén, de legalább poén. Ha nem vagy ember, megérzed körülötted azokat, akik szintén nem azok, és én most Isten ajándékának tekintem a furcsa, szerintem lakatlan épület előtt lévő férfit, bárki… bármi is legyen az illető. Idősebb nálam, szerintem azzal a féreggel ő képes elbánni, még ha most megint le kell mondanom a büszkeségemről, és lenyelni azt a bizonyos békát. - Kérem, segítsen – ragadom meg a karját, a félelmet meg még csak megjátszanom sem kell, ennyire hihetőn nem is tudnám alakítani. Szabad kezemmel abba az irányba mutatok, ahol nem sokára fel is bukkan a förmedvény. Végig felnézek, a férfi arcára, és már meg is békélek a ténnyel, hogy tényleg iszonyat kis növésűre sikeredtem, neki is csak a mellkasáig érek, pedig tűsarkúban szaladtam. - A belvárosban talált rám és én meg….én… nem tudom… - próbálom elmagyarázni a helyzetet, de a szapora lélegzetem, a mellkasom sűrű emelkedése, na meg az arcomon megjelenő pír sem segít túlzottan abban, hogy határozott legyen a fellépésem, mintha tényleg angyal lennék. Végtére is az vagyok, egy selejtes darab a szériából, mint az látszik.
Kezdőlap
Re: Elhagyatott épület ↠ Vas. Nov. 27, 2016 10:03 pm
••
